Original subtitles

GEORGE HARRISON Élet az anyagi világban, 1. rész

Fordította: CubiLu

Menj csak, George,

rajta, és szállj, fiú.

Csak légy szabad és szárnyalj. Majd találkozunk.

Öö... Csak indulj. Menj valami szép helyre.

Mi megleszünk itt.

Aztán eltávozott. Ennyi történt.

Valamit mondanál George-nak, ha közöttünk lenne?

"Szeretnél egy csésze teát?"

"Hol voltál?" Találkoztam vele álmomban.

És álmomban ez hangzott el.

Tehát valószínű, ezt kérdezném:

"Hol voltál, amióta utoljára láttalak?"

Erre azt válaszolta; nos, a választ is elmondhatom;

tehát így hangzottak szavai: "Egész idő alatt itt voltam."

Ami bizonyos fokig nem igazán segít rajtam, de...

George rákos volt; tudta, hogy meg vannak számlálva a napjai.

És mit csinál? Vásárol egy házat Svájcban,

így elkerülheti az adózást.

Az ember, aki megírta a "Taxman"-t ("Adóellenőr"-t),

még az utolsó óráiban is gondja volt rá, hogy kicselezze az adóbehajtót.

Ekkor azt gondoltam: "Ez George." Kellem és humor.

Fura mérges keserűséggel vallott bizonyos dolgokról az életben.

Még mindig nehéz anekdotázva, könnyűszerrel...

beszélni róla.

Ez... ez még ma is túlságosan fájdalmas.

A napkelte nem időz egész délelőtt

A felhőszakadás sem tart egész nap

Úgy tűnik, szerelmem tovaszállt, figyelmeztetés nélkül hagyott el téged

Ez a szürkeség nem tart örökké

Város és lakói a legvidámabb színekbe öltöztek.

Piros, fehér, kék színek kavalkádja. Piros, fehér és kék színű kalapok...

E három nagy erő egységesen megoszlott...

Tegyük a világot ujjongóvá

Míg játszod a szereped, tarts a szívedben egy dalt

Tra-la-la, la-la, la-la Áldásaid és mosolyod számítanak

Énekeljünk mélyen, énekeljünk magasan; hát nem remek felülmúlni mindent?

Ki akar meghalni? Ó, milyen boldog föld.

Minden múlik

Minden elmúlik

A naplemente nem tart egész estén át...

Jól van. Akarod, hogy elkezdjem?

Mehet. Azután Pete folytatja.

Rendben. Arnold Grove 12-ben laktunk.

Kétszintes épület volt.

Szén, mint egyetlen fűtési lehetőség jöhetett szóba;

szóval nem volt elektromosság.

Apró udvar. WC az udvar végén.

Nagyon hideg hely volt.

Milyen gyerek volt George?

Beképzelt volt. Egy beképzelt kis srác.

El volt telve önmagától, semmivel nem lehetett megfélemlíteni.

Remekbeszabott frizurája volt. Haját ilyen hosszan viselte;

a végét huncutkásan visszafésülte.

Közös barátunk, Arthur,

így írta le a hajkölteményt: "Olyan, mint egy nyavalyás turbán!"

"Mint egy nyavalyás turbán!"

Valamiféle nagy csodás dolognak nézett ki.

Most visszatekintve, megelőző hírnevét hajáról szerezte.

Szóval egyszerű kölyök vagy,

olyan, aki nem jut el fényes helyekre, mert nem híres.

A tanárok nem szeretnek.

A rock and roll még nem tört be.

Gondolataimban mindig olyan dickenszi.

Mellesleg az iskola, ahova George-al jártam,

egy nagyon régi dickenszes hely volt.

Ami azt illeti, Dickens ott tanított. Ettől vált olyan dickenszivé.

Úgy felnőni, hogy közben el akarsz jutni valahová,

vágyódóvá tesz.

A művészet hatalmas fénylő látomásként tündökölt.

Ugyanakkor nem művészetnek neveztük - ez rock and roll volt.

Szükségünk volt egy jó gitárosra.

John és én egy kicsit tudtunk pengetni, ám szólóban kevésbé boldogultunk.

Nem voltunk olyan jók.

És akkor felvetettem: "Ismerem ezt a fickót. Kicsit fiatal, de jó."

John beadta a derekát: "Hát, találkozzunk vele."

Úgyhogy azt kérdeztem George-tól,

"Akarsz összejönni ezekkel a srácokkal, akikkel egy együttesben vagyok?"

"Igen." Szóval hozta a gitárját.

Mindannyian a kétemeletes busz felső szintjén utaztunk

Liverpool wooltoni részén, ahol John lakott.

A busz kongott az ürességtől. Késő éjszaka volt.

És John buzdította George-ot, "Akkor nosza, lássuk tudományod."

Én is citáltam: "Rajta, rajta, vedd elő a gitárodat."

Szóval George kivette tartójából a gitárját,

és eljátszott egy számot, a Raunchy-t...

amelyet később a Beatles is műsorára tűzött.

Lefelé, George, lefelé!

- Igen. - George, csupán egy vagy két kurta dokumentum maradt.

A felvétel kedvéért el szeretném mondani,

hogy nem tudom, mit írt az újságok többsége...

- Bármelyiket? - ...amit aláírok.

- Igen, mindet. Az urak nevei Lennon. - Nem, nem, nem.

Vagy Richard Starkey vagy John Lennon vagy George Harrison.

Krishna, Krishna, Krishna.

Talán segít az Úr, hogy a végére érjek.

A Savile Row-i kis gyűjtemény, csupán a kezdet volt.

Az esemény olyan jelentős, hogy a történészek egy nap kinyilvánítják:

A Brit Birodalom hanyatlásában lényeges esemény...

hogy felbomlik a Beatles.

Vicces, hogy az emberek mennyire nem fogadják a változást

Amint ez önmagában természetes

Inkább újrarendezik a régit

Amikor még suliba jártam, és tényleg kicsi voltam,

tudom, hogy John zavart érzett, mert ekkorára sikeredtem.

Tíz év körülinek néztem ki.

Amikor találkoztam Johnnal, 4 húr volt a gitárján.

Úgy értem, John még azt sem tudta, hogy a gitárnak 6 húrja van.

Azt kérdeztem: "Mit csinálsz? Mi ez?"

Értetlenkedett: "Na, miért? "

Azt gondolta, ez így jól van.

Tehát megmutattuk Johnnak a gitárakkordokat,

Az E-t és A-t és a többit.

Anyám igazi nagy zenerajongónak számított,

és nagyon boldog volt, amikor maga körül tudta a srácokat.

John mindig tűkön ült, hogy elmenjen otthonról,

mert zavarta Mimi nénikéje

keménysége és szigorúsága.

Emlékszem, egyszer, amikor Johnhoz mentem,

akkor találkoztam vele először.

Még suliba jártam.

Próbáltunk úgy kinézni, mint a Teddy fiúk

- akkoriban az volt a menő.

És nekem jól kellett kinéznem, mert a nénikéje...

nem szeretett engem. Meg volt döbbenve.

Kifakadt: "Nézz rá! Ki ez? Ilyen fiút hozni ebbe a házba!"

"Nézz rá. Szörnyen néz ki, tisztára Teddy fiú."

John letorkollta: "Hallgass, Mary, hallgass!"

Ne próbálj megszelídíteni egy vadmacskát

Csupán nem érted

Vadmacskának neveztek el, cicus nem szelídít meg engem

Ó, nem. Engem nem

A lakodalmunk egyik olyan alkalom volt, ahol gondolták,

tesztelhetik az embereket, és meglátják, mi sül ki belőle.

Nem pontosan azt nyújtották, amit ott az emberek többsége elvárt.

Teaszünetet tartottak.

Egy idős hölgy, az egyik vendég,

leült a zongorához játszani,

aki különben egy kocsmában zongorázott.

A billentyűkön tényleg azt a dallamot püfölte, amit mindenki énekelni akart.

A három srác előbukkant a bárból korsóval a kezükben,

és John simán rázúdított egy korsó sört a hölgy fejére,

pontosan a fejére, mondván, "felszentellek téged, David."

És odébbállt.

A hölgy meglepett,

mert egyáltalán nem történt semmi. Nem reagált.

Mosolygott, felállt és elment. Majd megszárítkozva újra megjelent.

Arra gondoltam, milyen mókás,

mert akkoriban azt szokták mondani az emberek:

"Úgy hallom, esküvőd volt Liverpoolban. Hány bunyó kerekedett?"

De egyáltalán nem esett bunyó.

Mindössze annyi történt,

hogy John Lennon a fejére öntött egy korsó sört.

Amikor találkoztam Johnnal, tényleg sok hatalommal bírt.

Néha kipécéztek valakit, hogy mögötte masírozzanak,

provokálva az összetűzést.

Nos, bizonyára ő volt a főkolompos.

Amikor megfordult a fejedben, hogy zenész szeretnél lenni,

- mit gondoltál, hol végződik? - Erre nincs egyértelmű magyarázat.

Valami azt súgta nekünk, hogy a zenélés lesz, amit csinálni fogunk.

És mindig éreztem, valami jó fog történni.

Viszont akkoriban ez a valami jó:

eljutni a mekkai báltermekbe.

Ez számított nagy durranásnak.

Elérte, hogy bolondként viselkedjek

Költi a pénzem, aztán hűvösen játszik velem

Térden állva esdeklem a csókjaiért

Ó, nem adsz egy kis szeretetet, kicsim?

Kérlek, kérlek

Figyelj

Vigyázz magadra, óvakodj a csélcsapoktól,

akik körülzsongnak

Még egy levél; szeretettel - Stuart A fájdalom, ami gyakran belevegyül...

A háború után rengeteg volt a lebombázott ház.

Nem nyomor. Úgy értem, a németek elég gyorsan helyrerázódtak.

Nem tartott nekik sokáig talpra állni.

Azon a bizonyos napon vitába keveredtem Astriddal.

Tényleg nagyon mérges voltam, és azt akartam, hogy elpárologjon a mérgem.

Elég gyakran jártam a kikötő felé.

A Reeperbahn valóban a tengerészek,

a lerészegedni vágyók,

meztelen nőket bámulók, szexelni akarók fellegvárának számított.

Erről ismert ez a hely.

Klaust mindig is visszafogottság jellemezte.

A dolgok nem igazán

nyűgözték le.

Szavajárása volt: "Igen, remek. Fantasztikus."

Amikor hazajött, miután először látta a Beatlest,

még sosem láttam ilyennek azelőtt. Egyszerűen megőrült.

Amikor a Kaiserkellerbe mentem Klausszal,

miután három napon át győzködött, földbe gyökerezett a lábam.

Nézem őket a színpadon, az arcukat,

amikről mindig álmodtam, hogy fényképezek,

mert oly sok eredetiség bújt meg bennük,

és még mindig fiatalok voltak, akárcsak én.

Írok pár sort, elküldöm az otthoni DJ-mnek

Ez egy rockos kis szám, szeretném, ha a DJ-m lejátszaná

Lépj tovább Beethovenen, mert ezt ma újra meg kell hallgatnom

Nem volt túl sok pénzünk.

Csupán annyi, ami ennivalóra elég,

így nem nagyon volt mivel felvágni.

Minden nyüzsgött; erősen zajlott az élet.

A világ legpajkosabb városának kellős közepén lenni

17 évesen. Izgalmat jelentett.

És mindent megismerni a

gengszterek és transzvesztiták világáról.

És ott voltak a... Tudod, ez olyan volt. Ott grasszáltak a prostik.

Tényleg murisan néztek ki, olyan Teddy boy-osan.

Még nem viseltek bőrszerkót.

Bőrcuccra akkor váltottak, amikor Astriddal és velem találkoztak;

mi abban jártunk.

Szerettük ezt a zenekart.

Padlót fogtunk, amikor megtudtuk, hogyan élnek.

A Bambi Kino pornómoziként üzemelt.

A helyiségben, ahol először laktak,

normál esetben seprűt és hasonlókat tart az ember.

Nem volt ablak, csupán egy égő a mennyezeten.

Itt "éltek" ezekben a kis raktárakban

közvetlenül a mozivászon mögött.

Szörnyűnek találtuk, mert rossz szagúak és piszkosak voltak.

Nem tudták rendesen kimosni a ruháikat.

Klaus bemutatott nekik, és John ebben a...

"férfi vagyok, férfi vagyok" pózban tetszelgett.

És Paul pedig egy kicsit az "Én vagyok a jó fiú,

a jól nevelt" szerepet öltötte magára.

Üdvözölt, és kezet fogtunk.

George csak rám nézett, majd így köszöntött: "Ó, helló!"

"Te vagy Klaus barátnője?"

De ő mindig ilyen édes pofa volt.

Aztán jobban megismertem George-ot.

Sok minden érdekelte, de úgy mondanám,

hogy csak visszafogottan,

mert Paul sürgött, ő vitte a prímet, "Ó, ki ez?"

Vagy: "Ki írta ezt a könyvet?", meg: "Ki van ezen a képen?"

George csak ült és nézelődött a szobámban,

ami nagyon furcsának tűnhetett számukra,

mivel teljesen fekete volt;

a mennyezetről levelek és ágak lógtak.

Szerintem eleinte George azt gondolta rólam: Ez a csaj egy kicsit lökött.

De viszonyunk egészen rövid időn belül egy

nagyon kedves és szép barátsággá alakult.

Astrid elvitte őket a lakásába

és főzött nekik.

Astrid édesanyja kedvenc ételeikkel traktálta őket.

Így hirtelen otthonos kis fészkük lett,

mivel Astrid valóban jól viselte gondjukat.

Igen, tényleg jó, hogy a sors összehozott velük.

Nagyon művészlelkek voltak,

úgy értem, számunkra; elkezdtünk lógni velük,

és Astrid annyira szeretetteljesen viselkedett.

Tényleg sokat segített nekünk.

Az emberek azt gondolhatják, szexuális jellegű volt kötődésünk.

Persze bizonyos értelemben mindegyiknek tetszettem,

mert egész jól néztem ki.

Bájosnak tűnhettem sajátos, vicces angol kiejtésemmel.

Amikor kezdtem beleszeretni Stuartba,

kapóra jött, hogy fotós vagyok,

így könnyedén odaléptem hozzá, és megkérdeztem tőle,

"Nem bánod, ha lefényképezlek?"

Mert annyira vonzódtam hozzá.

A méz íze

Kóstolni sokkal édesebbet, mint a bor

Do do-dem-do

Do do-dem-do

Álmodom az első csókodról, és aztán

ismét érzem az ajkaimon

A méz ízét A méz ízét

Kóstolni sokkal édesebbet, mint a bor

Mindig megfogalmazódott bennem, hogy kiemelkedő arcokat szeretnék fotózni,

amely elmond egy történetet, ami a maszk mögött lappang.

Elképzelni, mi rejlik ebben a nyers fiatalemberben, John Lennonban.

Valamint mit titkol a mókás, szellemes Paul.

Vagy a kedves, édes kis George.

George még csak 17 éves volt, de csendesnek mutatkozott,

egyenesen az ember arcába nézett;

mókás kis srácnak láttam.

A katalizátor szerepét töltötte be a zenekarban.

Paul és John egészen különböztek egymástól.

George sajátos békét vitt ebbe a felállásba.

Úgy értem, Ringo ezidőtájt még nem csatlakozott hozzájuk,

mert Pete Best dobolt.

Stuart többnyire oldalt állt,

George viszont pontosan középen, a két karakter között.

Stuart halála után John és George

igazán törődtek velem; hónom alá nyúltak,

meg szoktak látogatni.

És szóval... valójában John vetette fel.

John megtörte a csendet: "Megnézhetem, hol szokott festeni?"

Azt feleltem: "Természetesen." Abban a pillanatban,

le kellett fényképeznem őket.

Felkaptam ezt az öreg széket és odatettem.

John telve volt érzelemmel; attól, hogy abban a szobában lehetett,

ahol a barátja szokott festeni,

majdnem előtörtek a könnyei.

És George mindössze... egy kicsit aggódónak látszott.

Odaszóltam George-nak, "Jól van, állj mögé."

Látni lehet, milyen gyorsan

megértette George, miről is van szó...

...halálról és életről.

Éppen a 18. évébe lépett.

Amikor megnézzük a képet, és látjuk a szemeit,

telve védelemmel John iránt.

John magába roskadva ült.

Érzelmeit tükrözi az arca.

Elajándékoztam a gitárt. Á, ez volt az.

Az a fiú

Elvitte a szerelmem

Majd megbánja egy nap Du-da-du

Ez a fiú akarja, hogy ismét visszatérj

Az a fiú nem való

hozzád

Bár ő is akarhat téged...

Azért jó dal. Szép, szomorú dal.

Ez a fiú akarja, hogy ismét visszatérj...

John olyan vak volt, mint egy denevér, és sosem viselte a szemüvegét,

szóval nem látott semmit.

Ó, és ez a fiú

boldogan szeretne téged...

Kétsávos.

De ó, a-a-a-atyám

Az a fiú nem lesz boldog,

amíg nem lát téged sírni-ni-ni-ni

Majdnem olyan volt, mintha azt várnánk, mikor lódul meg velünk a szekér.

Viszont addig nem történhetett meg, amíg a teljes Beatles össze nem állt.

Ringo egyik tagja volt a bandának.

Csupán még nem lépett színre

addig a bizonyos pillanatig.

Mindig egy kis idegesség lett úrrá rajtunk, ahányszor léptünk egyet

felfelé a hírnév létráján.

Jó volt, hogy négyen vagyunk.

Mindannyian megosztottuk a tapasztalatainkat.

Mennyi Beatle kell egy villanykörte cseréjéhez?

Négy!

Hát, ő még csak tizenhét éves, érted mire gondolok

Nincs hozzá fogható

Szóval, hogy tudnék egy másikkal táncolni,

ó, mióta láttam őt ott állni?

Egyszerűen befutottunk. Tényleg huligánok voltunk, tudod mire gondolok.

Nem különböztünk a többi huligántól.

Befutottunk. Hihetetlen hálával töltött el minket, hogy megjelentünk bakeliten.

Mennyei érzés, hogy van egy lemezünk.

Aztán, amikor felkerült a slágerlistára Angliában, megállítottuk az autót,

mert a BBC-n játszották, öö... 4.19-kor.

"Állítsd meg az autót!" És meghallgattuk a felvételt,

majd folytattuk utunkat a melóba.

Soha nem fogok másikkal táncolni,

ó, mióta láttam őt ott állni

A folyamatos együttélés és munka

heves stresszt ró ki rátok?

Egyáltalán nem, elég szerencsés a helyzetünk, mert mi...

Együtt vagyunk már 40 éve.

Már elég hosszú ideje haverok vagyunk,

így annyira nem megyünk egymás idegeire, amennyire tudnánk.

Azt hiszem, láttam, amint kinn valaki üdvözölt téged.

- Nem, nem, az George volt. - Én voltam. Én voltam. - Aha. - Ja.

Nos, öö... az anyám volt.

- Anyádnak Írországba kell jönnie, hogy találkozzon veled? - Igen!

Áttáncoltuk az éjszakát

És szorosan öleltük egymást

Hamar egymásba szerettünk

Most már sosem fogok mással táncolni, óó

Jelent valamiféle nehézséget nektek fenntartani

az imázsotokat a nyilvánosság felé?

- Nem. - Milyen imázst?

A mi imázsunk, mi magunk vagyunk. Önmagunkat adjuk.

Nem próbáltunk képet kialakítani magunkról. Ez csak úgy megtörtént.

És így nem kell fenntartanunk.

Csupán megmaradunk önmagunk, ugye Ringo?

Így van. A másik kettő miatt aggódunk!

Szerettük ezt az egész légkört.

Mindenkinek megfelelt még a bandában.

Mindannyiunknak megvan az egyénisége, attitűdje.

Megálltunk egy falatozónál a sztrádán

enni valami tartalmasat.

Paulnál voltak a kulcsok,

George pedig a kormánynál ült. Ahogy odaértünk,

vita kerekedett, ami legalább másfél órán keresztül tartott.

"Nálam vannak a kulcsok." "Én pedig a volánnál ülök."

Nekünk ott kellett ülni és kivárni a hajcihő végét;

mindegyik kötötte az ebet a karóhoz.

"Nálam vannak a kulcsok. " "A kormány nálam."

Tehát kérlek, figyelj rám, ha enyém akarsz maradni

Nem tudok uralkodni magamon, eszemet vesztem

Játszva ejtelek

Simán elhagylak

El foglak hagyni, simán ejtelek

Mert már megmondtam, ó, ezt nem teheted

Ezt nem teheted...

"Kedves Anya és Apa!"

"A show-k nagyszerűre sikeredtek, a közönség egészen begőzölt."

"És mindenhová, ahová mentünk, 20 motoros rendőr kísért minket."

"Minden helyen két Cadillac állt rendelkezésünkre,"

"de ma este, amikor befejeztük a műsort és szaladtunk kifelé,"

"Az autók nem vártak ránk, és egy másik ajtóhoz kellett indulnunk."

"Szóval újra bementünk, amíg ki nem juthattunk."

"Az összes kölyök, meglátván a két autót a show-ról kijövet,"

"megrohamozták és ellepték minden oldalról."

"A sofőröknek ki kellett szállniuk, és mindkét autó teljesen összetört"

"- a tetők benyomódtak egészen az ülésekig."

"Néhány lány kiesett az épület tetőablakán,"

"több, mint 45-en kerültek kórházba."

"A végén mentőautón menekültünk,"

"de ne aggódjatok, mert senki nem ért a közelünkbe,"

"mivel a rendőrök és a biztonságiak gyűrűje megóvott minket."

Valamit mondanom kell neked, ami fájdalmat okozhat

Ha rajtakaplak, hogy megint ezzel a sráccal beszélgetsz,

játszva ejtelek

Simán elhagylak

Mert már megmondtam, ó, ezt nem teheted

Melyik színészekkel szeretnétek találkozni Hollywoodban?

- Paul Newman. - Melyik színésznőkkel?

Jane Mansfield.

A húszas éveink elején jártunk, így... hagytuk, hadd sodorjon minket az ár.

Ennek az volt a jó oldala,

hogy valóban vásárolhattál!

Itt van ez a nagy szám, ami a Beatles,

és egy hónapban egy napjuk szabad.

És a szabadnapon Paul döntött a látványosság felől.

Mindenki sárgul az irigységtől

Mert egyedül én nyertem el a szerelmedet

De ha látják, hogy a sráccal beszélsz,

az arcomba nevetnek

Tehát kérlek, figyelj rám, ha enyém akarsz maradni

Nem tudok uralkodni magamon, eszemet vesztem

Játszva ejtelek

Ejtelek, simán elhagylak

Ejteni foglak, simán elhagylak

A Beatles csupán egy autón

és bármelyik hotelben két szobán osztozott.

Minél híresebbek lettünk, annál közelebb kerültünk egymáshoz.

Szorosabbá vált ez a kötelék, mert abban a pillanatban,

amint elhagytuk a lakosztályunk biztonságát, felforrósodott a levegő.

Mindenki tülekedett a maga kis részéért;

valaki beszélgetni, megint más fotót akart.

Szóval folyton egymás társaságában voltunk.

Amikor először mentünk New Yorkba... ez egy remek sztori,

mert a Plaza egész emeletét birtokoltuk,

és mi négyen végül a fürdőszobában kötöttünk ki.

Csak üldögéltünk ott,

"Hé, hogy csináljátok? Mi folyik itt?"

hogy kis lélegzetvételhez jussunk ebben a hihetetlen nyomásban.

Pénzzel nem kapsz meg mindent, ez igaz

Amit nem ad, nem használhatom. Most adj pénzt

Ez az, amit akarok. Ez az, amit akarok

Ez az, amit akarok

A következő dalt szeretném elénekelni...

...ez a legújabb felvételünk...

vagy a mi legújabb elektromos zajunk, attól függ, honnan nézitek.

Ez az, amit akarok. Ez az, amit akarok

Ez az, amit akarok

Ez az, amit akarok, igen

Már mindegyikőtök milliomos?

Nem, ez egy másik tetves pletyka. Bárcsak azok lennénk.

Jól van akkor; hova megy az összes pénz?

Hát, a legtöbbje a királynőhöz.

Ő milliomos.

Ez az, amit akarok

Egy csomó pénzt

Ez az, amit akarok

Ez az, amit akarok. Egy csomó pénzt

Ez az, amit akarok

"Ma reggel Wellingtonba mentünk."

"Itt játszottunk Sydney-ben,

és mindközül ez volt a legterhesebb."

"A színpad hárompercenként forgott,"

és nekünk egy keskeny folyosón kellett elhaladnunk,

mint a bokszolóknak, hogy elérjük a színpadot."

"Az első helyen bepancsoltam egy rendőrnek,

mert megtaszított. Néhány kölyök

rám akaszkodott, amikor próbáltam lejönni a színpadról."

"Igaz szavamra, egy rendőrnek mostam be. Bocs."

"Később, a kapitány elnézést kért tőlem."

"Az előadás után Paul születésnapi partyja kezdődött a szállodában."

Kezdetekben szuper érzés.

Bármerre jársz, felismernek,

remek helyet kapsz az étteremben,

és a dolgok egyre inkább elharapóznak, csak úgy záporoznak rád.

Mindez nagyszerű.

Aztán torkig vagy vele.

Nagyon szépen köszönöm; kösz.

Erm, ez...

Ez a szám... Csitt.

Csitt.

Most ezt a számot szeretnénk elénekelni...

Harcolsz érte és amikor elérted,

szeretnéd, hogy véget érjen, de soha nem ér véget.

Ez a nagy helyzet.

Mi is, mint a rajongók,

élvezettel olvassuk, amit rólunk írnak az újságok,

de időről időre, nem fogod fel,

hogy tényleg rólad van szó.

Látod képeidet és olvasod a cikkeket

George Harrisonról, Ringo Starr-ról, Paulról és Johnról,

azonban valójában nem kapcsolsz: "Ó, ez én vagyok."

"Én vagyok itt az újságban."

Mókás. Mintha valaki más lenne.

Írok pár sort

Elküldöm az otthoni DJ-mnek

Ez egy rockos kis szám, szeretném, ha a lemezlovasom lejátszaná

Lépj tovább Beethovenen

Ma megint meg kell hallgatnom

Lázba jövök

És a zenegép kiveri a biztosítékot

Tudod hol voltál a múlt héten ebben az időben?

- Nem. Gőzöm sincs. - Még azt sem tudom, milyen nap van ma.

- Nem tudod milyen nap van? - Nem. Milyen nap van?

"Hollywood Bowlban adtunk egy műsort, ami remekre sikeredett."

"A hely csodálatos volt."

"Egy nagy domboldalon az ülőhelyek felfelé helyezkedtek el."

"Tom Parker ezredes, Elvis menedzsere meglátogatott minket,

és valódi bőröveket és pisztolytáska-készletet

kaptunk tőle. Cowboy cuccok."

"És kis fedett furgonokat, melyek TV lámpák."

"Rendes volt. Mondta, hogy Elvis szeretne velünk találkozni,

és meghívott minket memphisi házába, Tennessee-be."

"Ma meghívást kaptunk Burt Lancaster otthonába,

ahol nagyon szívélyesen fogadott minket."

"A háza észbontó, belekerült egy millió dollárba."

"Úsztam a medencéjében, ami irtó klassz volt

- a víz majdnem olyan meleg, mint a fürdőkádban."

"Ezután a férfiak szerveztek egy kis kiruccanást, kérték, hogy tartsunk velük"

a "Whiskey A Go-Go nevű helyre, a Sunset Stripen."

"Azt mondták, nem fognak zavarni minket."

"Megérkeztünk, bementünk és Mallal meg néhány jól megtermett fickóval,

odaverekedtük magunkat egy asztalhoz,

ahol John és Derek ültek. No meg Jayne Mansfield."

"Mire átevickéltünk a tömegen,

bepörögtem és kólát öntöttem az egyik operatőrre."

"Mindannyian visszaküzdöttük magunkat, kocsiba vágódtunk és hazamentünk."

"Terhes volt; mindössze kb. 10 percet töltöttünk ott."

"Most már értitek, miért rühellünk kimozdulni."

George hogy birkózott meg ezzel?

Nos, George, tudod; George két hihetetlen különálló személyiséggel bírt.

Az egyik része telve szeretettel, a másik méreggel.

Erősen a végletek embere volt.

- Vajon változni fog az ízlésetek? - Öö... nem.

Nos, sosem lehet tudni, mert változtunk.

- Így is úgy is változunk, nem igaz? - Igen.

Reméljük, élveztétek a műsort ma este. Jól éreztétek magatokat?

Köd borítja L.A.-t

És a barátaim eltévedtek

Mondják: hamarosan túljutunk rajta

Ehelyett most elveszítik magukat

Kérlek, ne maradj sokáig...

Vezető beosztásban tevékenykedtem a Parlophone lemezcégnél;

már éveken keresztül azon dolgoztam,

hogy a szórakoztató zene védjegyévé fejlődjön a Parlophone.

Tény, Brian Epstein kétségbeesetten győzködött minket,

remélve, elfogadjuk kérését.

Úgy érezte, elérte a mélypontot, mert már mindenütt megfordult,

és a végén a szórakoztató zenével foglalkozó kiadónál kötött ki.

A Beatlesszel 1962-ben találkoztam először.

Az első anyaguk nem nyűgözött le túlzottan.

Nem tudtam értelmezni a hangzást.

Olyasmi volt, amit még nem hallottam korábban.

Szóval néztem ezt a négy srácot, és gondoltam:

"Hát, egyikük sem tűnik ki a többi közül."

És nekem kellett kiokoskodni

az én oktondi eszemmel, ki legyen a szólóénekes.

Hirtelen belém villant: együttesként kezelem őket.

Pokolba a szólóénekessel. Együtt fognak énekelni.

Szóval egy kicsit küszködtünk a hangzással.

Azt ajánlottam a fiúknak, miután elkészültünk

néhány meglehetősen nehezen besorolható dal felvételével:

"Menjünk a kontrollszobába, hallgassuk meg,

és meglátjuk, mi sült ki belőle."

"És ha valami nem tetszik, mondjátok meg."

George volt az, aki felpattant.

Így szólt: "Először is, nem tetszik a nyakkendőd."

A többiek megrémültek. Azt gondolták, hogy "Istenem, megsértődött."

Persze azért éreztem: a levegőben benne lóg a nevetés.

Átfutott rajtam, annyira pimasz és olyan mókás, hogy...

ennél a pontnál belopta magát a szívembe.

Neki adom minden szeretetem

Ez minden, amit teszek

És ha látnád a szerelmemet

Te is szeretnéd őt

Szeretem őt...

John és én írtam a dalokat azon a héten, mielőtt a stúdióba vonultunk volna.

Brian felhívott minket, Brian Epstein, és közölte,

"Jövő héten a stúdióban lesztek."

"Van egy hetetek." Erre mi: "Igen!"

Ránk dörgött: "Albumnyi anyagot kell írnotok." Válaszoltuk: "Hogyne!"

Szóval mi egyszerűen... Mindennap írtunk egy dalt,

hét vagy akörüli dallal rukkoltunk elő,

ami kezdésnek elég is volt.

Délelőtt 10-kor bementünk a stúdióba,

és ez volt az első alkalom, amikor George

és Ringo először hallották a dalokat.

Ebből látszik, hogy milyen jók voltak. John és én megmutattuk. "Ez így szól."

Szeret téged, igen... Vagy bármelyik is volt.

Így reagáltak: "Mmm-hmm."

George lefogta az akkordokat. Dünnyögte, "uh-huh," nincsenek leírva.

Pont, mint a mesében: "Igen, értem, mire gondoltok."

"Mert egy vagyok közületek."

"Nem írtam le, de értem, mit akartok."

Ringo csak ott ült az ütőivel, és tü-tü-tü, felvette a fonalat.

Éppen a dalomon morfondíroztam, az And I love Her-ről.

Neki adom minden szeretetemet... Ez járt a fejemben,

aztán George előhozakodott ezzel... a Do-do-do-do-val.

No, mit szólsz ehhez? Ez ám a dal.

Az ülésen kiagyalta. Mert ismerte az akkordokat, és azt mondtuk,

"Riffre van szükség." Én ezt nem írtam.

Amikor együtt ügyködtünk a stúdióban, akárki szerezte is a dalt,

egyfajta vezetőként irányította a többieket.

Paul és John írták a dalokat...

és ebben a szakaszban, George nem nem mutatkozott meg dalszerzőként;

ők domináltak.

George és Ringo kissé háttérbe szorult Paul és John mögött,

mivel Paul és John jegyezték a dalokat és szólót énekeltek.

Azt hiszem, George olyan magányosféle volt, tényleg,

mert kívül esett a csapaton, ami biztosította a slágereket.

John és Paul egymást túllicitálták.

Társulásuk sokkal inkább

versenyként fogható fel, mint együttműködésnek, tényleg.

Az egyik előhozakodott valamivel, erre a másik:

"Istenem, azt hiszem, ennél jobbat tudok",

majd próbálkozik, és előáll valami jobbal.

Egyedül George-nak nem kellett senkivel együtt dolgoznia.

Sok szempontból a helyzetem viccesnek mondható,

mivel a Beatlesen volt a világ szeme,

így ebben a tekintetben én is részesültem a figyelemben.

De aztán felütötte fejét...

...az a hozzáállás, amit John és Paul képviselt:

"Oké, tudjátok, mi mutatjuk a csapásirányt,

ti ketten csak figyeljétek."

Úgy értem, ne felejtsük el, 10 évet töltöttem

velük a limuzin hátsó ülésén.

Ez a tempó.

Ne zavarj. Ez átalakított felvétel, tíz ütemű.

Ne zavarj volt az első dal.

Alapvetően gyakorlatként írtam,

hogy lássam, tudok-e dalt szerezni, mert gondoltam,

"Nos, ha Johnnak és Paulnak sikerül, akkor mindenki más is képes rá."

Két, három, négy.

Amióta elment, nem akarom, hogy bárki is szóljon hozzám...

- Várj, ez túl gyors. - 12 ütem. - Egy, két...

A bournemouth-i hotelban pattant ki a fejemből.

A nyári szezont nyomattuk, és én betegen feküdtem az ágyban.

Talán ezért jutott eszembe a Ne zavarj.

Igen, nem különösebben jó dal,

de legalább megmutatja,

mindössze annyit kell tennem, hogy folytatom a dalszerzést,

és talán egy napon...

születik valami jó nóta.

Pontosan ezt érzem.

Még mindig erre gondolok: "Bárcsak tudnék írni valami jót."

Amióta elment, nem akarom, hogy bárki is szóljon hozzám

Ez nem ugyanaz, de én vagyok a hibás

Világosan látszik

Szóval menj el, hagyj magamra, ne zavarj

Nem tudom elhinni, hogy magamra hagyott

Nincs rendjén, hogy minden éjjel egyedül vagyok

Most éppen nincs időm számodra, ne zavarj

Tudom, többé nem leszek ugyanaz,

ha nem kapom vissza őt

Mert tudom, hogy ő mindig

az egyetlen lány marad számomra

Mikor megláttam George-ot és Pattie-t együtt,

ahogy a Beatles jelenséget összepasszintották a családi életükkel,

olyannak tűnt, mint Camelot.

Bizonyos értelemben én voltam Lancelot.

Amolyan magányos farkas voltam,

tényleg bármiféle irány nélküli.

Láttam a Beatlest

játszani a Hemmersmith Odeonban,

amikor a nevem a Yardbirds plakátjának az alján szerepelt.

Ez az együttes olyan... Egyszerű emberek voltak.

Tény, hogy különös jelenség volt,

amint együtt mozogtak és együtt gondolkodtak.

Majdnem olyannak hatott, mint egy kis családi közösség.

Igen erősen kételkedtem afelől, hogy valamivel előhozakodhatnak.

Ám amikor láttam őket játszani, úgy értem,

tehetségüktől le voltam dermedve.

Úgy tűnt, mindegyikük nagyon

gazdagon el van látva zenei vénával.

De a szomorú az volt benne,

hogy senki sem figyelt rájuk, és a közönségük,

akiket úgy sejtem, terelgettek,

12 éves lányokból verbuválódott.

Egyértelműen újító volt.

Számomra George a R&B,

a rock és rockabilly bizonyos elemeit használta fel,

és létrehozott valami egyedit.

Mindenkihez igen nagylelkűek voltak.

Időt szakítottak arra, hogy mindenkivel beszéljenek.

Egyáltalán nem éreztem magam fenyegetve,

mivel elég sok önbizalommal rendelkeztem,

mintha blues misszionárius lennék.

És nem kapartam senki szívességéért.

George felismerte bennem az egyenrangút,

mert bizonyos szintű jártassággal rendelkeztem,

sőt elég egyedinek is látott.

George úgy döntött, hogy Esherbe költözik.

És Esher talán nyolc mérföldre fekszik északra, ahol születtem.

Összebarátkoztunk, és időnként meglátogattam őket.

Valami kibontakozott köztünk a zene által,

és hogy hasonló karakterű emberek voltunk.

Azt hiszem, sok mindenben megegyezett az ízlésünk is.

Felszínes dolgokban - autók vagy a ruhák, viszont...

nyilvánvalóan a nők terén is.

Szerintem George azt bírhatta bennem,

hogy szabadúszó vagyok.

És azt hiszem, ha valamire

kíváncsi volt, akkor arra,

vajon a megfelelő helyet tölti-e be a zenekarban,

mert a zenekari lét ágas-bogas.

Sok mindent irigyeltem benne,

őt pedig velem kapcsolatban érezte ugyanezt.

Te mit irigyeltél?

Nos, azt hiszem, a pénzt, státuszt.

Tudod, a klasszikus dolgokat.

The Beatles, ember, azta!

Kezdetben, az első napokban,

attól volt jó George barátjának lenni,

hogy úgy érezte az ember:

sütkérezik ennek a hatalmas kreativitásnak a fényében.

Szeretnénk folytatni egy dallal,

amely a legutóbbi LP-nken szerepel.

A Rubber Soul című lemezünk egyik dala,

amit gitárosunk, George énekel.

Címe: "Ha szükségem lenne valakire".

Ha szükségem lenne valakire, akit szeressek,

te vagy az egyetlen, akire gondolok

Ha szükségem lenne valakire

Ha kicsit több időm lenne,

azt hiszem, veled tölteném, barátom

Ha szükségem lenne valakire

Ez nagyjából egy felhívás a női szívhez,

egy fiatal lány szívéhez, aki szomjúzza a szerelmet,

ő a szerelem istennője,

és a szerelem hőse.

Ez határozza meg az életét.

A rajongók túlnyomó többsége lány,

akik az istennő szentélyébe mennek imádni őt,

vagy az ifjú hőst, ahogy az ősi időkben tették.

Ez a legdrámaibb intenzitással

a Beatlesnél nyilvánult meg, amikor 2000-3000

fiatal lánynak játszott Manchesterben.

A közönségben én voltam az egyetlen férfi,

eltekintve egy másik újságírótól.

Még soha ilyesmit nem tapasztaltam.

Mintha 10 000 Loch Ness-i szörnnyel kerültem volna szembe.

Annyira nem voltam lenyűgözve ezektől a

a fütyülő, visongó, megszállt lelkű csitriktől.

Igaznak tartod, hogy a rajongás, ami az együttesetek felé árad,

- alapvetően vallásos jellegű? - Nem.

Milyen értelemben nem igaz?

Nos, milyen értelemben gondolod, hogy az?

A lelkesedés, az izgalom inspirálja a fiatalokat.

Futballtömegekről állítanád, hogy vallásosabbak,

vagy a futballfanatikusokba több vallásosság szorult,

mint a Beatle-megszállottakba? Nem hiszem.

Egy érték élesebben megosztja a generációkat, mint bármi más...

és ez a vallás. Az egyetemisták és szüleik

között legnagyobb a szakadék.

A kérdés az volt, vajon lényeges-e az ember életében

valamilyen vallási szervezethez tartozni?

Tízből kilenc szülő szükségesnek tartotta.

Tízből csupán négy egyetemista állítja, hogy a vallás fontos.

És minél radikálisabb az ifjúság politikailag,

annál valószínűbb, hogy elutasítja a felnőtt társadalom vallási értékeit.

Mégis a szakadék ott tátong, bármi is a politika. .

Nos, néhány megjegyzést tulajdonítottak neked;

több sajtóorgánum kiemeli,

miszerint tettél egy összehasonlítást

a Beatles relatív népszerűsége és Jézus Krisztus között,

és hogy a Beatles népszerűbb...

Megállapításod nagy palávert kavart.

Megvilágítanád szavaidat?

Nos, már körülbelül 800-szor tisztáztam.

Említhettem volna a tévét vagy valami mást.

És az egész olyan egyértelmű, amilyen csak lehet.

Akadtak más bizonyítékok is arra, hogy támadás ért egy ősi vallást.

Billy Graham evangélista Londonba utazott,

remélve, meg tudja állítani Angliát a kilengéstől.

A bűn, amit Soho utcáin tapasztalt, majdnem felemésztette.

Azt hiszem, manapság nagyszámú fiatalban látunk

spirituális keresést.

Ezek a fiatalemberek kutatják, miben higgyenek, keresnek egy dalt,

amit énekeljenek, és egy ügyet, melyet kövessenek.

Vésd a számodat ide a falra

Talán felhívlak

Ha szükségem lenne valakire

Mielőtt befutottunk, ahogy azt mondani szokás,

céljaink között szerepelt a pénz, de mindenesetre

nem olyan vonatkozásban, hogy "Gyerünk, tömjük meg a zsebünket".

Viszont megszedtük magunkat.

Hirtelen pénzünk lett; azután már semmi nem volt olyan jó.

A pénz birtoklásával úgy találtuk, hogy a pénz nem válasz,

mert az emberek egész életüket

egy csomó fizikai dolog megszerzésével töltik.

Ez nekünk egészen fiatal korban megadatott.

És ez jó volt, tényleg, mert megtanultuk, hogy más a lényeg.

Valami még hiányzott. És ez a valami a vallás,

amit próbálunk átadni az embereknek.

Megváltoztak mindettől?

Alakult... fejlődött... talán, de nem... öö...

nem sok változott. Semmilyen módon nem szennyeződtek általa.

Közel sem olyan komolyan piszkolódtak, ahogy sok ember, akik...

öö... alkalomadtán körülvettek minket.

Megmaradtak nagyon szelídnek és egyszerűnek.

És nem tudják, mi ez az egész cécó.

Egyszerűen csak játszani és írni akarják a dalaikat.

Nagyon normálisak. Hála istennek.

Egy nap jövök haza a gyerekekkel, és Derek

ezzel fogad: "Brian most telefonált".

Brian Epstein. "És házavatót tart Sussexben,

azt szeretné, hogy elmenjünk.

Azt akarja, hogy az összes barátja ott legyen."

Mindenki szólt a bébiszitterének,

és egy repülőgépen találtuk magunkat.

Megérkeztünk Heathrowra,

John és George várt ránk.

Egzotikus szerelésben virítottak.

Hihetetlen színű selyemingben.

Megöleltek, megcsókoltak minket, és ők...

Az egész hirtelen úgy tűnt, mintha ledőltek volna a korlátok.

Nem a szokásos kézfogás, ez...

"Mi történik?" És söpörtünk kifelé a...

Heathrow Repülőtérről, ahol John Rolls-Royce-sza állt,

mint egy cigánykaraván, ránk várva.

George, az ő Minijében,

mi pedig a Rolls-Royce-ban; Procol Harumtól

a Whiter Shade Of Pale szólt,

az angol vidéki utakon haladva

Surrey-ből Sussexbe. Brian már várt ránk.

Valamennyi barátja összegyűlt, a híresek és kevésbé híresek.

És George Dereknek adott drogot,

és John pedig nekem.

Majd John adott Dereknek a szerből.

Így Derek dupla adagot kapott.

Az egész éjszakát velük töltöttük...

ezen a tudat kalandtúrán,

melyet Paul "ellenőrzött furcsaság"-ként ecsetelt.

Komolyan nem tudom, mennyire volt ellenőrzött,

de furcsának furcsa volt.

Azonban gyönyörű volt, és közel vitt bennünket

egymáshoz, mert olyan kedvesek voltak hozzánk.

Túljutottunk az "utazáson",

és kisétáltunk ebbe az angol vidéki kertbe,

épp amikor az éjszakát feloldotta a hajnal,

s a nap már előkandikált.

Ülni egy angol kertben és várni a napfelkeltét - nos,

ez történt, szó szerint ez történt.

Amikor beszedtük a hírhedt csodaszert, az LSD-t...

Igen.

...ez... Tudtunkon kívül vettük be a szert,

John és én kaptam belőle.

A fogorvosunknál vacsoráztunk,

és ő nemes egyszerűséggel belecsempészte a kávénkba.

Sosem hallottunk erről.

Úgy értem még jó, hogy nem hallottunk róla,

mert sok paranoia keringett

a szer körül, hogy az emberek, ha beszedik,

máris egy rossz utazáson vesznek részt, mielőtt elkezdenék.

Nem tudtunk erről semmit. Olyan naivak voltunk.

Szóval beszedtük, utána elmentünk egy klubba - hihetetlen volt.

Tényleg elképzelhetetlen hatás ért.

Legjobb érzés, amit valaha átélhettem.

A földi gyönyörök igen koncentrált változatának mondanám.

Egyszerűen fantasztikus élmény volt. Slussz-passz!

Mintha szerelmes lennék.

De nem úgy, hogy konkrétan valamibe vagy valakibe,

egyszerűen csak mindenbe.

Minden tökéletesnek tűnt.

Csak mentünk; és azon az éjszakán a dolgok

nem úgy működtek, mint rendesen.

Olyan... mint mikor Alice Csodaországban kötött ki.

- mindenesetre fura volt.

Emlékszem, Patty félig bohókásan,

de félig őrülten is viselkedett;

egy kirakatot próbált betörni.

Én meg úgy reagáltam erre: "Ne már, ne butáskodj".

"Erre gyere." Majd a sarokra érve,

minden fényárban úszott, taxik mindenütt.

Mintha egy óriási filmpremierre csöppentünk volna.

Valószínűleg csupán az éjszakai klub bejárata előtt álltunk.

Nagyon fényesnek tűnt.

Az erősen sminkelt emberek,

mint a maszkok.

Belém nyílalt a sóvár kívánság,

hogy ne múljon el ez az érzés.

És ez a gondolat: Himalája jógiai.

Nem tudom, miért. Beugrott.

Többé az életben sosem jutott eszembe.

De hirtelen felszínre tört a tudatalattimból.

Mintha valaki suttogná nekem:

"Himalája jógiai."

Prabhujee

Dayaa karo

Prabhujee dayaa karoo

Maname aana baso

Maname aana baso

Prabhujee

Michel Guillard interjúja Mister George Harrisonnal, Ravi Shankarral.

Hang maga az Isten.

A hangon túl ez még igaz a jó zenére.

Az is lehet zene, ami ördögi.

Nem szeretném megnevezni, melyik zene az.

De a zene felizgathat és őrültté tehet.

Emberek őrültté válnak. Ez is zene.

De ez nem vezette... nem vezeti az embert

lelkileg Isten felé. Ám a zenének meg van ez a hatalma,

akár gregorián énekekről,

szép barokk zenéről,

indiai zenéről, sőt népdalokról legyen szó,

vagy az emberek csodálatos hangjukon gyönyörűen elénekelt dalaikról.

A mi zenénk szájról szájra terjedt.

Szájhagyomány útján. Nem írott zene.

És a guru nemcsak a technikát adja át,

hanem az egész szellemiséget, mindenek vetületét.

Az élet értelme, a filozófia,

minden végigvonul a zenén.

Tény, hogy oly sok emberrel összehozott a sors,

bárkivel találkozhattam.

Az ember bejuthatott az összes filmsztár házába,

még Elvishez is és mindenkihez.

Rengeteg igazán jó emberrel találkoztunk,

de nem akadt az utunkba...

Nem botlottam senkibe, aki valóban lenyűgözött volna.

Az első ember, aki az életben mély benyomást tett rám,

Ravi Shankar volt - az egyetlen személy, aki nem próbált hatni rám.

- Mivel nyűgözött le? - A kisugárzásával.

Oly sok mindent tanított nekem anélkül, hogy szólt volna egy szót is.

Példáin át okított.

- Most próbálj számolni; öt, öt és hat. Öt, öttől tízig. - Igen.

És hattól tizenhatig.

9, 10, 11, 12, 13, 14,

Egy két, há, négy, öt.

Egy, két, há, négy, öt. Egy, két, há, négy, öt. Egy, két.

Öt. Egy, két, há, négy, öt, hat, hét.

Egy, két, há, négy, öt, hat, hét.

Egy, két, há, négy, öt, hat.

Mit teszel, ha nehezen érzel rá?

Egy, két, há, négy. Csupán ennyit...

Nagyon nehéz.

Kettő, három, négy, egy, két, há, négy, egy, két, há, négy,

- egy, kettő... - Nem, egy. - Egy, kettő, három...

Ha próbálsz keresni valamit,

nem könnyű a forrására lelni,

de hála Istennek, Ravi volt az én... öö... összekötőzsinórom.

Hozzá tudott csatlakoztatni az igazi dologhoz,

így tapasztalásom mindig a legjobb minőségű volt.

Gyorsan múlnak a napok

Térülök-fordulok és már eltelt

Nem lesz időd nyomot hagyni bennem

Szeress, míg lehet

Mielőtt halott vénember lennék...

Ravi és a szitár ürügy volt arra, hogy próbáljam megtalálni

a spirituális kapcsolatot.

Sok mindent olvastam szent férfiakról és jógikról,

valamint misztikusokról, így hát odamentem és kerestem őket.

Ravi és a bátyja néhány bölcs ember sok írását adták kezembe.

Az egyik ilyen könyv, melyet Swami Vivekananda írt, aki azt mondta:

"Ha van Isten, találkozni kell vele."

"És ha van lélek, éreznünk kell".

"Különben jobb nem hinni."

"Jobb szókimondó ateistának lenni, mint képmutatónak."

Miután katolikusként nőttem fel,

igyekeztek e tanok szerint nevelni.

Azt tanították, csak hidd el amit mondanak neked,

közvetlen tapasztalatról szó sem esett.

Szöget ütött a fejembe. Ez vezetett el Indiába,

ahol hallom, hogy valaki ezt hirdeti:

"Ne higgy semmit, amíg nincs közvetlen tapasztalatod".

Belém villant: "Hűha! Fantasztikus!"

"Végre találtam valakit, aki... mond valami értelmeset."

Tehát egyre mélyebbre akartam ásni magam a spiritualitásba.

Szerintem, George-ot az LSD-ről szerzett tapasztalatai

ráébresztették: ahhoz nincs szükség kemikáliákra, hogy keressen valamit.

Tudta, hogy van egy pont, amikor már nincs tovább.

És nem vezetne sehova, ha továbbra is kemikáliákkal élne.

Így hát keresgélt...

Mindig az igazság után kutakodott,

az elme békéjét is kereste...

...mert elég... elég zűrös időszak volt.

John felvett minket ebbe a nagy elsötétített ablakú Rolls Royce-ba,

és Ringo, John és én, mindannyian elhagytuk a várost: irány Surrey.

Majd felszedte Ringot, utána engem.

A város felé haladva,

mire Hammersmithbe értünk,

rosszullét környékezett minket, mivel egy

Rolls Royce-nak nincs megfelelő rugózása.

Csak forgott velünk a világ, meg azok a fekete ablakok,

semmit nem lehetett látni kifelé; az ablakok felhúzva;

és így azon voltál, hogy dupla adag szert vegyél be.

Majd megálltunk az Abbey Road Stúdiónál,

ahol egész egyszerűen kiestünk az autóból.

Meg kell köszönnünk Paulnak, hogy annyi lemezt készítettünk amennyit,

mert John és én, mivel egyazon környéken éltünk,

gyakran lógtunk együtt.

Egy ilyen szép napon, amikor az angol park beszipkázná az embert,

megcsörrent a telefon, mindig tudtuk, hogy ő az.

"Azt akarja, hogy dolgozzunk!"

Úgy értem, bármerre jártunk, emberek mosolyogtak,

ültek a pázsiton és teáztak.

Elruccantam Haight-Ashbury-be,

arra számítva, hogy zseniális hely lesz.

Azt hittem, ott lesznek azok a klassz

cigányféle emberek, apró üzleteik zsúfolással teli műalkotásokkal,

festményekkel és faragványokkal.

Ám ehelyett egy csomó csövessel találtam szemben magam.

A lébecolók között nagyon sok fiatal kölyköt láttam,

Amerikából sertepertéltek idáig.

Bekábítózva csöppentek ebbe az LSD mekkájába.

Sétáltunk az utcán,

és úgy kezeltek, mint valami Messiást.

Tényleg majréztam, mert láttam

ezeket a pattanásos fiatalokat...

és még lappangott bennük a Beatlemánia,

azonban nyakatekert módon.

És ők... az emberek különböző dolgokat adtak át nekem,

egy nagy pipát,

egy tollal díszített, tekintélyes indiánpipát,

könyveket, füstölőket, ilyesmiket.

Kínáltak droggal is.

Elutasítottam: "Nem, kösz, nem kérek belőle."

Megszaporáztuk a lépteinket. Keresztülhaladtunk a parkon,

és kijutva fellélegeztünk:

"Iszkoljunk innen."

Irány a reptér, be a Jetbe, majd amikor felszállt,

és beállt egy bizonyos magasságba,

a teljes műszerfalon felvillant a kijelzés:

"Nem biztonságos". Majd rendeződött.

Ez a napnál is világosabbá tette számomra,

mi történik valójában a kábítószer-kultuszban.

Úgy képzeltem, ezeket a remek embereket meglegyintette

a spirituális ébredés, és művészlelkek, azonban csalódnom kellett.

Olyan volt, mint bármilyen függőség.

Szóval, ezen a ponton abbahagytam

a rettegett Lysergic szedését.

Ténylegesen ekkor fordultam a meditáció felé.

Hadd vigyelek el,

mert megyek a Strawberry Fieldsre

Minden álomszerű

Nincs miért izgulni

Strawberry Fields örökre

Behunyt szemmel könnyű élni

Félreértés minden, amit látsz...

Felhagytunk a turnézással. Ekkor a 60-as évek közepén jártunk.

Buliztunk,

és úgy gondolom, valamiféleképpen elveszítettük spirituális irányultságunkat.

Nem mintha valaha is lett volna, de elveszítettük.

Amolyan mindenfélével kísérletezők voltunk.

Ez a Sgt Pepper idejére esett.

Írtam egy dalt, a címadó szerzeményt,

és felvetettem a srácoknak, mi volna,

ha másik személyiséget felöltve készítenénk el ezt a lemezt.

Mi lennénk a másik banda. És ez felszabadít minket.

Az elképzelés az volt, hogy bármit bedobhatunk, amit akarunk,

hiszen nem szabtunk meghatározott irányt.

Amikor készítettük a Sgt Peppert,

olyan hangzást prezentált, ami szerintem unalmas volt.

Meg kellett mondanom neki. Így kezdtem:

"George, őszintén, azt hiszem, tehetnénk...

többet is megtehetnél ezért a lemezért,

mert ez egy elképesztő album lesz."

"Annyi remek pillanata van!"

"Mi lenne, ha átgondolnád,

és valami mással hozakodnál elő?"

Beszélgettünk

A mindannyiunkat körülvevő űrről

És az emberekről

Akik illúzió fala mögé

Rejtőznek

Sosem pillantják meg az igazságot

Azután már túl késő

Amikor eltávoznak...

Előrukkolt a Within You Without You-val.

A Within You Without You

semmilyen vonatkozásban nem kommersz dal.

Viszont nagyon érdekes szerzemény született.

Megtalálta a módját, miként kapcsolódjék

a zene az indiai módszerhez,

mint valami különálló nyelv; ilyenféleképpen: tiki-tiki-ta-ta-ta,

tiki-tik, tika-da - ilyesmi; ez volt a tablajátékos által javasolt ritmus.

És az embernek a lelkében kellett megéreznie,

mit akar kifejezni. George-al olyan volt, akár egy puzzle kirakása.

Egyszer Ravi játszott a házában, ahova mindannyian elmentünk.

Ültünk a földön, és Ravi így szólt az egybegyűltekhez:

"Kérem, ne dohányozzatok mialatt játszom."

Egyébként jópáran voltunk mi,

és jónéhányan Ravi barátai. Körételepedtünk.

Magával ragadott minket Ravi játéka. Ekkor kezdtük kapiskálni,

ahogy Ravi haverjai megnyilvánultak.

"Á!"

"Áá!"

Ami olybá tűnt nekünk, mintha azt szajkóznák: "Jaj, istenem, a fenébe!"

De ők tényleg ezt csinálták. "Ohhhh! Ohhhh!"

Mi meg durrogtunk: "Ne olyan hangosan!"

Mikor túllátsz önmagadon

Felismered, hogy a lelki béke ott várakozik rád

És eljön az idő

Amikor megérted, hogy mindannyian egyek vagyunk

És az élet áramlik benned és kívüled

Amikor amolyan tipikus elnyugatiasodott angol megy hozzád,

mi a legfontosabb dolog, amit meg kell tanítanod? A koncentrációt?

Nem. Csupán hagyjuk az elmét, tegyen saját természete szerint.

Csak ennyi.

Meglepő volt, amikor egy nap valaki

elkezdett meditálni, másnap jött, hogy átbeszéljük, és így áradozott:

"Csodálatosan érzem magam. Nagyon mélyen aludtam,

és az egész irtó szuper, de mondd el, mit tanítottál nekem."

Azt feleltem: "Semmit."

Mert a gondolkodás folyamatát nem kell tanulni.

Gondolkodó lények vagyunk. Velünk születik a gondolkodás.

Kaptam egy üzenetet Johntól és egyet George-tól, így szólt:

"Megyünk Wales-be. Találkoztunk ezzel a fickóval."

"Meghallgattuk. Óriási az ürge. Gyere."

Láttuk ezt az incifinci szakállas indiai mandrót

a tévében, és tetszett nekünk.

Mókás kis karakter volt, aki meg fogja megmenteni a világot.

Idejött; már megérettünk a megmentésre.

El akartam mélyedni a meditációban.

Azonban más olvasni róla,

és megint más művelni.

Elérkeztem egy ponthoz, amikor bevallottam:

"Jól van, egy mantrára van szükségem."

Tudod hová menj?

Beugrasz a Harrods-ba és veszel egy mantrát?

De aztán David Wynn megmutatta nekem ezt a képet és közölte:

"A Hiltonban fog előadást tartani."

"Maharishinek hívják."

- Minden embernek adsz egy hangot, ugye? - Igen.

Ez ugyanaz a hang, amit minden egyes személy kap?

- Nem. Mindenki mást kap. - Mennyi hang van?

- Ó, rengeteg. - Úgy értem, több száz vagy ezer, esetleg...?

Mondhatnánk ezreket.

Amikor megkapták a személyre szóló hangot,

mit tesznek vele? Úgy értem, amikor meditálnak,

miképp használják a hangot, amit adtál nekik.

Miért hasznos számukra ez a hang?

Ó!

Minden embernek megvan a saját egyéni impulzusa.

Némelyek közelében úgy érzed, vonzódsz hozzájuk.

Mások meg irtózást keltenek benned. Valami megváltozott

a személyiség ritmusában. Mint ahogy mindenkinek megvan a saját ritmusa.

A hang ritmusa rezonálni fog

az egyénben lévő ritmusra.

- És ez lesz az a hang, ami megfelel neki. - Értem.

Tehát azt a hangot adod az embernek,

- ami odaillik a saját életük és lényük ritmusához? - Pontosan.

Maharishi meditációs táborában

ért minket a hír Brianról.

Borzasztó volt, mert már voltak tapasztalataink a veszteséget illetően,

azonban Brian halálával,

mintha egy testrészünket veszítettük volna el.

Összeszorul a gyomrod, ha a szüleid halálára gondolsz,

mert tudod, hogy valószínűleg előtted fognak eltávozni.

De Brian halálhírére kiszakadt belőlünk: "Hű!"

Teljesen egyenrangú volt velünk,

sőt, az emberek "az ötödik Beatle"-ként szokták emlegeti.

Rádöbbentünk: "Ó, Istenem, most magunkra maradtunk."

Nagyon különös, hogy épp ebben a bizonyos pillanatban történt.

A meditációval voltunk elfoglalva.

Úgy értem, nem tűnik nagy dolognak,

de valójában az volt. Ez...

Ez egy nagy változás az ember életében,

amikor elkezdi a belső utazást.

És hogy Brian épp azon a napon dobja be a törölközőt,

elég távolinak tűnt.

A mantra az, ami visszaterel a tárgyhoz,

ha világi vagy nem megfelelő gondolatok hatolnak be?

- Igen, olyasmi. - Vagy még ennél is több?

Egyszerűen csak ülj és hagyd elmenni a gondolataidat;

bármiről is gondolkodsz, nem számít.

Csak engedd el. Aztán bevezeted a mantrát vagy rezgést,

csupán hogy felváltsa a gondolatot.

Nem kell erőltetni, vagy az akaraterődet használni.

Ha gondolkozáson kapod magad,

felismered a pillanatot, hogy megint jár az agyad,

akkor mantrával ismét megálljt parancsolhatsz az áradatnak.

Olykor sikerülhet,

és még a mantra sincs a fejedben.

Csupán egy totális üresség. De amikor eléred azt a pontot,

mert ez minden tapasztalaton túl van,

akkor ezen a szinten megszűnik az idő,

határtalanná válik; ott lehetsz öt percet és kijössz.

Nem tudod, mennyi ideig tartózkodtál ott.

Majd a cél az - szemben az üldögéléssel, gondolkodással vagy bármivel -,

hogy az érzékelés olyan szintjére érj, amikor nincsenek gondolataid?

Anélkül, hogy átlépném a küszöbömet

Mindent tudhatok, ami a földön történik

Anélkül, hogy kinéznék az ablakomon

Megismerhetem a menny útjait

Minél messzebb utazik az ember

Annál kevesebbet tud

Annál kevesebbet tud valóban

Az a szó, például az a szó: "Isten", úgy értem,

számodra valami mást jelent most,

mint Maharishi előtt?

Lehet. Mindenfélét jelent.

Ez azt jelenti...

Úgy értem, az első felfogás egy férfiról az égben,

nos, néhány évvel ezelőtt elvetettem magamtól az ideát,

de mostanra visszatértem hozzá,

mert akár egy férfi is lehet az égben, ha úgy tetszik.

Csupán minden. Ez az egész...

csupán minden.

A teremtés valamennyi megnyilvánulása Isten része.

Szerintem természetesen kicsit világosabbá kellene tennünk,

miről beszélünk.

Ha egy misztikus, vallásos hitről beszélünk,

aminek szerintem George Harrison birtokában van.

De valóban a miszticizmust érintjük,

vagy önmagunk tökéletesítésének technikájáról folyik a disputa,

ami teljesen tudományos és racionális?

Értheted így is, úgy is.

Értheted így is, úgy is.

Azért érzed így, mert ez egy észlelési módszer.

Ha valakinek megfelelő felfogása alakult ki az életről és meditál,

akkor elindul a helyes megértés útján.

És ha valamit rosszul lát,

akkor meg fogja érteni, hogy hol tévedett el.

Ha nincs ilyen belátó képessége,

akkor egyszerűen egy elvont tapasztalatot érzékel.

Amikor megélte ezt az absztrakciót,

akkor azt kívánja, kapjon róla magyarázatot.

Azonban elsődlegesen észlelési módszer.

- Akkor ez tapasztalatot nyújt? - Hogyne.

Miért értékesebb ez az elvont élmény,

mint bármelyik másik tapasztalás?

George erről a mámoros élményről beszél.

Egy üveg whiskytől is lehet mámoros élményed.

- Magad nevében beszélj. - Na tehát, ez a mámoros élmény miért...

(Másnap reggel egy nem mámoros élményben részesülsz.)

...sokkal értékesebb, mint bárki másnak a tapasztalata?

Vagy az univerzumról beszélünk,

mely titkos törvényekkel bír,

és egy láthatatlan alkotó, aki csak olyan embereknek manifesztálódik,

mint Mr. Harrison és Maharishi,

amikor transzállapotba kerülnek? Ezt szeretném tudni.

Nos nézzünk szembe a tényekkel.

Ezek a törvények, amikről beszélsz - rejtett törvények - valahol palástoltak.

De csak a saját tudatlanságunk miatt leplezettek.

És a misztika szó az emberek

tudatlansága által létezik.

Nincs ebben semmi misztikus,

csupán az ember figyelmen kívül hagyja ezt az örökséget.

Utazás nélkül megérkezni

Nézés nélkül látni

Cselekvés nélkül tenni mindent

Jobban akarta a spirituális létet, mint bármi mást...

de nem tudta megvalósítani, mert meg kellett birkóznia ezzel az élettel.

Lehetett szeretetteljes, mivel természetéből következett;

bájosság, kedvesség és gyengédség jellemezte.

Aztán felszínre buggyant a méreg

a frusztráltságától...

Amikor az ember hirtelen megpillant valamit, amit megért,

de nem érheti el,

mert a világi dolgok visszahúzzák.

Nagyon is tudatában volt korlátainak.

Melyek voltak azok a földi dolgok, amik a legjobban kihozták a sodrából?

Nos, a másik három Beatle,

valamint az, amit létrehoztak, és amin folyamatosan dolgoztak...

ez a hatalmas birodalom, az Apple.

Azt hiszem, úgy érezte, rálelt valamire,

amit teljesen magáénak vélt, és csak ebben akart élni.

Benne lenni. Átformálódott.

Teljesen elmerült a meditációban.

"Kedves Anya! Köszönöm a múlt heti leveledet."

"Ha attól jobban érzed magad, ne aggódj miattam,"

"vagy ne gondolj semmi rosszat"

"Maharishiről, mert ő nem hamis."

"Baromság, amit a hamisságáról terjesztenek."

"Egyikünk pénzét sem nyúlja le."

"Csupán megtanítja nekünk, hogyan lépjünk kapcsolatba Istennel,"

"és mivel Isten nincs különböző szektákra osztva,"

"ahogy ezt a vallási vezetők beállítják,"

"akkor ez nem befolyásolja a szentség iránti elkötelezettségemet."

"Csak a szív számít. Mindez csupán megerősíti ezt a hitet."

"De mi segítünk terjeszteni tanítását,"

"hogy elérhetővé váljon mindenki számára. Új generációk"

"fognak felnőni, és már eleve rendelkeznek ezzel a tudással,"

"ahelyett, hogy a tudatlanságban leledznének, ami manapság"

"mindent és mindenkit ural,"

"kiváltva azt az érzést, miszerint ez miszticizmus vagy fekete mágia."

"Ne gondold, hogy eltávolodtam rockerségemtől, mert nem."

"Szeretlek, és mindenki mást sokkal jobban, mint valaha."

"Azért ez nem olyan rossz, ugye?"

Mandarinkrém és gyümölcsnugát

Gyömbér limonádé ananásszal

Kávédesszert, igen

Ezek ám a jó hírek

De le kell mondanod róluk

a Savoy praliné után

Bármikor együtt voltunk a nyilvánosság előtt,

mondjuk, én nem kértem... úgy értem, ahhoz a teherhez képest,

amit akkor képzeltem magamon; nem kértem senkitől segítséget.

Ha bementünk egy étterembe vagy egy klubba,

ahogy az emberek viselkedtek a közelükben,

vagyis a Beatles közelében, az minden képzeletet felülmúlt.

George karakterét kettősség jellemezte.

A haverja voltam, szóval túl sokat nem mondhatok,

de ő is egy srác volt a sok közül.

Tudod, miről beszélek.

Rámenős ember volt.

Szóval szerette azokat a dolgokat, amiket a srácok is.

De egytől egyig mindenről le kell mondanod

a Savoy praliné után

Határozottan emlékszem, hogy felvettem a szaxofonokat, és azt kaptam,

amit jó szaxihangnak véltem. Jó hangzás volt.

Nagyon jóra sikeredett;

ekkor George odajött, miután megtanította a részeket,

majd megállapította: "Igen, remek hangzás."

"Most torzítsd el."

Elképedtem: "Mi?!" "Igen; túl tiszták, túl szépek."

"Torzíts rajtuk." "Oké."

Így vagy úgy össze kellett kuszálnom.

Amikor kevertük, George Martin bejött a kontrollszobába,

és így szólt: "Ó, nem magasröptű egy kicsit?"

"Nem feneség egy csöppet?" George megfordult,

és kivágta a rezet: "De az. És nekem tetszik."

Majd elfordult és mi folytattuk a munkát.

George Martin felállt és kisétált,

átment a stúdióba, ahol másik munkát végeztek.

Olyanok voltak, mint a gyerekek, akiket otthon hagytak,

akikkel nem törődnek többé a szüleik.

Joe Massot nevű srác kezén szárad ez a film.

Megkérte George-ot, hogy készítse el a hanganyagot.

Ez tényleg olyan, öö...

Majd én megmutatom.

George azt mondta, szeretné, ha játsszanék valamit,

és miközben haladunk, megírjuk a számot.

Lenyomtuk az egészet, és George a backwards gitárt tette főmotívumként.

Nagyon jó kísérletezés és jó móka volt.

A "Wonderwall" George Harrison hangszerelése.

Azt hiszem, Angliában egyfajta kulturális forradalom zajlott

a '60-as években,

amely az élet minden ágát érintette.

Ébresztő!

Megköszönheted a szerencsecsillagodnak, hogy velem dolgozol.

És most egy mosolyt. Ugyan már.

Mosolyogj... Mosolyogj!

Istenem.

Azért döntött úgy Antonioni, hogy a Blow-Up-ot Angliában forgatja,

mert ez az a hely, ahol az események történnek.

Minek becéznek az ágyban?

Csak aludni térek az ágyba.

'Emlékszem, a rejtély, ami körüllengte'

George Harrisont.

Semmiképp nem tettem volna fel neki kérdést.

Nem mertem volna, mert éreztem,

valami másban merült el.

Sok energia vibrált a levegőben.

Mindenki inspirálta a másikat.

David Hockney stúdiójába mentünk, és néztük, ahogy fest.

"Ó, David, enyém lehet ez a kis vázlat?"

Nem finomkodott: "Nem, nem lehet."

Aztán felpattantunk és indítványozta:

"Gyerünk, nézzük meg a Stonest."

"Lemezt készítenek stb."

Majd összekaptuk magunkat és odarajzottunk.

Bármit megtehettünk. Senkit nem érdekelt.

Mindenki így repdesett.

Minden olyan lehetségesnek és könnyűnek tetszett,

kétszer sem vettük fontolóra.

New Yorkban éltem; odajöttek néhányan és kérdezték:

"Nem jössz el Londonba?"

"London lendületes. London remek!" Azt gondoltam:" Hát, nem is tudom."

Annyira New York-i voltam,

nem nagyon kívántam elhagyni.

De aztán úgy esett, hogy elmentem Londonba, és remek volt.

Szabadság szele érződött.

Úgy éreztem, mintha a levegőt

intelligens illat lengené be.

George, John és én készítettük... a Number Nine-t.

Valójában George ösztökélt.

Nógatott: "Gyerünk, csináljuk, gyerünk, csináljuk."

Nem keltette azt az érzést:

"Nos, Yoko idegen test, nekünk nem kellene

kedvesnek lenni hozzá."

George nagyon szívélyes volt.

Gondoltam, nagyon érdekes

megismerni a Beatles tevékenységét,

mert tudod, avantgárd közösségből jöttem,

meg minden, és ők olyan zenét hoztak létre,

amely nagyban különbözött attól, amit mi szoktunk csinálni.

Megvolt a saját ereje.

Azt tűnődtem: "Nos, ez az, amit megtehetsz."

George két ént hordozott, mint valamennyiünk.

Néha nagyon kedves volt, és olykor

túl sprőd vagy ilyesmi...

Őszinte a dolgokkal kapcsolatban.

Ha közölni akart valamit, azonnal kiszaladt a száján,

mielőtt gondolkodott volna.

Szóval nem válogatta meg a szavait.

És néha: "Ó, drágám, ezt gondolod?"

Lehet, hogy megbántott.

De John békített, "Ó, George ilyen."

Aztán megszoktam. Nagyon jó volt.

Emlékszem egy esetre, amikor a Hey, Jude-ot írtam,

és megmutattam.

Énekeltem, Hey, Jude, ne rontsd el.

És George játszotta, Hey, Jude,

ne rontsd el...

Közbekellett avatkoznom:

"Ne, George; nézd, én tényleg nem gondolnám,

hogy minden sor után gitárriff kellene."

Erre egy őszinte "Ó, jól van akkor"-ral válaszolt.

De tudtam, hogy nem képes megtenni.

Talán ezt ő is tudta.

Azonban feszültséget teremtett. És ez olyasmi, mint...

Aztán az az érzés, hogy én diktálok,

kezdett elhatalmasodni.

Valóban diktáltam, mert én tudtam,

hogyan akarom a művemet megszólaltatni.

Hasonlóképpen, ahogy John is az ő dalánál,

vagy George a saját szerzeményénél tette.

A bennük lévő együttes erő véges volt,

ezért egy bizonyos határ után robbannia kellett.

Távol Londontól rengeteget utaztak,

és különböző emberek hatásai érték őket.

Négyük együttléte már nem gyújtott szikrát.

Kiléptem a zenekarból '67-ben a White Album készítése idején,

mivel... én

Nem tudom, bizonyos érzelmi állapotban kerültem.

Őszintén azt éreztem, hogy nem játszom jól.

Valamilyen okból úgy éreztem, nem játszom jól.

És ezek hárman egészen közel állnak egymáshoz.

Az motoszkált bennem: "Nos, egyébként dűlőre kell jutnom az ügyben."

Tehát felkerestem Johnt - a lakásomban lakott Yokóval...

és előálltam a farbával. "Nézd, ember", szegeztem a mellének,

"el kell mondanom; figyelj, úgy érzem, nem játszom igazán jól."

"Ráadásul ti hárman nagyon közel álltok egymáshoz."

Közbevágott: "Azt hittem, ti hárman."

Majd ellátogattam Paulhoz, kopogtam az ajtaján és ugyanezt előadtam.

Neki is elzengedeztem: "Tudod, ti hárman közel álltok egymáshoz."

"Azt hittem, ti hárman!"

Erre átvillant az agyamon: "Ó, a francba, tűzök nyaralni."

Leléptem. Végül Szardínián kötöttem ki.

Amikor visszatértem, így fogadtak: "Ó, gyere vissza."

"Szeretünk téged, blablabla..."

George kidekorálta az egész stúdiót virággal,

és tudod, ez egy gyönyörűséges pillanat volt számomra.

Rátok pillantok

Látom, szunnyad a szerelem

Míg a gitárom gyengéden sír

Nézem a padlót

Látom, ideje lenne felsöpörni

A gitárom mégis

Gyengéden sír

Nem tudom miért

Nem mondta senki

Hogyan tárd fel szerelmedet

Kisiklott az egész.

Próbáltuk elkészíteni a dalt, de nem nagyon akaródzott.

Nem vették komolyan.

És öö... nem hiszem, hogy minden játszottak rajta.

Így aztán hazamentem aznap este, és azon töprengtem,

"nos, kár, mert tudom, hogy nagyon jó dal."

Másnap Londonba hajtottam Eric-kel,

és felvetettem: "Hé, mit csinálsz ma?"

"Miért nem jössz a stúdióba

feljátszani ezt a dalt nekem?"

Elfanyarodott, "Ó, nem, ezt nem tehetem."

"Még sosem játszott senki a Beatles lemezén,

nyilván a többieknek nem tetszene."

Rámutattam, "Nézd, ez az én számom,

és szeretném, ha közreműködnél rajta."

Megtanultunk együtt fejlődni;

egyik napon az egyikünk egy kicsit magasabbra jutott,

másnap valaki más kapaszkodott kicsit feljebb. Így voltunk mi.

Eltelt néhány év, hogy láttam őket,

és megállapítottam, mennyire megváltoztak.

Ez a különleges dal

erősen tükrözte...

George lelkiállapotát, amikor önmagára lelt,

mintegy a misztikában való elmélyedés eredményeképpen.

Látni Johnt, George-ot és Pault együtt énekelni,

amikor játsszák a harmóniákat, és más egyebet,

valamint szembesülni Paul játékával, fantasztikus volt.

Rátok pillantok

Míg a gitárom

Gyengéden sír

Fordította: CubiLu