Original subtitles

A SZOMSZÉD SZOBA

- Üdvözlöm. - Jó napot!

- Milyen nevet írhatok? - Bobbi, i-vel.

Az előszó szerint a könyvvel a halált próbálja megérteni.

Természetellenesnek érzem.

Nem fogadom el, hogy ami él, meghal.

- Köszönöm. - Ingrid...

Letelt az egy óra. Jócskán, szóval mehetünk.

- Még rengetegen állnak sorban. - Igen. De ahogy gondolod.

- Én még beleférek? - Stella! Nem vettelek észre.

- Miért nem jöttél rögtön ide? - Nem mertem.

Mennyi ember! Rengeteg fiatal. És nem csak nők.

Stella, ő Anne. Anne, Stella barátnőm.

- Üdv! - Örülök.

Maradok, amíg elfogynak.

- Szólok, hogy többen ne álljanak be. - Jó.

- Ezer éve nem láttalak. - Bostonba költöztem.

Most a fiamhoz jöttem, és meglátogatni Marthát a kórházban.

Tudod, hogy rákja van, ugye? Súlyos.

Marthának? Martha Huntnak?

Igen. A Manhattan Memorialben fekszik. Az hittem, tudod. Igen. A Manhattan Memorialben fekszik. Az hittem, tudod.

Nem, évek óta nem találkoztunk. Beteg? Ez hihetetlen.

- Nagyon örülne, ha meglátogatnád. - Persze.

Meglátogatom.

Köszönöm, hogy eljöttél. Nagyon kedves tőled.

- Gratulálok! - Köszönöm.

- Keressük egymást. - Szia!

Helló!

- Milyen nevet írhatok? - Frances.

- Az maga? - Nem, a barátnőm. Csodálja önt.

- Ahogy én is. - Köszönöm.

Beleírná, hogy „többet nem fordul elő”?

Persze.

Köszönöm. Többet nem fordul elő.

Reméljük.

Jó napot! Martha Hunthoz jöttem.

- Azt hiszem, a 16.-on van. - Pillanat.

Igen. 1614-es szoba. A lift a folyosó végén balra van.

- Köszönöm. - Kérem.

Martha?

Ingrid!

Micsoda meglepetés!

- Hogy tudtad meg? - Összefutottam Stellával.

Bocsáss meg, azt sem tudtam, hogy beteg vagy. Bocsáss meg, azt sem tudtam, hogy beteg vagy.

Ugyan, te is dolgoztál, én is dolgoztam. Az idő meg elrepült.

- Igen, és én Párizsban éltem. - Hallottam. Olvastam rólad.

Tudom, hogy kijött egy újabb könyved, és nagyon jól fogy.

Köszönöm.

Szóval... hogy vagy?

Biztos unod, hogy mindenkinek el kell mondanod.

3. stádiumú méhnyakrákom van.

Nem műthető, de kezelést kapok,

és most úgy néz ki, egyelőre nem halok meg.

Rajtam próbálnak ki egy kísérleti gyógymódot,

és az eredmény jobb a vártnál.

De jó! Ez nagyszerű! Látom, jó hangulatban is vagy.

Csapongok az eufória és a depresszió között.

Szegény!

Nem, ez normális, figyelmeztettek is, hogy ez lesz.

Ez a hullámvasút.

Bizarrul fog hangzani, Bizarrul fog hangzani,

de miután elfogadja az ember a halált, és felkészül rá,

életben maradni majdhogynem csalódás.

Ne mondj ilyet!

Felkészültem rá, hogy elmegyek.

Sőt, amikor megkaptam a diagnózist, le akartam mondani a kezelésről.

De szerencsére meggondoltad magad.

Mert a puszta gondolata is... És hogy nem tudnám...

Mindegy, rájöttem,

hogy még nem tartok ott, hogy kiszálljak a buliból. Egyelőre.

De tényleg hozzászoktam a gondolathoz.

A gondolathoz hozzá lehet szokni, de feladni nem kell.

- Sok csatát végigcsináltál. - És együtt élek minddel.

Annyira örülök, hogy látlak, Ingrid!

Ezerszer majdnem felhívtalak.

Én is téged! Hogy veszthettük így el egymást! Én is téged! Hogy veszthettük így el egymást!

Most addig fogok hozzád járni, amíg ki nem dobsz.

Komolyan?

Ígéred? Szavadon foglak.

- Gondolom, a lányod tudja. - Igen.

Amikor még úgy volt, hogy nem kérek kezelést, elmondtam neki,

és ő annyit mondott:

„Te döntöd el.”

Pont. Mintha ez valami banális ügy lenne,

amihez neki semmi köze.

Milyen a viszonyotok?

Amilyen mindig is volt. Alig érintkezünk.

- Mivel foglalkozik? - Jó munkája van.

Zeneművészeket menedzsel.

Borzasztóan hangzik,

de nem érzem őt a saját lányomnak.

Sokszor arról képzelgek, hogy elcserélték a születésekor.

Mi? Mi?

Ez hogy jut eszedbe? Hiszen tiszta anyja. A hasonmásod.

Sosem voltam fontos neki anyaként.

- Hogyhogy? - Tinédzserkoromban szültem őt.

Nem tudtam, mit kezdjek egy babával.

És mikor a Paper Magazine-hoz kerültünk, emlékszel? Éjjel éltünk.

- New York, 80-as évek, emlékszel? - Igen.

Minden fontos dolog este történt.

Aztán elmentem haditudósítónak.

Állandóan utaztam. Az sem segített.

Teljesen a munkámnak éltem.

Sosem voltam olyan, amilyennek egy anyának lennie kell.

De Michelle még az előtt megutált, hogy elkezdtem sokat utazni.

Már kislánykorában éreztem, hogy neheztel rám.

Világossá is tette, mi a baja.

Nem tudta elviselni, hogy nincs apja.

Látott más lányokat az apjukkal, és meg akarta ismerni a sajátját.

Eleinte azt mondtam, nem tudom, ki az apja...

de az csak rontott a dolgon.

Hazudtam neki.

Nyilván tudtam, hogy ki az apja. Frednek hívták.

Pár hónapig jártam vele, mielőtt besorozták.

Aztán a vietnámi háború vége felé elvitték a frontra.

Mikor egy évvel később hazajött, már más ember volt. Mikor egy évvel később hazajött, már más ember volt.

- Fred! Mi történt? - Egy tönkrement játékszer.

Már nincs semmi baj.

Itt vagyok. Vége van, Fred. Hazajöttél.

Számomra nincs vége.

Még itt van a háború a fejemben.

Nem szabadulok tőle.

Mindennap hallucinációim vannak.

És szinte állandóan be voltam tépve.

Nem tudom, mit kezdjek az életemmel,

de itt nem maradok.

Jól van.

Csinálj azt, amit jónak látsz. Találd ki, mi a jó neked.

Jó.

Köszönöm.

Megcsókolhatlak?

Michelle tudja ezt?

Amint megtanult beszélni, elkezdett az apjáról kérdezgetni.

De az ilyesmit nem lehet elmagyarázni egy gyereknek.

Mire serdülő lett, már mély árkot ásott közénk. Mire serdülő lett, már mély árkot ásott közénk.

És erről szólt a kamaszkora.

De addigra én már nem voltam ott.

New Yorkban voltam veled, és éltem az életemet.

Találkozóra hívtam Fredet, hogy elmondjam neki, mi a helyzet.

Elvégeztem egy elsősegély-tanfolyamot,

és háborús veteránként felvettek egy San Diegó-i kórházba.

Ez jó, nem?

Nekem is van újságom a számodra.

Terhes vagyok.

- Terhes vagy? - Igen.

De a jövő héten San Diegóba akartam költözni...

- Mit csináljunk? - Bárhogy döntök,

a szüleim támogatnak, nem maradok egyedül.

Szerintem nem kórházi munka kellett volna egy ilyen sérült embernek. Szerintem nem kórházi munka kellett volna egy ilyen sérült embernek.

Az alig más, mint a háború. Neki terápia és rehab kellett volna.

Racionálisan igen.

De ő hasznos akart lenni, hogy könnyítsen a lelkiismeretén.

Azt gondolta, ha segít életveszélyben lévő embereken,

az esélyt ad rá, hogy visszanyerje a lelki békéjét.

Én annyit tehettem, hogy levettem róla a felelősséget.

Még Michelle születése előtt elment.

Sose találkozott vele.

Egyszer se hívott fel, hogy érdeklődjön róla.

- Mikor mondtad meg Michelle-nek? - Tizenkét év körüli lehetett.

Faggatott, hogy hol lakik az apja,

de nem tudtam.

Nem hagyott békét nekem,

úgyhogy felkutattam Fred egy régi gimnáziumi barátját, úgyhogy felkutattam Fred egy régi gimnáziumi barátját,

aki elmondta, hogy Fred megnősült,

és nem olyan rég meghalt.

Elkértem az özvegy telefonszámát,

és felhívtam.

Érdeklődtem, mi történt.

A nő elmondta, hogy hazafelé tartottak egy utazásról.

- Az füst? - Igen.

- Ég valami. - Az egy égő ház.

Hívjuk a tűzoltókat!

- Álljunk meg! - Fred...

- Mit akarsz csinálni? - Megnézem.

Ne! Ne!

- Ez őrültség! Fred! - Lehet bent valaki.

Állj meg!

Ne menj be, veszélyes! Nézz rám!

A legközelebbi benzinkútról hívjuk a tűzoltókat!

- Nem hallod az ordibálást? - Nem, nem hallok semmit.

Fred, kérlek! Fred! Fred!

Ne menj be oda!

Nem hallod az ordításokat? Valaki segítségért kiált!

Uram! Uram!

Segítsenek!

- Kérem! - Gyerünk!

- Bent van a férjem! - A létrát!

- Bement a férjem! bement a férjem! - Kettőt hátulra is!

Azt mondta, segélykiáltásokat hall!

Bement a házba, hogy kimentse, aki bent ragadt. Bement a házba, hogy kimentse, aki bent ragadt.

Értem. Üljön vissza a kocsiba! Van még más is itt?

- Nem tudom! - Létrát, fiúk! Bent van egy civil!

Üljön be a kocsiba!

Gyerünk, a fenti ablakot!

Ez az. Ki fog törni.

Jól van.

Sajnálom, semmit sem tehettünk.

Nem jutott fel az emeletre.

- Elájulhatott a füsttől. - És a többi holttest?

Más nem volt bent. Ez a ház régóta lakatlan.

- Csak a férje volt bent. - De hát...

- Azt mondta, segélykiáltásokat hallott. - Nem hallhatott.

- Senki nem volt bent. - Senki.

Én sem hallottam semmit.

Próbáltam visszatartani őt...

- Mégis bement. - Bátor volt.

- Elmondtad ezt Michelle-nek? - Tudni akart minden részletet.

Még az apja özvegyének a számát is elkérte.

Tudod, mit? Jobb, ha most lefekszel. Elfáradtál.

- Igen, de ezt el kell mesélnem. - Majd később beszélgetünk még.

Szóval, egy nap...

- Egy nap felhívott az özvegy. - Értem.

Azt kérte, adjam meg a postacímemet,

mert küldeni akar nekem valamit.

És nem sokkal később

jött tőle egy üzenet meg egy levél,

amit ő kapott Michelle-től,

s amiben Michelle bemutatkozott, és azt írta az özvegynek, hogy ő,

Fred lánya volt abban az égő házban. Fred lánya volt abban az égő házban.

„Engem akart megmenteni.

Értem halt meg.”

Ezt írta Michelle az özvegynek.

- Ez őrület! - Az.

- Szia! - Martha vagyok, a púp a hátadon.

- Nem vagy púp a hátamon. Hogy vagy? - Jól. Itthon vagyok.

Kaptam a kezelések között pár nap pihenőt, így hazajöhettem.

Örülnék, ha eljönnél.

Az a baj, hogy a költözködés közepén vagyok.

Akkor most nincs időd, igaz?

Tudod, milyen költözni.

De ha egyedül érzed magad,

beugrom hozzád, és elmehetünk sétálni a parkba.

Sétálni nem biztos, hogy tudok.

Jó, akkor tudod, mit?

Befejezem, amit csinálok, aztán átmegyek. Befejezem, amit csinálok, aztán átmegyek.

Köszönöm, de ezt ne érezd kötelességnek.

- Ezt neked hoztam. - Drága vagy.

- És kapsz két könyvet is. - Köszönöm!

- Kérsz valamit inni? - Egy tea jólesne.

- Herbatea, ha van. - Van, persze.

Ezt beteszem egy vázába.

És ez itt mind a tied. Mindet neked kell megenned.

Hűha! Igyekezni fogok. Gyümölcsimádó vagyok.

- Dolgozol most új könyvön? - Végül is igen. - Dolgozol most új könyvön? - Végül is igen.

Anyagot gyűjtök Dora Carrington festőről

és a Lytton Strachey íróval való kapcsolatáról.

Ez ő. Strachey meleg volt,

és Dora hozzáment a heteró pasihoz, akibe Strachey szerelmes volt.

Hármuk történetét írom meg.

Nem nagy durranás, de talán ki tudok hozni belőle valamit. Nézd csak!

Dora pechére volt egy nála híresebb festőnő...

- Leonora Carrington. - Igen, a szürrealista,

akinek nagyon hasonló volt a neve.

Dora

inkább a Strachey-vel folytatott bizarr viszonyáról volt ismert.

- Tizenhét évet áldozott rá az életéből. - Ejha!

Életrajzi regény lesz, szóval lesz benne olyan, amit én találok ki.

Azt én soha nem engedhettem meg magamnak.

Még szép! Te haditudósító vagy.

Igen, muszáj... Nem mutathatod ki az érzelmeidet,

ki kell iktatnod őket, hogy végezni tudd a munkád,

nézni tudd a poklot, amiben vagy.

Talán inkább rólad kellene írnom.

Rossz lenne neked betegségről és kezelésekről írni.

Tévedsz.

Én csak egy háború- és adrenalinfüggő újságíró vagyok.

Az szerinted semmi?

Nem csupa tragédia volt. Ott is ment tovább az élet.

Volt egy tudósítás, amibe beraktam egy pici fikciót.

- Tényleg? - Viszont az nem jelent meg.

Irakban.

Az utolsó napon, mielőtt eljöttünk Bagdadból.

- Biztos, hogy erre van? - Igen. Fordulj be itt balra!

Végezzünk gyorsan!

Álljunk meg!

Martin! Mit keresel Bagdadban?

- Nagyon jól nézel ki. - Köszönöm.

Bocsánat. Paco, Martin. Ő is karmelita.

Örülök. Bemutatom Marthát. A New York Times kitűnő újságírója.

- Ők a karmeliták, akikről meséltem. - Nagyon örülök.

- Bagdadban akarnak maradni? - Igen, maradunk.

Más nem marad. Az NGO-k, a Vöröskereszt, mind elmentek.

- Tudom. - A helyzet kaotikus, és nagyon veszélyes.

- Maga is itt van. - Nem sokáig. Csak még amíg beszélünk.

De épp most van itt a legnagyobb szükség ránk.

Persze, de akkor is súlyos veszélynek teszik ki magukat.

- És ezt tudják is. - Nem hagyhatjuk a sorsukra őket. - És ezt tudják is. - Nem hagyhatjuk a sorsukra őket.

Lefotózhatunk titeket itt a misszió előtt?

Jó... Lefotózhattok engem és az épületet, de ő nem akarja,

hogy esetleg lássa otthon a családja. Aggódnának.

Persze.

Érthető. Az is elég, ha egyiküket lefotózhatjuk.

Akkor jó.

Itt jó?

Igen. Esetleg gyere egy fél lépéssel közelebb!

Jó, így látszanak a lövésnyomok.

Meg is vagyunk.

Hány éve is volt, hogy utoljára találkoztunk?

- Öt éve. - Öt éve...

Hű...

- Emlékszel Libériára? - Hogy is felejthetném el?

Van rólad pár képem, amik nem jelentek meg.

Elküldeném neked őket. Menjenek a követségre? Elküldeném neked őket. Menjenek a követségre?

Nem, tartsd meg őket! Azokon ott leszek veled.

Jó.

Nagyon örülök, hogy láttalak.

- Vigyázz magadra! - Isten veled.

Honnan ismered ezt a karmelitát?

Sierra Leonéban ismerkedtünk meg.

- Összejöttem vele. - Igazán?

Utána találkoztunk még többször. Mindig háború sújtotta helyeken.

- És szexeltetek? - Igen, persze.

Bernardo nem tagadta meg a testi örömöket.

Mindig a legdurvább helyekre ment el.

Szerintem a szex volt a védőpajzsa.

- Szerintem a másik karmelita a partnere. - Gondolod?

Biztos.

Azért nem fél, és mer Bagdadban maradni. Azért nem fél, és mer Bagdadban maradni.

- Csodálatos történet. - Az.

- Meg ne merd írni! - Dehogy írom meg.

De ezt nem érzik bűnnek?

Nincs lelkifurdalásuk? Elvégre katolikusok.

Nem tudom, erről sose beszélt.

A háború borzalmaihoz képest

a szex miatti bűntudat semmiség, azt megszokod.

Ezt ismerem.

Megírtam a szerelmük történetét, ahogyan elképzeltem,

de megtartottam magamnak.

Szóval írni fogsz Dora Carrington eszelős szerelméről.

És a kapcsolatáról Virginia Woolffal,

akinek szintén udvarolt Strachey.

Micsoda csapat! Úgy csodálom a szabadságukat.

Az ismeretségük 18. évében Strachey meghalt gyomorrákban, Az ismeretségük 18. évében Strachey meghalt gyomorrákban,

és alig két hónapra rá Dora utánahalt: gyomron lőtte magát.

Mindössze 38 évesen.

Lenyűgöző a gesztus szimmetriája:

a férfi gyomorrákja után a nő gyomron lövi magát.

Engem is lenyűgöz.

Vajon Virginia Woolf mit gondolt Carrington haláláról?

Nem lehet, hogy látott benne egy intő jelet,

meglátta benne a saját sorsát?

Hogy ő is úgy végzi?

- Szerinted én is úgy végzem? - Nem!

Dehogyis! Több élet van benned, mint bárkiben.

A héten elkezdek egy új kísérleti immunterápiás kezelést.

Már kipróbálták, és hatásosnak tűnik méhnyakrákosoknál.

- De hát ez remek! - Igen.

- Majd szólj, ha meglátogathatlak! - Jó.

Apropó szimmetria, Apropó szimmetria,

emlékszel Damian Cunninghamre?

Hogyne emlékeznék! Tőled örököltem őt.

- A közös szeretőnk. - Nem...

Szörnyű érzés volt, hogy összejöttetek, miután jártam vele.

Nem volt közös, mert szakítottatok, és elutaztál.

Már nem akartam őt, és bevallom, sosem voltam hű hozzá.

De tény, hogy szenvedélyes és lelkes szerető volt.

- Remélem, te is ezt tapasztaltad. - Nem panaszkodhattam.

Szia!

Mi a baj?

Nem hatott.

Áttétek vannak a májamban és a csontjaimban. Áttétek vannak a májamban és a csontjaimban.

- Egek! - Hallgattam volna az ösztöneimre!

Kitettem magam ennek a tortúrának! Hasmenés, hányás, gyengeség...

És ez a vége!

- Hiú reményekkel áltattam magam! - Jól van, jól van.

Mit mond az orvos? Azt mondd meg!

Azt, hogy elélhetek még hónapokig, talán egy évig is.

Hogy folytassuk a kezelést, habár reménytelen.

Talán mégis hat majd.

Nem akarok önsajnálatba süppedni.

De ezt nem tudom sztoikusan viselni.

Nem akarok szörnyű fájdalmakat.

Nem tudsz higgadt lenni, amikor kínlódsz.

Nem tudsz észnél lenni.

Egy dologra tudsz csak gondolni: a kurva rákra!

Mindig vigyáztam az egészségemre.

Most már bánom. Az orvos szerint erős a szívem. Mi következik ebből? Most már bánom. Az orvos szerint erős a szívem. Mi következik ebből?

Hogy a testem a végsőkig küzdeni fog, én meg jó sokáig szenvedhetek?

Nem tudom.

Nem tudom, hogyan segíthetnék.

Nagyon sajnálom.

Szerintem jár nekem a tisztes halál.

Hogy ne görcsös vonaglás legyen a legvége.

Hogy némileg méltóságban menjek el, tisztán és szárazon.

De tudom, ez túl nagy kérés.

- Miért kelt fel, Martha? - De kurvára unom ezt!

- Segítene, kérem? - Persze. Feküdjön le!

Gyere, segítek.

- Hadd jöjjön! - Jól van.

Szar drogos leszek a végére.

- Már most az vagyok. - Nincs ezzel semmi baj. - Már most az vagyok. - Nincs ezzel semmi baj.

Ez segíteni fog.

- Még mindig itt vagy? - Igen.

Szóljak, hogy hozzák a vacsorát?

- Éhes vagy? - Nem.

Ingrid... Ingrid...

Mit gondolsz, búcsúzzak el a legközelebbi barátaimtól?

Azt tedd, amit jónak látsz.

Csak békére és nyugalomra vágyom.

Gondolkodtál azon, hogy mit akarsz még csinálni?

És hogy hol? Szeretnél még elmenni valahova?

Nézd!

Rózsaszínű hó.

Tudtam, hogy valami jó is lesz a klímaváltozásban.

Hát,

ezt is megértem.

Emlékszel Joyce-tól A holtak végére?

Halványan.

„Hull a hó,

hull a magányos temetőre,

kábán hull a mindenségen át.

Lankadtan hull,

mint test a végső nyughelyére,

hull az élőkre

és a holtakra.”

Késő van,

mennem kell.

Köszönöm.

Jövök holnap is.

Fél óra múlva kezdődik a mozi. Nem megyünk be még a tömeg előtt?

Nem, beszélnem kell veled valamiről.

- Jól van. - Nem fogok kínok között elmenni.

Szereztem egy eutanázia-tablettát.

Ne kérdezd, hogyan. A dark weben szinte minden van.

Egy csomó opioidom is van az erős fájdalmak ellen.

Ne nézz így rám. Nem azt akarom, hogy lebeszélj róla.

- Nem tudom, mit mondjak. - Azt remélem, igent mondasz.

- Mire? - A kérésemre, hogy segíts.

Miben segítsek?

Sokszor szembenéztem a halállal,

de mindig volt velem valaki.

Mi, haditudósítók valahogy családként működtünk.

Ez is egy háború,

és nem félek tőle, de...

ahogy máskor, ha szembenéztem a halállal,

most sem akarok egyedül lenni.

Arra kérlek, hogy légy ott a szomszéd szobában.

- Most már be kéne mennünk. - Lehet,

de én inkább szeretném megbeszélni ezt veled.

Jó.

Tudod már, mikor akarod megtenni?

Pontosan nem. Egy hónapon belül.

Mielőtt annyira leépülök, hogy rám sem ismersz.

A következő hetekben elvileg elég jól leszek,

azalatt meg akarom tenni.

Az orvosok úgy tudják, visszamegyek kezelésre.

Jobb, ha nem fognak gyanút.

- Hol akarod csinálni? - Semmiképp sem otthon.

És olyan helyen sem, ahol valaha jól éreztem magam.

Hiba visszamenni oda, ahol boldog voltál.

- Csak elrontod a szép emlékeket. - Igen, ezt értem.

Az hiszem, könnyebb lesz elengedni az életet,

ha nincsenek körülöttem ismerős dolgok, szeretett dolgok.

Az visszatartana.

Jobb lesz egy idegen hely,

ami kényelmes és biztonságos,

és nincs túl messze.

Segítsek ilyen helyet találni, és ott berendezkedni neked? Segítsek ilyen helyet találni, és ott berendezkedni neked?

Nem, nem.

Nem, azt megoldom.

Nekem az kell, hogy ott legyen velem valaki,

ott legyen a szomszéd szobában.

- Miért nem egy barátnődet kéred meg? - Te az vagy.

Igen, persze, az vagyok. A barátnőd vagyok, persze.

De évekig nem találkoztunk.

Miért nem Stellát kéred meg? Vagy Maggie-t?

Vagy Vanessát? Ők gyerekkorod óta a barátnőid.

Elismerem, először rájuk gondoltam. Mindhármukat megkértem.

Mind a hárman elszörnyedtek, és nemet mondtak.

Megértették, de azt mondták,

nem segíthetnek abban, hogy eldobjam az életem. Szó se lehet róla.

- És a lányod? - Nem tehetem meg vele.

Nem voltam olyan jó anyja, hogy ráterhelhessem a halálomat.

De legalább beszéld meg vele, vond bele valamennyire! De legalább beszéld meg vele, vond bele valamennyire!

Semmi közünk egymáshoz.

Ő maga tette ezt világossá, mikor a dilemmámról beszéltem neki.

„Te döntöd el” – ezt mondta.

- És igaza van. - Igen.

Mindegy, mi van veled, az emberek azt akarják, hogy harcolj.

Azt tanultuk, hogy így kell hozzáállni a rákhoz.

A beteg és a betegség közötti harcnak kell tekinteni,

vagyis a jó és a rossz csatájának. vagyis a jó és a rossz csatájának.

Ha túléled, akkor hős vagy.

Ha veszítesz, hát,

akkor biztos nem küzdöttél eléggé.

Nem szabad azt mondani, hogy valami „végzetes” vagy „gyógyíthatatlan”.

Ezeket defetista szavaknak bélyegzik.

A legrosszabbakat a támogató csoportokban hallja az ember.

Egyesek azt gondolják, a rák ajándék.

Lehetőség a spirituális kiteljesedésre. Baromság!

Lássa csak mindenki, hogy én így harcolok.

A rák nem intézhet el, ha én előbb intézem el magamat.

És mi értelme várni, ha én már készen állok?

Egészen biztos, hogy készen állsz rá?

Abszolút. A diagnózis óta.

- Tudod, hogy szörnyen félek a haláltól. - Tudom. - Tudod, hogy szörnyen félek a haláltól. - Tudom.

Olvastam a könyvedet. Eddig ezért nem kértelek meg.

De megértesz, nem?

De, és irigyellek. Ura vagy az életednek.

Csak azt kérem, legyél ott velem az utolsó napokban,

mintha együtt nyaralnánk.

Tudni akarom, hogy mikor megtörténik, lesz valaki a szomszéd szobában.

- Ez rémisztő számomra. - Megértem.

Jogod van ezt tenni, és csodállak érte,

de hogy holtan találjalak, ahhoz nem vagyok elég erős.

Sokkal erősebb vagy, mint hinnéd.

Semmi baj. Meg kellett próbálnom.

Most nem tudok válaszolni, át kell gondolnom.

Most rémült és zavarodott vagyok.

Megértem. Tudom, hogy hirtelen jött...

és hogy felkavaró.

Majd csak lesz valaki.

- Nem voltam túl sok? - Nem, dehogy.

- Martha? - Szia, Ingrid!

Döntöttem. Döntöttem.

Gyere be!

A tulajdonos ékszertervező.

A barátnőm, úgyhogy alacsony a lakbér.

Olyan, mintha egy lomtalanításról rendezték volna be.

Nem teljesen.

És tudni kell válogatni a lomok között.

Még nem is rendezkedtél be.

Segítsek?

Ne.

Ráér utána.

És még így is elmész Marthával.

Nagyon egyedül van, Damian.

Most egyik barátja sem segít neki. Nem az első vagyok, akit megkért.

A lánya mintha nem is létezne.

Évekig voltunk együtt, és sose beszélt a lányáról.

Igen, ez...

Az egy szomorú történet. Szörnyű, borzasztó félreértés.

Tudja, hogy tartjuk a kapcsolatot?

Nem, csak futólag kerültél szóba.

- Szép emlékei vannak rólad. - Igazán?

A kapcsolatunk elég szexközpontú volt. Folyton készült valahova,

ezért mindig volt egy sürgetettség a szeretkezéseinkben.

Mint egy terroristával, minden aktus az utolsónak tűnt.

- Nagyra értékel mint szeretőt. - Az izgat, te hogyan értékelsz.

Nem igaz, hogy most is flörtölsz.

- Nem, ez komoly. - Nem komoly.

Martha helyzete, az a komoly.

De te rettegsz a haláltól.

Most írtál róla egy könyvet. Vagy ez a könyv miatt elmúlt?

Nem.

Szia! Hogy vagy?

Jobban. Sokkal jobban, mióta igent mondtál. Jobban. Sokkal jobban, mióta igent mondtál.

- Hol vagy? Otthon? - Igen.

- Virágot öntözök. - Úgy tudtam, arra felvettél valakit.

Igen. De ma volt kedvem csinálni, és élvezem.

Jól van.

- Eldöntötted már, hova megyünk? - Emiatt hívlak.

Woodstock közelében van, kábé kétórányira a várostól.

Csodásan néz ki.

Egy kicsit drága, de ezen most nem fogok spórolni.

És megvan, hogy mennyi időre...

Egy hónapra béreltem ki. Annyi idő bőven elég lesz.

- Egy hónap? - Igen. Rosszak a laborleleteim,

pihennem kell az új kezelés előtt,

és csak te tudod, hogy azt már nem kezdem el.

Nem döntöttem a napjáról.

És hát úgysem fogom megmondani neked.

De... készen állok rá.

Mi több, türelmetlenül várom.

Két hét múlva előadok Woodstock közelében,

a Bardon, szóval találkozhatunk.

Nem hiszem, hogy jó ötlet. Végig Marthával leszek.

- De ha tudlak, felhívlak. - Kell majd egy ügyvéd.

- Igen, keresnem kell egyet. - Abban segíthetek.

- De be kell avatnom őt. - Nem. Nem, akkor inkább ne.

- Ez titok. Neked se mondhattam volna el. - Jól van.

De ha bármire szükséged van, szólj!

- Aggódom érted. - Köszönöm.

A leírás szerint ez a lépcső vezet fel a bejárathoz.

Jól van.

Ezt nézd!

Hát ez csoda szép!

Még gyönyörűbb, mint a képeken volt.

- Ez egy eredeti Hopper? - Eredetit nem hagytak volna itt.

Nagyon jó minőségű repró. Eredetinek hat.

Hallod? Hát nem csodálatos?

Kifekhetünk a napra, mint a Hopper-képen,

és élvezhetjük az alkonyi szellőt.

Jól vagy?

Tökéletesen.

- Nem baj, ha ezt választom? - Dehogy baj. A tied a ház.

- Ez túl kicsi. Nézek egyet odalent. - Oké. - Ez túl kicsi. Nézek egyet odalent. - Oké.

Ezt a szobát választom, jó?

Jó, persze!

Nem baj, hogy nem a szomszéd szobában leszek?

Hallom a lélegzésedet!

- És hogy kiabálsz! - Jól van!

Jól van.

- Pakoljunk ki neked! - Köszönöm.

Majd én kipakolok. Nem a gondozóm vagy, Ingrid, hanem a vendégem.

Jól van. Jól van.

Akkor kipakolok magamnak.

Martha?

Mi a baj?

- Nem fogod elhinni! - Mit?

- Nem hoztam el! - Mit nem hoztál el?

Az eutanázia-tablettát! Otthon maradt. Haza kell mennünk!

- Reggel elmegyünk érte. Semmi baj. - Nem reggel. Most kell mennünk.

Tudnom kell, hogy megvan, hogy nem vesztettem el.

- Hogy nem csak álmodtam. - Jól van.

Nagyon macerás lenne másik tablettát szerezni.

Van egy barátom, aki ismer egy matematikust,

és az találta a dark weben.

Mocskos üzlet ez,

és persze abszolút illegális.

Rémisztő a tudat, hogy ilyen dolgok vannak

a számítógépeink mélyén.

Bűnözőnek érzem magam.

Nem hittem, hogy jövök még ide.

Ez a gyönyörű kilátás!

Az élet csupa meglepetés. Jól van, munkára!

- Oké. - A konyhában kezdem.

Ne félj, meglesz.

Gondolkozz, hova szoktál eldugni dolgokat.

- Sose dugtam el semmit. - Nem?

Csak arra emlékszem, hogy borítékba tettem.

Jól van. A dolgozószobádban kezdem. Rendben?

Jó. Oké.

Hova tettem? Hova tettem?

Jézusom! Sosem találjuk meg.

AGYŐ

- Találtam egy borítékot. - Ez az!

Hol volt?

Az íróasztalfiókban. Benne volt a kulcs, és kinyitottam.

Hogy felejthettem el? Még a kulcsot is benne hagytam?

Magaddal akartad vinni, de elfelejtetted. Nem nagy ügy.

Köszönöm.

Milyen furcsa érzés!

Mintha a halálom után jöttem volna vissza. Mintha a halálom után jöttem volna vissza.

Ne mondj ilyet!

Korai még kísértetnek tartani magad.

- Rendet rakok, mielőtt elmegyünk. - Köszönöm.

Bocsásd meg, hogy így ráncigáltalak!

- Ne haragudj! - Semmi baj.

Milyen jó visszajönni ide!

- Ilyen elcseszett hűtőt! - Segítsek?

Sikerült.

Nem lehet, hogy az otthon felejtett tabletta egy jel volt?

Talán mégsem állsz teljesen készen.

Kértelek, hogy ezt soha ne mondd.

Nem emlékszem, hogy kértél volna.

Egy csomó mindenről azt hiszem, hogy mondtam.

Ezt nevezik kemóagynak.

Kihagy az emlékezetem, és folyton elkalandozom. Kihagy az emlékezetem, és folyton elkalandozom.

Ez sokszor megmarad a kezelés után is, akár még évekig.

Azt legalább megúszom.

Amikor írok,

amikor írtam,

ezerszer ellenőriznem kellett a szöveget.

Nem bízhatok már az ítélőképességemben.

Akkor ebben a döntésedben miért bízol?

Honnan tudod, hogy nem kemóagy ez is?

Az éjjeliszekrény felső fiókjába tettem a tablettát.

Ha elfelejteném, bár nem hiszem, hogy el fogom, emlékeztess rá!

És szeretném, ha erről nem beszélnénk többet.

Nekem is van némi közöm ehhez, nem gondolod?

Persze. Hogyne.

Hagyok egy levelet a rendőrségnek, amiben leírok mindent, Hagyok egy levelet a rendőrségnek, amiben leírok mindent,

azt is, hogy honnan szereztem a tablettát.

A te neved sehol nem fog szerepelni.

Annyi kell, hogy azt mondd, nem tudsz semmit. És kitarts emellett.

Nem mondok többet. Minél kevesebbet tudsz, annál jobb.

És még egy fontos dolog.

Nyitott ajtóval fogok aludni,

és amikor reggel csukva találod,

akkor már túl leszünk rajta.

Ez a jel, a csukott ajtó.

Tudom, hogy nehéz.

De gondold azt, hogy üdülünk!

Írhatsz, jöhetünk, mehetünk...

Nem hiszem, hogy oda tudnék figyelni.

És ha írnék, talán beleírnálak, amit nem akarok.

Persze. Az bonyodalmat okozna, ha vizsgálatot indítanak.

Nem fogok írni.

- Várj, amíg meghalok. - Jézusom!

Ne mondd, hogy „várj, amíg meghalok”, ha kérhetem.

Nem mondom.

Keresni fogok egy edzőtermet, ahova hetente kétszer eljárhatok.

Csak én eszem, és nem akarok hízni, amíg te sorvadsz.

Lassabban egyél, hadd érjelek utol!

Eszem, látod?

Valósággal a kezemben tartottam a halált.

Sosem hittem volna, hogy ennyire könnyű.

Martha?

- Jó reggelt! - Jó reggelt!

Reggelit készítek.

- Kérsz pirítóst? - Nem, csak kávét.

Tölts magadnak! Ott van készen. Van narancslé, gyümölcs,

amit csak akarsz.

Tegnap elfogadhatatlanul viselkedtem.

Abszolút megértem, hogy kiborított.

De a mostani állapotomban semmit sem ígérhetek. De a mostani állapotomban semmit sem ígérhetek.

Szükség esetére...

van egy közepesen erős nyugtató ebben a fiókban.

Ha elviselhetetlennek érzel, vegyél be egyet, segít ellazulni.

Tegnap este jól jött volna.

Hihetetlen egy nő vagy, Martha, de tényleg.

Írtam egy bevásárlólistát. Szükség van pár dologra.

Neked kell valami?

Asszem, nem.

Eljössz velem a boltba?

Talán majd máskor. Olyan jó itt.

- Inkább itt maradok, ha nem baj. - Dehogy baj.

Edzőtermet is találtam a közelben.

Remek! Nagyon jó ötlet, hogy edzel.

Jó, akkor... Jó, akkor...

Lesz nálam telefon, ha mégis kell valami.

Köszönöm.

- Jó napot! Szeretnék önöknél edzeni. - Tag nálunk?

Nem, nem itt lakom.

Ha személyi edzővel edz, nem kell tagnak lennie.

- Jó, akkor kérek egy edzőt. - Jonah-t kedvelni fogja.

Kösz.

Mit szólna, ha dobogóval melegítenénk be?

- Rendben. - Rendben?

Tudja ezt csinálni 30 másodpercig?

- Persze. - Akkor tessék!

Megy az óra. Nagyon szép.

Koncentráljon a lábára, és a karja is mozogjon, ahogy lépked!

És elég. Szép!

- Nagyon erős az ifjú hölgy. - Kampec, az vagyok. - Nagyon erős az ifjú hölgy. - Kampec, az vagyok.

Más változatokat is csinálhatunk.

Kipróbálhatja ezt is. Előre-hátra.

Vagy felugrik rá, aztán leugrik balra,

majd jobbra, majd hátra, és kész.

- Jó. - Próbálja ki!

Szép. A törzsizmokra figyeljen!

És a légzésre!

Beszív és kifúj.

Jó. Még egyszer!

Minden rendben?

Ha jó kondiban vagyunk, tovább tart meghalni.

Mikor jön a halál, az elme menni akar, de a test tovább küzd.

Minden szívdobbanás egy „nem” szó.

Hát, eggyel több ok, hogy odafigyeljen magára.

- Egy haldokló barátommal lakom együtt. - Sajnálom. - Egy haldokló barátommal lakom együtt. - Sajnálom.

Üljünk le! Tessék!

Tudok valahogy segíteni?

Legszívesebben megölelném,

de már nem szabad megérintenünk a vendéget a perek meg ilyenek miatt.

És ez baj,

mert magyarázva nehéz igazítani valakinek a testtartásán.

Az érintés nagyon fontos lenne.

Abszurd és embertelen világ ez.

És nem úgy néz ki, hogy javulni akarna.

De köszönöm, ezzel megölelt.

Ezt a könyvet el akartam olvasni.

Hát nem csodás cím? Érzéki csavargás. Hát nem csodás cím? Érzéki csavargás.

Megveszed?

Nincs már időm kiolvasni.

Tetszik ez a rendszerezés.

Nézd! Martha Gellhorn.

Kilátás a földről.

Ő írta azt, hogy csak egy háborút szeret igazán az ember,

utána már csak teszi a dolgát.

A tied melyik?

Egyértelműen Bosznia.

A bosnyákok élet-halál harcát

egy állig felfegyverzett sereggel szemben

mindenki a szívébe zárta, aki látta a mészárlást.

Nagyon kevés női haditudósító van.

A háború a férfiak ügye.

Egynek kell lenned a fiúk közül. Egynek kell lenned a fiúk közül.

Az nekem nem volt gond. Mindig úgy éltem, mint egy férfi.

Igazából szerintem Michelle leginkább azt várta volna el,

hogy legyen egy anyafigura az életében.

És el kell ismernem,

ez jogos igénye volt.

Ne légy ilyen szigorú magaddal!

Nézd, ki látogat el ide! A társaság lelke!

„Mi rossz jöhet még? Integritás a városi életben.”

Nem mész el?

Már hallottam, és nem vágyom még egy olyan estére.

- Van elég saját apokalipszisem. - Rosszul érzed magad velem?

Nem, róla beszélek, az előadásáról.

Világválságok, klímaváltozás.

Jó napot!

- Szép a haja! - Kösz.

Amikor rám törnek a rémálmok,

a régi szerelmeimre gondolok.

Ez olyan, mint egy dal szövege.

Egy jó dalé.

Ha csak egy éjszakát kapnék!

Néha eszembe jut Damian.

Még mindig a szexet tartom a legjobbnak halálfélelem ellen.

Lásd a spanyol karmeliták.

A háború promiszkuus nőt csinált belőlem.

Helyes!

- Tartod vele a kapcsolatot? - Kivel?

Damiannel.

Időnként találkozunk.

„Mi rossz jöhet még?”

Hát, Hát,

azt te el se tudod képzelni, édes Damian.

Szia!

- Jól vagy? - Írni próbáltam.

Nem megy.

Ebben a háborúban képtelen vagyok bármit is írni.

És olvasni?

- Imádtál olvasni. - Próbáltam.

Próbáltam a kedvenc íróimat olvasni.

De valahogy eltűnt a varázsuk.

Faulknerről beszélek,

Hemingwayről...

Nem tudok odafigyelni.

Az agyam elrepül a semmibe.

Ha túl fáradt vagy,

felolvashatok neked.

Nemcsak az olvasást,

mást sem tudok már élvezni.

Már nem tudom, mire érdemes odafigyelnem.

Nagyon kevés időm maradt, nem akarom pazarolni.

Jól van.

Na és a zene?

Csak a madarak énekére tudok odafigyelni.

Még jó, hogy minden nap szerenádot adnak nekünk.

A zene kizökkent.

Betolakszik közém és aközé, amit csinálok,

még ha csak gondolkodom is.

Talán a kemó hatással volt a hallásomra is.

Édesem...

Nagyon kevés maradt meg a régi önmagamból.

Egy kis testi és lelki megnyugvást akarnék,

és csak beszélni, amikor megrohannak az emlékek.

- Túl sokat beszélek? - Nem, nem.

Beszélj csak, imádlak hallgatni.

Mi történt? Mi baj van?

Csukva volt az ajtó...

Jaj, ne haragudj!

Kinyitottam az ablakot.

- A huzat csukhatta be. - Jézusom!

Nem szép, hogy dühös vagy rám azért, mert még élek.

Tekintsd ezt főpróbának!

Most már tudod, milyen lesz.

Tudod, hogy fogod érezni magad.

Elintézed majd a telefonokat,

és megcsinálsz mindent, amit megbeszéltünk.

Nem tudtál semmiről.

- Pihenni jöttünk ide... - Könyörgök, hagyd abba!

Jó.

LEVÉL EGY ISMERETLEN ASSZONYTÓL

Elég volt mára?

Vagy akar még mozizni az ifjú hölgy?

Mondtad, hogy megvan itt A holtak?

- Vagy azt csak álmodtam? - Igen, megvan.

- Meg akarod nézni? - Igen.

Jól van.

Megvan.

A HOLTAK

Igen, igazat írtak az újságok.

Havazik egész Írországban.

Belepi a sötét központi síkság minden részét,

a kopár dombokat. a kopár dombokat.

Lágyan hull a Bog of Allenre,

és távolabb nyugatra lágyan hull

a Shannon sötéten háborgó hullámaiba.

Mind árnyakká válunk, egymás után.

Hull a hó,

hull a magányos temetőre, ahol Michael Furey nyugszik.

Kábán hull a mindenségen át, lankadtan hull,

mint test a végső nyughelyére,

hull az élőkre és a holtakra.

Hallod őket?

Megvirradt,

és te még élsz.

- Ez túl sok. Nehezebb, mint gondoltam. - Jól van.

- Le kell ülnöm. - Jól van. Üljünk le ide!

Segítek.

Jól van, tartalak. Leülhetsz.

Ez az.

Jól van.

Így nagyon jó.

Mielőtt eljöttünk ide, új végrendeletet írtam.

Kérlek, ne beszéljünk most erről!

A lakást, és ami benne van, Michelle-re és rád hagyom.

Megtaláltam a háborús naplóidat.

Mit akarsz, mi legyen velük? Elolvashatom őket?

Hát persze.

- Elmondhatom a történetedet? - Azt csinálsz, amit akarsz.

Én már nem leszek.

- Ezt mondhatom? - Nem.

Rendben.

Ezt ne most beszéljük meg, jó?

Jól van. Ott találkozunk. Szia!

Drága Ingrid! Olyan gyönyörű nap a mai,

hogy úgy gondoltam...

- Szia! - Szia! - Szia! - Szia!

- Minden rendben? - Igen. Isteni ez a szellő.

Vigyázz, kicsit hűvös van.

Ha nem kellek most, elmegyek edzeni. De maradhatok is.

- Menj! Nem akarlak folyton nyomasztani. - Nem nyomasztasz.

Igazán jól viselkedsz.

Beszéltél rólam az edződdel?

Hát... igen, szóba kerültél.

A jó kondiról beszéltem,

és hogy a szív dobog, mert élni akar.

Arról, amiről a kórházban beszéltél.

Azt hitte, megbolondultam,

ezért elmondtam, hogy van egy beteg barátnőm. Ennyi.

De ne felejtsd el: nem tudsz semmiről semmit.

Gyere, adj egy puszit!

- Megleszel? - Igen. - Megleszel? - Igen.

- Szia! - Szia!

- Hazudtam neki, és ez rossz. - Gyakorolnod kell.

Hogy hazudok?

Igen. Hisz elvileg nem tudsz Martha szándékáról.

Igaz.

És találtam egy ügyvédet szükség esetére.

Köszönöm, de most ne beszéljünk erről. Hogy sikerült az előadás?

Nem örültek neki, hogy nem tehetnek fel kérdéseket.

A végén

dohogtak, és valaki beszólt, hogy gyáva vagyok.

Hidegen hagy. Túlságosan sokáig óvtam a jó híremet, na de minek? Hidegen hagy. Túlságosan sokáig óvtam a jó híremet, na de minek?

Mit kezdesz a plusz szabadidőddel? Többet csinálod, amit szeretsz?

Bevallom, ahogy öregszem, lohad az érdeklődésem a dolgok iránt.

Martha is ezt mondta.

Hogy nagyon kevés dolgot tud még élvezni.

Megértem.

- Te nem vagy beteg. - De ezt érzem, főleg a pandémia óta.

Nem járok moziba, nem hallgatok zenét.

Sokat olvasok, de csak az előadásaimhoz kötődő dolgokat.

Jársz galériába? Imádtál, együtt is sokat mentünk,

és csodáltuk a művészet erejét. Azt még élvezed?

Ha minden költő a klímaváltozásról írna,

az se mentene meg egyetlen fát se.

- A fák legalább még érdekelnek. - A szex is érdekel.

- Akkor nincs olyan nagy vész. - Fiatal koromban

ha szex nélkül telt el egy nap, úgy éreztem, hogy nem teljes. ha szex nélkül telt el egy nap, úgy éreztem, hogy nem teljes.

- Igen, emlékszem. - Nem nosztalgiázom,

de hiányoznak az éjszakák, amikor ittunk,

drogoztunk, szexeltünk,

és ez jól megfért a komolyan vett munkánkkal.

Te ittál, és te drogoztál.

- Nálam biztos többet. - Talán keveset ittál,

de mindig úgy viselkedtél, mint aki lépést tart velünk.

Nem hiányozhattál a buliból.

Amíg meg nem untad, és el nem mentél felfedezni Európát.

- Arról nem mesélsz? - Az előadásodról beszéljünk!

Bevallom, egy kicsit monomániássá váltam.

A fiam már szóba se áll velem, mert nem titkoltam,

mennyire megdöbbent, hogy a neje újabb gyereket vár.

Eltiltott a menyemtől, nehogy elvetéljen.

- Hogy mondhattad, hogy ne szüljön többet? - Ez már a harmadik!

Mi lesz a következő lépés? Hogy öngyilkosok leszünk? Mi lesz a következő lépés? Hogy öngyilkosok leszünk?

Az embereknek fel kell fogni végre, milyen állapotban van ez a bolygó.

De ez neked most talán nem a legjobb téma.

Egy haldokló nővel laksz együtt egy világban, ami szintén agonizál.

Tényleg ilyen rossz a helyzet?

Igen. Nézd meg, mik a kilátások, és mit csinál a világ.

Több szén-dioxidot bocsátunk ki, mint eddig bármikor.

Előbb vagy utóbb, és félek, hogy inkább előbb,

ebből az egészből egy pokol lesz.

Semmi nem sietteti annyira a bolygó pusztulását,

mint a neoliberalizmus életben tartása és a szélsőjobb előretörése.

És pont ez a két dolog történik most szépen, karöltve.

Bocsáss meg, nem akartalak lelombozni,

de engem ez kiborít. de engem ez kiborít.

Nem sulykolhatod mindenkibe, hogy nincs remény.

Tragikus a helyzet.

És talán durva, hogy ezt kimondom,

de nem hiszem, hogy az emberiség képes helyesen cselekedni.

Bármelyik nap holtan találhatom Marthát, de ez nem ok arra,

hogy ne élvezzek minden vele töltött percet. Épp ellenkezőleg.

Tanulok tőle, és neked is kéne,

mert sokféleképpen lehet egy tragikus helyzetben élni.

Persze hogy fájdalmas,

de el tudom viselni.

Próbálok ugyanolyan örömmel tekinteni az életre, mint ő,

és ugyanolyan megbecsüléssel, szóval nem vagyok vevő a szövegedre.

- Ezt mindig csodáltam benned. - Mit?

Nagyon kevesen tudnak úgy szenvedni,

hogy nem keltenek vele bűntudatot másokban.

- Szerinted soká tart még? - Nem, bármelyik nap megtörténhet.

Fel kell készülnöd. Ismerem a rendőröket.

Mindenfélét kérdeznek majd, turkálni fognak a kapcsolatotokban.

- Kell egy előre kitalált szöveg. - Az már megvan.

Jól van. Légy erős, és ragaszkodj a sztoridhoz! És ha megtörténik, Jól van. Légy erős, és ragaszkodj a sztoridhoz! És ha megtörténik,

előbb a rendőrséget hívd, utána engem.

A lányát is fel kell hívnom előtted.

De vigyázz, mit mondasz neki!

Be kellett avatnom az ügyvédet a dologba.

Miért viselkedünk úgy, mintha bűnözők lennénk?

Miért nem lehet jogunk méltóságban meghalni?

Lesz, ha majd végleg összeomlik az egészségügyi ellátórendszer.

Martha?

Drága Ingrid! Olyan gyönyörű nap a mai,

hogy úgy gondoltam, most érdemes elmennem.

Megnyugtatott, hogy nem vagy a lenti szobában,

hiába akartam azt eredetileg.

De hát tudod, hogy mindig rögtönzök,

és szinte boldogít a tudat, hogy amíg én elmúlok a napozóágyon,

addig te kint a világban valami mást élsz át, nem a halálomat.

Senki nem vádolhat majd bűnrészességgel.

Elkísértél engem addig, ameddig az ember elkísérheti a másikat. Elkísértél engem addig, ameddig az ember elkísérheti a másikat.

Hívd fel a lányomat, és kérd a bocsánatát!

És köszönöm, kedves.

Martha,

bármit megteszek neked.

Vacsora után megnéztünk egy burleszkfilmet, mint már mondtam.

És nem vett észre semmi furcsát, semmit, ami gyanút keltett volna?

- Próbáljon emlékezni! - Emlékszem. Vidám este volt.

Nem tett utalást? Nem mondott semmit?

Jó éjszakát kívántunk, aztán én felmentem,

és sokáig olvastam egy könyvet,

amit ő ajánlott, az Érzéki csavargást.

Elizabeth Taylorról és Richard Burtonről szól. Ismeri?

Nem.

- Nagyon szórakoztatónak találtuk. - Csak a feltett kérdésre feleljen!

Mit csinált másnap?

Egy barátommal ebédeltem.

Mikor hazaértem, szólongattam Marthát, és mivel nem felelt,

bementem a szobájába. De nem volt ott. bementem a szobájába. De nem volt ott.

Akkor kimentem a teraszra, és ott megtaláltam.

Először azt hittem, csak elaludt a napon.

Nagyon megijedtem, és hívtam a mentőket.

Nagyon gyorsan kiértek, és megvizsgálták őt,

de már nem tehettek semmit.

Ilyen tablettát az vesz, aki meg akarja ölni magát vagy mást.

- Maga nem tudott erről? - Miről?

Hogy van ez a tiltott szere.

Nem. Használt fájdalomcsillapítókat,

tapaszokat és tablettákat, de nem beszélt róluk részletesen.

Furcsa, hogy ilyen jó barátok voltak,

mégsem mondott magának semmit.

Ezt a tablettát nem lehet csak úgy megvenni a sarki patikában.

Nagyon nehéz szerezni.

Szerintem amikor kivette a házat,

akkor már tudta, hogy ezt akarja tenni.

Lehet, de nekem nem mondott semmit. Lehet, de nekem nem mondott semmit.

Kimerült volt az előző kezeléstől, és pihenni akart a következő előtt.

- Nem az a típus volt, aki feladja. - Nem panaszkodott?

Nem mondott olyat, ami azt jósolta,

ami jött? Maga nagy felelősséget vállalt.

Panaszkodott néha.

És mit panaszolt el? Mit mondott?

Hogy már semmi nem köti le.

Például már nem tudott se olvasni, se írni.

Pusztán csak élt.

Nézze, én nagyon nehezen tudom elhinni,

hogy semmit sem mondott magának.

Tudható volt, hogy nagyon beteg,

de csak üdülni akart az újabb kezelés előtt, ahogy már mondtam.

Beszéltünk Martha néhány közeli barátjával is.

Többségükben ugyanazt vallották, mint maga.

De egyikük, Stella Byrne elmondta, hogy Martha a kemoterápia után

arra kérte, utazzon el vele egy vidéki házba,

ahol ő majd öngyilkosságot követ el.

A kérés az volt, idézem:

„Legyél ott a szomszéd szobában!”

A barátnő nemet mondott.

Nem a szomszéd szobában laktam, hanem a lentiben.

Mrs. Byrne-t nem lepte meg az öngyilkosság híre.

Más szó is van Martha tettére: eutanázia.

Hívja, ahogy akarja, de amit a barátnője tett, az bűn,

és én rendőrként, emberi lényként és hívőként

határozottan ellenzem a bűnelkövetést.

Ahogy a bűnsegédletet is.

Damian, eljönnél a rendőrségre?

- Ennek sose lesz vége. - Mivel magyarázza, hogy Martha barátnője

Mrs. Byrne-nek elmondta, mire készül, de magának nem?

Befejeztem. Ha őrizetbe vesz, mondja meg, mivel gyanúsít!

- Ha nem, megvárom az ügyvédemet. - Miből gondolta, hogy ügyvéd kell?

Kérdezze a barátját! Végignézte a kihallgatást.

Szerintem maga hazudik.

És olyan típus, aki kész segíteni egy barátjának az öngyilkosságában.

Engedd ki!

- Szia! - Szia!

- Hogy vagy? - Megvagyok.

Az ügyvédem, Sarah.

- Örülök. - Köszönöm, hogy eljött.

Damian tájékoztatott. Hogy zajlott a kihallgatás?

- Mintha én lennék a gyilkos. - Velem voltál.

- Akkor is bűnrészesnek tartanak. - Jó, de...

Martha barátnője, Stella Byrne elmondta nekik,

hogy Martha előtte tőle kért segítséget.

Biztosan felvették az egészet.

És ez az úr végig jelen volt.

- Bejöhet. - Csak én megyek. Az ügyvédje vagyok.

Ne aggódjon, világos a helyzet.

- Kösz, hogy eljöttél. - Természetes.

Jézusom, mekkora seggfej! Sose beszéltek még így velem.

Sikerült kifognia egy vallási fanatikust, de leállítjuk őt.

- Panaszt teszek. - Köszönök mindent.

Maradjon elérhető még 48 óráig, amíg elvégzik a formaságokat. Maradjon elérhető még 48 óráig, amíg elvégzik a formaságokat.

- Megadtam nekik a számom. - A házban leszek.

- Megkapott minden infót? - Igen, Damiantől.

Ha bármi van, hívjanak! Az irodában leszek.

- Részvétem. - Köszönöm.

Köszönjük.

- Miért tálalt ki Stella? - Talán kényszerből.

Náluk van Martha gépe és a mobilja.

- Gyakran beszéltek? - Nem tudom, Martha nem mondta.

- Mit akarsz most csinálni? - Megyek a házba,

összepakolom Martha holmiját.

Bocsánat.

Halló?

Én vagyok.

- Michelle az. - Martha lánya?

Igen, persze. Nem, persze hogy jöhetsz.

Most indulok oda. Megírom neked a címet.

Jó, ott találkozunk. Szia!

Ejha! Ejha!

Visszamegyek a városba.

Szólj, ha hazaértél! Segítek berendezkedni.

Nagyon köszönök mindent.

- És majd elmeséled, mi volt Michelle-lel. - Jó.

- Hívlak majd. - Vigyázz magadra!

- Szervusz, Michelle vagyok. - Én Ingrid.

- Menjünk be! - Jó.

Gyere!

- Megnézed édesanyád szobáját? - Igen.

Arra van.

Főztem kávét. Kérsz?

- De van tea is. - Nem, jó lesz a kávé. Köszönöm.

Tessék.

- Mesélt neked rólam? - Hát persze.

Mondta, mennyire bántott, hogy nem ismerted apádat.

- Beszélt neked apámról? - Igen.

Nem kellett volna segítenie rajta a háború után?

Segített neki, amennyire tudott.

Apád súlyos traumákkal tért haza,

és másik városban akart új életet kezdeni.

Nem tervezett be sem téged, sem Marthát.

Édesanyád elfogadta, hogy vége a kapcsolatuknak.

Látta, milyen feldúlt apád, megcsókolta, hogy megnyugtassa,

aztán a csókból több lett.

Annak a percnek a gyümölcse vagy.

Anyám sosem beszélt nekem erről.

- Egy gyerek nem érti meg az ilyet. - Később elmondhatta volna.

Addigra elidegenedtél tőle, nem volt rá alkalom.

Tinédzser volt, élnie kellett az életét,

apád pedig San Diegóba költözött, és nem volt kíváncsi rád.

Ingrid, akkor...

szerinted teljesen félreismertem Marthát?

Méltánytalan voltál vele,

de senki nem hibáztathat érte, hogy meg akartad ismerni apádat.

Szomorú történet ez, és nagyon fájdalmas mindkettőtöknek.

Azért ne vádold magad, Martha messze nem volt tökéletes anya.

Nem, nem volt az.

- Itt maradhatok éjszakára? - Igen, persze! Ez édesanyád háza.

Drága Martha!

Szeretném elmondani neked, hogy visszajöttem a házba a holmidért.

És meglátogatott a lányod.

Még mindig remegek.

Annyira hasonlít rád!

Megkért, hogy itt alhasson, a te ágyadban,

és persze beleegyeztem.

Az hiszem, a halálod közelebb hozta őt hozzád.

Sosem hittem volna, hogy megöröklöm őt,

még ha csak egyetlen napra is.

Tele van veled a ház.

Amikor a rendőrségről visszatérve bejöttem,

a szobád ajtaját pillantottam meg először.

Nyitva volt.

Egyből azt mondtam magamban: „Martha még él.”

Kijöttem hallgatni a madarakat.

Édesanyád is mindig felkelt,

hajnalban,

és lefeküdt éppen ide.

Nézd! Havazik.

Hull a hó.

Hull a magányos medencébe, amit sosem használtunk.

Hull az erdőre,

ahol sétáltunk, s ahol lefeküdtél, mikor elfáradtál, a földre.

Hull a lányodra, és hull rám.

Hull az élőkre és a holtakra.

Magyar szöveg: Tóth Tamás