Original subtitles

George Harrison - Élet az anyagi világban, 2. rész

Fordította: CubiLu

Szembesülök a bajjal, s gyűlölöm, ahogy tombol,

míg a gitárom gyengéden sír

Ahogy itt üldögélek, elröppen az idő, hozza az öregedést;

a gitárom mégis gyengéden sír

Gyengéden sír

A gitárom mégis gyengéden sír...

Valójában, ahol felnőttem, mindig a közösség részének tekintettem magam,

és ezért, azt hiszem, írtam néhány olyan dalt,

amikbe ez az érzés benne foglaltatott.

"Hé, ezeket mindet megtapasztalhatod", tudod?

Mindez mindenki számára elérhető.

Ravi segített visszatérni

a popénekesi léthez.

Da-da-da-da-da

Da-da-da-da-da

Da-da-da-da-da-da-da-da-da...

Ő noszogatott,

próbáljam megtalálni a hátteremet vagy gyökereimet. Melyek a gyökereim?

Úgy értem, az első dolog, amely jelentett valamit, tényleg,

amit gyökereimnek nevezhetek, az az epizód,

amikor a biciklimmel tekertem az úton,

és valakinek a házából kihallatszott a Heartbreak Hotel.

Ohó, "ez hát a Heartbreak Hotel."

Szóval elutaztam Los Angelesből,

ahol velem volt Ravi és a szitárom, majd hazafelé tartva útbaejtettem New Yorkot.

Ez volt az utolsó alkalom, amikor valóban játszottam szitáron.

Bejelentkeztem egy New York-i hotelbe.

Jimi Hendrix és Eric Clapton történetesen ott szálltak meg.

Aztán felmerült bennem, nos, talán jobb,

ha visszatérek a gitározáshoz,

a dalszerzéshez, vagy az égiek bármit is róttak rám feladatul.

Mivel sosem leszek szitárjátékos; mert láttam

1000 szitárjátékost Indiában, akik kétszerte jobbak,

mint amilyen valaha is lehetnék.

Akarod hallani a dalt, amit tegnap este szereztem?

- Hogyne. - Csupán egy rövidke dalocska.

...nem tart egész délelőtt

Nem lesz egész nap felhőszakadás...

Ha bekapcsolódnának az emberek, nagyon hálás lennék.

- Úgy tűnik nekem... - Elfelejthetjük a második részét.

Az egyetlen dolog... A lényeg az...

"Január 2. Elkezdődtek a próbák Twickenhamben."

"Derek és én nekiveselkedünk a Hey Man musicalnek."

"Január 3. Próba Twickenhamben."

"Január 10. Felkeltem, elmentem Twickenhambe, próbáltunk ebédidőig,

otthagytam a Beatlest, hazamentem,

este dolgoztam a King Of Fuh-n a Trident Stúdiókban."

"Január 11. Felkeltem. John és Yoko jöttek

és kizökkentettek egy reggeli erejéig."

"Megjárta az agyam: Hát mi értelme ennek?"

Gondoltam, nem veszett ki belőlem a boldogság képessége,

viszonylag boldog lehetek egyedül is.

Viszont ebben a helyzetben képtelen vagyok.

"Lefalcolok."

Ez olyan... most bonyolult. Nézd, ezt tudnánk egyszerűbben...

majd akkor bonyolítsuk, amikor a helyzet megkívánja.

- De ez már a részleteiben túlbonyolított... - Nem az.

De nem; úgy értem...

Majd azokat az akkordokat játszom, amiket szeretnéd, és...

Ne bomolj örökké... Folyton bosszús leszel, amikor ezt mondom.

Igyekszem segíteni, de mindig érzem, hogy bosszantalak téged.

Így kellene...? Próbáljuk így?

Mókás, hogy én nem...

Olyan, mintha végig gitároznunk kéne

a "Hey Jude" alatt. Hát szerintem nem kellene.

Igen, oké, hát nem bánom.

Játszom bármit, amit akarsz.

Vagy egyáltalán nem játszok, ha nem akarod.

Úgy csinálom, ahogy neked tetszik.

Szeretném, ha most elkezdhetnénk meghallgatni a szalagot.

Hogy halljuk, mit csináltunk.

Egy nagyon nehéz stresszel terhes időszak volt.

És hát tudod, nyomás nehezedett az emberre,

ráadásul felvették azt is, ahogy veszekszünk.

Ez volt a nagy helyzet. Felálltam és azt gondoltam:

"Nos, nem csinálom tovább, eltűzök innen."

Tehát fogtam a gitáromat és hazamentem.

Majd megírtam a Wah-Wah-t.

Füledbe jutott, mit mondott John Lennon,

amikor George frusztráltan elhagyta a Let It Be próbáját:

"Szóljunk Eric Claptonnak"?

- Igen. - Gondoltál valaha arra, milyen volna a Beatlesben lenni?

Igen.

Mellette és ellene szóló érvek...

...erőteljesen extrémek.

Akadt olyan időszakuk, amikor csak...

Olyanok voltak, mint egy teljesen zárt család;

ilyet még nem pipáltam az életemben.

De ami szintén felütheti a fejét,

az a példátlan kegyetlenség és rosszindulat.

Nem becsültük alá George-ot. Tudtuk, hogy besokallt,

miközben készítettük a felvételeket.

Az elején nem sok érdeklődést mutatott, azt hiszem.

És mivel John és én oly sok dalt szereztünk,

ránk hagyta az egészet.

De...

Szerintem felismerte, hogy van ebben valami jó is.

Művészileg és anyagilag is megérte belekezdeni.

Szóval ezidőtájt, nos,

rájöttünk, hogy ő tényleg előrukkol valami jelentőssel.

Szerintem, George-nak

nem az volt az ambíciója, hogy egész életét a Beatlesben töltse.

Néha elég bajosan sikerült összehoznia albumra egy dalt.

Ha belegondolsz, hogy a Let It Be készítése közben...

próbálták az All Things Must Pass-t és pár másik

dalát George-nak, amelyek azután nem kerültek a Let It Be-re,

sem az Abbey Roadra,

első szólólemezén viszont szerepelnek;

elegendő szerzemény lapult a tarsolyában. Koncepciózus anyag volt.

Valami megragad a lényében

Vonz, ahogy más szerető nem

Valami rejlik benne, ami elbájol

Nem akarom most elhagyni

Tudod, hiszek a megérzéseimben

Tényleg nem hiszem, hogy annak, hogy a Something-ot feldolgozta

Joe Cocker, vagy a My Sweet Lord-hoz pedig

Billy Preston nyúlt, bármi köze lett volna ahhoz,

hogy milyen magabiztos volt dalszerzőként.

Azt hiszem, pontosan tisztában volt a dalok értékével.

A bizonytalanság abból adódhatott, hogyha a Beatles továbbra is folytatja,

"Hány dalt leszek képes írni minden albumra?"

Kazalnyi anyaga gyűlt össze;

add ki őket, hasznosíts belőlük valamennyit.

Valahol benne bujkál a mosolyában, hogy tudja

Nincs szükségem más szerelmére

Valami a lényéből ezt sugallja

Nem akarom most elhagyni

Tudod, hiszek a megérzéseimben

A Something remek dal volt, remek dal most is,

és John kijelentette, "Kislemezen a helye".

Ez volt az első alkalom, hogy George dala kislemez A oldalára került.

Rendszerint Paulé volt a slágeroldal,

George-é többnyire a B oldalon kapott helyet.

De tudod, ő csak annyit mondott, "Kislemezen a helye."

Mert mindig törődött George-dzsal.

Vibrált közöttük valami.

Ha megkérdezed tőlem, növekszik-e a szerelmem?

Nem tudom, nem tudom

Ha mellettem maradsz, talán kiderül

Nem tudom, nem tudom...

Leírnál egy tipikus napot az Apple vállalatnál?

Kicsit olyan volt, mint a pörgettyű, elindítod és nézed hol áll meg.

George összefutott a Pokol Angyalaival, és odavetette:

"Hé, ha Londonba jártok, ugorjatok be az Apple-ba."

"Szeretnénk találkozni veletek."

Sosem gondoltuk, hogy ez megtörténik.

Hat hónappal később 30 motor,

Harley Davidsonok állnak a Savile Row-i irodák előtt,

a Pokol Angyalaival. "George azt mondta, hogy rendben van."

Mindannyian az Apple-ban vertek tanyát.

A karácsonyi partin

John és Yoko Mikulásnak öltözve jelent meg.

12 kilós pulykánk dagadozott,

csupán el kellett juttatni innen addig a kanapéig,

ahol az asztal állt. Nem ért el odáig.

Két fickó hozta be,

és a Pokol Angyalai egyszerűen szétcincálták;

mire az asztalig jutott, semmi nem maradt.

Aztán ott aludtak a stúdióban, miegyéb.

Szóval megkértük őket, hogy menjenek el.

"Megkérnénk, hogy távozzatok." Elutasítottak, "Nem."

"George hívott meg minket. Veled semmi dolgunk. George azt mondta, oké."

Helyes. "Hát akkor George-nak kell értésükre adnia,

hogy szedjék a sátorfájukat." Érthető?

Szóval...

George megértette a helyzetet, és tudta, hogy neki kell távozásra bírni őket,

azonban ki kellett ötölnie, hogyan fogjon hozzá.

És öö...

Nagyon jól megoldotta. Beszélt velük és így érvelt:

"Tudjátok, létezik jin és jang, be és ki, fenn-lenn,

letanyáztatok, most mentek."

Belenyugodtak, "Oké." Ezzel olajra léptek.

Szerintem a hatáskörünk végére értünk.

Megtettünk mindent, amit meg akartunk tenni.

Kicsit zsémbesek lettünk egymással. Olyan volt, mint egy házasság.

Tudod, szeretitek egymást, aztán torkig lesztek.

Majd megoldottuk, és ismét jó barátok lettünk.

Rájöttünk, hogy szeretjük egymást és ez oltári klassz.

Majd megint felüti fejét a vita.

Otthonom a megbékélés háza volt.

Mi négyen ordítoztunk egymásra, túlkiabáltuk a másikat,

majd visszamentünk dolgozni.

Betoppan; azt hiszem, megint Indiából érkezett;

és azt dödögi: "Van ez a dalom. Hét és fél taktus."

"Igen, és?"

Mintha kínaiul szólt volna hozzám,

érted mire gondolok.

Itt jön a Nap dü-dü-dü-dü

Itt jön a Nap

És azt mondom, minden rendben...

Da-da! Így kellett valahogy ütnöm.

Valami módot kellett találnom, hogy fizikailag kivitelezzem,

és mindig üssem a ritmust, ráadásul időben is kijöjjön.

Egyike azoknak az indiai trükköknek.

Képtelen voltam megcsinálni: "Egy, két, há', négy, öt, hat, hét."

Az én agyam nem így forog.

Ütöttem valameddig: "Ti-ri-ri, dü-dü-dü-dü-dü-dü-da-DA!

"Oké, ez hét. Jó. Megvan."

Gyönyörű tavaszi reggel köszöntött ránk.

Azt hiszem, áprilist írtunk.

Csupán sétáltunk a kertben gitárjainkkal a kezünkben.

És ez történt... "Ezt nem csinálom."

"Mindig csak ezt csináltam."

George ezzel hozakodott elő.

Varázslatos srác volt. Megjelent a gitárjával,

kivette a tokjából, kiszállt a kocsiból,

bejött és elkezdtél játszani.

Csak sétáltunk a kertben.

Letelepedtünk a kert végében, távolba merengtünk...

A nap szórta sugarait, ragyogó reggel ölelt körül,

és dalra fakadt.

Belefogott a Here Comes The Sun-ba, a kezdősorokba, tudod, és...

és csak bámultam, ahogy életre kel.

Kicsi kincsem

Hosszú, hideg, magányos telet hagytunk mögöttünk

Kicsi kincsem

Mintha évekig tartott volna

Itt jön a Nap dü-dü-dü-dü

Itt jön a Nap

És azt mondom, kár aggódni...

Mit tanultatok egymástól?

Azt mondanám, egy csomó dolgot.

Mi volt az, sosem fogjuk megtudni.

Mindig a négyzet négy sarkához hasonlítom magunkat.

Az emberek ezzel jönnek: "John volt a főkolompos...",

vagy: "John és Paul voltak a fontos emberek."

És a többi, és a többi...

Én viszont azt állítom: "Nem, nem, nem, ez egy négyzet."

Bármelyik sarka nélkül összeomlik.

Beatlesként töltöttük napjainkat,

és valószínű Beatlesként is halunk meg...

Tisztában voltunk ezzel.

Ezt soha senki más nem fogja megérteni.

És tudod,

tényleg felfogtuk; saját bőrünkön tapasztaltuk.

Hogy érintett, amikor a zenekar végül is felbomlott?

Nagyon nehéz volt.

Már hosszú ideje csináltuk, és ahogy korábban említettem,

nem számított, mennyi rossz történt.

Néhány nap nagyon pocsékul telt a stúdióban,

az atmoszféra, a feszültség és az eltávolodás miatt...

de amint valaki számolni kezdte az ütemet,

mindannyian beleadtunk apait-anyait.

Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a Beatles sok lehetőséget

adott nekünk, ami által rengeteg mindent megtehettünk.

Amikor fiatalabbak voltunk, keresztülevickéltünk ezen,

de elérkeztünk egy ponthoz, amikor az egész fullasztóvá vált számunkra.

Túl sok volt már a korlátozás.

Önpusztítóvá vált.

Nem nehezteltem arra, aki menni akart.

Magam is ki akartam szállni.

Rózsásabbnak láttam a jövőmet

az együttes nélkül.

PAUL KILÉP A BEATLESBŐL Amit érzek

PAUL KILÉP A BEATLESBŐL

Nem mondhatom

De a szerelmem minden pillanatban a tiéd

De ha ez nem az a szerelem

Amire szükséged van

Majd megteszem a tőlem telhető legtöbbet, hogy az legyen

Mondd, szerelmed nélkül mit ér az életem?

Mondd, ki vagyok nélküled?

Mellettem vagy?

Amit tudok

Megteszem...

Az együttesben mindenkinél több stressz ért minket.

És mégis jobbra-balra mások

nyiffantották ki magukat.

Néha őrült hangulat fogott el,

aztán jött Ravi, és törtem a fejem: "Jaj, mit fogok csinálni?"

De amint átadod magad a történéseknek,

máris jobban alakulnak a dolgok, mint amire számítottál.

És ugyanezt szoktam érezni ezzel a...

Eléggé megbarátkoztam egy ponton ezzel a... öö...

Bhaktivedanta Swamival, aki létrehozta a Krisna templomot.

De én... Felhívtak és invitáltak: "Gyere a templomba."

Tovább édesgettek: "Swami itt van és örömmel találkozna veled."

Olyan állapotban voltam, mint amikor valaki

keresztülmegy saját rémálmain vagy ilyesmi.

Kétely mardosott: "Hogy mehetnék a templomba, ha ilyen nyomott vagyok?"

De aztán felkerekedtem.

Mindig fohásszal a szívemben jöttem ki onnan, "Ó, köszönöm, Uram!"

Azt hiszem, minden, amit George csinált, beleértve a dalait is,

spirituális töltettel bírtak, még ha

hiányoztak is belőlük a spirituális szavak -

mindig az érzékelésen túli világ járt a fejében.

Még a Something dala is,

melyet a valaha írt legszebb szerelmes dalként jegyeznek...

Azt hiszem, Frank Sinatra mondta, hogy olyan, mint szeretet fohásza Istenhez.

A szavaktól eltekintve, mi teszi a zenét spirituálissá?

Szerintem a zenét spirituálissá teszi .

az a személy, aki énekli; nevezetesen George.

Mindig spirituális akart lenni; magához vonzotta a spirituális dimenziót.

Köztudott volt róla, hogy belemerült a spiritualitásba.

Érthetőbben: a mantra egy kifejezés

folyamatos ismétlését jelenti.

Eredetileg a mantra egy szanszkrit szó, .

szent kántálást jelent ehhez a maha mantrához.

Maha szanszkritül nagyszerűt jelent.

Ez annyit tesz: nagy kántálás a megszabadításért.

1966-ban elmentem San Franciscóba,

ahol hallottam, hogy a hívek lemezt vettek fel ezidőtájt.

Az is a fülembe jutott, hogy a Beatles rendelt 300 példányt ebből az LP-ből;

33 1/3 LP típusú bakelitlemez.

Olyasféle dolog volt, amit elfelejt az ember.

"Oké, a Beatles rendelt 300 példányt, így..."

Körülbelül egy hét után meg is feledkeztünk róla.

De később megtudtam, hogy George is vett egy lemezt;

miközben ő és John vitorláztak valahol a Földközi-tengeren,

oly hosszú ideig kántálták a Hare Krisna mantrát,

hogy állítása szerint belefájdult az állkapcsa.

Úgy vélem, a kántálás sokat segített George-nak

leküzdeni a szorongást és a haragot.

Egy alkalommal előhozta nekem... George egyszer azt mondta:

"Ha egyszer elkezd az ember kántálni, nem akarja többé abbahagyni."

Azt hiszem, nagyon ragaszkodott a kántáláshoz

és a magamfajta emberekhez is,

akik hasonló korúak, és a spirituális ösvényen haladtak.

Néha Krisna rejtekének hívtam,

mert nem borotválta a fejét, és nem viselt köpenyt.

Hare Krisna

Hare Krisna

Krisna Krisna

Hare Hare

Hare Rama

Hare Rama

Rama Rama

Hare Hare

Hare Krisna

Hare Krisna

Krisna Krisna

Hare Hare...

Egy albumot akart készíteni a Radha Krishna Templom részére.

Ezek a fehérköpenyes, tar emberkék,

akik az indiai csengettyűt rázva járkálnak...

tevékenységük közben venné lemezre őket,

nem szükségszerűen egyhelyben.

Néhány fura hangszer,

melyek szerepelnek a felvételen, egészen magával ragadóak.

Hare Krisna

Hare Krisna

Krisna Krisna

Hare Hare

Hare Rama

Hare Rama

Rama Rama

Hare Hare

Emlékszem - valahol Kelet-London keleti részén járva -, autórádióban hallom,

amint a lemezlovas azt közli:

"Ezt a dalt egy kopasz amerikai együttestől hallottátok."

George elárulta, hogy elvállalta a projektet,

amelyben lemezre vette a hívők éneklését, a Hare Krisna mantrát - ebben hitt -,

ezáltal a kívánt hatást akarta elérni

egy médiumon keresztül, amiben otthonosan mozgott.

A kántálás egy 45-ös fordulatszámú lemezre került.

A lemez egészen elképesztő, egyikünk sem gondolta,

hogy népszerűvé válik,

ennek ellenére nagyon kelendő lett.

A Wight-szigeti fesztivál szünetében játszották el,

ahol Bob Dylan fellépett.

Majd egy focimeccs szünetében

adták elő Manchesterben,

ahol a Manchester United nagyon népszerű futballcsapat volt.

Az összes szurkoló, akik valószínűleg csupán a foci kedvéért voltak jelen,

elkezdtek énekelni, mivel csak három szót kellett megjegyezniük,

és ennyi nem okozott gondot.

5000 futballdrukker énekelte a Hare Krisnát.

Az emberek folyton azzal jönnek, én vagyok

az a Beatle, aki leginkább változott.

De én tényleg így tekintek az életre.

A lényeg az - már ha Istenben élő az ember -,

meg kell változni, különben elvesztegeti az idejét.

Mindenki korlátaival él, így tényleg kiszolgáltatott,

amikor a saját megkötözöttségére gondol.

A világot a változás hatja át,

igyekezni kell mindent egyre jobbá tenni.

Erről szól a fizikai lét, a változásról.

A napfelkelte nem időz egész délelőtt

A felhőszakadás nem időz egész nap

Úgy tűnik, elment a szerelmem

És szó nélkül elhagyott téged

Nem marad mindig ez a szürkeség

Mindennek múlnia kell

Mindennek el kell múlnia...

Nos, igyekszem változni, gondolom, de...

Napnyugta nem időz egész este...

Egyszerűen csak hű volt önmagához.

Áthatotta a spiritualitás, és az ember ezt tudta.

Nem volt átitatva kalmárszellemmel.

Közelében te is spirituálissá váltál.

Olyanná, mint azok a Krisnások,

akik olykor a világon a legidegesítőbbek tudtak lenni azzal,

hogy rohangálnak sajátos viseletükben s borotvált fejükkel,

fehér púderrel az arcukon.

Félholtra válsz, amint fényesen izzva jönnek ki a sötét stúdióból.

Gondolom, nagyon szokatlan választás volt

Phil Spectorral dolgozni,

olyanfajta dalokkal, amik az albumra készültek.

Igen, úgy vélem,

de akkortájt munkát keresett.

Nekem viszont kellett valaki, aki segít,

mert miután állandóan együttesben játszik az ember,

producerrel a háta mögött, majd hirtelen szóló művésszé vedlik producer nélkül,

- miközben nincs együttes. Világos? - Igen.

Szóval ez olyan, mint fejest ugrani az ismeretlenbe.

John reggel felhívott.

Így kezdte: "Épp most írtam egy dalt, ma lemezre is veszem,

és piacra dobom. Instant Karma a címe."

"Jössz és játszol rajta?" Azt feleltem: "Oké."

Fogtam a gitáromat, bementem a városba, és az irodában ott találtam Philt.

Biztattam: "Gyerünk, rajta, csináljuk meg a dalt Johnnal. "

Meghőkölt. "Lassan a testtel, nem mehetek. Nem kaptam meghívót."

Nem hagytam. "Ne aggódj, csak gyere."

Szóval a stúdió 3-ban a kontrollszoba végében lebzselt

az Abbey Roadon.

Csak szöszölt, a hangmérnök

kezdett paranoiás lenni, Phil pedig egy kukkot sem szólt.

Pár órával később felpiszkáltam:

"Gyerünk, kapd össze magad."

Így aztán kezdte rápakolni a visszhangot.

McCartney egy albumot készített. John kislemeze csak kiadásra várt.

És most John máris egy album készítéséről beszélt.

A Plastic Ono Banddel.

Azt mondtam George-nak: "Tudod, meg kellene fontolnod egy album készítését."

Ekkor már 12 órája ott tanyáztam.

Meglátogattam George-ot a Friar Parkban, amit épp akkor vásárolt,

ahol ezzel fogadott: "Van egy pár dalocskám számodra, hallgasd meg."

Csak úgy ontotta! Szó szerint szekérderéknyi dalt bespájzolt.

Egyik jobb, mint a másik.

Mindazok az érzelmek visszacsengtek a dalokban, amik benne is megnyilvánultak.

Nem hiszem, hogy másnak eljátszotta.

Talán Pattie-nek.

Háp, háp

Adtál nekem egy gitárpedált...

A stúdióban újra és újra dolgoztunk a dalokon,

ezalatt mindenki megszerezte a megfelelő rutint. .

És tényleg jól hangzott. A kontrollszobában

Phil és a hangmérnök hangzást kreáltak ebből a zajból.

A Wah-Wah-t készítettük el először.

Hangzása valóban nem hagyott kívánnivalót maga után.

Tiszta akusztika és zongorahang, nélkülözik a visszhangot.

Órákon át bütyköltük,

amíg rá nem bólintott a kontrollszobában.

Igen. Bementünk meghallgatni, és belém sajdult:

utálom. Ez annyira szörnyű.

- Ezt mondtad neki? - Igen. Nem kíméltem: "Ez borzalmas. Utálom."

Eric ellenkezett: "Ó, én szeretem."

Orra alá dörgöltem: "Hát akkor ráteheted az albumodra."

Aztán kezdtem megszeretni.

Nem adta semmire áldását, amíg tökéletes nem lett.

A My Sweet Lord esetében 12 óráig tartott,

amíg feljátszottuk a gitárszólókat.

Kilenc harmóniasoron dolgozott.

Váng, váng, váng, váng...

Három példányban kellett neki a hatrészes harmónia,

mielőtt eldöntöttük, melyik legyen a kétrészes harmónia.

Aprólékosság jellemezte...

Ő egy... maximalista nem a megfelelő kifejezés.

Bárki lehet maximalista. Több volt ennél.

Mindennek klappolnia kellett, ezért csak próbálta és próbálta;

szakadatlan kísérletezések követték egymást.

Hűha.

Egy, kettő, egy, kettő, három, négy.

Nincs szükséged szerelemre...

Tararira-dü-dü-düdü-pum-düd-pa- tararira-dü-dam...

Épp lefekvéshez készülődtem, fogat mostam,

amikor hirtelen felötlött bennem a...

dudu-du-dudu-pum-pupum-du-du- tara-ra-dupadum...

Csupán annyit kellett tennem, hogy felkapom a gitárt,

megtaláltam ennek lényegét, és bepasszintottam a hiányzó szavakat.

Nincs szükséged, hogy szerelmes légy

Nincs szükséged ágytálra

Nincs szükséged horoszkópra

Vagy mikroszkópra, hogy meglásd a rendetlenséget, amiben vagy

Ha kitárod a szíved

Tudod, mire gondolok

Olyan régóta vagy beszennyezve

Itt van egy út számodra, hogy megtisztulj

Amíg a pápa 51%-ban tulajdonolja a General Motorst

és a tőzsdét,

ez az egyetlen dolog, ami prédikálásra jogosítja

De az Úr arra vár, hogy mindannyian megvilágosodjatok és lássatok

Kántáld az Úr nevét és szabad leszel

Nincs szükséged szerelembe esni

Egyáltalán nincs szükséged ágytálra

Nincs szükséged horoszkópra

Vagy mikroszkópra, hogy meglásd a rendetlenséget, amiben vagy

Ha kitárod a szíved

Megtudod, mire gondolok

Oly régóta beszennyeződtünk

Most itt van egy út számodra, hogy megtisztulj

Ez az Úr nevének kántálása

És szabad leszel

Az Úr arra vár, hogy mindannyian megvilágosodjatok és lássatok

Kántáld az Úr nevét, és szabad leszel

Az Úr arra vár, hogy mindannyian megvilágosodjatok és lássatok

Az album elkészítése hat hónapot vett igénybe.

Ám George tengernyi idővel rendelkezett.

Tényleg hezitált, hogy megjelenjen-e az album.

Tehát minél tovább tartott összehozni,

George annál jobban örült.

Dalai közül kiválasztottam a My Sweet Lordot,

mert biztosítottam, hogy ez sláger.

Mindenki lehurrogott,

győzködtek, hogy vallási felhangja van.

Lezártam a vitát.

Ez a legeladhatóbb dal a gyűjteményben. Pont.

Ráadásul George idegeskedett,

mivel a Hare Krisnát szétkürtöli,

azonban a My Sweet Lord és a közvélemény készen állt befogadására.

Nyugtattam: "Nem számít. Sláger lesz."

Sokat tépelődtem, vajon útjára bocsássam-e a My Sweet Lordot.

Már megírtam,

úgy gondoltam, valami mellett elkötelezem magam.

Lesz egy csomó ember, aki majd utálni fog.

Mert az emberek félnek az ismeretlentől.

Ez valami ösztön bennük.

A lényeg, hogy bakó alá hajtottam a fejem.

De ugyanakkor azt gondoltam,

"Nos, nincs aki kimondja." Igen.

Azt kívántam, bárcsak valaki más vállalná fel az ügyet,

mert mindent

valami módon képviselni kell.

De ha mindenki csak ezt fújja: "Csörögj, szivi", felőlem mehet.

Bonnie & Delaney-vel turnéztunk.

Átruccantak Angliába; George nagy rajongójuknak számított.

Az egyik helyen, ahol felléptünk, az öltözőben állt egy zongora.

A társalgás arról folyt, hogyan írsz gospelt?

Szóval odatelepedtem a zongorához, és elkezdtem néhány gospelvariációt játszani.

Nem tudom, hogy ez Delaney-t vagy Bonnie-t kopírozta,

mindenesetre egyikük rákezdte: Ó, Uram.

Aztán így folytatták: Azt mondjuk, hallelu...

Édes Uram, mmmm, Uram

Édes Uram...

Valóban szeretnék találkozni veled

Valóban veled szeretnék lenni

Valóban szeretnék találkozni veled

De már oly régóta, Uram

Édes Uram

Édes Uram

Ó, édes Uram

Ó, én...

Mi az, ami oly időtlenné teszi?

Nos, időtlen? Elsősorban, mert egyszerű,

valamint ismétlések tagolják.

Tényleg ez az, amit a mantráról gondolok,

érted, egy mantra kering benne.

És a mantrák...

Szóval egy szótagba ágyazott misztikus

hangrezgésnek nevezik.

Ebben rejlik az ereje, és tudod, egyszerűen csak hipnotikus,

egyfajta szépség mutatkozik meg benne. Szép és kész.

Úgy értem, már hosszú ideje ismételgetem ezt a mantrát.

Egyszer három napon át megállás nélkül kántáltam,

mialatt keresztülhajtottam Európán;

ettől az ember hipnotikus állapotba kerül. Elér egy...

valamilyen éteribb szintre, amely ezt a transzszerű érzést kelti benne

- annyira kellemes, hogy nem akarja abbahagyni.

"My Sweet Lord" George Harrison szerzeménye a listák élén

George hatalmas elkötelezettsége az indiai spiritualitáshoz

vezette arra, hogy meglehetősen elutasító legyen

az anyagi dolgok iránt, melyek záporozását annyira élvezzük.

S valamiképp megpróbált eltávolodni ettől az iránytól,

akár fizikai módon is.

Apránként, egyre jobban felesége,

Pattie megszállottjává váltam.

Amatőr módon amolyan támadásfélét indítottam,

hogy kiderítsem, mi folyik itt,

mi történik a kapcsolatukban.

Ugyanakkor igyekeztem egyensúlyba tartani a vele való kapcsolatomat.

És amikor végre előálltam a farbával,

úgy értem, rögtön elmentem George-hoz és kiterítettem lapjaim:

"Nézd, szerintem ez fog történni,

és azt hiszem, nincs mit tenni,

kitörölhetetlenek ezek az érzések."

"Tudnom kell, mit érzel ezzel kapcsolatban."

Majdnem így is lehetett érteni: ha azt akarod,

hogy fogjam vissza magam és álljak odébb,

azt teszem. De tudnom kell, hogy...

Igencsak fennhéjázón reagált.

Odavetette: "Hát vidd. A tiéd." Valami ilyesmi hangzott el.

"De tulajdonképpen, tudod mit, cseréljünk?"

És hogy őszinte legyek, korábban már majdnem bekövetkezett a dolog.

Sok cserebereféle megesett,

és sok bolondozás.

A 60-as évekbeli szabadszerelem velejárójaként dívott.

Úgy értem, szóval...

Ezzel kapcsolatban George hozzáállásában úgy tűnt,

több a bölcsesség, mint bárki máséban;

ez mind anyagi, vallotta, minden csak káprázat;

ez az egész lényegtelen a mindenséghez viszonyítva.

Más szóval, nem igazán számít.

Az ugrott be: puff, istenem,

majdnem olyan, mintha teljhatalmat kapnék.

Időről időre, 1970 tavaszán és nyarán

Eric és én találkoztunk egymással.

Egy nap sétáltunk az Oxford Streeten, amikor

Eric azt kérdezte: "Szeretsz engem, vagy azért találkozgatsz velem,

mert híres vagyok?"

Ráncba szedtem: "Ó, azt hittem, te közeledsz azért, mert híres vagyok."

Aztán mindketten nevettünk.

Mindig nehezen nyílt meg.

Érzéseivel zenéjét és írásait töltötte meg.

Találkáink másik titkos helyszíne

egy Dél-Kensington-i lakás volt Londonban.

Eric akarta, hogy hallgassam meg a dalt, amit írt.

Bekapcsolta a magnót és felhangosította,

majd lejátszotta nekem a legerőteljesebb, legmeghatóbb dalt, amit valaha hallottam.

A Layla volt; egy férfiról szólt, aki reménytelenül szerelmes.

A nő viszontszereti, de elérhetetlen számára.

Az első gondolatom az volt,

"Ó, Istenem, mindenki meg fogja tudni, kit takar Layla."

Kényelmetlenül éreztem magam, amiért ebbe a helyzetbe hozott.

Nem voltam biztos benne, hogy követni akarom.

Ám a dal többet ért el nálam. Amint felismertem, hogy ilyen

szenvedélyre és kreativitásra inspirálom,

nem tudtam többé ellenállni.

Ezen az estén elmentem egy partira,

a rockmenedzser, Robert Stigwood

Észak-Londonban lévő stanmore-i házába.

George nem akart jönni. Azonban Eric ott volt.

Felajzva éreztem magam a nap folyamán történtek miatt.

De ugyanakkor mélyen bűntudat is gyötört.

Hát nem szánalmas...?

Későre járt, amikor George betoppant.

A felesége után kajtatott. "Hol van Pattie?"

Hát nem szégyenletes,

Képes lett volna szakítani, amikor megpillantott Eric-kel a kertben.

ahogy összetörjük egymás szívét,

Odarontott hozzánk és ránk förmedt: "Mi folyik itt?"

ahogy fájdalmat okozunk egymásnak,

Eric csillapította. "Ember, el kell mondanom neked,

hogy szerelmes vagyok a feleségedbe."

és elorozzuk egymás szerelmét,

George dühöngött. Hozzám fordult és nekem szegezte:

anélkül, hogy gondolkodnánk?

"Akkor vele tartasz, vagy jössz velem?"

Megfeledkezünk arról, hogy visszaadjuk

Azt válaszoltam: "George, hazamegyek."

Hát nem szánalmas?

Háp, háp

Kaptam tőled egy gitárpedált

És rólad gondolkozom

És mindarról, amit együtt csináltunk

Háp, háp

Háp, háp... (Kaptam tőled egy hápogót)

George mindig ilyen viszonyt ápolt az emberekkel. Szerette Ravit.

Amikor Ravi elpanaszolta neki, milyen rossz a helyzet,

azt hiszem, azonnyomban telefonálgatni kezdett.

Ravi megkeresett és elmagyarázta: ha adna egy koncertet, lehet, hogy

több ezer ember előtt játszana, ám - a probléma mértékéhez képest -

a befolyt összegből elenyészően kevés gyűlne össze a pénzalapba.

Szóval ez volt az a pont, amikor színre léptem.

Pénzt azáltal generálhatok, hogy koncertet adok és lemezeket készítek.

George, mennyi pénzre számítasz mindebből?

Nos, ez tényleg attól függ.

Talán a koncertekkel össze lehetne hozni becslésünk szerint kb...

Mennyit?

- Negyedmilliót. - Talán 250.000-et a koncertből.

Viszont ha lemezt és filmet készítünk a koncertről,

akkor többre rúgna ez az összeg.

El lehet adni egymillió, kétmillió lemezt.

Köszönöm. Ha olyan nagyon díjazzátok a hangolást,

remélem, a játékot jobban fogjátok élvezni. Köszönöm.

Tartsd nyitva a szemed, vigyázz

Óvakodj beleesni a csapodárokba

akik körötted legyeskednek

A fájdalom, amely gyakran összekeveredik

az ujjhegyedben

Tartózkodj a sötétségtől

Most tartsd nyitva a szemed, vigyázz

Őrizkedj a gondolatoktól, nehogy időzzenek

Számold fel őket a fejedben

Körülötted a reménytelenség

az éjszaka közepén

Tartózkodj a szomorúságtól

Megüthet téged

Bánt téged

Sőt, fájdalmat okoz neked

Nem ezért vagy itt

Két koncertet rendeztek. Egy délután kettőkor kezdődött,

és egy este nyolckor.

A sztárok most először adománygyűjtés céljából léptek fel

jótékonysági koncert keretében, és ez csodálatos volt.

Ezzel az egyetlen szóval lehet leírni felajánlásukat,

mert eddig még nem látott a világ ehhez foghatót:

Woodstock óta ennyi világhírességet a pódiumon.

Mindenki egyvégtében zenélt két órán keresztül.

Eric játszott. Leon Russell is képviselte magát.

Ringo sem hiányzott.

Dylan csak az utolsó pillanatban jelent meg.

El kellett mennem a lakására, és szó szerint odavonszolni.

Káosz uralkodott.

Szóval nem tudtuk mit csinálunk.

A színpadot mikrofonok borították.

Csupán három óra állt rendelkezésünkre, hogy bemikrofonozzuk a zenekart.

Ezután beözönlött a publikum.

Nem tudtuk, miként mikrofonozzuk be a közönséget.

A keverés hat hónapot vett igénybe. A koncert tartott...

a két koncert tartott négy órát.

És nekünk össze kellett rakni, ami aztán Grammy-díjas album lett.

George ismerte ezeket az embereket.

Közeli barátai voltak. Másodkézből ismertem meg őket.

Találkozhattam a nagy Alla Rakhával,

a valaha élt legnagyobb tablajátékossal.

George mindig azt hajtogatta:

"Kérd meg Alla Rakhát, mutasson neked kunsztokat."

Szóval szerintem végül ráeszmélt,

hogy mutatnia kellene nekem néhány fortélyt.

Tehát tartotta a kezét és kezdte...

Csinálta ezt az indiai miskulenciát,

ezt a technikai hókuszpókuszt, közben George figyelte.

Párszor felnéztem; láttam, hogy George fürkészi

és nevet.

Honnan a fészkesből kellene tudnom, hogy mi az, amit pötyörög?!

Ez a zseni egy rockdobost próbál tanítani!

Későbbiekben nagyra értékeltem,

amiért a közönség elé állt a bangladesi koncerten,

hogy megtette a barátaiért.

Vagyis hogy felment a dobogóra és beszélt a sereglethez.

Azt hiszem, ez lehetett az első alkalom, hogy szóval tartotta a tömeget.

Angolul vagy németül beszélni egy olyan publikumhoz, akik nem értik,

kismiska ahhoz képest, amikor filmezés közben

olyan emberekhez szól, akik mindezt felfogják.

Ez igen kemény dió volt számára.

Valaki baszgitározik, akiről már sokan hallottak,

de valójában még sosem látták.

Klaus Voormann!

És egy nap

idegesség lett úrrá rajtam, miközben sétáltunk a kertben.

Hosszú ideig nem szólaltunk meg.

Leültünk egy padra, és mi tényleg...

...elmerültem a bensőmben.

Valóban ki akarta deríteni, mi szomorított meg ennyire.

És ezt oly fantasztikus módon meg is tette.

Nem tudom megismételni a szavakat, vagy elmondani neked,

pontosan hogyan esett, de ámulatba ejtő módon elérte,

hogy jól érezzem magam.

Rálelni a problémára varázsütésre történt.

Soha senki nem tette ezt ezelőtt, és ezután sem fogja.

George nagyon szélsőséges karakter. Mindig végletekig megy.

Akár a kokainról legyen szó, úgy értem, kokaint szívni,

vagy nyitottnak lenni a meditációra.

New Yorkban tartózkodott, és egy alkalommal megleptem,

"Odamegyek és megnézlek."

Így reagált, "Oké." Aztán fűhöz-fához kapkodott, "Ó, jön Klaus."

"El kell rejteni a cuccot." Viselkedése nagyon szomorúvá tett.

Először laktam ebben a tekintélyes házban. Régi viktoriánus épület.

Gyönyörű régi konyhája van.

A korai időkben szolgák tüsténkedtek.

Konyhából a nappaliba

utaztatták az ételt.

Öt ajtón kellett átmenniük. "Ó, otthagytam a kanalakat."

Vissza kellett loholnia. Kész őrület.

Nem átlagembernek való hely.

Szóval azt javasoltam George-nak:

"Miért nem teszed oda a konyhát, ahol tartózkodsz?"

"Csak építs egy konyhát!"

Csupa fül lett. "Príma ötlet."

Tehát a földszinten épített egy konyhát,

ahonnan a kertre tekinthet az ember.

Aki a házat tervezte, bizonyára nem evilágban élt.

Komplett őrült.

Hogy egy példát említsek.

Szerzetesről őrzött egy képet, aki serpenyőt tartott a kezében.

Át volt lyuggatva.

Alatta ezzel a felirattal: "Két szent szerzetes."

Bizonyos fokig ostoba dolog.

Tényleg nem valami fényes példázat. De ilyesmi jellemezte az egész helyet.

Valamennyire viccnek is felfogható.

"Mielőtt vásároltam,

a házra bezárás várt, mert a katolikusok

nem fizettek a fenntartásáért."

"Micsoda dolog lezárni egy ilyen házat!"

"Sir Frank elültette a gondolatot bennem."

"Bármi is volt, egyre erősödött bennem az érzés, mígnem hatalmába kerített,

hogy beköltözzek ebbe a házba,

mert felfokozottság vagy emelkedettség jellemezte."

"Akkoriban a ház katasztrofálisan nézett ki."

"Némely részei kitűnő állapotban maradtak,

míg mások teljesen lepukkantak,

fájdalmas, szomorú látványt nyújtottak."

"Mások egyáltalán nem voltak szörnyűségesek."

"De amit Sir Frank tanácsolt, hogy

'a barátot ne mikroszkópon keresztül vizsgáld',

hasznomra vált, abban

hogy elfogadjam azokat,

akikről úgy véltem, szeretem."

"Tudatosult bennem, hogy ne a negatív oldalba kapaszkodjak,

legyek elnézőbb."

Olykor úgy kezdődött nála a nap, hogy felkelt, amikor a nap,

leült és meditált.

Sokáig egy speciális szobát tartott fenn a házban,

ahová elvonult meditálni.

Nagyon büszke volt rejtekére.

Régebben megkeresett, hogy elújságolja, milyen erős,

küzd a rossz szellemek ellen,

és hogy nyit a világ felé.

George szerette az embert abba az irányba fordítani, ami tetszett neki,

és amely érdekelte, legyen az akár kisgyerekről szó,

akár felnőttről.

A mi gyerekeink számára az első tapasztalatok

George házában nem különböztek attól,

amiket Derek és én tapasztaltunk,

amikor azon a hétvégén Sussexbe mentünk, de drogok nélkül.

Csodálatos hely benyomását keltette bennünk.

A barlangok, a tó, a ház alakja. Minden.

A részletek. Egyszerűen álom volt.

Adj nekem szerelmet, adj nekem szerelmet

Adj békét a Földön

Adj nekem fényt, adj nekem életet

Tégy szabaddá a születéstől

Adj reményt, segíts megbirkózni

ezzel a nagy teherrel

Próbállak megérinteni és elérni téged

Szívvel-lélekkel

Uram

Kérlek

Fogd meg a kezem...

Sajátos atmoszférát teremtett a stúdióban.

Meggyújtotta a füstölőket, ezáltal kellemes illat áradt szét. Lekapcsolta a fényeket.

Létrehozott egy igazi békességet, idilli környezetet.

Mindenki remekül érezte magát.

Az idő nagyobb részében leült a gitárjával,

dalt játszott nekünk.

Majd lassanként kezdtük

felcsipegetni a dal sugallta hangulatot.

Horgonyt vetettünk, ráleltünk a hangunkra,

csináltuk, amit akartunk, ötleteltünk.

George gyönyörűen megérinti az embert

slide-játékával.

George hangja sírásra készteti az embert.

Amikor bizonyos dalait hallgatom, amelyeken slide-hanghatással játszik,

rögtön magukkal ragadnak.

Szerette megtalálni a megfelelő hangzást, és ha hallgatjuk,

bármit, amit szólóban játszik, elhisszük, hogy meg is találta.

Ha szerepelt a lemezeimen, nem kellett a közreműködők listáját bogarászni.

"Ó, ez George."

Meglelte ezt a hihetetlen kísértő

és érzelmes hangot, amit slidegitárján varázsolt elő.

Ravival azidőtájt, amikor olyannyira elmerült

a zenében, hogy elfeledte

- még azt is, hogy ott ül és játszik. - Mm-hm.

Csupán arra emlékszik, amikor befejezte a játékát,

kijött és a közönség tapsolt.

Ebben a pillanatban felismerte, hogy transzcendens állapotban

került valahol, ami megegyezik a meditációval.

Olykor azt hiszem, remek embereknek átsugárzik nagyszerűségük.

Nem kell kiteregetniük.

A koncert, amit Eric adott,

Eric Clapton a Rainbow-ban.

A koncertet nézve oly tisztában voltam Eric-kel.

Mindössze annyit tett, behunyta a szemét

és valami fantasztikusan gitározott,

közben dobolt a lábával.

A varázslat csak úgy áradt Eric-ből...

- ...a lelke rezdült vagy akármi. - Mmm.

- A gitárján keresztül. - Igen.

És ez volt az a pillanat,

amikor egyszerűen olyanná vált, mint egy angyal.

Amikor George készen állt egy lemez készítésre,

csak annyit jegyzett meg, van néhány új dala,

hajlandó lennék-e játszani rajtuk?

Amikor kiadta a Living In The Material World-ot,

a lemez hátoldalára rátetette: "Jim Keltner Fan Club..."

"Küldjön egy meztelen elefántot a Jim Keltner Fan Clubnak." Ennyi.

Szóval amikor ezt láttam, kifakadtam: "George, mi a szösz ez, ember?"

"Mit csináltál?"

Ezt sütötte ki: "Nos, kiókumláltam, ha létrehoznék egy rajongói klubot,

olyan valakiről nevezném el, akiért odáig vagyok."

Milyen hatalmas dolog.

Kissé kínos volt, de mégiscsak...

George mindig viccelődött.

Címeztek már nekem fura leveleket őrült népségek.

Kaptam pár Polaroidot ettől a lökött fazontól.

Nyíl hatolt át egy darab húson.

Azt hiszem, szív volt. Szerintem vett egy szívet vagy valamilyen

jókora húst, amin nyilat döfött keresztül.

Aztán egy másikba

kést szúrt, csöpögött a vér.

Abban az időben történt, amikor rácsokat tetettem az ablakainkra.

George visszakozott.

És ez a meghátrálás azt jelentette számomra,

hogy erősen belemerült a drogokba

és egyebekbe, amelyeknek nem ismerem az okát.

Amit érzek

Nem tudom elmondani, nem tudom elmondani

Szerelmem a nap minden pillanatában a tiéd

Ha ez nem az a szerelem Ha ez nem az a szerelem

Amire szükséged van

Amire valóban, valóban szükséged van

Megteszem a tőlem telhető legtöbbet, hogy minden sikerüljön

Mondd, mit ér az életem szerelmed nélkül?

Hé, ember

Mondd, ki vagyok nélküled?

Mellettem vagy?

Ó, mondd...

Eric Clapton ajánlotta

Barbara Sterisandot és számos más sztárénekest és szórakoztatót.

Titkos keveréke a méznek, ecetnek és...

meleg víznek.

Ettől újra minden rendben lesz a torkoddal.

Egyszerűen nem érzed, hogy van torkod!

De ez a lötty bevonja azt, amid nincs, legalábbis ezzel kecsegtetnek.

És...

Tarsolyodban nem tartogatod Layla "musicalcáfolatát"?

Hogy érted a "musicalcáfolatot"?

Komisznak hangzik, ugye?

Szeretném ezt különválasztani; szeretem Ericet.

Eric Clapton évek óta közeli barátom, és ennek örülök;

- jó barátomnak tekintem. - Komolyan?

- Persze. - Hogy örülhetsz ennek a történtek fényében?

Mert ő nagyszerű. Petty inkább vele legyen,

mint valami nyámnyilával.

Tényleg nincs mit mondani erről.

Ha meghallgatjátok az albumomat, olyan, mint a Peyton Place szappanopera.

Pontosan beszámolok benne, mit tettem-vettem.

Az egyik dal címe: Oly szomorú, a másiké: Csupán gyanús.

Nincs ellentmondás a spirituális lét és a turnézás között?

Nehéz, igen.

Bizonyos módon jó gyakorlat, mert Létezni, ahogy mondják,

Létezni a világban, de nem a világért. Ez egy híres mondás.

Elvonulsz a Himalájába, teljesen elszigetelődsz,

míg New York közepén leragadva is lehetsz nagyon spirituális.

Világosan megszólaltat egy bizonyos dolgot magamban.

Valamiképp önmagadba kell tekinteni, különben bedilizel.

Hé, az ex-Beatle személyesen. Tessék a program!

Hé, ma két főprogramot tartanak!

Hé, fellép George, az ex-Beatle, Harrison!

Azt hitted, tudod mikor merre járok

Úgy néz ki, megint bolondot csináltál magadból

Úgy gondoltad, ellenőrzésed alatt tartasz

De kicsim, úgy néz ki, már ledobtam bilincseim

Sötét ló vagyok

Futok egy sötét versenypályán

Futok egy sötét versenypályán SÖTÉT LÓ: TRANSZCENDENTÁLIS KÖZÉPSZERŰSÉG

És most én vagyok a kék hold

Mióta kiléptem az anyaméhből

Seattle közönségét a Harrison koncert lelkesíti

menő balfék voltam

Keresve a forrást

egy sötét ló vagyok

A kritikusok brutálisan dorongoltak.

Emlékszem, amikor Ravi megnyitotta a műsort,

aztán amint George hangja bekrepált.

Igen, talán a hangja volt

nagyon gyenge vagy kimerült.

És az a csomó ember alighanem unottnak

látszottak az indiai zenétől.

De mindezek nem szegték kedvét George-nak.

És mellesleg nem mindenki unta.

Minthogy nem mindenki gondolta, hogy a hangja szörnyű.

Ők csak szerették hallgatni azokat a dalokat, és George próbálta...

a tőle telhető legtöbbet adni.

A következő fellépésem Madison Square Gardenben lesz.

Ezt követően visszamegyek a szállodába,

aztán ismét a Madison Square Garden következik.

Kicsim rád hasonlít...

Ezután lehet, hogy összeomlok. Nem tudom.

Szerette a holdat.

Tudod, amikor éppen fújt a szél és telihold ragyogott,

feltette a Bing Crosby-dalt, az Édes Leilanit,

hogy még teljesebbé tegye a pillanatot.

Majd átnyújtott egy gardéniát.

Ilyen epizódokból színezte ki az életet.

Belerajzolta az összes részeket. Nagyon érzéki ember volt.

Érzéki abban a vonatkozásban, hogy bármit evett,

az legyen ízletes.

Valami különleges ízének kellett lennie.

Ha kezeügyébe került egy virág, azt akarta, hogy illatozzon és ragyogjon.

Amikor először találkoztam vele, arra intett,

"Nem szeretném, hogy azt gondold,

hogy valamit már kiderítettél rólam, amit én nem tudok."

"Nem mondom, hogy ilyen vagy olyan vagyok."

"Az emberek azt hiszik, kiismertek, mert nem rejtegetek semmit."

Mert bármik is voltak a hibái, és a...

Le kellett dolgoznia a karmáját.

Nem azért fog visszatérni, hogy rossz legyen.

Hanem azért, hogy jó és rossz, szerető és mérges legyen,

és minden egyszerre.

Tudod, ha valaki azzal hiteget, "Választhatsz. Végigjárhatod az életedet,

és mindened meglehet öt élet alatt,

vagy van egy igazán intenzív életed, amelybe mindent belesűríthetsz,

hogy megélhesd, és felszabadult lehetsz",

rávágta volna: "Ide azzal az eggyel! Nem jövök ide vissza."

Azt hittem, ő tényleg...

valaki, aki mondott valamit, amivel azonosulhatok.

Igazán nagyon megnyerő ember volt.

Működött a kapcsolatunk.

És szerettem... szerettem a zenét.

Szerettem, amit csinál. Egyszerűen társak voltunk...

egészen a kezdetektől fogva.

- Jim Keltner itt van? - Igen.

Kb. milyen hosszúnak saccolod?

- Kb. három perc. - Jó.

Mindenki választhat

Amikor hallatják a hangjukat

Rajtad áll

Milyen irányba fordulsz

Amíg érzed, hogy a szerelmünk nem a te gondod

Rajtad áll

Körötted senki nem fogja cipelni a felelősséget érted

Körötted senki

sem fog egyik percben szeretni, és mindentől megválni.

Holnap, amikor ébredsz...

Csodálatos naplemente fogadott. Az égbolt narancsos színt öltött.

Kinyílt a lelke. "Ezt akarom csinálni."

És most... valaki kérdezheti: "Mit?"

"Mit akarsz csinálni?"

Mit? Létre kívánta hozni; azt akarta,

hogy képes legyen megalkotni a naplementét.

Amikor először kísértem el turnéra,

és a vámnál átvizsgálták a csomagjaimat,

tényleg nem kötöttem mindent George orrára.

Épp a kézitáskámat bontogatták.

George felkiáltott: "Ó, neked megvan ez a könyv...?"

Mintha a vámosokkal együtt kutakodna a táskámban.

"Aha, ezt olvasod; most ezt olvasod. Ez jó."

Helyeselte a...

...belső utazásomat,

és szerintem egy kicsit a spirituális ügyek szakértőjének tartotta magát.

Igen, kidomborodtak különbözőségeink.

Más technikát alkalmaztam, mint ő.

Azonban mindkettőnk előtt egyazon cél lebegett.

Szerintem valóban ez volt a kulcs mindenhez az életünkben.

Megvolt az a képessége, hogy mindent kiemeljen azáltal, hogy a fókuszba húzta,

és megmutatta ennek a galaxisnak a kozmikus világát,

amitől hirtelen az ember kicsire zsugorodott

saját jelentéktelen problémájával, kepickélésével, hogy felszínen maradjon.

Szóval hallottam valamit rebesgetni, hogy George öö... szereti a Pythont.

Kicsit óvatoskodtam, mert...

nem akartam, hogy valami híresség bekerüljön a képbe.

A Szent Grál vetítését tartottuk

- mellesleg nagyon jól fogadták -, amikor hirtelen

felkiáltott: "Ez állati jó."

Majd invitált: "Gyerünk az emeletre."

És akkor beszédbe elegyedtünk, amely körülbelül 48 órán át tartott.

Rendkívüli volt. Olyan, mint a bla-bla-bla...

Nos, George imádta a Rutland Weekend Televíziót.

A Rutland Weekend Televízióban csináltuk egy paródiát,

The Rutles címmel futott.

Olyan volt, mint a Hard Day's Rut.

Az Abbey Roadon forgattunk.

Paulnak öltöztem.

Neil pedig Johnnak, hatalmas szakállbozonttal a képén.

Ott sertepertélünk az Abbey Roadon, és erre az emberek: "Ti vagytok a Beatles!"

"Ti vagytok a Beatles!" Mindez 20 évvel később.

Ezek azt hiszik, még mindig itt dekkolnak?! Hanem George társaságunkban időzött,

és nem ismerték fel. Halálra nevette magát.

Autogramokat osztogattunk;

senkinek nem esett le a tantusz, hogy George áll előttük.

A létezés egyfajta vicc az időbeliségünk miatt.

Itt lébecolunk; úgy teszünk, mintha királyok és császárok lennénk,

majd az ember beadja a kulcsot. Ládában találja magát néhány pillanat múlva.

Tehát folyamatosan kiszolgáltatottak vagyunk testiségünknek,

fizikai testünknek, amely cserben hagy bennünket.

Aztán az ember felfedezi ezeket az evangélikusokat,

majd hirtelen hapsikkal szexel Aspenben.

"Ó, ez a fránya test mindig pácban hagy."

Ez tesz bennünket viccessé.

George a véleményét arra alapozta...,

hogy mi igaz és mi...; tesztelte a dolgokat azáltal, hogy mi nevettette meg,

vagy mi állt közel a szívéhez.

Mindig meglepett,

hogy a Python ennyi ideig létezett, mert mi csak mókáztunk,

ahogy ők is. Saját magunkat szórakoztattuk.

Nem keringett a fejünkben a közönség.

Ahogy John Lennon megjegyezte:

"Ti még mindig átkozott parasztok vagytok a szememben."

Bizonyos dolgok... Volt egyfajta arrogancia abban, hogy...

nem azért állsz ott,

mert olyan kétségbeesetten akarod mások szeretetét,

hogy ezért megteszel bármit.

Ez a...

az integritásod fenntartásáról szól, és a saját világképedről,

bármi is legyen az, és hogy megpróbálj ezzel kapcsolatban szavahihető lenni.

Megírtuk a Brian életét.

Meggyőztük az EMI-t, hogy fektessen pénzt a filmbe.

Mindent megterveztünk. Szombaton elindultunk

a csapattal Tunéziába, hogy megkezdjük a munkálatokat.

Csütörtökön kaptunk egy hívást.

Lord Delfont - barátainak csak Bernie... -

nyilvánvalóan a forgatókönyv végére ért.

Addig nem olvasta végig.

Megdöbbent, valósággal elszörnyedt,

és kitört: "Nincs mód az EMI-t

bevonni ebbe az istenkáromló szennybe."

Csütörtökön leállította az előkészületeket,

és nekünk befellegzett.

Felhívtam George-ot, ő megnyugtatott, "Nem, majd én fizetem."

Szóval azt gondoltam, ez már döfi! Minden alkalommal atyai volt:

"Nem, én gondoskodom róla."

Csettintettem, igen. 4 millió dollárt kell előteremtenünk,

ám senki sem röjtögetett ennyi pénzt.

Történetesen, amikor Kaliforniába értünk,

George-nak kipattant az agyából: "Kigondoltam, hogy legyen."

"Létrehozunk egy céget, és odaadjuk neked a pénzt."

Aztán 4 milliós jelzáloggal terhelte a házát,

hogy pénzt feccöljön a filmbe, mert látni akarta.

Ez még mindig a legnagyobb összeg, amit valaha egy mozijegyért fizettek.

Hála istennek itt vagy, Reg.

Alighanem először a korrektséget szükséges megidéznem.

Tény, hogy nem vagyunk megmentő bizottság.

Habár felkértek, hogy olvassam fel a következő

előkészített nyilatkozatot a mozgalom nevében.

"Mi, a Júdea elöljárói, zárójel, tisztviselői, zárójel bezárva,

ezennel átadjuk őszinte felebaráti

és testvéri üdvözletünket neked, Brian,

"ezen vértanúságod alkalmával."

- Tessék?! - Viszlát, Brian. És kösz.

Ha törődsz azzal, hogy mi az alapja annak,

amit mi nyugati civilizációnak hívunk,

amely valószínűleg vége felé közelít,

valamint, ha fontolóra vennéd a szereped, amit betöltesz ebben,

mármint a szórakoztatónak bélyegzett darab által,

akkor egyfajta alázattal dobra verhetnéd:

képes voltál fényt deríteni az alagút végén.

Amit hangsúlyozunk: Légy kritikus! Nézz mindennek utána!

Ne csak higgy, mert valaki azt mondja.

Valaki a szószéken kinyilatkoztat valamit, kérdőjelezd meg.

Az emberek folyvást meggyökeresedett

feltételezéssel éltek, hogy kigúnyoljuk Krisztust

és Krisztus tanítását. Erre azt felelem, dehogy.

Elképzelnéd a jelenetedet, például a Hegyi Beszédet,

- a Hegyi Beszéd jelenetet a filmedben... - Pontosan.

...nem gúnyolódónak, amely egyik legfenségesebb megnyilatkozás

ami emberi lény szájából valaha elhangzott a földön?

Természetesen az.

Sok ember azt a szándékot látja benne, hogy kifiguráztuk Krisztust...

- Igen. - ...fizikailag. Krisztust egy színész, Ken Colley alakította.

Ő citálta a Hegyi Beszéd szavait.

Abszolút tiszteletteljesen kezeltük.

A kamera pásztáz, mi éppen jobbra tartunk

a tömeg mögé valakihez, aki kiáltja: "Hangosan!"

- Mert nem hallják őt. Most ha ez teljes egészében... - Nem, nem.

- ...aláássa az ember hitét Krisztusban, akkor

szerintem az ő hitük nem lehet borzasztóan erős.

Azt hiszem, élvezte a kirobbanó botrányt.

Úgy tett, mintha nem, de szerintem, amikor igazából el tudsz határolódni

- protestánsoktól, katolikusoktól és a zsidóktól, mind ugyanazt a nótát fújja -,

akkor csinálsz valamit.

Hadd maradjak ebben

Tudom, már itt jártam

Engedj be a szívedbe

Hadd ismerjelek meg

Hadd mutassam meg neked

Hadd adjam ezt neked

Mindenem a tiéd

Minden, amit látsz, az enyém

És örülök, hogy a karjaimban tartalak

Légy enyém bármikor

A Brian életét szerkesztettük,

és a vetítésére eljött George is.

Utána találkozót szerveztünk, ahol mindenki megjelent,

menedzserünk, Denis O'Brian, valamint George és az akkori menedzsere.

Sokkoló pillanatot okozott George számára,

mert nézetkülönbség támadt közöttünk mindennel kapcsolatban.

Arról vitatkoztunk, minek kellene benn maradni,

mit vessünk el, mi működik, minek van létjogosultsága.

És azt hiszem, őszintén zavarba jött.

Alighanem ez volt az utolsó alkalom, hogy csapattalálkozóra ellátogatott,

mert úgy gondolom,

akart hinni valamiben. .

Beszélhetne a Beatles szelleméről, ami a Pythonba száll,

de kétlem, hogy kultiválta a lélek megosztó természetét.

1979-ben befejeztem...

a Kettők Túráját Elton Johnnal.

Valahányszor, amikor George megjelent az életemben,

megcsörrent a telefon.

"Mit csinálsz?" Azt válaszoltam: "Hát, nem sokat."

Mire ő: "Nos, azt hiszem, működtetek egy filmes céget."

Felhozta: "Ismered az összes színházi embert,

és szereted ezt az egész hóbelevancot,

miért nem helyettesítesz engem az irodában?"

Egyszerű ténymegállapításként hangzott.

Azt kérdeztem: "Mikor kezdünk?" Ráfelelt: "Én már elkezdtem."

A Brian élete ezennel útjára bocsáttatott.

"A következő filmen, a Banditák idejé-n agyaltunk."

"Itt lébecol egy eszelős, Terry Gilliam-nek hívják."

"Szeretni fogod." Ugrottam: "Ismerem Terryt."

"Gondoltam, hogy ismerheted."

Ezzel nekiláttunk.

Kézzel készítettnek nevezték, mert kézzel csináltuk.

A házban minden így készült,

beleértve az egészen sok marketing stratégiát.

Plakátokat terveztünk, mert foglalkoztattunk embereket,

mint Terry Gilliam-et is, akik a dizájnt végezték.

Voltak munkatársaink, mint Michael Palin és Derek Taylor,

akik előrukkoltak remek főcímekkel, ez mind a házban történt.

Ismét, mint egy óriási csapat,

és George szeretett benne lenni egy bandában.

Hiányzott neki a Beatles. Hiányoztak a társai.

Hiányzott neki, hogy emberekkel dolgozzon.

Remekül tudott együttműködni. Szeretett az események sűrűjében lenni.

Miért fontos a nemzetiségi zene?

Mindaz a zene, ami a helyi lemezboltban

- nincs a legkeresettebbek listáján. - Nos... Tőlem szeretnéd tudni?

Mindenki, aki a slágerlistára kerül, valahonnan begyűjti, nemde?

Azoktól a kisemberektől,

akik más országokban szerezték a zenét.

Én így érzem.

Tehát csak azért lényeges,

hogy valaki lenyúlja, és felkerüljön a slágerlistákra.

Nem, az a fontos, hogy... Ez egy jó válasz!

- Szia, Liv. - Szia.

Miért fontos, hogy ezek az emberek a házunkban legyenek?

Az a fontos, hogy aggódni kell egy csomó

dolog miatt, és hogy minden klappoljon.

És öö.. nos, jó látni mindenkit.

Csodálatos emberek, príma étel. Elvégre te is örülsz neki, nem igaz?

- Köszönöm. - Szívesen.

Nagyon erős szállal kötődöm a fontos ügyekhez.

Nem beszélek róluk túl sokat.

Azonban nagyon erősen megfogalmazódik bennem a méltánytalanság.

Mit gondolsz, mit kellene csinálnunk, hogy jobbá tegyük az életünket?

Beszélünk a békéről és a szeretetről, de ezek mind...

- Szavak. - Nagyon nehéz ezt elérni.

Úgy találom, zenei hangokon keresztül sokkal könnyebb megérinteni a szívet,

és a kommunikációval kapcsolatban pedig... Kívánom, hogy a kapcsolódás

zene nélkül is létrejöjjön. De úgy találom, ez nagyon nehéz.

Látom, ahogy az emberek előadások tartásával

és temérdek beszélgetések során szívüket-lelküket adják,

ám csekély eredménnyel.

Te és én előnyt élvezünk.

Köszönöm.

Adj esélyt a békének

Mindössze azt mondjuk

Adj esélyt a békének

Mr. Chapman mögéjük lépett és megszólította Mr. Lennont,

amint a bejárati ajtó elé ért.

Aztán támadópózban tüzelt;

kiürítette a 38 kaliberű Charter Arms fegyvert, amit magával vitt,

és... lelőtte John Lennont.

Áldom a napot, amikor rád találtam

Melletted akarok maradni

És így esedezem hozzád:

Hadd legyek én

Ne vond meg ezt a kiváltságot egy halandótól

Ha kapaszkodnod kell valakibe

Most és mindörökké

Hadd legyek én

Érdekel, miként élted meg elveszíteni olyan valakit,

aki közel állt hozzád azokban az években.

Olyan ez, mint, uh, elveszíteni a szülőket

vagy bárkit, akit ismersz és szeretsz.

- Nem volt angyal. - Így igaz.

De az is volt.

- Az volt? - Igen.

Valóban mérgelődött, amiért John nem kapott rá esélyt,

hogy jobb módon távozzon a testéből.

Mert George fontosságot tulajdonított

a halál pillanatának, amikor a lélek elhagyja a testet.

Ez nagyon...

Tényleg ezért végezte a gyakorlatait.

Mintha a Dalai Láma mondana valamit,

amitől mosolyra fakadtunk.

Azt tudakolta: "Mit csinálsz délelőtt?"

"Végzem a gyakorlatomat, a mantráimat."

"Végzem a spirituális gyakorlatomat."

"Honnan tudod, hogy működni fog?"

Így felelt: "Nem tudom. Meg fogom tudni, amikor meghalok."

És tudod, ez olyan nagyszerű. Olyan, mintha ennyi lett volna és kész.

Tudni fogom; végzem a gyakorlatot, aztán amikor eltávozom, megtudom,

hogyan hagyjam el a testem, mindez ismerős lesz, és nem leszek rémült.

George életét a változatosság hatotta át.

És az élete vége felé valahogy így reagált,

amikor elújságoltam neki: "Ó, díjat akarnak adni neked."

Felmordult: "Nos, nem kérek belőle."

"Mondd meg nekik, adják egy másik majomnak."

Ellenkeztem: "Jó, jó, de ez valóban becses darab."

"El kellene fogadnod."

Elege lett. "Nos, ha annyira akarod, menj és vedd át."

"Én nem megyek."

"Nem csinálom többé."

"Mert ez csak egy vakvágány. Fákat szeretnék ültetni."

"Inkább csendben lennék. Meditálni szeretnék."

És valóban meghúzta a határt.

Ezért tényleg csodáltam őt.

Úgy értem, mindig fejtörést okozott George "spiritualitása",

ami számára teljesen esszenciális.

Mármint az anyagi világban élni.

Szóval vergődött ebben a két világban, a nagyon spirituális

és a nagyon anyagi világban.

És... és szerintem, mindkettő abban az értelemben kapcsolódott,

hogy ráleljünk az anyagi világ szépségére.

Olyan széppé tenni a valódi világot, amilyenné lehet.

És azt hiszem, ez az amit...

a Friar Parkban csinált.

Tökéletes szépséget hozott ott létre.

De egyáltalán nem ábrándokat kergetett ezzel kapcsolatban.

Ez nem arról szólt, hogy csak csettint egyet,

és másvalaki megcsinálja neki. Magának kellett elvégezni a munkát.

Oké, most vissza fel. Vissza fel!

Barátaink tréfából elnevezték Kertépítő George-nak,

tudod, Kertépítő Brown után.

Őt ilyesfélék árnyalhatják: "Vedd ezt a tavat...

tedd oda át, vidd arrébb a dombot..."

"Nem szeretem ezt a dombot."

Majd a következő héten odakerült a tó, amoda a domb.

És jobban nézett ki.

Amúgy éjszaka kertészkedett; kertészkedett amíg...

szóval éjfélig.

Odakinn hunyorgott, mert láthatta...

éjfélkor láthatta

a holdfényt, láthatta az árnyakat.

Ez jellemezte; nem nézett el semmi gazt és tökéletlenséget,

különben bosszankodott egész nap.

Szóval látta maga előtt, hogy fog majd kinézni,

amikor elkészül.

Hát egyedül vagyok, de nem baj...

Naponta mondogatta: "Nem kell ma iskolába menned."

"Szeretnél hajóútra menni a Déli-óceánon

és elfutni mindörökre?"'

Bárhol jól érzem magam...

Sok ember valószínűleg letorkollna:

"Idióta vagy, hogy nem teszed."

És talán egy bizonyos fokig az vagyok. De én...

Családomban az számított lázadásnak, ha iskolába megy az ember.

Félkatonai iskolába jártam.

Hetente egy nap CCF gyakorlatunk volt; ő bepipult,

amiért a légierő egyenruhájában mászkálok.

Én úgy... 15 éves voltam, aztán öö...

történt valami kis gubanc egy rendőrrel.

Ráförmedt a rendőrre, hogy húzzon az anyjába!

Ekkor tudatosult bennem, hogy milyen klassz ember,

kiállt mellettem, nem egy begyulladt apa.

Ezután nagyon-nagyon közel került hozzám.

Olyanok voltunk, mint a...

futkározó, bújócskázó lurkók a kertben.

"Ne mondd el anyádnak", ilyesfélék.

Tényleg szabad ember volt,

nem szerette, ha szabályok béklyózzák.

De eléggé szerette a nőket, szerette, és ő...

A nők is hasonlóképp éreztek. És ő...

Vajon...

Ha pár szót szólt egy nőhöz,

mély benyomást tett... az emberekre.

Úgyhogy mindig ez történt.

Nem én vagyok az egyetlen, akinek ezzel meg kellett birkóznia,

egy közkedvelt... személy mellett.

Így mindig kihívást jelentett számomra.

Néha puhatolóznak:

"Mi a hosszú házasság titka?"

"Nem kell elválni."

És azt hiszem,

a házasság során az ember kihívásokkal szembesül, ez történt a miénkben is.

Először egy komoly megbicsaklás nehezítette az utunkat;

keresztülmész dolgokon, egyre haladsz. Hű!

Jutalom vár az út végén.

Hihetetlen jutalom. Egyre jobban szeretitek egymást.

Te pedig... tanulsz valamit.

Valamit elengedsz.

Eléred, hogy azok a kemény élek felpuhulnak.

Te vagy ez a kőtömb.

Aztán az élet formál, eltávolítja a kemény éleket.

Az utóbbi években visszavonultan éltél.

Ez vezetett néhány Henley Howard Hughes-féle vad történethez.

Mert nem járok diszkóba, meg hasonló helyekre,

ahol az emberek lófrálnak kameráikkal,

szóval úgy vélték, Howard Hughes vagyok,

nagy körmeimmel és Kleenex papírzsebkendővel, meg egyebek.

Vizeletes palackok mindenhol a házban, és öö...

Azonban egyáltalán nem ilyen voltam.

Állandóan kimaradoztam, vagy legalábbis elég sokat

eljártam otthonról, meglátogattam a barátokat,

vacsorákra, partikra jártam...

Mégis az átlagembereknél is átlagosabb vagyok.

Találkoztam már veled.

A sokat hangsúlyozott "Sosem voltam

- diszkóban" kapcsolatban... - Nos, nem voltam.

Grabancánál kellett kirángatnunk onnét.

- Ez még a '64-es, '65-ös években történt. - Hogyne. A lanyhulás előtt.

Igen. '67 táján hagytam fel azzal, hogy ilyen helyekre járjak.

Igen, én 1980-ban hagytam abba.

Mi van most? Mi késztet benneteket arra, hogy találkozzatok?

Nos, utoljára akkor találkoztunk, amikor George beperelt.

Utolsó hívásakor nem kímélt: "Be foglak perelni."

"Ne, George, ne hülyéskedj."

"Nem hülyéskedek, be foglak perelni. Nem tetszik, amit tettél."

Mivel a dalt, amit írt, valaki más dalával összemixeltem...

és öö... nem tetszett neki a keverék.

Szóval be fog perelni.

A végén muszáj volt...

azt mondanom: "Perelj be, ha akarsz, de mindig szeretni foglak."

Nem akarlak téged

De utálnálak elveszíteni

Megfogtál e kettő,

az ördög és a mélykék tenger között

Megbocsátok

Mert nem tudlak feledni

Megfogtál e kettő,

az ördög és a mélykék tenger között

Ki akarlak húzni a listámról

De ha kopogtatsz az ajtómon

Úgy a sors összefacsarja a szívem

És visszajövök futva még többért...

Nagyon gyorsan repesztesz.

Az autógumik abszolút tűréshatáráig mész el,

mígnem tropára mennek.

Magad is a képességeid határait feszegeted,

egészen a végső pontig.

Amikor ez történik, az érzékeid oly kifinomultak,

és az én esetemben kapcsolatba kerültem egy valódi tapasztalattal:

mielőtt a kanyarhoz értem volna, éreztem a fű illatát.

Az érzékeim olyan...

olyan élesek, annyira eltúlzottak voltak,

hogy amint egy autó előttem a látómezőmön kívül letért az útról,

érzékeim azt súgták, ott valami nem stimmel. Ez volt a fű.

Az autó a kátrányos makadámúton volt.

Szóval azonnal visszavettem a sebességből.

A másodperc milliomod része, amiről szó van, olyan apró.

Nos, szerintem ezt érezte George.

Ezt tartom a legfelfokozottabb érzésnek.

Ezalatt nem csupán az ember érzékei és tapintása értendő,

hanem ahogy a lábad a pedált, a gáz- és a fékpedált nyomja.

Ahogy érzed a működésüket.

Ilyesmikről váltottunk szót, ha George és én beszélgettünk; élvezte.

És ha hallgatsz egy igazán elsőrangú gitárost,

miként bírja szóra a gitárját,

ez egy másik emelkedettsége az érzékeknek, ami bármelyik átlag férfi vagy nő

tudását, látókörét meghaladja.

George-ot sok barát vette körül, és azt hiszem, én amolyan...

...tényleg, csak egy voltam közülük.

Úgy értem, megörvendeztet,

hogy számtalan módon valami különleges töltötte meg a kapcsolatunkat.

Miután George meghalt,

mind összejöttünk.

"Istenem", merült fel bennem, "miként érte el,

hogy ezek a srácok megférnek egymással?"

Létezett egy teljesen más csoport,

Temze völgyi bandának nevezték őket.

Ezek mind öregek, ha úgy tetszik, idősödő rocksztárok voltak.

Szép kis házakban laktak,

és neki... mindegyikkel akadt valamilyen dolga.

Legyen az verseny, autók vagy motorok,

világa egyik részét képezték,

de említhetem a zenei-, a mozi-,

aztán a komédiásvonalat, és...

és mindig ott áradt ez a csodálatos embertömeg,

tettetve, hogy felnőttek.

Ez az, ami tényleg viccessé tette az egészet,

és egy csomót röhögtünk,

mert ha azt veszed, mindannyian ezen a helyen vagyunk.

Egy nap betoppant két ukulelével,

az egyiket odanyújtotta nekem.

Rákezdte, "játszanod kell ezen, remek;

jameljünk".

Figyelmeztettem, "gőzöm sincs, hogy kell játszani egy ukulelén."

"Á, ez nem probléma, megmutatom neked."

Így a nap hátralévő részét ukulelezéssel töltöttük;

úgy értem, ukuleléztünk...

Sétafikálva az udvaron ukulelét nyüstöltük...

Másnap fájt a csuklóm!

De megtanított játszani rajta,

és elsajátítottam az akkordokat.

Amikor indulni készült, kikísértem az autóhoz, ahol kibökte:

"Na várj, szeretnék..."

"Itt szeretnék hagyni néhány ukulelét."

És már oda is adta az egyiket.

Figyelmeztettem: "Nekem már van ez..." "Nem, többre van szükségünk."

Kinyitotta a csomagtartóját...

amit megtöltöttek az ukulelék.

És azt hiszem, négyet hagyott nálam,

majd ezzel fordult felém: "Hát, sosem lehet tudni, mikor lesz rájuk szükségünk,

mert senki nem hord magánál ukulelét."

Yippie yi yaaaay

Yippie yi ohhhhh

Szellemlovasok az égen...

"Neki és Jeffnek már volt némi elképzelése erről

az együttesről, a Traveling Wilburys-ról."

George kigondolta, hogy gondosan kiválaszt mindenkit a bandába,

és ez lesz a tökéletes kis zenekar,

de azt hiszem, a követelmény

inkább annyiból állt, kivel jobb együtt lógni,

semmint rálelni a legjobb srácra,

hogy ezt vagy azt csinálja.

Noha George szerette körülvenni magát emberekkel, akik valamilyen...

...szempontból jók voltak.

George egy este csöngetett, bedobogott, majd így szólt:

"Istenem, épp most vacsoráztam Roy Orbisonnal és Jeffel."

"Van ez az ötletem, hogy csinálok egy extra oldalt...

egy kislemezre, amivel előjövök."

"Szükségem van egy stúdióra, ezért felhívtam Bob Dylant, és..."

"Bobnak van egy kis stúdiója kint a házában."

"Szóval rábólintott, hogy használjam a stúdiót."

"Megpróbálok írni valamit ma este,

és rögzítenénk, de gondoltam, jó lenne, ha Roy is szerepelne benne;

ha akarsz, talán te is jöhetnél."

Könnyen ráálltam: "Igen, nos, örömmel mennék."

Megvertek és bántalmaztak

Elküldtek és már lelőttek

Te vagy a legjobb dolog, amit valaha is találtam

Bánj velem óvatosan

Belefáradtam a magányba

Még van némi szeretet bennem, amit adhatok

Mutasd meg nekem, hogy tényleg törődsz velem

Mindenkinek van valakije,

akire támaszkodjon...

Bob azt firtatta: "Mi lesz a címe, George?"

"Biztos van címe a dalodnak."

Hevert ott egy farekesz, amelyen ez állt: "Bánj velem óvatosan".

Tanúja voltam, ahogy odapillant a rekeszre, majd visszanézve mondja:

"Ó, a címe: Bánj velem óvatosan."

Szóval leálltunk étkezési szünetet tartani, és...

bedobta: "Oké, rendben, írunk néhány szót, srácok."

"Itt vannak a dalszövegíróim..."

"Ideje dalt írni; rajta, veselkedjünk egynek."

Szóval mindenki...

Mindenki lekörmöl egy sort, mire mások úgy reagálnak, "Nem!",

vagy néha a sor magától születne, amelyre ekképp reflektálsz:

"Hú, ez jó, ez a jó sor. Ó, nekem tetszik."

Szóval valahogy így farigcsáltuk.

Pittsburgh-ben volt

Késő este

Elveszítettem a kalapom

Harcba keveredtem

Oké. Így valahogy...

- Igen? - Igen, ha figyelmen kívül hagyod azokat az akkordokat, csak énekeld túl;

ugyanaz a fajta kifejezés a következő résznél megváltoztathatjuk az akkordot.

Vagy, vagy ha ő...

Vagy a másik lehetőség,

ha ezt most támogatjuk, ne játszd azt,

és énekeled ugyanazoknak az akkordoknak a második részétől,

és mi követünk, meg lejátsszuk, oké?

Rendben. Igen, ezt csináld. Igen.

Ez lesz...Igen. Próbáljuk meg aztán... Igen, jól hangzik...

Választhattad volna, hogy megelégedett középkorúként visszavonulj,

és összejöjj néhány baráttal zenélni,

alkalomszerűen együtt játszanátok.

Nos, ez az igazi ok! Tényleg.

Nyugodt középkorú ember?

Igen, úgy vélem.

Mindenki szereti az

elektromos gombócaidat

Szereti feszes ruházatod

Szereti az

injektorodat

Szeret

gondoskodni a szervizedről

Szereti az

ötfokozatú sebváltódat

Szereti a töretlen kitartásod

Szereti a

egészségtelen étel utáni hajhászásod

Szereti a

nagy hűtődet

Ez rendben volt. Jól ment.

Nem vagyok őrült a "feszes ruhák"-kal kapcsolatban.

Nagyon angolnak hangzik a "feszes ruhák".

A visszatérés ötlete egy vicc.

Különösen nekem. Úgy tűnik...

- Miért? - Nem tudom; mert egyébként tényleg nem látom magam

olyan hozzáértő showbiznisz sztárnak.

George, miért zenélsz?

- Miért zenélsz még mindig? Csupán, mert élvezed? - Igen.

Nos, hát valamit kell kezdenünk az életünkkel.

- Igen. - Ez az egyik dolog, hogy tudom mit tegyek, hogyan tegyem.

- Helló Neil, hogy vagy? Helló George. - Nagyon jól, köszönöm.

Örülök, hogy találkoztunk. Nagyon örülök.

Helló! Ó, egy vegetáriánus bőrzakó!

- Igen? - Igen.

- Ó, filmeztek? - Igen. Lefilmeztelek.

Ó, láttam már ilyet. Ez az, amit vissza lehet nézni.

Rajta, kapcsold le. Meg tudom nézni...

Nem. Nem akarom lekapcsolni!

Már láttam a Sharpot; láttam már ezeknek a hirdetését.

- És ki ez? - Ez Stephan. - Ez John. - Ó, ez ő?

- John Lennon, a Beatlesből. - Pat a csaj neve.

- Pat! Ki ez? - Cilla barátja.

- Nem tudjuk ki ez. Haha! - Valami másik hölgy, éjszaka hölgye!

Borzalmas csajok voltak, ugye?

Nem, George, nagyon formás láb, ez egy szép harisnyaszegély!

Hmm. Csak mert szakavatott vagy.

Jó kis pipik!

Azt mondják,

ebben az életben tökéletesíteni kell a kapcsolatokat,

annak érdekében, hogy valóban szeressük Istent.

Az ember úgy gyakorolja Isten iránti szeretetét, hogy szereti felebarátját,

és feltétel nélkül szeret.

George legfontosabb kapcsolatai

valóban a zenéjükön keresztül

létesültek,

és a dalok is segítették. Úgy értem, George...

az I'd Have You Anytime,

amit George és Bob együtt írtak,

"Engedj be; tudom, benn voltam, engedj be a szívedbe."

Közvetlenül Bobbal beszélt, mert találkozott Bobbal,

aztán meglátogatta Bobot egy másik alkalommal,

azonban nem tűnt nyitottnak,

és szóval, ezért szólt így:

"Engedj be, engedj be a szívedbe."

Egyáltalán nem jött zavarba, és bizonyos értelemben

romantikus volt.

Tudod, azt találtam, hogy ő nagyon...

szeretetteljes baráti kapcsolatokat ápolt. Szerette a barátait.

Korán reggel történt; azt hiszem, feleségem vette fel a telefont,

majd ezzel a mondattal ébresztett: Roy elhunyt.

A következő hívás George-tól érkezett.

Nem tudom, vajon tolmácsolhatom-e a szavait,

de üsse kő!

Amikor odamentem a telefonhoz, ezt hallom: "Nem is örülsz, hogy nem te mentél el?"

Kibukott a számom: "Igen, igen, örülök."

Csak ezt hajtogatta: "Minden rendben lesz vele."

"Minden rendben lesz vele."

"Még mindig itt van, csak figyelj, még mindig itt van."

Ennyi volt, amit mondani bírt.

A filmtekercs végén istenhozzádot mondunk.

Tudja, csak úgy írja meg, hogy...

ne csináljon belőle óriási ügyet.

Nem, persze.

Úgy értem, jobb szeretném, ha őszintén írna ezzel kapcsolatban.

Hogyne. Hogyne, jól van.

Semmi sem rosszabb, mint... a baromság.

- Tudod mire gondolok? - Igen, egyetértek, egyetértek.

Aminek az lenne a következménye, hogy mindenki elkezd telefonálgatni,

- majd a saját verziójukat akarják erről. - Tudom.

Sajnálom; úgy értem, egyszer mindannyian meghalunk,

de én nem fogok meghalni neked még egy ideig.

Nem is szeretnénk.

Hát... sosem tudja az ember.

Szerintem jó sztori lesz ebből, nem igaz?

Amikor először...

Amikor először megállapították nála a rákot, bevallotta nekem;

fontos volt számára, hogy ne izgasson fel.

Úgy értem, itt van egy férfi,

aki nincs jól, aki aggódik miattam

és a körülötte lévő emberekért.

Szóval ez volt a férfiasság mércéje.

Aztán természetesen nagy örömmel töltött el,

hogy kezdetben valóban jobban lett,

utána a dolgok visszaálltak a régi kerékvágásba.

Majd a gondolataink mélyére rejtettük, hogy milyen veszély leselkedik ránk.

Felriadtam, üvegcsörömpölést hallottam.

Felugrottam és felébresztettem George-ot.

Reggel fél öt körül járhatott...

"Valaki betörte az ablakot", keltegettem.

Megkérdezte: "Honnan tudod?" Azt feleltem: "Hallottam!"

Így aztán felpattant, én odarohantam az ajtóhoz és bezártam.

Értetlenkedett: "Miért zárod be az ajtót?"

"Miért?! Mert félek. Ezért zárom be az ajtót."

Tiltakozott: "Nem, nem, nem, én kimegyek."

Levágtatott a földszintre...

...amit tényleg nem kellett volna, de úgy érezte, meg kell tennie,

mert az anyám az emeleten tartózkodott, és nem akarta...

Nem tudta, jól van-e.

Volt egy Szent Mihály szobrunk.

És a Szent Mihály szobor szárnya...

kőből készült - behajították az ablakon.

George állt az egyik oldalon, én pedig a másikon;

lenéztünk, és ez az elmebeteg csak futott, mint Belzebub...

...a Szent Mihály szoborból letört éles darabbal a kezében...

lándzsájával megöli a sárkányt.

Ezt szorongatta az egyik kezében, és nem tudom mit tartott a másikban.

Egyébként George kezdett valóban hangosan kántálni felé,

és a fickó fenyegette: "Gyere le ide, gyere le ide."

"Mit akarsz?"

Csak szájalt. "Tudod mit akarok." Rémisztő volt.

Mintha a hang a pokol bugyraiból törne elő.

És... utána felfutott, felrohant a lépcsőn.

Pszichotikus állapotban közelített.

Fiatal volt és magas.

Majd közelebb jött, ahol a szoba volt.

És ez az ember leteperte George-ot...

próbálta megölni, ahogy rajta feküdt,

s azt hiszem, épp a legrosszabb helyzetben.

Fizikailag érintkezni valami szörnyű alakkal.

Mindenesetre visszaszaladtam a szobába, és...

Nem tudom, valami csak odairányított,

és megragadtam egy piszkavasat.

Apám rajongott a baseballért, szavajárása volt:

"Ezt csináld utánam!"

Csak arra tudtam gondolni: "Ne úgy dobj, mint egy lány."

"Ezt csináld utánam!"

Úgy értem, egyre rosszabb lett, mert megütöttem a fickót többször is,

láttam, amint a szőke haján folyik a vér.

És akkor fölállt.

Felmagasodott és megkergetett, azután fojtogatni kezdett.

Akkor George felegyenesedett és a hátára ugrott.

Szegény George így emlékezett, "Tudod, Istenem,

amikor leszállt rólam, felsóhajtottam: 'Ó, jól van, ó, végre',

majd fel kellett állnom és megint küzdeni vele."

Akkor már megszúrták.

De mindannyian összegabalyodtunk, és nekem sikerült kikecmeregnem alóla,

majd George leszorította.

George felkiáltott: "Megszereztem a kést!"

Hüledeztem: "Miféle kést?"

Nem tudtam; azt hittem, biztos viccel.

Azt feltételeztem, hogy megpróbálja félrevezetni a fickót.

Valószínűnek tűnt, mert nem láttam nála kést.

Utána minket...

minket öö... elszállítottak egy jó öreg Országos Közkórházba

rozoga kerekesszékeken hajnali négy órakor;

csontig hatolt a hideg, csak cidriztem,

nem tudatosult bennem, hogy sokkos állapotban vagyok.

Azonban kitoltak minket és néztünk egymásra.

Elfüggönyözött ágyakba fektettek.

George-nak összeomlott a tüdeje, belső sérüléseket szerzett,

a másik oldalán külső sebesülések, valamint kívül a lábán...

A fejemen nyílt seb éktelenkedett...

De csak belenéztünk egymás szemébe,

mintha azt mondta volna a szemünk...

Azt kérdezte a tekintetem: "Mi a fene volt ez?"

Pillantása beszélt: "Nem tudom, ezelőtt még sosem próbáltam megölni senkit."

"Nem, én sem."

Olyan, mint... hűha!

De ami...

Őszintén sokat beszélgettünk erről,

és másnap George felidézte az esetet: "Ott feküdtem,

és arra gondoltam, ezt nem hiszem el,

mindezek után, ami velem történt,

meg fognak ölni. Megölnek a saját házamban."

"És mivel meg fognak ölni és meghalok,

hagyom, hadd szálljon el ez az élet,

és jobb, ha elkezdem csinálni, amit egész életemben gyakoroltam;

hogy el tudjam hagyni a testemet úgy, ahogy én akarom."

Annyira dacos és eltökélt volt.

Semmi sem fogja megállítani, hogy eltávozzon a testéből,

és olyan magasra szökelljen, amilyen magasra csak tud.

Az ezredfordulón történt;

néhány barátunkkal Santa Barbarán időztünk,

majd becsapott ez a szörnyű hír.

Szóltam Taniának, "Mennünk kell",

majd felhívtam és tudakoltam, "Induljunk?"

Azt firtatta: "Hol vagytok?"

Szóval elkaptuk a repülőt és azonnal odautaztunk,

és... ez nagyon...

Tudod, nagyon mellbevágott.

Úgy értem, körbevezettek minket

a helyszínen, ahol lejátszódtak a támadás különböző szakaszai.

Amikor felemelték, a hordágyra fektették

és levitték a földszintre.

Ott tartózkodott két ember, akik épp a hétvégén kezdtek dolgozni.

És ő meg leszúrva.

Nyolc szúrt sebet kapott; odanézett és megeredt a szava:

"Szóval eddig mit gondoltok az esetről?"

Ami nagyszerű... annyira rá jellemző.

Szóval Dhani, Livy és George...

feljöttek ehhez a házhoz...

és ő annyira zaklatott volt.

Életemnek nem volt olyan szakasza,

amikor ilyen sok könny hullt...

csak a teljes bánaté, nem a halálé.

Annak a bánata, hogy valaki milyen szörnyűséget tud elkövetni

másokkal anélkül, hogy ténylegesen megölné őket.

Igen heves támadás érte, és...

mire meghalt, még egy heg sem maradt rajta.

Úgy értem, olyan volt, mint egy jógi.

Fizikailag és mentálisan el akart távolodni az esettől,

nem engedte, hogy beléívódjon.

De ez bizonyosan évekbe telt.

Ha az ember megkísérel küzdeni a rák ellen,

megpróbál életben maradni,

az nyomot hagy benne.

Elrepültünk Fidzsire, hogy oldódjunk.

"Vigyél minket egy lakatlan szigetre,

majd evezz ki velünk egy öbölhöz, ahol kiugrunk,

amely üres, senki nincs a parton."

Azután eltűnt.

Csak ketten voltunk, aztán otthagyott, hogy magában legyen.

De előbukkant banánlevelekben, vagy valami ilyesmibe öltözve,

heliconiákkal és hasonlókkal.

Szeretett... Számára szerintem ez olyan volt,

mint mesevárat építeni.

Elragadott egy élmény, amely...

...felgyorsítja az egész folyamatot...

Ha valami történne az emberrel fizikailag,

kórházba kerül,

vagy valamilyen baj érné,

sokkot kap, vagy hasonló,

akkor úgy gondolja, "Hú, igen, lehet, hogy most meghalok."

Ha most haldokolnék, mi futna át az agyamon?

Mi hiányozna?

Ha el kell hagynom a testemet egy óra múlva,

mi az, ami hiányozna?

Felmerül bennem: "Nos, van egy fiam, akinek apára van szüksége."

"Szóval, vele kell maradnom, ameddig csak tudok."

"De...

másrészről nem gondolnám, hogy sok okom lenne, hogy itt legyek."

Teljes 30 évet éltünk meg együtt,

aminek a végén az ember képes kirostálni a rossz emlékeket.

Ezt a nyarat együtt töltöttük, és sokat mókáztunk.

Elképesztő, hogy az ember élete végén ilyen társalgást folytat...

"Remélem, nem voltam rossz férj."

"Nos, remélem, megfelelő feleség voltam.

"Hogyan csináltuk? Hogyan csináltuk?"

Majd átcikázik rajtad: "Annyira örülök."

"Annyira örülök, hogy együtt jártuk ezt az ösvényt."

"És mindazok a dolgok, amik jöttek és mentek

elhessegettük egymás között."

Sokáig küzdött a rákkal.

Ő olyan bátor srác.

Mi hiányzik a legjobban George-dzsal kapcsolatban?

Humora, barátsága...

...szeretete.

Elvesztettem autóversenyzőket. Hú, oly sok barátom lelte halálát balesetben.

Velük voltam, amikor meghaltak.

Számtalan érzelmi megpróbáltatásoknak voltam kitéve.

És mégis nem hiszem, hogy lenne sok más, ami valaha

ilyen hosszan tartó gyászt jelentett volna...

mint George elvesztése.

Nem mondhatom, hogy George legjobb barátai közé tartoztam,

mert sokkal több ember sokkal több időt töltött vele, mint én.

De én legalább oly közel éreztem magam hozzá,

hogy még a mai napig hatással van rám.

Sok nevet tudnék említeni,

akik fogadok, ugyanazt mondanák, amit én.

Nem egy szerzett képesség volt,

csupán egy aura lengte körül, amely pozitívan hatott ránk,

amit az életünkben nem nagyon sok embertől kaptunk meg.

George életének utolsó heteit Svájcban töltötte;

meglátogattam, már nagyon beteg volt.

Csak feküdt tehetetlenül.

És amíg betegeskedett, felkerestem,

majd indultam Bostonba,

mert lányomnak agydaganatot diagnosztizáltak.

Így búcsúztam: "Nos, mennem kell,

mennem kell Bostonba." Mire ő...

...ezek voltak az utolsó szavak, amelyeket hallottam tőle...

Ezt kérdezte: "Akarod, hogy veled menjek?"

Ó, Istenem.

Szóval, ez hihetetlen vonása George-nak.

Istenem, ez olyan ugye, mintha a töketlen Barbara Walters faggatna a showjában?

Elfogott egy mélyreható élmény, ami akkor történt, amikor elhagyta a testét.

Látható volt.

Mondjuk, nincs szükséged világításra a szobában...

...ha megpróbálnád filmre venni.

Tudod, ő...

Ő csupán...

Csupán bevilágította a szobát.

Fordította: CubiLu

Namah Parvati

Pataye Hare Hare Mahadev

Namah Parvati Pataye Hare Hare

Namah Parvati Pataye Hare Hare

Shiva Shiva Shankara Mahadeva

Hare Hare Hare Hare Mahadeva

Siva Siva Shankara Mahadeva

Siva Siva Shankara Mahadeva

Siva Siva Shankara Mahadeva

Hosszú, hosszú, hosszú

Hosszú, hosszú idő adatott

Hogyan veszíthettelek el,

amikor szerettelek?

Hosszú, hosszú ideig tartott

Most oly boldog vagyok, hogy rád találtam

Mennyire akarlak

Mennyire szeretlek

Tudod, hogy szükségem van rád

Ó, szeretlek...