Original subtitles

ÚJABB FIATAL NŐT ÖLTEK MEG! BŐ HÓNAPON BELÜL A HARMADIK REJTÉLY!

Egy "Il Giornó" - t kérek. Köszönöm.

A szokásos szemét!

- Gyerünk, Carlo, elkésünk! - Nyugi, úgyis megvárnak.

- A könyvének nagy sikere volt szakértői körökben. - Ennek örülök.

Sam Dalmas, az amerikai irodalom nagy reménysége,

most ritka madarak preparálásához ír kézikönyvet.

- Vicces volna ilyesmiért díjat nyerni. - Hogy van Giulia? - Remekül.

Kiment a városba. Valami modellkedés. De még ma éjjel hazajön.

- Hogy mennek a dolgok? - Nagyonis jól.

- Elviszem magammal Giuliát haza, az Államokba. - Ez már igen komoly.

- Annak tűnik. - Jó reggelt! - ' reggelt!

Odahaza megkeresem majd egyik barátom, hogy viszonozzam a szívességét.

Akkoriban nehéz időket éltem át, nem volt, ami inspiráljon.

"Menj Olaszországba", mondta. "Ha nyugalom kell, Itáliában megtalálod."

"A múzsa csókja rádtalál. Itáliában úgysem történik soha semmi!"

Hogy a pokol égesse meg! Szóval eljöttem. Hittem neki!

Láttam az utcákat, a köztéri szobrokat, aztán a spagetti, az atmoszféra...

Óriási! Csak éppen egy vasam sincs. És két éve egyetlen sort sem írtam.

A repülőjegyet se tudtam volna hazáig megvenni, ha nincs ez a munka.

Amit gyönyörűen elvégzett!

Íme a csekkje, Mr. Dalmas.

- Hé, Sam! Nem szeretne egy példányt? - Minek? Itt van nekem ez!

Hé! Nyissa ki az ajtót!

Hé! Hahó!

Hogy nyissam ki az ajtót?

Nem tudok bejutni. Hogy nyissam ki az ajtót?

Tartson ki, csak tartson ki!

Nyissa ki az ajtót!

Hívja a rendőrséget!

Már hívtam.

A pulzusa gyenge, de nem lehet komoly a baj.

Nem vesztett túl sok vért.

- Oké, haladjon csak. - Igen, uram. Keressen ujjlenyomatokat. - Oké.

Jó estét!

- Morosini felügyelő vagyok. Akkor meséljen. - De miről?

Arról, mi történt. Tudni akarok mindenről, amit látott és hallott.

- Hogy van a nő? - Rendben lesz, hála magának.

- A neve? - Sam Dalmas. - Maga angol? - Nem, amerikai.

Amikor elhaladtam a galéria előtt, láttam, hogy ég a villany.

Felnéztem ide, és láttam, hogy ez a két alak küzd egymással.

Óvatosan rakják le.

- Annyira rendes volt. - Engedjenek át. Én vagyok a galéria tulajdonosa.

Monica!

Monica!

Monica!

- Mi történt? - Nincs kikérdezhető állapotban.

- Mennyire komoly? - Semennyire, csak egy kisebb sebesülés.

- Monica! - Jöjjön. - Hadd menjek én is!

Alberto Ranieri vagyok. Ő a feleségem.

- Elnézést kérek. - Mondd el, mi történt? - Kifárasztja.

- Drágám, ki tette? Ki? - Nem tudjuk.

Remélem, a felesége el tudja mondani nekünk... Jó, máris megyünk.

Mit csinált ilyenkor éjszaka a galériában?

A könyvelést nézte át, úgy volt, hogy majd bejövök érte.

- Monica! - Rajta!

- Menjenek hátrább! Engedjék a hordágyat át! - Szegény kislány!

- Menjenek már hátrább, kérem! - Úgy, ez az!

- Hol is tartottunk? - Valami nem stimmelt azzal a jelenettel.

Valami furcsa.

Nem tudom alátámasztani, de az az érzésem, hogy valami nem illik a képbe.

- Gondolja végig. Próbálja elkülöníteni. - Megpróbáltam, nincs bizonyosságom.

Nézzük, tudok-e segíteni. Látta, hogy valaki kirohant ezen az ajtón.

Egen. De annyira sötét volt idelent, az ajtó majdnem...

Ne nyúljon semmihez! Próbálja a kezét a zsebében tartani.

Hogy megóvja a kísértésől. Megkíméli az időveszteségtől és egyéb bajtól.

A félemeleten egy bronzból készült lovagszobrot észlelt

és egy megperzselt lombkoronájú fára hasonlító szobrot.

A földszinten vérfoltok szabálytalan nyomvonala

a hátsó személyzeti ajtótól az elülső ablak irányában 10 lábra.

Ettől eltekintve, nincs más nyoma a küzdelemnek. Odaért?

- Maga szerint a nő lejött ezen a lépcsőn. - Le bizony.

Most az ablaktól a lépcsőig mérjük fel a terepet.

Vér.

Elegem van, nem bírom tovább!

Hatodszorra járjuk körbe újra ezt az egész nyavalyát!

Már elmondtan magának mindent, minden részletet...

Nem ismerem azt a nőt, azelőtt soha nem is láttam.

Kezdjük elölről, lehet, hogy valamely részletről megfeledkezett.

Gyerünk vissza ehhez a különös alakhoz, akit látott. Írja le!

Sötét volt, túlságosan is távol voltam tőle,

csak egy sötét alak volt, semmi más.

Elfáradtam, két nap múlva Amerikába utazom, és még sok a teendőm.

- Csakugyan? A foglalását már elintézte? - Igen.

- Magánál van az útlevele? - Egen.

- Megnézhetem egy pillanatra? - Igen.

Köszönöm.

- Hé! - Hogyhogy hé? - Az útlevelem.

- Majd mi vigyázunk rá. - Maga tréfál! Anélkül el se tudok indulni.

Nem is akarjuk, hogy ilyesmit tegyen. Maga ahhoz túl fontos tanú számunkra.

Látott valamit, ami, bár nem tud rá visszaemlékezni, életbevágó fontosságú.

És amig ezt a pontot nem tudjuk tisztázni, nem engedhetem elmenni.

Nem bántam, hogy idejöttem, de...

A múlt hónapban három megoldatlan gyilkosság történt.

Az áldozatok nők voltak, három bűntény bármilyen látható indíték nélkül.

Világos számomra, hogy egy veszélyes őrült járkál itt szabadon közöttünk.

Ami a vizsgálatot megnehezíti, amennyire meg tudjuk ítélni,

és ennek okán kérjük az együttműködését,

az az, hogy biztos vagyok benne, a megjelenése alapján a férfi tébolyult.

A hétköznapi életében teljesen normális, mint bárki más.

- Akár maga is. - Hogy én? - Igen maga, már miért is ne?

- Tegyük fel, hogy maga őrült - behatolt oda és megtámadta a nőt.

De mikor menekülni próbált, bentrekedt az ajtók között.

Maga megbolondult! Nem ráncigálhat elő egy külföldit,

hogy megvádolja gyilkossággal!

- Senki sem vádolja magát. - Amíg ki nem verik belőlem a vallomást.

Csakhogy ez törvénytelen! Fel akarom hívni a konzulátust.

Csak rajta. Azt hív, akit akar. Felőlem akár az amerikai elnököt is.

- Keményen flúgos. - Járjon csak a kedvében! - Íme, Monti jelentése.

TWA? Töröltetni szeretném a foglalást. Sam Dalmas.

112-es számú, New Yorkba, holnap utánra.

Egen, köszönöm.

Vigyázzon maga mögött!

- Nem esett baja? Segíthetek? - Ne féljen, rendben vagyok. Köszönöm.

Hűha! Ez a leglelkesebb üdvözlet, amit valaha is hallottam.

Hé! Most már egy hónapja.

Kemény napod volt a rendőrségen, drágám?

Nem, csak egy gyilkossági kísérlet ügyében tanúskodtam.

A rendőrség kínvallatásnak vetett alá

És az útlevelemet is elkobozták, úgyhogy nem tudunk elindulni,

és az imént majdhogynem lefejeztek egy hentesbárddal.

Tudod, a szokásost.

Most mondj el mindent az egészről.

Vicces, de ez az igazság.

Hozzák be a perverzeket. Nézze meg őket és jelezze, ha bárkit is felismerne.

A gyilkos visszament volna a galériába, hogy megnézze, meghalt-e a nő

és nem zárhatjuk ki annak lehetőségét sem, hogy perverz.

Aldo Sarti, 42 éves, nyolcszor ítélték el.

Sandro Larrani, 35 éves exhibicionista, tizenkétszer tartóztatták le.

Mario Zandri, 66 éves, négyszer elítélve.

Giacomo Rossi, 50 éves, kiskorúak megrontásáért háromszor ítélték el.

Rubatelli Luigi, avagy Ursula Andress.

- Ne már! Petrini! - Igen? - Mit keres itt ez a fazon?

Hányszor megmondtam már, Ursula a transzvesztitákhoz tartozik.

- Hát remélem is! - Ühmm, van valami érdekes, amit megmutatnék.

Megvizsgáltuk ezt a kesztyűt mikroszkóppal

és érdekes tényeket tártunk fel.

A vérnyomok a Monica Ranieriével azonos vércsoportba tartoznak,

amiből arra következtetünk, hogy a gyilkos viselte akkor.

Ezek dohányhamu-szemcsék, tehát dohányzik.

A kesztyűn található nyomok Havanna szivarra utalnak.

Ez volt a legizgalmasabb felfedezésünk.

Mikroszkópikus részecskék olyan típusú rostanyagból, amit Angliában gyártanak.

- Odabent találtuk. - Ez kezdetnek mindenképp jó.

Azt jelenti, most már tudjuk, hogy a gyilkos szivarozó férfi, aki

elegánsan öltözködik és balkezes.

A kesztyűből, amit viselt, jutottunk ezekre a következtetésekre.

Amit eddig felfedtünk, betápláljuk a számítógépbe, és megkapjuk az eredményt.

- Befejezte már? - Igen. - Jó, akkor mindjárt meg is nézzük.

Ez egy vázlat a keresett férfiról,

10% plusz-, mínusz eltérést toleráló pontossággal rekonstruálva.

Egy pillanat múlva követik majd az első személyi adatok.

Statisztikailag megfogalmazva

a leírásnak körülbelül 150.000 lakos felelhet meg a városból.

Akiket a legvalószínűbbnek tartunk, már börtönben vannak.

És mire vár?

Gondolja, könnyű, 150.000 ember alibijét ellenőrizni?

Nincs semmi, amin továbbhaladhatnék. Csak egy megérzés.

De én biztos vagyok benne, hogy tényleg látta a gyilkos arcát azon az éjjelen.

- Megmondtam már magának, hogy... - Kérem, összpontosítson, Mr. Dalmas!

Próbáljon már meg visszaemlékezni arra, amit látott.

Nem, semmi értelme. Újra és újra csak ugyanazokat a köröket járom be.

Nem tudom kiverni a fejemből, de megbizonyosodni sem sikerül felőle.

Monica Ranieri kijött a kórházból

és hazatért a via Bruxelles 35 szám alatti lakásába.

Most elmehetek?

- Hanyadik emelet? - Harmadik.

Igazán sajnálom, Mr. Dalmas, de a feleségem senkit nem tud fogadni.

Benyugtatózták és még tart a hatása.

Megérti, azok után, amin átment.

Miről akar vele beszélgetni?

Nem sok mindenről. Csak arról az éjszakáról.

Biztos vagyok benne, láttam valamit,

ami elvezethet a támadó kézrekerítéséhez.

Ellenőrzöm, hogy amire emlékszem, arra a felesége hogyan gondol vissza.

A feleségem már elmondott a rendőrségnek mindent, amit tudott, többször is.

Nem látom okát, hogy újból ilyen megpróbáltatásnak tegyék ki.

Értem.

- Megkérdezhetnék valamit Öntől? - Hát persze. - Maga milyen magas?

Öt láb egy hüvelyk, gondolom. Miért?

- Semmi, csak merő kíváncsiság. - Mit szeretne még tudni? - Semmit.

Bocsánat a zavarásért. A cigarettáját keresi?

- Igen. - Megvan.

Még találkozunk, Mr. Raineri.

- Nem megmondtam, hogy ne fogadj arra a lóra? - Igen, tudom.

Nem jó ha egyet teszel meg, legalább kettőt vagy hármat kell ahhoz, hogy...

- Az első áldozat. - Úgy van. Eladónő egy antik üzletben.

- A szokásos időben távozott és egy parkban találták meg holtan. - Parkban.

Egy mérföldre a bolttól, az otthonával ellenkező irányban.

- Első kérdés. - Micsoda? - Miért olyan messze és egy parkban?

Mehetett volna a kedveséhez is egy találkára. Második áldozat.

Egy utcalány, az alatt a híd alatt ölték meg, ahol a klienseit fogadta.

A stricijét gyanúsították. A neve Garullo, de az alibije páncélbiztos.

Hol találom meg ezt a Garullót?

- Sehol, börtönben van. Két hónapja még ott volt legalábbis. - Óriási.

- Oké, a hármas számút. - Hármas számú.

- Egyetemi hallgató volt. - Egyetemi hallgató.

- A moziból útban hazafelé ölték meg. - Mozi.

Oké?

Elég?

Oké, az elsővel kezdjük, az antik boltossal.

- Jó napot. - Jó napot. - Segíthetek valamiben?

- Igen, szeretnék látni valami... - A porcelán érdekli.

Elragadó az ízlése. Ezek a darabok gyönyörűek.

Egyszerűen isteniek.

- Ez mennyibe kerül? - Háromszázba.

De nem fogom vele megvágni. Magát nem.

Te jó ég!

- Ez nem az a bolt, ahol az a lány dolgozott? - Tessék?

A lány, akit meggyilkoltak.

A szegény, szegény kislány. Micsoda borzalmas módon végezte be.

- Milyen volt? - Aranyos kislány. Bár egy kissé szokatlan.

Igen, azt mondták róla, hogy a nőket szereti.

- Na és? Mit számít? - Semmit. - Nem vagyok előítéletes.

Úgy emlékszem arra az éjjelre, mintha csak tegnap lett volna.

Egész nap nem adtunk el semmit!

Aztán pont zárás előtt eladtunk egy festményt a kirakatból.

- Maga bonyolította az üzletet? - Nem, a lány. Én a könyvelést ellenőriztem.

Aztán kilépett a boltból anélkül, hogy jó éjt kívánt volna.

Nem sokkal utána megtalálták.

- Milyen volt a festmény? - Furcsa.

Naiv, de ugyanakkor hátborzongató. Szeretné látni?

- Még megvan? - Csak egy másolat, lefényképeztük.

Megnézném.

Máris mutatom.

Lássuk csak! Íme!

- Kölcsönadná? - Normális körülmények között ezt nem engedhetjük meg. - Kérem!

- Hé, mi a baj? - Nem tudom, az a festmény. Engem zavar.

Ez meg mi?

Egy fénykép a festményről, melyet valaki a gyilkosságokkal hozott összefüggésbe.

Egy kicsit betegesnek tűnik számomra.

Drágám!

Borzongok tőle.

Köszönöm, őrmester.

- Valami baj van, kisasszony? - Nem, semmi, köszönöm.

- Jó éjszakát. - Jó éjt, kisasszony.

Nem, ne!

Ne!

Ne!

Ne!

Ne!

Valamit mondj meg! Tényleg szükség van erre?

- Mire? - Hogy körberohangálva detekdívesdit játsszál?

Azont túl, hogy enyhén röhejes, még eléggé veszélyes is, nem?

- Neee! - Köszönöm.

Úgy érzem, közelebb vagyok az igazsághoz annál, hogy bármelyikünk is felismerné.

Mi történik velem? Ez az istenverte dolog kezd átfordulni megszállottságba.

- Ki az? - Morosini.

- Hello. Hogy mennek a dolgok? - Remekül, jöjjön be.

Ott kint egy pillanatig azt gondoltam, rossz címet kaptam.

- Él még valaki más is ebben az épületben? - Nem.

Hamarosan úgyis lebontják.

Mivel a bérleti díjam a jövő hétre még kitart, úgyhogy maradok.

- Mit szólna egy kávéhoz? - Megköszönném.

Hogy őszinte legyek, pont ez az, amire vágyom. Egész éjjel fent voltam.

Köszi.

Hogyan történt?

Itt.

- És mikor? - Múlt éjjel.

Szőke, 28 éves, egyedülálló.

A szokásos vakvágány. Nincsenek nyomok, nincs kapcsolat a másik hárommal.

A sajtó közülük kettőt-kettőt egymással összefüggésbe hoz.

Azt hiszik, látják a négy gyilkosság közti kapcsolódási pontot.

- Giulia, ő Morosini felügyelő. - Jó napot!

Elnézést, de azt hiszem, mi már korábban találkoztunk valahol.

- Nem, biztos vagyok benne, hogy nem. - Hé, ezt nézze. - Ez nem újabbkeletű.

Amint azt már gyaníthatta, volt annak hátsó gondolata is, hogy meglátogatam.

Azt szeretném, ha bejönne velem a rendőrségre.

- Miért nem hagyja már békén? - Ne. - Engedje, hogy befejezzem.

Még csak nem is olasz, de maga kénysze- rítené, hogy kockára tegye az életét.

Megpróbálták megölni. Mitől annyira biztos, hogy nem próbálkoznak újból?

Zsarolja, az útlevelébe kapaszkodik,

ugyanakkor az emberi érzéseire apellál.

Indulunk?

Vigyázz magadra, megígéred?

Sajnálom.

- Most már mindben rendben. - Most már semmi sincs rendben!

Újból és újból végigmentem rajta és abszolúte semmi.

Láttam, ahogy küzdenek a félemeleten. Ez minden, amire jutottam.

Nem tudok semmi másra gondolni. Azt viszont tudom, hogy van ott valami.

- Köszönöm. - Mik a tervei?

Olybá tűnik, még elidőzöm itt egy darabig.

Kell bármilyen segítség a nyomozásához?

- Arra gondoltam, hogy követ valaki. - Csak hogy meg tudják védeni.

Igen, elkelne némi segítség. Szeretném Garullot, a stricit, meglátogatni.

- Semmiség. - Megérkeztek a televízió interjúhoz.

Tévénézők millióinak szeme láttára csinálok hülyét magamból.

- Mit fog mondani? - Fogalmam sincs, kiötlök néhány látványos hazugságot.

Röviden - ez a helyzet.

Pillanatnyilag csak annyit árulhatok el, hogy van bizonyos információnk,

amely - biztos vagyok benne - hamarosan elvezet bennünket a gyilkoshoz.

Felszólítok minden polgárt, hogy őrizze meg a nyugalmát

és azonnal értesítsék a rendőrséget bármi szokatlanról. Köszönöm.

Gyere vissza, amilyen gyorsan csak tudsz, szólj, ha bármire szükséged van.

Morosini felügyelő?

- Halló! - Csak azt akarom, hogy tudja, mennyire élveztem a tévé szereplését.

- Ki maga? - Ki, hát az, akiért annyira izgulnak, hogy megtalálják.

- Az ismeretlen, akitől a város retteg! - Rögzítsék a hívást Morosini vonaláról.

Nincs bűnjelük. Nincs gyanúsítottjuk, tudják jól, ahogy én is tudom.

Nem szép dolog átverni az embereket.

Nem ijedtem meg. Meglesz az ötödik gyilkosságuk még hétvége előtt.

Halló!

- Óvatosan, nehéz! - Az egyik legjobb példa rá, mi is a kozmikus művészet.

Bár soha ki sem állhattuk, mégis

néhány napon belül szobor és lapos dombormű-bemutatót nyitunk.

- Mindent megváltoztatnak. - De vissza is állítjuk az eredeti állapotát.

- Mr.Ranieri? - Tessék! - Megnézné, hogy ebben a helyzetben megfelelő-e?

Igen, rögtön csatlakozom. Megbocsátanak? Örülök, hogy újból találkozom önnel.

Én szintén örülök a találkozásnak.

Szeretném megköszönni, amit azon az éjszakán értem tett.

Azt mondták, ha maga nem lett volna ott, az az őrült megölt volna.

Már jobban vagyok ugyan, de...

Olyan ijesztő volt. Nem hiszem, hogy valaha el fogom tudni felejteni.

- Kérem, jöjjön ide! - Köszönöm. - Ugyan, semmiség. - Viszlát és köszönöm.

Mi a véleménye arról, ha ezt így helyeznénk el?

Nem tökéletesen függőleges, de alulról jobban lehet látni.

Igen, természetesen, igaza van.

Egen, az én csajom volt, az ég áldja.

Egen, az én csajom volt, az ég áldja.

Most hová megy?

Azt mondta - ég áldja! Ez a szavamjárása.

De ha mégsem, akkor meg dadogtam.

- Értem. - Mit akar tudni?

Megpróbálok segíteni a rendőrségnek megtalálni a gyilkost.

Az jó, az ég áldja. De nem tudom, mit mondjak magának.

Egy hétre rá, hogy szegény kislányt, Rositát, meggyilkolták, nyakoncsíptek.

Börtönben vagyok, és azoknak a lányoknak nélkülem kell boldogolniuk.

Nincs aki megvédje őket a szörnyetegtől, aki elszabadult az utcákon.

- És mit hoztak fel maga ellen? - Semmit. Koholt vádakat.

Nekem kaparták össze. Másokat úgymond prostitúcióra bírok, elősegítem azt.

Csakhogy én ártatlan vagyok. Nézzen csak rám! Úgy nézek én ki, mint egy strici?

Nézzen a szemembe. Úgy festek, mint azok a fickók, akik kizsákmányolják a nőket?

Nem kaptam semmit érte, hébe-hóba persze elfogadtam ajándékokat.

Naná. Tud nekem segíteni bármiben?

Senki nem fordult elő az én társaságomban.

Mi nem vagyunk benne efféle bulikban.

Valami gazdag pasi lehetett. Tudja, amolyan úriember.

Ők azok, akiknek ilyesféle ötleteik támadnak.

Ezeknek a paliknak különleges a becsületkódexük,

teljesen különbözik bárki másétól.

- És ebben a részében... - Az az ember órák óta követ bennünket.

Morosini embere, ő a mi testőrünk.

Úgy tűnik, hogy ez az "ég áldja" - féle fickó afféle háremet tart fenn...

- Hé taxi! - Hát, kedvem támadt sétálni.

"Ég áldja" úr mindent a nőktől vár, a férfiaktól semmit.

Álljon meg!

Nem!

Fussál! Fussál!

Rendben, várj meg itt.

Menj oda be, engem akarnak elkapni. Ha el tudsz szabadulni, hívd fel Morosinit.

- Van egy fickó, aki pisztollyal kerget. - Nem látok senkit sem.

- Ott van! - Ki az?

Mrs. Johnson,

Bocsánat, nem látott egy olyan férfit, aki sárga zakót és kék sapkát viselt?

- De igen. - Hová ment? - Oda be.

Jó állapotban adtam tovább a máját.

A tizediknek, akit várakozó listára vettem.

Egen, erre emlékszem.

Nagyjából itt az ideje, hogy elkezdjünk beszélgetni a megoldandó problémákról.

Csak ne olyan hevesen! Ott van a biztosítási fedezet problémája.

A kárpótlás a végleges jellegű rokkantságért... Hallgasson ide!

Üvegből volt az állkapcsa!

Anélkül halt meg, hogy visszatért volna az öntudata.

Törött gerinccel és koponyával.

Gondolja, hogy fel tudná ismerni?

Nem láttam tisztán az arcát.

Az összes résztvevőt le akarom nyomozni.

Képeket, bűnügyi adatokat akarok, ássatok, elő mindent, ami különleges!

Két kijelölt csúcsemberünknek az a feladata,

hogy megvédje a mögöttünk levő párt, őrizniük kell éjjel-nappal.

Nagyon sajnálom, hogy belekevertem ebbe a kalamajkába.

Fogadja meg a tanácsom, menjen vissza az Egyesült Államokba.

Úgy érzem, minden perccel közelebb kerülök az igazsághoz.

A gyilkosnak is nyilvánvalóan ugyanez a véleménye.

Ezért is próbál állandóan megölni.

Minél többet próbálkozik, annál nagyobb a lelepleződésének a kockázata.

Álljunk meg, lássuk a jogosítványát!

- Remekül mulattunk. - Elintézem a dolgokat, így együtt maradhatunk.

- Szeretlek. - Én is téged.

- Viszlát! - Viszlát, Gina!

A gazemberek, tényleg megpróbálták elkapni, ég áldja.

Egen. És meg akarom találni a gyilkost.

Meg is fogod. Segítek benne, az ég áldjon.

Hadd gondolkodjam.

Egen, ez az. Ismerem, akire szüksége van.

- Ki az? - Nem olcsó, de nincs olyasmi, amiről ne tudna.

- Oké. - Hé!

Ez szigorúan kettőnkre tartozik. A rendőrségre nem, ég áldja.

Ne aggódjon.

Hívja fel a Caramba biliárdtermet, kérje Fainát. Mondja, hogy "Ég áldja " küldte.

Lift, kéne ide egy a lift.

- Ki maga? - Faina.

Faina! Jöjjön be!

Alig bírtam öt lépcsősort megmászni. Muszáj edzenem.

- Ő kicsoda? - Jóbarát, megbízhat benne.

- Üljön le ide! - Nem, köszönöm.

Úgy értse, ahogy mondom - nem tudok semmiről és senkiről.

És nem látok meg semmit sem! Szóval mit akar megtudni?

Egyik éjjel egy férfi megpróbált megölni egy hangtompítós pisztollyal.

Elmenekült és bement a Lux Hotelba...

- Mi a baj? - Ezt a helyet bepolos- kázták? - Nem, most figyeljen rám!

Volt ott egy ex-bajnokok szövetsége. Olyan ruhát viselt, mint azok.

- Fel akarja dobni, mi? - Nem, beszélgetni akarok vele.

Nem segíthetek... Egy százasba kerül.

- Száz micsodába? - Százezerbe. - Na, ja.

Gyerünk, rajta.

Itt van.

Ne, tartsa meg.

Tíz, húsz, harminc... száz.

- Mikor hallok maga felől? - Soha.

Legfeljebb holnap reggel.

Halló!

Igen?

Legyen okosabb, Mr.Dalmas. Fogadja meg a tanácsom, és törődjön a maga dolgával.

Hagyja abba a detektívesdit. Ártalmas az egészségére.

A tegnapi figyelmeztetés volt. Még nem volt elég?

- Mit javasol, mit tegyek? - Menjen haza Amerikába.

Felejtse el a gyilkosságokat. Az én türelmemnek is van határa!

- Kivel beszélek? - Ott van a lány magánál? - Igen.

Fiatal és gyönyörű. Szeretné, hogy meghaljon?

Mert ha nem hagy fel mindennel, meg fogom gyilkolni a lányt!

Menjen haza Amerikába. Felejtse el a gyilkosságokat. Az én türelmemnek is...

Hallod ezt a nyikorgó hangot? Tudni akarom, mi az.

Minek van ilyen hangja? Erre kell ráállnunk teljesen.

Ki fogom találni.

Helyes.

Na, most mit csinálsz?

Nem tudom. Egyszerűbb volt, amikor csak magamra kellett gondolnom.

Átkozott festmény! Valahol kell lennie egy kiútnak.

- Talán az első áldozat hasonlít a nőre. - Túlságosan elnagyolt ábrázolás.

Bárki is lehet.

- Halló! - Faina vagyok. Semmire nem jutottam.

De ha éppen érdekli, van itt egy Needles nevű ex-bajnok.

Tudhat valamit. Nem messze lakik magától.

- Via Angiolieri 39. - Via Angiolieri 39.

Halló!

Van valaki otthon?

Most nézze az oszcilloszkópot!

Azt kartam, hogy tudja, mennyire élveztem a tévé-szereplését.

Jó. Most hallgassuk meg a másikat.

Legyen okos, fogadja meg a tanácsom, törődjön a saját dolgaival.

Észrevette a különbséget a szalagok között?

Az első gépen látható hullámok eltérnek a másodikon láthatóktól.

Pontosan. Minden emberi hang, bármennyire jól leplezzék is,

a harmónia intenzitás egyedi mintájával rendelkezik a magánhangzókban.

Amikor ennek a két szalagnak a magánhangzó-csoportjait elemeztük,

váratlan felfedezésre jutottunk.

Az első 5 decibelt mutatott a mély skálán és 12-t a magason,

amíg másodikat leolvasva csak alig mutat 4- et az alsón és 12-t a magason.

- A magyarázat? - A hangok nem egyazon személyhez tartoznak.

- Biztos benne? - Teljes mértékben.

- Ez azt jelenti, hogy két gyilkos van! - Olybá tűnik.

Hacsak az egyik meg nem próbál összezavarni bennünket

a társa beleráncigálásával.

Ezesetben kétségtelenül az a férfi volt, aki megpróbálta magát megölni.

- Az, akit maga meggyilkolva megtalált. - Most hallgassuk meg, amit maga hozott.

Elkülönítettük a hangokat, és össze- hasonlítottuk hasonló hangok százaival.

Kimerítettük az olyan hangokat, amelyet ipari berendezések állítanak elő.

gyáraktól, bontási helyszínektől, elektromos ajtókon, darukon át

a pénzbedobós automatákig és a háztartási gépekig.

De mindezidáig képtelenek voltunk beazonosítani.

- Mi legyen? - Csak annyit tehetünk, hogy folytatjuk a próbálkozásainkat.

Oké, köszönöm.

- Bocsásson meg, de nem leszek itt a végénél. - Elmegy?

Holnapután. Megmondtam előre, ugye?

Negyven oldal a napokban. Ez a kaland újból elindított az írás útján.

- Örömmel hallom. - Felszabadított. Ide pakolja be ezeket is.

Újra eszeveszetten írok

- És mi lett azokkal a nyomokkal, amelyeket követett? - Semmi.

Ezt hallgassa meg.

A telefonon jött át.

Klassz nyom lett volna, ha kitaláljuk, mi is ez.

Menjen haza. Felejtse el a gyilkosságokat.

Az én türelmemnek is van határa.

- Ott van a lány magánál? Csinos... - Tartsa!

Hadd hallgassam meg még egyszer! Megengedi?

Dalmas! Az én türelmemnek is van határa.

- Ott van a lány magánál? - Nagyon... - Nos?

Nem tudom, de emlékeztet valamire.

- Biztosan tévedek. - Óriási!

Várjon egy percet. Hagyja csak, majd én.

El sem hiszem!

- Egyszerűen nem tudom elhinni. - Mit? - Hogy elmegyünk innen.

Nézze, mért nem adja ide a szalagot?

Ha valamit kigondolok, majd hívom.

Majd felhívom!

Viszlát!

Ez az utolsó néhány óránk ebben a házban.

Igazán szeretsz?

- Hát persze. Mennyi időnk van még? - Mennyi micsoda?

- Mennyi idő múlva indul a repülőgép? - Nyolc óra múlva. Miért?

Annyi éppen elegendő lehet.

Mit akarsz csinálni, Sam?

- Halló! Trouvaille? - Igen.

Itt Dalmas. Kölcsönvettem egy fényképet a gyilkossággal kapcsolatos festményről.

- Igen, emlékszem. Maga annyira elbűvölő volt. - Igen.

- Meg tudná mondani, ki festette? - Persze. Berto Consalvi.

Berto Consalvi

- Hol tudom megtalálni? - Itt él egy közeli városban.

- Úgy másfél óra vonattal. - Mi a város neve?

- Aviano. - Nagyon szépen köszönöm. - Igazán nincs mit, örültem.

Meg tudom csinálni. Beszélnem kell a festővel.

Az első lányt azt követően gyilkolták meg, hogy a festő eladta azt a művét.

Kell lennie kapcsolatnak. 5 órán belül itt vagyok. Fejezd be a csomagolást.

Nem kell aggódni amíg nem mész ki a házból.

Két detektív figyeli az ajtót. Reteszeld be és ki ne nyisd.

- Szeretlek. - Soha nem kellett volna hinnem neked! Bolond voltam!

Ha bármire szükséged van, hívd Morosinit. Tudod a számát. Ne!

- Köszi a fuvarért. Egy kis sétába beletelt volna. - Szívesen.

Innét meg kell lépni! Ez a pali flúgos. Soha nem tudni, mi következik.

- Köszönöm a tanácsot. - Aztán megfogadni ám.

Ha ravaszkodni akarsz, nem kell megkeresned a bejárati ajtót.

Befalazták, az egész épületet, az ajtókat, ablakokat.

- Valahogy csak be lehet oda jutni. - Ez nem jelenti, hogy be is enged.

Ha nem tetszik a pofád, megmondja majd, hogy mit csinálj vele.

Consalvi?

Berto Consalvi?

- Takarodjon a pokolba! - Festményt akarok venni magától.

- Minek az magának? - A házamba kellene.

Hé!

- Mért falazta be a házát? - Hogy távol tartsam a kotnyeleseket.

Senki nem jut be ide, hacsak én nem akarom! Meg aztán a macskák.

Ki beszélt rólam?

Senki, csak láttam az egyik festményét. Tetszett.

- Melyiket? - Amelyiken egy gyilkos megöl egy lányt.

Nem csinálok többé olyan szart.

A misztikus korszakon haladok át.

- Csak misztikus jeleneteket festek. - Mert?

Mert misztikus hangulatom van. Nem mintha lenne hozzá bármi köze.

Nem, nem, nincs.

- Mi ihlette azt a bizonyos festményt? - Akar enni?

Egen.

Tényleg megtörtént valamikor régen.

Köszönöm, ez remek.

- Milyen régen? - Tíz éve, úgy nagyjából.

Egy őrült tartotta fogva a lányt, akit ismertem.

Megpróbálta felkoncolni.

Épp időben akadályoztam meg.

Elmegyógyintézetbe zárták élete hátralévő részére.

Zseni!

Hé, akkor most akar festményt venni vagy nem?

- Szóval? - Igen. Persze.

Jöjjön velem.

Éppen nálam van a holmi. Korai Consalvi, nagyon ritka!

Hé, csukja be az ablakot!

Na tessék! Most megvagy!

Haszontalan Theodore.

Átkozott macskák, ravasz teremtmények.

Mindig sikerül egy olyan rést találniuk, amin átcsusszannak

és egy szempillantás alatt eltűnnek.

- Miért zárja be őket? - Minél keve- sebbet mozognak, annál kövérebbek.

- Miért akarja, hogy meghízzanak? - Miért?

Hogy megegyem őket.

- Jaj, ne! - Mi baja van? Nem szereti a macskákat?

Nem tudom. Még egyet sem ettem meg.

Soha, he?

- Itt van, vigye ezt kétszázezerért. - Ó, nem.

- Nem? Rendben százötvenezer. - Ó, nem.

- Százezer! - Nem.

Ötvenezer!

Eltévedtem!

- Hallo? - Még mindig dühös vagy rám? - Hol vagy?

- Aviano állomáson hazafelé. - Hogy ment?

Beszéltem vele, de semmire nem jutottam.

Vasutassztrájk van, körülbelül másfél órát késni fogok.

- Mi legyen a repülővel? - Ne aggódj, időben ott leszek.

- Minden rendben? - Igen. - Carlo telefonált.

- Valamire rájött. - Mire? - Nem mondta.

Mondtam neki, hogy elmentél és amint visszaérsz, fel fogod hívni.

Sam!

Sam...

Sam?

Ebből a házból nem jutsz ki élve.

Segítség! Segítség! Segítség!

Segítség!

Segítség!

Giulia? Giulia!

Giulia...

Sam.

- Hogy vagy? - Jól. - Elkapták?

Nem, kiosonhatott a pincén vagy micsodán át.

Mennyi az idő?

Fél öt múlt. Átaludtad a napot.

Meglestük Tomot, mi? Ezer bocs!

Úgy volt, hogy felhívsz majd, ugye tudod? Híreim vannak a számodra.

A telefon nem működik.

Azt hiszem, végül rájöttünk, mi az a nyikorgó hang.

- Nagyon különös. - De mi az? - A Hornitus Nevalis jelentkezése.

Csodálatos madár, hosszú, fehér tollakkal, mintha üvegből lennének.

Mitől olyan különleges?

A világon egyetlen helyen tud megélni és az Észak Szibéria.

- Biztos benne? - Kifejezetten.

Mit szólna egy italhoz? Én megérdemlem.

Majdnem lehetetlen egy ilyen madarat fogságban életben tartani.

Olaszországban csak egy példány van és azt is úgy kell tartani, hogy...-

Mi baja van? - Várjon egy percet.

- Úgy érti, csak egy van itt belőle? - Pont ezt próbálom elmagyarázni.

A csodával határos, de sikerült egyet életben tartaniuk.-

Hol? - Hol másutt tartana egy ritka madarat, mint az állatkertben?

- A kalitka az állatkert hátához van közel. - Egy kis sétába kerül.

Már nincs messze. Elkülönítve kell tartaniuk.

Nem jön ki a többi állattal. Odébb kellett költöztetni.

Még a szagukat se bírja. Íme, ő az!

Ranieri! A lakásáról hívott. Most már emlékszem!

A telefon közvetlenül annál az ablaknál volt.

Monica!

Gyere, Giulia!

- Nyisd ki az ajtót! - Jó, majd mi elintézzük!

Adja ide a kést!

- Ne lőjön! - Engedje el a lányt. - Innen nincs menekvés.

Adja meg magát.

- Nem tud elmenekülni. - Dobja maga elé a kést. - Nem!

- Ne mozduljon. Nincs kiút. - Nem.

Dobja a kést maga elé!

Ne közelítsen!

Maradjon távol tőlem!

- Ebből elég legyen! - Mi történt?

- Hol tudott elkapni? - Giulia, gyere!

Ments meg!

Kérlek! Nem akarok meghalni!

Segíts! Nem akarok meghalni!

Nem tudom tartani.

Igen, igaz. Én vagyok a gyilkos.

Én öltem meg mindegyiket. Kérem, viselje gondját a feleségemnek.

Megpróbált megállítani.

Szerettem.

Szegény ördög, sajnálom.

Itt Morosini. Kapcsolja a gyilkossági csoportot.

- Látta a lányt, aki velem volt? - Nem, mögöttünk volt.

- Nincs itt a lány? - Nincs. Látta azóta?

Nem láttam.

Köszönöm.

- Látott egy szőke hajú lányt? - Nem sokkal ezelőtt jött le.

- Biztosan? Merre ment? - Elrohant abba az irányba.

- Két másikkal. - Köszönöm.

A férfi feje úgy repedt szét, mint a görögdinnye!

Elnézést, látott egy szőke lányt szürke esőkabátban, aki

abból az irányból haladva lejött valahová ide?

Persze.

Látott egy szőke lányt szürke esőkabátban?

Láttam, hogy odament. - Be azon az ajtón? - Pontosan ezt mondtam.

Köszönöm.

- Ez itt az? - Igen.

Carlo! Ó, istenem, mit műveltél Giuliával?

Válaszolj nekem!

Maga volt az!

A másik út a közelben.

Mint a kés a kezében. A férjét próbálta megölni.

A másik út a közelben, ez volt.

Ez az, amiről tudtam, hogy láttam.

Segítsen rajtam!

Segítsen rajtam!

Most meg fog halni!

Meg fog halni!

Meg fog halni. Mint az összes többi.

Úgy, gyerünk, gyorsan. Most, mindkét végén. Az az, most emelje!

Ennyi elég, tartsa! Ne, majd én húzom.

Az az. Jól van?

- Hogy jött rá? - Giulia.

Giulia?

Igen, majd rendbejön. Mint ahogyan maga is.

Jöjjön, felsegítem.

Amint azt Morosini felügyelő, a nyomozás vezetője, már elmondta önöknek,

Amint azt Morosini felügyelő, a nyomozás vezetője, már elmondta önöknek,

legördült a függöny, végetért, ami sokkos állapotban tartotta a várost.

Monica Ranierit egy pszichiátriai kórházban őrzik.

Férje életét vesztette, mikor utoljára megkísérelte önmagára terelni a gyanút.

De mi vezette e labilis lényeket a borzalmas gyilkosságok elkövetésére?

Jó estét. Bocsánat.

A legszakavatottabb, aki e kérdést megválaszolja, Renoldi professzor,

az ismert pszichiáter, aki a nyomozás során a konzulensünk volt.

- Megmagyarázná, kérem? - Természetesen.

Pillanatnyilag csak találgatásokba bocsátkozhatunk.

Tíz évvel ezelőtt, Monica Ranierit, akinek üldözési mániás irányultságai

voltak, brutálisan megtámadták és komoly traumát szenvedett el.

Bár eléggé meggyógyult ahhoz, hogy a normális életébe visszatérjen,

a mentális zavarodottsága tíz évig meghúzódott a felszín alatt.

Addig, amíg találkozott a festménnyel, amely a szörnyű jelenetet ábrázolta.

Ekkor látens őrülete erőszakos és ellenállhatatlan életre kelt.

Nem a képen lefestett énjével azono- sította önmagát, hanem a támadóéval.

Annak érdekében, hogy megmagyarázzuk a férje viselkedését,

aki gyilkosságot kísérelt meg felesége védelme céljából

fel kell tételeznünk, a férj befolyásos pszichózisban szenvedett.

Olyannyira a felesége hatása alá került, hogy pszichopata gyilkossá vált.

Hallom, amint éppen azt mondja, "Menj Olaszországba, az egy békés ország. "

"Ott úgysem történik soha semmi."