Original subtitles

Liverpool.

Londontól 200 mérföldre északnyugatra.

Liverpool soha semmivel sem dicsekedhetett,

legfeljebb labdarúgócsapatokkal vagy brit komikusokkal.

A város ernyedten szunnyadozott a háború utáni Angliában,

abban az országban, amely nosztalgiával tekint dicsőséges múltjára,

és fáradt közömbösséggel éli jelenét.

Egy Liverpoolban felnövő fiú számára

a jövő semmivel sem volt reményteljesebb,

mint ami egykor apja, vagy nagyapja előtt állt.

1956-ban semmi sem utalt arra,

hogy ebből a kikötővárosból majd felbukkan négy fiatalember,

és az őket követő zenei forradalom meghódítja és megváltoztatja a világot.

Paul

Ringo

George

John

És most következik a Beatles!

A komplett Beatles

RENDEZTE:

ÍRTA:

A Beatles.

Egy nemzedék poétái, egy korszak hősei.

Mint minden költő és hős,

kifejezték és tükrözték koruk szellemét.

1964-ben úgy tűnt, mintha a semmiből jöttek volna.

Olyan váratlan volt a sikerük.

Pedig nyolc év kemény munkája és sok csalódás állt már mögöttük.

De elszántak voltak és szerencsések.

A megfelelő klubokban játszottak, és a megfelelő emberekkel találkoztak

pályafutásuk döntő pillanataiban.

De mindenekelőtt jók voltak, nagyon-nagyon jók.

Jellegzetes stílust alakítottak ki zenei örökségükből.

Ez a stílus változik majd az évek során,

és olyan dimenziókba hatol, amelyekről 1964-ben álmodni sem lehetett.

De a Beatles gyakran visszatért a gyökereihez

és az Atlanti óceán másik partjáról származó lüktető ritmusokhoz,

amit még régen, iskoláskorukban hallgattak.

Ezek a gyökerek az amerikai rhythm'n'blues gazdag talajából eredtek.

Eredetileg fekete zenészek játszották,

tőlük vették át a fehér country & western énekesek,

akik új őrületet indítottak el vele.

Mondd kislány, mi a neve ennek a gyakorlatnak?

Ez a rock and roll, és egész éjszaka rázzuk!

Ez a rock and roll.

A NEMZET ROCK 'N' ROLL LÁZBAN ÉG!

A rock and roll az amerikai tinédzserek himnusza volt.

Az amerikai fiatalok fenyegetni kezdték

szüleik kényelmes és biztonságos világát.

Lázadókká váltak, indok nélkül.

Pusztán a rock új ritmusai adtak rá okot.

Little Richard,

Fats Domino,

az Everly Brothers,

Eddie Cochran

mind bálványokká váltak,

de egyikőjüknek sem sikerült úgy megragadnia ezt a hangot és szellemet,

mint egy 21 éves teherautó sofőrnek Tupelo-ból, Mississippi államból,

Elvis Aaron Presley-nek.

3000 mérföldre az Atlanti-óceán túlsó partján

hasonló tinédzser lázadás készülődött.

Az angol srácoknak már megvolt a maguk zenei őrülete,

egy kevésbé veszedelmes, hagyományos népi stílus

amit "skiffle"-nek hívtak.

A skiffle egyfajta faragatlan vidéki blues volt,

amit eredetileg mosdódeszkán,

kazoo-n és egyhúros basszuson játszottak.

Lonnie Donegan népszerűsítette olyan slágerekkel, mint a Rock Island Line,

a Cumberland Gap és a Jack O'Diamonds.

Máról holnapra szinte minden angol srác skiffle rajongó lett.

1956-ban John Lennon 16 éves bajkeverő volt.

Az iskola John-t leginkább csak arra inspirálta,

hogy csínytevéseit tökéletesítse.

John 6 éves volt, amikor apja egy kereskedelmi hajó fedélzetén távozott.

John-t pedig nagynénje, Mimi néni gondjaira bízták.

Szabadszellemű anyja, Júlia inkább csak szerető barát volt a számára.

John zenei karrierjét tíz éves korában kezdte,

amikor is George bácsikája megajándékozta egy szájharmonikával.

Amikor a skiffle betört Angliába, Mimi néni vett neki egy gitárt.

John hamarosan megalapította saját együttesét, a Quarrymen-t.

A Quarrymen Lonnie Donegan összes számát másolta,

de John kezdettől fogva, akár a többi liverpooli srác,

rock and roll-t akart játszani.

Mi is skiffle-t játszottunk, amikor Lonnie Donegan is ezt játszott.

De mi egy kicsit változtattunk rajta.

Mint például Jambalaya-val,

ami egy nagyon régi country dal volt.

Valahogy így szólt.

Ami elég vérszegény volt.

Így amikor elkezdtük játszani,

fogtuk a számot és egy kicsit rock-osabban adtuk elő.

Amitől ilyen lett.

Paul McCartney még nem ismerte John Lennont.

Paul 14 éves volt, és egy másik iskolába járt.

John-nal ellentétben Paul jólnevelt volt,

tartózkodó és szolgálatkész.

Paul apja, aki maga is félig zenész volt, vett egy gitárt a fiának,

hogy segítségével a gyerek enyhítse anyja halála miatt érzett fájdalmát.

Hamarosan Paul is a kemény rock and roll bűvöletébe esett,

és olyan zenét akart játszani, mint az új hősei:

Little Richard, Eddie Cochran,

Buddy Holly.

1957 nyarán Paul részt vett egy egyházi rendezvényen a közeli Walton-ban.

Aznap a Quarrymen szórakoztatta a közönséget.

Egy közös barát révén Paul megismerkedett John-nal.

Paul-t lenyűgözte, hogy John-nak együttese van.

John-t lenyűgözte, hogy Paul be tud hangolni egy gitárt.

A következő héten Paul a Quarrymen tagja lett.

Első együtt töltött évük nem volt se varázslatos, se jövedelmező.

Még iskolások, és minden fellépésért meg kell küzdeniük.

Buszon cipelik a felszerelést,

szenvednek az érzéketlen közönségtől,

ritkán kapnak fizetséget,

de világhírről álmodoznak.

Olyan híres amerikai művészek, mint például Bill Haley, angliai látogatása

csak fokozza a Quarrymen ábrándjait.

Az Egyesült Államokban ekkortájt nehéz idők járnak a rock and roll-ra.

ELVIS PRESLEY KÖZLEGÉNY NÉMETORSZÁGBA INDUL

Csapatszállító vonattal, harckocsi hadosztály érkezett

a new york-i Brooklyn-ba a texasi Fortwoodból.

Az eseményt Elvis Presley közlegény teszi ünnepélyessé.

A néger előadóművészt, Chuck Berry-t

két évi szabadságvesztésre ítélték Missouri államban,

nemi erőszakért.

A nemzet három vezető rock and roll sztárja,

Richie Valens, J.P. "The Big Bopper" Richardson és Buddy Holly

ma repülőgép szerencsétlenség áldozata lett.

Az négyüléses, egymotoros gép zuhanását pilóta sem élte túl.

Az amerikai rock and roll sztár, Jerry Lee Lewis bajban van.

Lewis rajongói megdöbbentek, amikor kiderült,

hogy legújabb menyasszonya nemcsak 14 éves, de ráadásul az unokatestvére is.

Mi több, 5 évvel korábban elvett feleségétől is elfelejtett elválni.

1959-re a régi sztárokat tini bálványok új nemzedéke váltja fel.

Jólfésültek és ártalmatlanok.

Az amerikai zeneipar termékei,

amely meg akarja szelídíteni a rock and roll-t.

Londonban a brit zenei divat is követte őket.

A slágerlista élén álló számok valahogy így szóltak.

A Living Doll volt az első, milliós példányszámban eladott lemeze

Cliff Richard-nak, a brit popzene aranyifjának.

Míg Nagy-Britannia nagyrésze Cliff-re és a popzenére figyelt,

a liverpool-i fiatalok továbbra is rythm'n'blues-t hallgattak.

Olyanok számait játszottuk, mint Fats Domino, Ray Charles,

Jerry Lee Lewis, Chuck Berry.

Liverpool kemény hely volt, mint minden kikötőváros.

Ezért mi is vadabb zenéket játszottunk.

A hajók rendszeresen jártak át az Államokba.

Rengeteg liverpooli dolgozott ezeken a hajókon.

"Cunard Yanks"-nek hívtuk őket.

Mindig csodálatos lemezekkel tértek haza,

amelyek senki másnak nem voltak meg, kivéve a liverpooliaknak.

Az együttesek lecsaptak ezekre a lemezekre,

csupa jó Gene Vincent, Eddie Cochran lemezekre.

És gyorsan lekoppintották őket.

Az egyik ilyen lemezmásoló zenekar a Quarrymen volt.

Tagjai ekkor John és Paul, akik mindketten ritmusgitáron játszottak,

és két új tag.

Az egyik a 16 esztendős szólógitáros, George Harrison,

a másik John főiskolai barátja, Stuart Sutcliffe.

George-ot osztálytársai csakúgy ismerték, mint a srác,

akinek az apja az iskolabuszt vezeti.

Négy gyermek közül a legfiatalabbként

George a család kedvence volt.

De már kiskorában is önálló és visszahúzódó természetű volt.

George 1956-ban szerezte első gitárját.

A gitározás nem ment neki olyan természetes könnyedséggel,

mint barátjának, Paul McCartney-nak,

de türelmes volt és elszánt.

Édesanyja éjszakákon át virrasztott vele,

amíg George Buddy Holly számokat tanult.

George-ot foglalkoztatta, hogyan csatlakozhatna a Quarrymen-hez.

De John Lennon George-ban elsősorban csak a 14 éves kisfiút látta.

Végül nemcsak azért vették be,

mert jól gitározott,

hanem azért is, mert az anyja elviselte az együttes zajos próbáit.

Stuart Sutcliffe a liverpooli művészeti főiskola legígéretesebb diákja volt.

John osztálytársa csak azért érdeklődött a rock and roll iránt,

hogy társai előtt fokozza bohémságának látszatát az iskolában.

Egy hangot sem tudott játszani,

de rögtön bevették, amint vett egy gitárt

abból a pénzből, amit egy helyi egy művészeti kiállításon nyert.

Az új tagok érkezésével nevet változtattak.

Először Johnny And The Moondogs,

aztán The Silver Beatles,

és végül 1960-ban: The Beatles.

De még mindig nem kaptak fizetést a fellépésekért.

Először a Liverpooli Művészeti Főiskolán láttam őket játszani 1958-ban.

Paul és George a Liverpool Intézetbe jártak.

John és Stuart pedig a Művészeti Főiskolára.

Nem volt pénzük, hogy felszerelést vegyenek.

Ezért Stuart és én azt javasoltuk,

hogy a diákszövetség vegyen nekik hangosíást,

ők meg játsszanak a báljaikon.

Így lettek a Művészeti Főiskola állandó zenekara.

A főiskolán kívül az első bulikat a Jacaranda-ban játszottták,

egy icipici kávéházban,

ahol a pincében játszottak.

Azt hiszem, fejenként öt shillingért.

A Jacaranda tulajdonosa Allan Williams volt.

Egy kisvállalkozó, aki a liverpooli bohém világban ügynökként tevékenykedett.

Legújabb vállalkozásaként rock and roll zenekarokat toborzott

egy hamburgi klub számára.

Egy alkalommal, amikor egy másik együttes nem ért rá,

Williams a Beatles-t ajánlotta.

Akkor éppen az egyik nagy liverpooli banda játszott ott,

a Darry & the Seniors Howy Casey-vel énekessel.

Küldött egy levelet nekem, amiben ezt írta:

Nézd Allen, jól beindultak itt a dolgok

minden liverpooli együttesnek,

de ha olyan pocsék bandát küldesz,

mint a Beatles ide Hamburgba,

azzal mindent el fogsz szúrni.

Az Isten szerelmére, ne őket küldd!

A Beatles-nek akkoriban épp nem volt dobosa.

A Casbah Club-ban játszottak, amit Mrs. Best vezetett.

Az ő fia volt Pete Best, aki dobolt.

Így aztán bemutattak Pete-nek. Azt mondtam neki:

Jól van, dobolj nekem egy kicsit, hadd lássam, mit tudsz.

És ő dobolt. Nem túl ügyesen, de azért úgy ahogy elment.

Azt mondtam, jól van, elég lesz. Indulás Hamburgba!

Hamburg, Európa Las Vegasa volt.

Izgalmas hely, tele élettel,

jóformán szinte minden megengedett volt.

Allan Williams nemzedéke számára

Hamburg hírhedt volt legendás kabarénegyedéről.

A Reeperbahn-ról,

ahol bizarr szex műsorokat adtak,

nyíltan folyt a prostitúció, és a nők iszapban birkóztak.

A zene vonzotta a legkevésbé a közönséget.

Tony Sheridan volt az első zenészek egyike, aki Németországba ment.

Korábban rendszeresen fellépett a brit Oh Boy című TV műsorban.

Hamburgban hamarosan helyi sztár lett belőle

és a Reeperbahn állandó szereplője volt.

Előttünk a rock and roll egyfajta német változatát játszották.

Ami abból állt például,

hogy Teddy Bear-t a Presley dalt,

egy német énekes adta elő,

aki rázta a lábait, amennyire csak tudta,

és németül meglehetősen idétlen német szöveggel énekelte.

A show volt a lényeg.

Ha egy kis show-ra vágytak, ezt kiabálták:

"mach shau!" "mach shau!" Érted?

Azt akarták, hogy őrjöngjünk, ugráljunk, törjünk-zúzzunk.

Allan Williams két sivár klubba adta el a Beatles-t.

A Kaiserkeller-be és az Indra-ba,

ahol két hónapon át

esténként 7 kimerítő óra hosszat kellett játszaniuk.

A klubtulajdonos által biztosított szállás

messze elmaradt a takaros liverpooli otthonuktól.

Amikor itt játszottak az Indra-ban és a Kaiserkeller-ben,

egy olyan szobában laktak, aminek még ablaka sem volt,

együtt mind a négyen.

Akkoriban borzasztó körülmények között éltek.

Horst Fasser korábban bokszoló volt, de eltiltották a ringtől,

mert egy utcai verekedés során megölt egy matrózt.

A liverpooli együttesek barátja és védelmezője lett.

Emlékszem, Tony odament hozzájuk, és azt mondta:

Figyeljetek, ha védelemre van szükségetek, vagy ha bajba keveredtek lányok miatt,

mármint prostituáltak miatt,

és akikről esetleg nem is tudjátok, hogy prostik,

és összejöttök velük.

Ha a stricik ezt megtudják, akkor balhétok lehet belőle.

Szóval akkor csak szóljatok Horst-nak, ő majd mindent elintéz.

Így lett belőlem többé-kevésbé...

Igen, a testőrük, többé-kevésbé.

Habár még a legidősebb tag Stuart is,

éppen csak hogy betöltötte a huszadik évét,

a Beatles tagjai is kikötővárosban nőttek fel,

ezért korántsem voltak naivak.

Mégis tágra nyílt a szemük a rengeteg szex,

kábítószer és ital láttán, amivel Hamburg kecsegtetett.

A kemény élet, a hosszú munkaidő és a távollét az otthontól

megkeményítette őket és a zenéjüket is.

A zenekar összeszokott, a repertoár bővült.

Már nem mondhatták róluk, hogy az a pocsék együttes,

amelyik a kutyának se kell.

Profik lettek.

Esténként hét órát játszani, próbálni,

bővíteni a repertoárt, amennyire csak lehet.

Ez tényleg megtanította az embert, hogyan kell profin játszani,

vagy ellenkező esetben elég gyorsan feladtad.

Esténként 7 órát zenélni két hónapon keresztül,

óriási tapasztalatszerzés és megtanít arra,

hogyan pihentesd a hangod,

hogy használd a hangod, hogy gitározz jobban.

Azt hiszem, mindenki, aki Hamburg-ból visszatért rengeteget fejlődött.

Gondolkodásmódban, technikában, de még szerzői képességben is.

A dolgok fejlődésében, különösen a zenében

mindig vannak bizonyos központok vagy helyek,

amelyek egyfajta táptalajt nyújtanak

és a katalizátor szerepét töltik be.

Hamburg is ilyen hely volt.

A főiskolás évek alatt Bill Harry együtt lakott Johnnal és Stuart-tal.

Míg a fiúk Hamburgban dolgoztak, ő otthon volt,

és hamarosan az egyre növekvő liverpooli beat-élet szakértője lett.

Ő indította el a Mersey Beat című újságot,

amely nyomon követte az összes új együttest és klubot.

Amikor visszajöttek Hamburgból,

még mindig ismeretlen zenekar voltak.

Elkezdtem reklámozni őket, mint ahogy a nagyokat szokás.

Bár ők nem voltak igazán nagyok Liverpoolban.

Azért futtattam őket annyira, mert közeli barátaim voltak.

Az egyik szervező, Brian Kelly

látott bennük fantáziát és tehetséget.

Fellépéseket szerzett nekik,

és az akkoriban felkapott és népszerű helyekre juttatta be őket.

Például a Literland Town Hall-ba.

Amikor szétnyílt a függöny a Literland Town Hall-ban,

és ott voltak ezek a srácok a színpadon.

Akkoriban mindenki egyenruhában játszott,

egyforma ruhában.

Ezeknek a srácoknak a hajuk,

olyan hosszú volt, amilyet még az életben nem láttam.

És azt hiszem, farmer meg bőrkabát volt rajtuk csak úgy lazán

és dohányoztak.

Szóval ott voltak fent és nyomták a bulit.

Abban a pillanatban, ahogy a Beatles rákezdett,

mindenki, minden srác ledermedt.

És aztán mind odarohantak a színpadhoz és sikítani kezdtek.

A Literland Town Hall-i bemutatkozásuk után

a Beatles-t sorra megkeresték

a liverpooli táncterem tulajdonosok.

Bob Wooler egy postai tisztviselő volt,

akinek hatalmas lexikális tudása volt a liverpooli együttesekről.

Nemrég félállású lemezlovas lett a Cavern-ben egy helyi jazz clubban.

Amikor együtteseket kezdett szervezni, hogy ebédidőben fellépjenek a klubban,

a Beatles is köztük volt.

Helló mindenkinek, aki eljött!

Bob Wooler vagyok, üdvözöljük önöket a legjobb pincében!

A hangulatot feldobjuk és a lámpákat leoltjuk. Következik a...

A Cavern áttért a rock and roll-ra,

és az egyik állandó együttes a Beatles lett.

Mint Hamburgban a fiúk itt is próbáltak és új dalokat tanultak.

Előástam egy régi lemezem,

Chan Romero-tól a Hippy Hippy Shake-et,

és lejátszottam.

Már nagyon régóta nem játszottam ezt a lemezt,

és amikor Paul meghallotta, azt kérdezte: Ki ez?

Tudtam, hogy miért tetszik neki,

mert megfelelt az ő hangterjedelmének,

és fejhangon ki tudta énekelni.

Azt mondta, add kölcsön a lemezt,

és végül betanulták a számot.

John és Paul már legalább 100 dalt írtak együtt,

mióta 1956-ban találkoztak.

De még egyet sem vettek lemezre,

sem saját számukat, sem másét.

Csak miután ismét Hamburgba mentek 1960-ban,

ekkor vettek fel először lemezt.

Ekkor is csak kísérőzenekarként szerepeltek barátjukkal, Tony Sheridan-nel.

Az eredmény

a My Bonnie (Lies Over The Ocean) bárgyú rock and roll feldolgozása.

Amit kizárólag csak Németországban akartak forgalmazni.

Azért csináltam, mert hallottam Gene Vincent változatát,

ő meg hallotta Ray Charles feldolgozását.

Persze a miénk végül már egyáltalán nem hasonlított a Ray Charles változatra.

A németek tanulták a dalt az iskolában,

így olyasmit csináltunk, amit már hallottak korábban.

Az első lemeznél jelentősebb volt,

hogy Stuart Sutcliffe úgy döntött, hogy Németországban marad festeni.

És német menyasszonya Astrid mellett telepedik le.

Amikor a Beatles visszatért Liverpool-ba és a Cavern-be,

Paul játszott basszusgitáron.

1961 őszén, a Beatles már helyi sztár Liverpoolban és Hamburgban.

A Cavern-ben és a hamburgi klubokban játszani rutinná vált.

És zsákutcává.

Úgy tűnt, sikerült mindent elérniük, amit együttes elérhet

a londoni zeneipar központján kívül.

Mivel a színteret a londoni nagykutyák irányították,

akik nem voltak hajlandók vidékiekkel foglalkozni.

Az emberek úgy hitték, és a Beatles is elhitte,

és az összes többi liverpool-i együttes is úgy hitte,

hogy elég élvezni és játszani a zenét,

lehet keresni vele egy kis dohányt és ennyi.

Azt hiszem csak akkor, amikor Brian Epstein színre lépett,

és elmondta mennyi pénzt kereshetnénk lemez készítéssel.

Mert addig senki nem ismerte közülünk milyen lehetőség van ebben.

Semmi közöm nem volt a pop menedzseléséhez,

popzenészek menedzseléséhez korábban.

Mígnem egy nap lementem a Cavern klubba és meghallottam játszani a Beatles-t.

Ez egy teljesen új világ volt számomra.

Brian Epstein nem volt nagy rock and roll rajongó.

Ő inkább a színház felé vonzódott és a könnyedebb, klasszikus zenét kedvelte.

De egy lemez osztályt vezetett apja bútor áruházában.

Ezért üzleti érdekből figyelemmel kísérte a popzene változásait.

Ha nem kérik tőle többen is a Sheridan-féle My Bonnie-t,

Brian soha be nem tette volna a lábát egy olyan helyre, mint a Cavern.

Azonnal magával ragadott a zenéjük, a ritmus,

és a humorérzékük a színpadon.

És később is, miután már megismerkedtünk,

lenyűgözött a személyes varázsuk.

Szóval igazából minden ott kezdődött.

Bár semmit nem tudott egy együttes menedzseléséről,

Brian meggyőzte a Beatles-t, hogy megfelelő kapcsolatai révén

hírnevet tud szerezni nekik.

A családja teli volt pénzzel, és több lemez bolt is volt a tulajdonukban.

Az a tény pedig, hogy vannak ismerősei a zeneiparban,

hirtelen rádöbbentette a fiúkat arra,

hogy talán a befolyása révén

országos hírnévre tehetnek szert.

Ahhoz, hogy Brian kiharcolhassa számukra az országos hírnevet,

néhány dolgot meg kellett változtatniuk.

Amikor Brain átvette őket,

beállított műtermi fotókat csináltatott róluk,

amiken mindannyian öltönyt viseltek.

Tényleg csiszolta a kinézetüket.

John korábban odaadta nekem az összes régi hamburgi fényképet,

ami készült róla.

A színpadon WC deszkával a nyaka körül,

vagy amin alsónadrágban újságot olvas a Reeperbahn-on.

Amint Brian átvette őket, John rögtön eljött hozzám,

és visszakérte ezeket a fotókat,

mert Brian nem engedte volna meg,

hogy ilyen kép alakuljon ki a fiúkról.

Brain erőfeszítései ellenére,

a Beatles perspektívái reménytelenül szűknek tűntek.

Harmadik útjuk Hamburgba csak mélyítette lelki válságukat.

Stuart Sutcliffe rendszeresen szenvedett kínzó fejfájásoktól azóta,

amióta a zenekar egy huligán bandával összeverekedett

két évvel korábban Liverpoolban.

Megérkezésük előtt egy nappal

Stuart agyvérzésben meghalt.

Stuart halála letaglózta őket. A régi klubokra is ráuntak.

A Beatlesnek valami jó hírre volt szüksége.

Brian Epstein egy nap beállított hozzám az irodámba,

és megkért, hogy hallgassak egy együttest.

Brian elvitt egy szalagot az EMI Oxford Street-i üzletébe,

hogy átírassa a lemezere.

Az egyik hangmérnök meghallgatta és nagyon jónak találta.

Brain elmondta, hogy az ország szinte összes lemeztársaságánál volt már,

de sehol nem járt sikerrel.

Azért jött el hozzám, mert akkoriban azt híresztelték rólam,

hogy kissé hóbortos és lázadó vagyok,

és aki minden olyan eszement dologra vevő, mint a Beatlest.

George Martin legalább annyira alkalmatlan volt

egy rock and roll együttes producerének,

mint Brian Epstein menedzsernek.

Habár klasszikus zenét tanult,

abszurd humor műfajú lemezeket készített a Parlophone-nál,

ami az EMI tulajdonában álló kiadó volt.

Mindig nyitott az új ötletekre,

és felkeltette Martin érdeklődését a demó, amit Brian lejátszott neki.

A zene nem volt valami eredeti és a dalok sem voltak igazán jók,

csak a hangzás volt érdekes.

Összehoztam egy próbafelvételt velük, az Abbey Road 3-as stúdiójában.

Ami azt jelentette, hogy rá kellett szánnom pár órát arra, hogy kiderítsem, mit tudnak.

Már megvolt nekik a Please Please Me egy nagyon furcsa változata,

ami meglehetősen lassú volt.

Megvolt nekik a Love Me Do,

még egy pár olyan furcsa szám, mint a Your Feet's Too Big

vagy a Till There Was You.

Sokféle dolgot énekeltettem velük,

hogy kiderítsem, melyiküknek van jó hangja.

Egy újabb Cliff Richard-ot, Elvis Presley-t vagy Tom Steel-t kerestem.

Azon tűnődtem, Paul lenne az? Vagy John?

Esetleg George? Ő nyilván nem,

mert nincs olyan jó hangja, mint a másik kettőnek.

És akkor hirtelen rájöttem,

miért keresek egy szóló énekest?

Miért nem jó úgy, ha többen vannak?

Nem a zenéjük hatott rám annyira, hanem a személyiségük.

Elbűvölő emberek voltak.

George Martin szerződést kötött velük, és kitűzték a felvétel napját,

de előtte még történt egy változás.

Valószínűleg Pete Best volt a legjóképübb a zenekarban.

Nagyon hallgatag volt, de megvolt a maga bája.

Kezdetben Pete Best volt a Beatles legnépszerűbb tagja lévő Liverpool-ban,

főleg a lány rajongóknál.

Amikor a Beatles fellépett, az összes lány Pete-ért sikoltozott.

De nem dobolt túl jól, nem tudta tartani a tempót.

Emiatt a zenekar sem volt elég feszes.

Szükségük volt egy összetartó erőre, amit egy jó dobos tud biztosítani.

Így azt mondtam, Brain-nek, szerzek egy másik dobost a felvételre.

Felőlem az szerepel velük a színpadon, aki akar,

de a számokat valaki mással vegyük fel.

És csak később tudtam meg,

hogy tőlem függetlenül amúgy is ezt latolgatták.

A BEATLES DOBOST CSERÉL!

A Beatles új dobosa Richard Starkey lett.

Aki Liverpool-ban inkább Ringo Starr-ként volt ismert.

Ringo Liverpool szegény környékről származott, amit Dingle-nek hívtak.

Gyerekkora nagy részét kórházakban töltötte.

Amikor a skiffle őrület elindult, dobfelszerelést szerzett.

Helyi együttesekben kezdett játszani.

Végül csatlakozott a Beatles egyik liverpool-i riválisához,

a Rory Storm And The Hurricanes-hez.

Amikor a Beatles-nek ideiglenes dobosra volt szüksége Liverpool-ban,

Ringo gyakran beugrott.

Ezúttal végleg velük maradt.

Valami eredetit kerestem, mert nem akartam,

hogy valamelyik örökzöld feldolgozást játszák a repertoárból.

És a Love Me Do volt a legjobb számuk akkor.

Persze tudtam, hogy ez nem az a bombasiker, amit én keresek.

Nem akart kockáztatni, ezért

Brian Epstein tízezer példányt rendelt a Love Me Do kislemezből,

Liverpooli üzlete számára.

Nem kelt el az összes, de annyi igen,

hogy a kislemez a brit slágerlista 17. helyére kerüljön.

Első próbálkozásnak nem is volt rossz,

de nem volt elég ahhoz, hogy George Martin-t meggyőzze.

Martin azt akarta, hogy egy profi dalszerző által írt számot vegyenek fel,

aminek a címe How Do You Do It volt.

Azt mondták inkább egy saját dalt akarnak felvenni.

Azt mondtam, ha hoztok egyet, ami van ilyen jó, én felveszem.

És akkor álltak elő a Please Please Me-vel,

amit átdolgoztak. Felgyorsították.

Amint befejeztük a felvételt, tudtam, hogy nyerő lesz.

Remek hangulata volt. Nagyon gyorsan sláger lett.

A Please Please Me 1963 januárjában jelent meg.

Egy hónapon belül Anglia legkelendőbb kislemeze lett.

Ilyen jó indítás után a lehető leghamarabb folytatni akartuk.

És ennek az volt a legjobb módja,

hogy elég gyorsan fel kellett venni egy nagylemezt.

1962-ben az Abbey Road Studios

mai szemmel nézve meglehetősen primitív volt.

Gyakorlatilag csak egy élő előadást rögzítettünk

mikrofonokkal egyenesen a szalagra.

Délelőtt 10-kor kezdtük, és este 11-kor már be is fejeztük.

Az album készen is volt,

mert nem volt keverés, direkt sztereóban vettük fel.

A Twist And Shuot-ot csak kétszer vettük fel.

A felvétel végére hagytuk, mert néhány probálkozás után

John hangszálai cafatokra szakadtak volna.

George Martin megérzése, hogy gyorsan csináljanak nagylemezt, kifizetődött.

Akkoriban kevés popzenész írt saját dalokat,

és a lemezvásárlókat meglepte,

hogy olyan sok eredeti dalt találtak egy lemezen.

Az együttes hosszú várakozása után,

John és Paul még alig húszévesek,

de már kiemelkedő dalszerzők.

És csakúgy, mint George és Ringo,

figyelemreméltóan képzett előadóknak számítottak.

A She Loves You csakúgy, mint a Please Please Me listavezető lett.

Ez a hirtelen siker meglepte a Beatles-t és Brian Epsteint is.

Bár sztároknak lehet már nevezni őket,

a Beatles továbbra is játszik a Cavern-ben

és olyan befutott művészek előzenekaraként,

mint Helen Shapiro és Tommy Roe.

De rajongóik titkos serege egyre nőtt.

A tinédzserek éjszaka kezdtek sorban állni,

hogy jegyet vegyenek az előadásokra.

A liverpool-i Fan Club tagsága elérte a 100 ezret.

Hamarosan már otthonuk elhagyása is problémát jelentett.

Ringo mindig azt mondta, hogy élete álma,

hogy egyszer saját fodrászüzletet nyithasson.

Akkoriban úgy képzelte,

hogy keres egy kis dohányt a Beatles-szel,

ami után nyithat egy fodrászüzletet.

Se a Beatles, de szerintem Brain Epstein se tudta,

hogy ez évekig fog tartani.

És azt hiszem erre csak akkor döbbentek rá először,

amikor felléptek a London Palladium-ban.

A Sunday Night At The London Palladium

a legnépszerűbb brit televíziós műsor volt.

Amikor 15 millió néző bekapcsolta a készülékét 1963 október 13-án,

először pillanthatták meg az együttest a képernyőn.

Másnap egész Nagy-Britannia a Beatles-ről beszélt.

Új státuszukat egy héttel később megerősítették,

amikor meghívást kaptak a legelőkelőbb műsorba,

a Royal Command Performance-ra.

Az olcsóbb helyeken ülők tapsoljanak,

a többiek elég, ha az ékszereiket csörgetik.

Hirtelen maguk is királyokhoz voltak hasonlatosak.

Négy vidéki fiatalember Liverpool-ból,

nemzeti mániát teremtett egy éjszaka alatt.

Az emberek nemcsak a zenéjüket szerették meg,

szellemesek voltak, elevenek és kiszámíthatatlanok.

A Beatles elbűvölte a sajtót

és a sajtón keresztül az egész világot.

Ha így folytatjátok, az év végére mind a négyen milliomosok lesztek.

Ó, ez kedves.

Lesz időtök elkölteni ezt a pénzt?

Milyen pénzt?

De ugyanakkor érzékeny és töprengő fiatalemberként is megmutatkoztak.

Tudja, gondolkoztunk ezen,

és valószínűleg úgy lesz, hogy John és én folytatjuk

a dalszerzést, mint ahogy eddig is tettük már mintegy mellékesen.

Szeretnénk ilyen szempontból még fejlődni, ha lehet.

Ki tudja, lehet, hogy 40 évesen már nem fogunk dalokat írni.

Remélem, hogy lesz elég pénzem lesz, hogy saját vállalkozásom legyen,

amikor... ez véget ér.

És... úgy értem, nem tudhatjuk.

Lehet a jövő héten, lehet, hogy 2-3 év múlva.

De szerintem jelen leszünk, fent vagy ott lent

még legalább négy évig.

Mindig is szerettem volna egy női fodrászszalont.

Sorban fogadnám a vendégeket,

és udvariasan megkérdezném:

parancsol egy csésze teát hölgyem?

Meddig fog tartani? Ki tudja?

Lehetünk nagyképűek és mondhatjuk, hogy legalább 10 évig.

De ezzel az erővel azt is lehet mondani,

hogy szerencsénk van, ha 3 hónapig húzzuk, nem?

Második lemezüket, a With The Beatles-t,

soha nem látott méretű előjegyzés előzte meg.

Az az ellenállhatatlan energia és az egyedi ének harmóniák,

amely a hat új Lennon-McCartney dalt

és a nyolc feldolgozást jellemezte,

figyelemre méltó eredetiséget eredményezett.

A Beatles évvégi statisztikája 1963-ban elképesztő volt.

A She Loves You és az I Want To Hold Your Hand című kislemezekkel együtt

2,5 millió lemez eladását könyvelhették el.

Majdnem egy féléven keresztül

a Beatles uralta a brit kis és nagylemezek toplistájának első helyét.

William Mann a London Times-ban megjelent írásában mutatott rá,

hogy a This Boy pentatonikus hangsorai

és a Not A Second Time idegenszerű kadenciája,

Gustav Mahler Song of the Earth című művéhez hasonlatosak.

Továbbá John-t és Paul-t

1963 kiemelkedő angol zeneszerzőinek nevezte.

A Beatles meghódította Angliát.

Következhetett Amerika.

Első alkalommal, amikor a Please Please Me sláger lett,

elküldtük a Capitol Records-nak,

amely az EMI tulajdonában volt,

és kértük, hogy adják ki a lemezt.

Azt válaszolták: Sajnáljuk, de ez nem mondana semmit Amerikában.

Kicsit csalódottak voltunk,

de azt gondoltuk ők ismerik az ottani piacot,

mi angolok vagyunk, nem igazán tudhatjuk.

Aztán amikor megjelent a második nagylemez.

Próbájátok meg ezt, ez nagyon jó!

Nektek tényleg fogalmatok sincs, hogy kell amerikai lemezt elkészíteni.

Attól tartok ez nem igazán jó.

És csak egy év elteltével,

miután a Beatles fokozatosan

egyre nagyobb hírnévre tett szert Angliában,

csak ezek után kerültek be az amerikai sajtóba.

És amikor ez végül megtörtént, akkor már a Capitol sem tudott ellenkezni.

És amikor az I Want To Hold Your Hand megjelent

nagyon jól tudták, hogy ezt már nem utasíthatják vissza.

Lehetetlenség volt.

Felgyülemlett, majd átszakadt a gát.

Decemberben egymástól függetlenül,

a DJ-k országszerte játszani kezdték

az I Want To Hold Your Hand importált példányait.

Februárra 1,5 millió kelt el a kislemezből.

Még mielőtt Amerika földjére léptek volna,

a Beatles már az ország első számú kedvence volt.

A Beatles egyáltalán nem volt felkészülve

erre a lelkes fogadtatásra.

Amikor a gépük begördült, és észrevették a hatalmas tömeget,

azt hitték, hogy valaki más,

feltehetőleg az elnök gépe is akkor ért földet.

A sajtó előtt azonban

hozták a formájukat.

Nem!

- Sajnáljuk. - Következő kérdés.

- Tényleg nem énekeltek? - Nem, előbb a pénzt kérjük.

Hány kopasz van önök közt, akik miatt parókát kell hordaniuk?

- Én kopasz vagyok. - Mind kopaszok vagyunk.

- Kérlek senkinek ne áruld el. - Én még süketnéma is vagyok.

- Elmentek valaha fodrászhoz? - Nem. Kösz nem.

Én tegnap voltam.

Paul-t akarjuk! Paul-t akarjuk!

Brain Epstein mindegyiküknek saját néven foglaltatott szobát a Plaza Hotel-ben.

A hotel igazgatósága elszörnyedt, amikor megtudta,

hogy a négy angol üzletember nem más, mint a Beatles.

Az utcán tolongó, több ezer sikoltozó tinédzser ezt már tudta.

A történelem megismételte önmagát.

A Beatles hatalmas felindult tömegeket vonzott.

Elbűvölte a New York-i sajtót,

és mint Londonban négy hónappal korábban,

országos televíziós műsorban lépett fel,

amelyet az ország szinte valamennyi otthonában megnéztek.

A tegnapi és a mai újságok százai, oszágszerte tele vannak vele,

és az idősebbek egyetértenek velem abban, hogy ez a város.

soha nem még volt tanúja olyan izgalmaknak, mint amit négy liverpooli fiatal okozott.

Akik magukat úgy hívják: The Beatles.

A mai este folyamán kétszer is fellépnek.

Most és a műsor második felében. Hölgyeim és uraim, a Beatles!

Az Ed Sullivan Show után

Washingtonba utaztak első élő koncertfellépésükre Amerikában.

A jelenethez, ami fogadta őket, hamarosan hozzá fognak szokni.

Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki megvásárolta a lemezt,

ami elindította ezt a dolgot Amerikában, és lehetővé tette,

hogy eljöjjünk ide és találkozzunk itt Washingtonban. Köszönjük!

Sok együttest láttam már, de most,

hogy találkoztam a Beatles-szel teljes az életem.

Köszönjük. Köszönjük szépen.

Mindenkinek. És...

Jó estét.

Korábbi, nagy-britanniai eredményeiket is felülmúlva,

a Beatles a siker teljesen új dimenziójába hatolt.

Az amerikai zeneipar soha nem látott ilyen látványos felemelkedést.

1964 április 4-én

az amerikai slágerlista első 5 helyén a Beatles állt.

Egy héttel később a 100 legjobb kislemez között 14 Beatles dal volt.

Ilyennek képzelték Amerikát?

Nem, egyáltalán nem. Azt hittük, sokkal csendesebb hely.

Azt hittük, hogy senki nem fog ismerni minket.

De úgy látszik ismernek. Mintha már évek óta itt lennénk.

Ez csodálatos!

A Beatles visszatért Angliába és elkezdett első mozifilmjén dolgozni.

'A Hard Day's Night'-on.

A filmet az amerikai Richard Lester rendezte,

amelyben a Beatles-t a saját, megnyerő személyiségükkel mutatta be,

és 7 új Lennon-McCartney dalt tartalmazott.

Mondja, hogy jutottak el Amerikába?

Grönland-nál balra fordultunk.

- A siker változtatott az életén? - Igen.

Szerentném Angliát rendben tudni.

- Maga mod vagy rocker? - Nem, én "mocker" vagyok. (gúnyolódó)

Júniusban elindultak első világkörüli turnéjukra.

Felléptek Skandináviában, Hollandiában, a távol-keleten és Ausztráliában.

Ringónak mandulagyulladása volt, és a turné háromnegyedét kihagyta.

Helyére Jimmy Nicol session dobos ugrott be.

Augusztusban 22 ezer mérföldes észak-amerikai turné következett.

Mindössze hat hónap alatt

a Beatles négy kontinens, több mint ötven városában lépett fel.

Az összes lemezüket megvettem, amint megjelentek.

Több, mint 20 dollárt költöttem, de megérte.

Mit szerettek annyira a Beatles-ben?

Csodálatosak gyönyörűek. Csodásak, van bennük valami.

Garantáltan eredetiek, mert a szálloda igazgató,

és Whittier Hotel és a Muellenbach Hotel igazgatója,

Alfred David aláírásával igazolta,

hogy ez egy Beatle-ágynemű, amiben aludtak.

Hogy ki aludt benne és hogy melyik lepedő kihez tartozik.

Ringo-hoz, George-hoz vagy Paul-hoz.

Most, hogy háromcentis négyzetekre vágták fel,

mit fognak csinálni velük?

Eladjuk.

És az a címe, hogy "Egy új nemzedék sarja".

Paul McCartney-t ábrázolja, amint kinő a földből,

kihajt mint a rügyek, napkeltekor. Látja?

A Beatles az igazán eredeti.

A kinézetük, meg minden.

Ők a legnagyobbak.

És íme. Észrevette, hogy egyre nő?

Imádok festeni és szeretném ezt a képet elküldeni Paul-nak.

Szeretném neki adni és szeretnék találkozni vele, persze...

Gondolja, hogy lehetséges ez a találkozás?

Hát... hát igazából nem is tudom.

Ez igazán szerencse kérdése, sok emberrel találkoznak.

És ismerek valakit.

De szeretném ezt Paul-nak odaadni,

és megmutatni, hogy hűséges rajongója vagyok.

És... tudja, elmondanám neki,

hogy egy csodálatos emberi lény.

És tényleg... ő a legnagyobb a szórakoztatóiparban.

Ez úgy hangzik, mintha teljesen belezúgott volna Paul McCartney-ba.

Igen, ez így igaz.

Az egész Beatles-t imádom, de Paul a kedvencem.

Az elgyötört arcok a következő brit nagylemez borítóján,

a Beatles For Sale-en,

arról árulkodnak, hogy a Beatlemániának nagy ára van.

A rajta található zene szintén egyre komolyabb hangvételű.

Ezt bizonyítja a Baby's In Black pesszimizmusa

és a Dylan hatást mutató I'm A Loser című szám is.

Ez a borúlátás jellemzi mind a nyolc saját szerzeményt,

amelyek különösen éles ellentétben állnak

A Hard Day's Night vidám hangulatával.

De a Beatles továbbra is figyelemre méltó művészi fejlődésen megy keresztül.

John és Paul dalai továbbra is rekordokat döntenek a könnyűzenében.

A dallamok egyre ötletesebbek,

a hangszerelés egyre összetettebb.

És kezd kialakulni egyéni zeneszerzői stílusuk.

A közismert klisé szerint John volt a szövegíró és Paul volt a zeneszerző.

De ez így leegyszerűsítve nem igaz.

Paul is tudott remek dalszöveget írni,

és John is tudott kitűnő zenét szerezni.

Kezdetben közösen írták a dalokat, de ez nem tartott túl sokáig.

Aztán többnyire egyedül írták a saját dalaikat,

és utána eljátszották egymásnak.

A másik javasolhatott kisebb változtatásokat,

de ezzel ki is merült az együttműködésük.

Sokkal inkább versengtek egymással,

de ez nagyon egészséges verseny volt.

Bármelyikük, aki írt egy dalt,

elénekelte nekem, általában akusztikus gitár kísérettel.

Én leültem egy székre a stúdióban, ők elém álltak és énekeltek.

Aztán kitaláltuk, mit hogyan csináljunk.

Oké. Döntsük el, hogy legyen a bevezető.

Kell-e hangnemet változtatni?

Milyen hangszereket vonjunk be?

Mindig új hangzásokat és új ötleteket akartak megvalósítani.

Sokszor úgy éreztem, még nálam is többet akarnak tudni.

A végén már teljesen kimerítettek.

Mindig azt kérdezték, milyen új hangzás lehetséges még?

Milyen új hangszereket használhatnának?

Mit tudsz csinálni a hangommal, hogy másképp szóljon?

Néha tudták, mit akarnak, de a legtöbbször elképzelésük sem volt.

A stúdió teljes egészében egy kísérleti hely volt a munkához, ami nagyszerű volt.

Úgy tűnt, velük sokkal könnyebben lehet dolgozni, mint másokkal.

A megfelelő kifejezésmódra,

a dalok megfelelő tempójára,

hozzá a megfelelő stílusra,

ők sokkal természetesebb módon találtak rá, mint mások.

A dolgok elé vágva a Capitol idő előtt adta ki a Beatles következő kislemezét,

amely készülő új filmjük,

az "Eight Arms To Hold You" betétdala volt.

De a film bemutatója előtt a címét megváltoztatták.

A Help! filmzene album volt

az első nagyobb lépés, amivel távolodni kezdtek

a megszokott módszerektől.

Egy dallal, amelynek a munkacíme Scrambled Eggs volt.

Amikor Paul először elénekelte nekem,

Azt mondtam, ebbe nem tehetünk hangos dobokat, Paul.

Nem igazán volt Beatles dal.

És az én fülem vonósokat kívánt bele.

Azt mondta, mi nem akarunk olyan giccses hulladékot csinálni.

Gondolkoztam a dolgon, és megkérdeztem,

mit szólnál egy kisebb szekcióhoz?

Egy vonósnégyeshez, egy klasszikus szekcióhoz?

És ezt már jó ötletnek tartotta.

Így aztán azt csináltuk, hogy először felvettük úgy,

hogy egyedül énekli a dalt, gitáron kísérettel.

Semmi mást.

Utána megkomponáltuk hozzá a vonósnégyes kíséretet,

az ő javaslatai alapján.

Aztán felvettük és kész is volt.

Otthon továbbra is sorra osztogatták nekik a díjakat.

A királynő jelenlétében

az M.B.E.-vel tüntették ki őket,

amely a nemzet egyik legmagasabb elismerése.

A korábbi kitüntetettek közül többen úgy felháborodtak ezen,

hogy azzal fenyegetőztek, visszaküldik a kitüntetésüket.

De a rajongók mint mindig, extázisban voltak.

1965 decemberében

a Beatles összehozott a stúdióban még egy új albumot,

a Rubber Soul-t.

Az album hangulata nyugodtabb volt.

George új hangzást hozott be

egy egzotikus indiai hangszerrel, a szitárral.

John több önelemző dalt írt, mint például

az In My Life és a Nowhere Man.

Köszönjük szépen. Köszönjük, és... helló.

Szeretnénk...

Szeretnénk folytatni egy dallal,

az utolsó nagylemezünkről,

amelynek a címe Rubber Soul.

És a dalnak, amit a gitárosunk George írt, a címe:

If I Needed Someone.

A Rubber Soul egyértelműen jelezte,

hogy a Beatles kezd kinőni a kedves gombafejűek szerepéből.

Stúdióbeli kísérletezgetéseik eredményét

nehéz volt színpadon visszaadni.

Ehhez még hozzájött, hogy a turnék túlzott megterheléssel jártak.

Így nehezen tudták megőrizni korábbi koncertjeik lendületét.

Távol-keleti turnéjukon 1966 júniusában

már határozott jelei mutatkoznak annak, hogy a Beatlemánia félresiklott.

BEATLES MENJETEK HAZA

Tüntetések törnek ki a Fülöp szigeteken,

miután az együttes akaratlanul megsérti az ország First Lady-jét.

A felháborodás az Egyesült Államokra is kiterjed,

John vallással kapcsolatos megjegyzése miatt,

amit egy tinédzsereknek szóló magazin rosszul idézett.

Itt Doug Layton és Tommy Charles.

Emlékeztetünk titeket, hogy a fantasztikus Beatles ellenes bojkott folytatódik.

Ne feledjétek, hogy mit mondott a Beatles.

Ne feledjétek a Beatles lemezeket és egyéb Beatles tárgyakat elvinni

a 14 gyűjtőállomás valamelyikére a burmingham-i Alabama-ba,

és adjátok le őket, még ezen a héten ha lehetséges.

Én ezt a tényt Angliával kapcsolatban említettem.

Hogy a fiatalok számára többet jelentettünk Jézusnál

vagy a vallásnál akkoriban.

Nem próbáltam hangsúlyozni, csak tényként állapítottam meg.

És ez Angliában sokkal inkább igaz, mint itt.

Tudja, nem azt mondom, hogy jobbak vagy nagyszerűbbek vagyunk.

Nem hasonlítom magunkat Jézus Krisztushoz, mint személyhez,

vagy Istenhez, mint egy dologhoz, vagy bármihez.

Érti? Csak mondtam, amit mondtam, rosszul fogalmaztam,

vagy félreértelmezték, és ez lett belőle.

A lányok még sikoltoznak,

de az izgatottság eltűnt.

A turnézás elviselhetetlenné vált.

Szörnyű börtönné vált számukra, mert

nem csinálhattak egyebet, mint koncertet adtak,

aztán visszamentek a szállodába, és bezárkóztak.

Egyáltalán nem is volt életük. Csak ők voltak négyen.

És rajtuk kívül senki sem tudhatta, milyen élet volt ez, négyüket kivéve.

Sem Brian, sem én nem tudtunk arról, hogy valójában

milyen problémákkal kellett egy-egy turné során szembe nézniük.

Nehéz felkelni reggel, egész nap utazni,

megérkeznik a szállodába, ami előtt már több ezer ember tolong.

Hálószobában étkezni.

Hogy bírták elviselni? Fogalmam sincs.

Természetesen felelősek vagyunk Minneapolis minden polgáráért,

és gondoskodunk gyermekeink épségéről és biztonságáról.

Még akkor is, ha tudjuk , hogy kissé hisztérikusak lehetnek,

és talán kicsit túlzásba viszik a rajongást,

de mi tudjuk a kötelességünk.

Ami a Beatles zenéjét illeti,

én személy szerint egy lyukas garast sem adnék érte.

A társaság néhány tagja felháborodott.

Azt mondták, Minneapolis egy szűklátókörű város.

Szerintük más városok rendőrei jobban tolerálták

a szállodai szobákban tartott bulikat.

Az együttes egyik tagja brit akcentussal azt mondta nekem,

soha többé jönnek vissza Minneapolis-ba.

Én azt válaszoltam neki, hogy szerintem korábban se kellett volna jönniük.

Tényleg úgy szerettem volna, ha integetnek felénk, vagy valami,

de még csak ránk se néztek.

Ide jöttünk már hajnali 6-kor, csak hogy lássuk őket,

de csak ellökdöstek minket és távoztak.

Nem is engedték, hogy lássuk őket.

- Reggel 6 óta itt vagytok? - Igen.

Mindenki menjen hátrébb.

Két gyereket már megsérült.

A koncertet nem tartjuk meg...

Üljenek le, mindenki üljön le, vagy nem lesz koncert.

A Beatles játszani akar nektek, de addig nem teheti,

amíg le nem ül mindenki. Üljetek le!

Belefáradtak a turnézásba,

és nem is volt szükségük rá.

Több időt akartak a stúdióban tölteni,

és több időt akartak szánni arra, hogy éljék az életüket,

amit addig önállóan nem tettek meg.

Bár ez nem volt így előre elhatározva,

a Beatles a san francisco-i Candlestick Parkban

1966 augusztus 29-én adott utoljára élő koncertet.

Egy korszak lezárult és egy új vette kezdetét.

A Revolver című lemezükkel teljesen eltávolodtak attól a hangzástól,

ami a Beatles-t ismertté tette.

Ezen szerepel az Eleanor Rigby,

ami egy magányos vénkisasszonyról szól,

és egy másik dal a Sárga Tengeralattjáróról.

Nemcsak a dalszövegek változtak meg.

Két dal John szerzeményei közül,

a She Said She Said és a Tomorrows Never Knows,

kábítószeres élmények hatására íródtak.

1966 novemberében a Beatles visszatért az Abbey Road stúdióba,

hogy folytassák, amit a Revolver-rel elkezdtek.

Képzeletük szinte szárnyalt

az egyre nagyobb mennyiségű hallucinogén anyagok hatására.

Azt tervezték, hogy egyetlen témára épülő albumot készítenek gyerekkorukról.

De a Capitol Amerikában új kislemez miatt sürgette őket.

Így az első két felvett dalt sietve megjelentették.

Ezzel együtt első ízben,

a Beatles promóciós filmet forgatott mindkettőhöz.

A Strawberry Fields nagyon egyszerű dalként indult.

John írta és ismét a szóképeivel tűzdelte tele.

Jellemző volt egyfajta játékos megközelítés a szerzeményeire.

Szeretett a szavakkal játszani,

szeretett fantáziaképeket teremteni a furcsa szavakkal.

Visszajött hozzám, és azt mondta:

Nézd, nem vagyok túl elégedett a felvétellel, amit csináltunk.

Szeretném megismételni.

Szeretném, ha ezúttal azt partitúrát írnál hozzá.

John pár nap múlva visszajött, és azt mondta:

Nézd, tetszik, amit csináltunk,

de egy kicsit tetszik a másik is.

Nem tudnánk a kettőt összerakni?

Mondjuk vennénk az elsőnek az első felét, a másiknak meg a második felét.

Mondtam neki, hogy ezzel az a gond,

hogy fél hangnyi eltérés van köztük, nincsenek egy hangnemben,

és más a tempójuk is.

Azt mondta: Biztos vagyok benne, hogy meg tudod oldani.

Az egyik részt felgyorsítottam, így lehetett összeilleszteni őket.

Így jelent meg.

Mindig a klasszikus zenekari hangszerekről faggattak.

Megmutattam nekik, hogy szól a fagott magas hangon,

vagy a francia kürt, a basszusklarinét, vagy bármi más.

És egész jól megismerkedtek a hangszerekkel.

De be kell vallanom, soha nem említettem nekik a Bach trombitát.

Aztán egyik este Paul megnézte a tévében

Bach Brandenburgi Concerto-ját.

Másnap odajött hozzám és azt mondta:

Csodálatos hangot hallottam az este.

Van egy iszonyúan magas hangú trombita.

Mire én: Igen van, a Bach trombita.

Nem használhatnánk?

Dehogynem.

Nekem sosem jutott volna az eszembe, de neki igen.

Így a Londoni Szimfonikusoktól hívtunk egy zenészt játszani a piccolo trombitán.

És ez lett a végeredmény.

A lemezfelvétel a továbbiakban minden központi téma nélkül folytatódott.

A következő két dalt John irányításával vették fel.

Az ötletet egy plakát adta, ami a házában volt kitéve.

Egy eredeti, régi, vásári cirkusz plakát volt,

amin szinte szóról-szóra olvasható volt a dal szövege.

Így kezdődött: Being for the Benefit of Mr. Kite

És azt mondta, hogy piactéri cirkuszi vurstli hangulatot

akar teremteni a dalban.

És ugyanabban a stílusban akarja megcsinálni,

ahogy korábban hangképeket hoztunk létre.

Amikor a kérdéses részhez értünk,

a dal közepénél, ahol a "Henry The Horse" rész véget ér,

megkértem John-t, hogy játszon egy dallamot az egyik orgonán,

miközben én örvénylő kromatikus futamokat játszottam a másikon.

Ez egyfajta kavargó, verkliszerű hangzást hozott létre.

De ez még mindig nem volt elég ahhoz, hogy megteremtsünk

egy egyfajta, ahogy én nevezem, egy összemosott zenei hátteret.

Így aztán átböngésztem a zenei lemez archívumot,

és rengeteg gőzorgona zenét találtam.

Szalagra másoltam őket.

Majd megkértem a hangmérnököt, vágja fel a szalagot rövid darabokra.

Nagyjából 30 centis darabokra, csak véletlenszerűen.

Amikor végzett, az egészet feldobtam a levegőbe.

És azt mondtam, most szedd össze és ragaszd össze őket újra.

A lemez szinte magától fejlődött,

miután kiválogattam a dalokat

és elkezdtem összeilleszteni és egymásba úsztatni őket.

Most George Martin szerepe fontosabb volt

a Beatles felvételek során, mint korábban bármikor.

Ahogy egyre összetettebbé vált a zenéjük,

Martin zeneszerzőként, hangszerelőként és producerként

újabb és újabb zenei területekre vezette be őket.

Paul ötlete volt létrehozni a Bors őrmester zenekarát,

mint egyfajta kapcsot, mint főtémát.

Ez az ő alapötlete volt,

és mi csak beleegyeztünk.

Milliók vették meg a Sgt. Pepper albumot,

kritikusok és zenészek mindenütt dícsérték.

Ez volt a Beatles mesterműve.

Hozzáállás, grafikai tervezés, divat,

nyelv, de maga a teljes zeneipar is

gyökeresen megváltozott a Sgt. Pepper után.

Az album az emberek idegvégződéseire tapintott.

Lefektette egy új korszak alapjait,

saját stílussal és felfogással.

Emlékszem, hogy amikor a Sgt. Pepper először megjelent,

mindenki, akit csak ismertem és kapcsolatban állt a popzenével,

heteken és heteken át hallgatta és újra hallgatta és elemezte.

És abban mindenki egyetértett, hogy jelentős alkotás.

Valaki elhozta acetát lemezen a Sgt. Pepper-t.

És... épp üldögéltünk és magunkat ünnepeltük,

sok slágerünk volt, tényleg nagyon jól érzeztük magunkat.

És akkor meghallgattuk a Sgt. Pepper albumot.

Szerintem a Sgt. Pepper a maga idejében

tényleg megragadott egy pillanatot a könnyűzenében,

ami...

Nos, valószínűleg soha nem fog megismétlődni ilyen módon.

Mert bizonyos értelemben ez egy művészi megnyilvánulás volt a zenében,

amit korábban soha nem ismertek el művészetként.

Azt hiszem, a Sgt. Pepper's,

talán nem túlzás azt állítani,

a popzene rövid történetének legmeghatározóbb eseménye volt.

És ez fordulópontot jelentett persze,

amikor a Beatles már nem hagyományos tánczenét játszott,

hanem olyan zenét, amit hallgatni kell.

Ezután példátlan hatású globális eseményen vettek részt.

A Beatles felkérést kapott, hogy képviselje Nagy-Britanniát az "Our World"-ben,

amely a első, világszerte élőben közvetített televíziós műsor volt.

Erre az alkalomra írták az All You Need Is Love című számot,

amelyet hírességekből és barátokból álló kórus kíséretében

200 milliós közönség előtt adtak elő.

Az egyetemes szeretet kutatása során

a Beatles belebotlott Maharishi Mahesh Yogi-ba.

Egy indiai guruba, aki a transzcendentális meditációt hirdette.

Mind a négy beatle elmélyült Maharishi-ben és a tanításaiban.

1967 augusztus 25-én a wales-i Bangor-ba mentek,

hogy tanulmányozzák a mester tanait.

Mindent tudni akartunk az élet elmúlásáról.

Maharishi arról beszélt nekünk,

hogy kezdjünk valamit az egyéniségünkkel,

valamit, amivel képesek vagyunk önállóan élni.

A legfurcsább dolog az volt ebben,

hogy abban a pillanatban,

amikor kaptak egy filozófiát arról,

hogy hogyan élhetnek független életet,

abban a pillanatban Brain meghalt.

Ő, aki azt akarta, hogy együttesként legyenek.

Amíg a Beatles Maharishi-vel Bangorban volt,

Brain Epstein-t holtan találták lakásán.

Gyógyszer túladagolás áldozata lett.

Üzleti képességeit az utóbbi időben megkérdőjelezték.

Magánélete is egyre zavarosabbá vált.

A homoszexualitást akkoriban még nem lehetett nyíltan vállalni.

Miután az együttes alpjai megszilárdultak,

a vezetőből sokkal inkább követővé vált.

Beszéltek vele mióta megérkeztek erre a hétvégére?

- Nem. - Nem.

Én szerda este beszéltem vele,

egy nappal azelőtt, hogy először részt vettünk Maharishi előadásán.

És remek hangulatban volt.

És mikor mondta azt, hogy szeretne ő is beavatott lenni?

Hát, amikor megérkeztünk ide, milyen nap is volt? Péntek.

Telefonüzenetet kaptunk aznap későn,

hogy Brian utánunk jön és hétfőn már itt lesz.

Szándékukban áll visszatérni Bangorba

még a konferencia vége előtt?

Valószínűleg erre már nem lesz időnk,

mert Maharishi csak körülbelül csütörtökig marad,

és rengeteg elintéznivalónk van Londonban.

Így majd valamikor máskor fogunk vele találkozni.

Ha jól tudom, akkor ma délután

Maharishi mind a négyükkel elbeszélgetett.

Megkérdezhetem, hogy mit tanácsolt?

Azt mondta ne hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a gyász.

Bárhogyan is gondolunk Brian-re, boldogsággal tegyük azt,

mert a gondolataink mindenhová el kísérik majd, bárhol is lesz.

Mr. Epstein találkozott vele?

Nem, de várta a találkozást.

Brian Epstein nélkül a Beatles sem létezett volna.

Mert tulajdonképpen ő fogta össze őket.

Ő formált belőlük olyan együttest, amire az emberek felfigyeltek.

Abban az időben, amikor a Sgt. Pepper megjelent,

a Beatles imázst már nem kellett bemutatni a világnak,

és már nem is turnéztak.

Így Brian-nek tényleg nem sok dolga akadt.

Brian olyan volt, mint a híd, ami összeköt.

És amikor ez eltűnt, minden illúzió szertefoszlott.

Már nem volt senki, aki nemet mondott volna nekik.

Ha Brian élt volna, akkor sem hallgattak volna rá.

Megpróbálkoztak egy saját film forgatásával,

a Magical Mystery Tour-ral, amit ők maguk írtak és rendeztek.

A Magical Mystery Tour egy egyórás TV film,

amely az első vállalkozásuk volt, Brian halála után.

Nagyrészt Paul ötlete volt.

Az elképzelés az volt, hogy egy busszal járják a vidéki angliát,

teli barátokkal, színészekkel és cirkuszi torzszülöttekkel

és filmre veszik a történéseket.

Sajnos semmi nem történt.

A kritikusok gyűlölték a filmet.

És most először az emberek is kezdtek ráébredni arra,

hogy a Beatles sem tévedhetetlen.

A filmet soha nem mutatták be Amerikában,

de a Capitol kiadott egy albumot Magical Mystery Tour címmel.

A zene, bár kissé bágyadtan,

de a Sgt. Pepper szertelenebb és költőibb napjait idézte.

Februárban a Beatles az indiai Rishikes-be utazott Maharishi-hez.

Az utat még akkor eltervezték, amikor Brian meghalt.

Csatlakozott hozzájuk a Beach Boys két tagja,

Donovan, Mia Farrow és más követők.

Mindnyájan úgy tervezték, hogy három hónapot töltenek ott,

böjtöléssel, énekléssel és közös imákkal.

Tartózkodásuk vége felé azonban a csoport kételkedni kezdett abban,

hogy Maharishi szándékai kizárólag spirituális jellegűek.

Miután pletykák kaptak szárnyra,

hogy a társulat egyik nőtagja a jógi földi vágyainak tárgya.

Ráadásul Ringo az ételeket sem szerette.

Mután visszatértek nyugatra,

hivatalosan is bejelentik, hogy szakítottak a szent vezetővel.

Tévedtünk.

Mások is tévednek, ha elmennek hozzá?

Ez tőlük függ.

- Mi azt hittük... - Mit?

Emberek vagyunk, tudja?

Hogy érti azt, hogy tévedtek?

Ez minden, értik?

Azt hittük több van benne, de nem volt, tudja. Ő is ember.

Egy darabig azt hittük nem az. Azt gondoltuk, hogy valami...

Azt is bejelentették, hogy Brian Epstein tevékenységét

egy cég veszi át, melyet saját maguk vezetnek majd,

mind a négyen, Apple Corps néven.

A cég lemezekkel, filmmel, elektronikával fog foglalkozni,

és mellékesen, amit úgy hívunk a gyártás, vagy micsoda.

Olyan rendszert akarunk kialakítani,

ahol az emberek ha filmet akarnak készíteni bármiről,

ne kelljen valaki irodájában térden csúszniuk.

Valószínűleg az önök irodáiban.

Míg ők az Apple alapköveit rakták le,

megvalósult Brian egyik utolsó terve.

A fiúk egyáltalán nem tartották jó ötletnek.

Lényegében irtóztak a gondolattól, hogy rajzfilm figuraként ábrázolják őket.

Különösen azért, mert a fickóval kapcsolatban, aki csinálta,

csak arra tudtak gondolni, hogy a Flintstones készítésében is benne volt.

Miután sikert aratott, persze el voltak ragadtatva tőle.

Tény, hogy a Beatles-nek kevés köze volt

ennek az animációs filmnek az elkészítéséhez.

Négy új dal mellett két régebbit is felhasználtak.

Az egyik az volt, amelyik a filmet ihlette.

Ebben a fantázia világban,

a Beatles rajzfilm figuráinak a Gonosz Kék Manókkal kellett megküzdeniük.

A film varázslatos módon ragadta meg az igazi Beatles szellemét és stílusát.

És bár nem lett kasszasiker,

nagyrészt visszanyerték azt a rokonszenvet,

amit a Magical Mystery Tour-ral elvesztettek.

Nem mentek valami jól a Beatles dolgai, abban az időben.

És az emberek nem is hitték, hogy újra képesek még valamire.

És akkor váratlanul... Azt hiszem, valakinek a klub megnyitóján voltunk.

És Paul megjelent ennek a dalnak az acetát lemezével.

A Hey Jude volt az újonnan alapított Apple lemeztársaság első lemeze.

A maga 7 percével

több, mint kétszer olyan hosszú volt, mint a legtöbb kislemez.

A rádióállomások általában nem voltak hajlandók

három percnél hosszabb számokat lejátszani.

Ezúttal ismét a Beatles lett a kivétel a szabály alól.

A Hey Jude lett a legnagyobb példányszámban eladottt kislemezük.

Indiai tartózkodásuk alatt John és Paul

több mint 30 új dalt szereztek.

George és Ringo is komponálással volt elfoglalva.

Gyakorlatilag a következő albumhoz két lemezre elegendő anyaguk volt.

terveik szerint ennek egyszerűen The Beatles lesz a címe.

Irónikus cím ez, tekintve,

hogy eddig ezt az albumot jellemzi legkevésbé a csapatmunka.

Valójában maguknak írták a dalokat.

Mindegyikük egyéni zenei stílust alakított ki,

és már nemigen érdekelte, mit csinálnak a többiek.

A felvételek készítését mindennek lehetett nevezni, csak harmonikusnak nem.

Megelégelve Paul könyörtelen maximalizmusát,

Ringo otthagyta őket és egy hétig feléjük se nézett.

George egyre elégedetlenebb volt,

amiért neki általában csak két számot engedtek lemezenként.

A stúdióban egy új személy jelenléte, akit John hozott magával

csak fokozta a feszültséget.

Yoko Ono avantgárd művész volt, akit John már két éve ismert.

Az utóbbi időben már nem csak szeretője,

hanem állandó társa és partnere lett a művészetben is.

John és Yoko egyik első közös műve a Revolution 9 volt.

Ami sokkal közelebb állt a Yoko által művelt konceptuális művészethez,

mint bármihez, ami a Beatles zenéjéhez köthető.

A többiek, George Martin-t is beleértve

elkeseredetten küzdöttek, hogy a szám ne kerüljön fel az új albumra.

A feszültség érezhető a dupla lemezes kiadványon is,

amit a közönség Fehér Albumnak keresztelt el.

Bár automatikusan aranylemez lett,

a kritikusok kifogásolták, hogy a lemez egyenetlen és rendszertelen.

Ezt maguk is felismerve,

a Beatles úgy döntött, hogy következő albumukkal

megpróbálnak visszatérni a gyökereikhez.

Amikor a Beatlestek dolgozni kezdett a Let It Be-n,

akkor épp csak megjelent a Fehér Album,

ami egyfajta visszatérést jelentett a rock and roll-osabb hangzáshoz.

És úgy döntöttek, a folyamat a Let It Be-n fog igazán kiteljesedni,

amit úgy fognak felvenni, mint régen.

A visszatérést az alapokhoz és a korai stílushoz

egy régi barátjuk felbukkanása is elősegítette.

Először 1962-ben találkoztam a Beatles-szel,

amikor Little Richard-dal és Sam Cooke-kal turnéztam.

A műsorban rengeteg angol együttes szerepelt,

a Beatles és a Gerry And The Pacemakers és még sokan mások.

A fellépések között, amikor ők voltak a színpadon,

mindig kimentem a nézőtérre és megnéztem őket.

És tényleg közel kerültünk egymáshoz.

Aztán néhány évvel később, amikor Ray Charles-szal turnéztam,

George Harrison ott ült a nézőtéren.

Másnap felhívtam, ő pedig azt mondta:

Gyere át! Találkozz a srácokkal!

És elmentem az Apple-hez, és ott találkoztunk.

Mindenki bedobta a saját ötleteit

és különböző dolgokkal kísérleteztünk.

Ők meg csak hagyták, hogy azt játszak, amit csak akarok,

és ez nagyon klassz volt.

A szólóm a Get Back-ben, az én szerzeményem volt.

Körülbelül két hétig dolgoztam velük a Let It Be albumon.

Egyáltalán nem volt eltervezve.

Billy Preston lelkesedése nem volt elég.

A kiábrándultság és a nézeteltérések,

amelyek a Fehér Album felvételei alatt kezdődtek,

fokozódtak.

A szervezettség érdekében Paul megpróbált mindenkit irányítani,

és túl sokat dirigált, amit a többiek rossz néven vettek.

De ez volt az egyetlen módja, hogy együtt tartsa őket.

John gyakran eltűnt Yoko-val.

George meg közölte, hogy másnap be sem jön.

Teljes volt a széthúzás, a kiábrándultság, ha úgy tetszik.

Felvételek során 30 órányi hanganyagot,

és 100 dalt rögzítettek.

De az együttesből senki nem vállalta az anyag szerkesztését és keverését.

Amikor elhagyták a stúdiót 1969 január végén,

az albumot és a kísérőfilm befejezését határozatlan időre elnapolták.

Akkor azt gondoltam, egek ez már a vég.

Ebben már nem akarok részt venni többé.

És ezt komolyan is gondoltam.

Ezért nagyon meglepett, miután befejezték az albumot,

Paul megkeresett és azt mondta,

menjünk vissza és vegyünk fel egy úgy, mint régen,

készítsek egy albumot úgy, mint régen.

Azt mondtam, ha engeditek, megcsinálom.

Így készült el az Abbey Road.

Nem egészen olyan volt, mint a régen,

mert mindenki a saját dalain dolgozott.

A többiek inkább csak zenészként működtek közre,

nem csapatként dolgoztak együtt.

Az egyik oldal, amin főleg Paul és én dolgoztunk, összefüggő volt.

Ezen John kissé vonakodva működött közre,

mert nem igazán tetszett neki a végeredmény.

Ő a jó öreg rock and roll-t szerette.

Így az egyik oldal az ő szájíze szerint egyfajta dalgyűjtemény lett,

a másik oldalon pedig Paul-nak kedveztünk.

Az Abbey Road ezidáig a legkidolgozottabb alkotásuk volt,

ami nélkülözte a studió trükköket és az egzotikus hangszereket,

amelyek oly meghatározóak voltak Sgt. Pepper-nél.

És hosszú idő óta először,

majdnem minden számban mind a négy tag közreműködött.

Bár a cavern-i időszak nyers hangzása sokat finomodott,

az Abbey Road bizonyította,

hogy a Beatles még mindig képes rock and roll-t játszani.

A lemez hallgatása közben az az érzésünk,

hogy mind a négyen újra zenekarként dolgoznak együtt.

Mintha tudták volna, hogy ez lesz az utolsó dobásuk.

1969. március 20-án John feleségül vette Yoko Ono-t

egy szerény szertartáson Gibraltáron.

Egy héttel korábban Paul elvette feleségül Linda Eastman-t,

New York-i fotóst Londonban.

Ringo és George már évek óta házasok voltak.

Kétségtelenül mind a négyük megtapasztalta

a házas élet vonzerejét.

Mindeközben a dolgok nem mentek jól az Apple-nél.

John nemrég megjegyezte, hogy az Apple veszteséges,

és ha ez így megy tovább, a cég hat hónapon belül csődbe jut.

Valóban hatalmas zűrzavar uralkodott a cégnél.

A nagy kísérlet befejezetlen tervek és félresikerült ötletek gyűjtőhelye lett.

A segítség Allen Klein személyében érkezett.

Egy hozzáértő new york-i könyvelő volt,

aki korábban a Rolling Stones-nak dolgozott.

Paul tiltakozott.

Ő az új sógorait, Lee és John Eastman-t akarta bevonni,

de a többiek leszavazták.

1969 májusában Allen Klein-t nevezték ki a Beatles új gazdasági igazgatójának.

Klein egyik első intézkedése volt, hogy Phil Spector amerikai producert bízta meg

a félbehagyott Let It Be album befejezésével.

Phil Spector-t arra kérték fel,

hogy a sok mérföldnyi rögzített szalagból,

egy összefüggő albumot állítson össze.

Válogatott a szalagok között,

vonóskíséretet kevert hozzájuk,

megpróbálta a dalok hangzását teljessé tenni.

Mialatt Phil Spector a Let It Be-vel küzdött,

sem George Martin, sem Allen Klein,

sem a Beatles maga nem tudta megmenteni a "rothadó almát",

sem visszanyerni a kezdeti idők lelkesedését.

Mindegyiküket más érdekelte. Például John-nak ott volt Yoko,

és ők mást akartak csinálni, mint Paul.

Szóval olyan volt, mintha mindegyikük ki akart volna szállni,

és kipróbálni, mire képes egyedül.

Nyilván meg lehet érteni, hogy a saját életüket akarták élni.

De túl nagy volt a széthúzás ahhoz,

hogy négytagú zenekarként együtt maradjanak.

Mind a négyen a saját útjukat akarták járni,

saját zenét akartak írni és a saját dolgaikat akarták csinálni.

Az elmúlt 18 hónap során

John, George és Ringo is fenyegetőzött a kilépéssel,

de Paul visszatartotta őket.

Most Paul következett.

McCartney című szóló albumának megjelenésekor,

1970. április 17-én hivatalossá tette:

A Beatles, minden idők legnagyobb popegyüttese nincs többé.

A felvétel után 15 hónappal megjelent a Let It Be.

Az album úgy hangzott, mint amilyen sorsot szántak neki.

Ez lett a Beatles hattyúdala.

A címadó dal sugallta azt az egyetlen hozzállást,

amibe az együttesnek és a rajongóknak világszerte

bele kellett nyogodniuk, hogy a Beatles véget ért.

A 60-as évek jelensége volt.

A 70-es években és azon túl, már csak hatásukat éreztették.

Azt hiszem a Beatles-ben az volt a legnagyszerűbb,

hogy korszerűek voltak.

Az időzítésük pontos volt. Nem rajtuk múlott.

Valaki más akarta így, de az időzítésük pontos volt,

és ezért nyomot hagytak a történelemben.

Kifejezték az emberek hangulatát, a saját generációjukét.

Meddig fog tartani? Ki tudja?

Lehetünk nagyképűek és mondhatjuk, hogy legalább 10 évig.

De ezzel az erővel azt is lehet mondani,

hogy szerencsénk van, ha 3 hónapig húzzuk, nem?

Paul feleségével, Lindával megalakította a Wings együttest,

és sok sikerlemezt készítettek.

George továbbra is összekapcsolta zenei és lelki érdeklődését,

miközben következetesen óvja magánéletét.

Ringo több szólólemezt készített,

és színészi karrierbe kezdett Hollywood-ban.

John együttműködött Yoko-val a zenében,

humanitárius ügyekben és a családalapításban.

1980 december 8-án meggyilkolták.

Magyar felirat: Galló Péter