Original subtitles

A V Ö R Ö S R Ó Z S A L O V A G J A

Alexandre Dumas: A vörös ház lovagja (1845) c. regényéből

Főszereplők:

Rendezte:

Zene:

Fényképezte:

1789 tavaszán természet ismerős színek szimfóniájában ébredt.

De Franciaországban sokan

akkor még nem sejtették, hogy hamarosan domináns lesz egy szín: a piros vér...

- Milyen csodálatos rózsák! - A "Vörös Rózsa" lovagjánál vagyunk.

Most már világos, Henri de Verlaine miért kapta ezt a becenevet.

Mennyire gáláns! Rózsakert egy hölgynek!

Vagy tüskék a házastársnak! Szerencsére, mi szabadok vagyunk.

De nem Lalume márkiné, Louis.

Ezért hozott ide, hogy meglepetést szerezzen a ház urának.

Henri de Verlaine gróf itthon van?

Nem. Nem. De Verlaine gróf úr nincs itthon, uraim!

Odafigyeljen, Bernard! Amelyik komornyik hazudik, az a pokolba kerül.

Kedves Lalume, az Ön ötlete volt a látogatás. Ezért Önnek kell oda kísérnie minket.

Uraim, uraim! Na de, uraim!

Milyen gyönyörű park!

Lalume márki állandó félelemben él a gyönyörű felesége mellett.

Mindenhová követi őt, mint egy vadászkutya.

Itt van? Henri! Henri!

Henri!

- Merre van? - Henri! Henri!

Nincs itt.

Esküdnék, hogy itt van valamelyik szobába.

- Henri! - Cecile! Maga itt?

Nem számítottam Önre.

Ne olyan hevesen, lovag úr!

- Nem egyedül jöttem Önhöz. - Látom...

Megtaláltuk! Itt van, a könyvtárban.

Henri, nem hallott minket?

Nem barátom, ez csak azért lehetett, mert oly buzgón olvastam a filozófusokat.

Legtöbbre Blaise Pascal-t becsülöm. Nagy gondolkodó.

Egyike a legnagyobbaknak.

De mi járatban vannak, uraim?

De Verlaine úr...

Gyakran utasítja a szolgáját, hogy nincs itthon?

Nem, csak, ha Pascalt olvasok, Lalume barátom.

Ez olyan próbatétel féle, amit meg kell tennem. Őszintén!

Henri, nem túl kedves, hogy nem kisér el minket.

Már mondtam: ma a belső elmélkedés napja van.

- Egyedül vagyunk? - Igen. Végre. Hála Istennek...

- És Pascal úr. - Pascal? Ki az?

Egy barát, aki jó tanácsokkal lát el.

Segít megszabadulni a pártfogóimtól, ha azok korábban jönnek a kelleténél.

A férjemre gondol, aki itt keresi a feleségét?

Ne aggódjon, Antoinette. A férjének ehhez semmi köze.

- Akkor egy másik nő! - Nem, szerelmem!

Rajtad kívül nincs más.

A múlt feledésbe merült.

Számomra már csak te vagy.

Tudni akarom, ki volt veled, amikor a férjem megérkezett.

- Kinek kellett volna? - Egy nő.

Vagy nem volt senki?

Ó, de... várj!

Ketten...

Egyik volt a magányom, a másik - a vágyakozásom.

Ezek alkotják a társaságomat, amikor nem vagy velem.

Ők vannak velem, miután elmész. És eltűnnek, amikor újra eljössz.

Hazudsz!

- Hazudok? Én szeretem az igazságot? - Szereted, amikor meztelenül van.

Ha hazudnék,

az igazságos férjed fegyvere azonnal utolérne.

Ki lehet ez?

Fogalmam sincs róla.

Nézd meg!

Ez "Marseillais"!

Szerinted ő, a bandita?

Megismerem őt!

Lalume márki! Hallgass rám!

Túl sok az éhező Párizsban! És túl sok a búza a raktáraidban!

Sok van neked és nem adsz belőle!

Ezért elvesszük tőled!

- Istenem! - Ne félj! Nyugalom!

A raktárakhoz, barátaim!

Milyen ijesztő. Nézd!

Henri! Miért nem csinálsz valamit!

Igen! Igen, azonnal.

Most már biztonságban vagy.

- Paul! - Itt vagyok, főnök!

Menj a csűrhöz, egy kocsira van szükségünk!

Igen!

Lalume! Hallasz, Lalume márki?

Ne gondold, hogy ilyen olcsón megúsztad!

Tudom, hogy kiraboltad a parasztokat.

Meztelenül foglak kicipelni a falu fő terére, tollal borítalak, mint egy keselyűt!

- Marseillais ismeri a férjedet? - Nem tudom, lehet.

Valószínűleg azt hiszi, én vagyok az, ha itt keresi.

Gyere ki, Lalume! Ne légy gyáva!

Megtalállak! Még a feleséged szoknyája alatt is!

Micsoda ostobaság. Egy védtelen hölgy ellen.

Kár, hogy a férjed nincs itt, ő kiállhatna érted.

Én is megleckéztetném ezt a Marseillais-t.

Sajnos, így mindkettőnket csak hírbe hoznám. Milyen kár!

Ez nem a legmegfelelőbb pillanat.

Siessetek!

Gyorsan!

Gyerünk, siessetek!

Őrség, őrség!

Állj!

- Betörtek Lalume márki házába! - Kik?

- Marseillais! A márkit meg kell védeni! - Előre!

Főnök, katonák közelednek!

Paul. Rakjátok fel a búzát és menjetek! Többi utánam!

Áá, ezért sántítottál.

Azt mondják, ez a boldogság velejárója. Gyere, menjünk!

Hárman velem maradnak, többiek a kocsi után.

Igyekezzetek, menjünk!

Igen, főnök! Gyertek velem!

AZ ARANY KAKAS

- Hé, valami baja van a lovamnak. - Megnézem, uram.

- Hé! Ide kötöttem. - Majd megnézem.

- A másét patkolod. - Miért kellene az Önével kezdenem?

Mert az az enyém.

Nem megy, uram!

Még a legjobb kovács sem tud egyszerre két lovat patkolni.

Mit mond?

Ránézek a lovára, amint ezzel elkészülök.

Milyen kedves!

Addig én meg itt várakozzak?

Miért nem megy addig az "Arany Kakas"-ba, hogy igyon egy pohárral.

Inkább meghalok a szomjúságtól, mint belépjek egy kocsmába.

Tudod mit? Nem is olyan rossz ötlet.

Hé, Maria!

- Ízlett, ugye? - Igen.

Idetévedt ez a fiatal úriember és majd parancsolgatni akar nekünk.

Így van.

Miért sietett, gyönyörű gyermekem? Nem harapok.

- Az az úr valamit akar tőled? - Igen, kaphat egy kancsóval az arcába!

Mivel szolgálhatunk, uram?

- Ellenőrizzék a lovat, amivel jöttem! - Igen, uram, azonnal.

Tudod, hogy nagyon szép vagy?

Ha egy kissé beszédesebb lennél, az maga volna a tökéletesség.

Olyannak szeretem magam, amilyen vagyok.

Nekem is tetszik, amilyen vagy.

Még soha nem találkoztam, ilyen gyönyörű lánnyal.

Úgy gondolom, más tulajdonságok is vannak a szép szemei mögött...

ha elrejtve is, de ugyanolyan értékesnek tűnik.

Jó szakács vagyok, uram.

Szeretné megkóstolni a hagyma levesemet?

Ilyen lány, mint te, jobbat is kitalálhatna.

Akkor kipróbálhatná...

a spenótlevest?

Másra gondolok, nem levesre.

- Nincs étvágya? - Étvágy? Kivagyok éhezve.

- Nem tudom, mire gondol. - Ez az étvágy nem egyezik a másik étvágyammal.

Ez az ember testi és lelki étvágya.

A hagyma leves jó az éhes testnek.

De a lélek éhségét csak egy szépség szüntetheti meg.

Soha nem láttam ilyen étvágygerjesztő szépséget, mint te.

Elég, uram! Nem vagyok hozzászokva az ilyenfajta gavallér szavakhoz.

- Megmosolyog engem? - Soha nem voltam ennél komolyabb.

Amikor megláttalak,

a legszebb pillanat volt eddigi életemben.

- Lehetetlen! Olyan nemes, mint te... - Lehetetlen, hogy elbűvöltek?

Neked... még senki sem mondta, milyen szép vagy?

Mondta, de nem ilyen szavakkal.

Nem érnek semmit a szavaim. Túl kevés.

Ha kettesben tudnánk lenni egy másik helyen...

Jöjjön utánam!

Azt gondolta, néhány hízelgő szó elég egy olyan lánynak, mint én.

Sajnálom, hogy csalódást okoztam Önnek.

Nem szeretem az olyan csókokat, amit Ön adna!

Szerintem imádnivaló vagy.

Menjen a pokolba!

Gyorsan fogja a lovát és menjen oda, ahonnan jött!

Most megtanulod, hogyan kell megvédeni az urad tulajdonát!

Aki nem akar dolgozni,

ostort kap,

ahogy te!

Köszönöm. Minden megfelelt La Flèche báró elvárásainak.

Önnek, mint a rendőrségünk parancsnokának

üldöznie kell ezt a csőcseléket.

Ezért vagyok itt.

Grandet! Ramboullet!

Kutassák át az összes falut a környéken!

A parasztoktól kobozzák el a gabonát és adják át Lalume márkinak,

kártérítésül! Megértették?

Ez a rabló kifosztja a gazdagokat, és a szegényeknek adja.

Nekünk, a rend őrzőinek, igazságot kell szolgáltatnunk,

ezért kompenzáljuk a gazdagokat.

Igen. Így helyes.

Uram, megtámadtuk Marseillais-t az erdő közelében.

Biztos vagyok benne, hogy megsebesült.

Nagyszerű! Elfogták?

Nem. Szükségünk lenne egy lovasszázadra, hogy elkapjuk.

60 ember nem volt elég? A fenébe!

A terepet átfésülve, minden házat átvizsgálni!

Hol rejtőzhetett el ez az átkozott gazember?

Nem tűnhet el!

Így, szabadon! Igyekezzenek!

- Mi történt? - Itt vannak a csendőrök.

De Verlaine gróf? Ramboullet kapitány vagyok.

Kérem, bocsássa meg, hogy betörtünk, La Flèche báró parancsa volt.

Megtudhatom az okát?

A szolgája elmagyarázza Önnek. Mennünk kell.

Bocsánatát kérem. Menjünk!

Tehát?

Átkutatták a kastélyt a padlástól a pincéig.

Mi okból kifolyólag?

Ó, uram!

Barátja Durand doktor jobban elmagyarázza Önnek.

Durand doktor itt van?

- Igen, a könyvtárban. - Végre, egy jó hír!

Rég nem volt már nálunk. Rég nem szoríthattam meg a kezét.

Uram!

Hol vagy, Marcel?

Bernard!

- Hol van Dr. Durand? - Ott, bent.

- A budoárban? - Igen, uram.

- És, mit csinál ott? - Jobb, ha saját maga nézi meg.

Doktor!

Csukd be az ajtót, Henri!

Nyugalom!

Elmehet, Paul! Már majdnem kész vagyok. Gróf de Verlaine majd segít nekem.

Doktor, megbízhatunk benne?

Kezeskedek érte, a barátom. Megbízható gazember.

Áá? Köszönöm.

Nevet, báró?

Henri vedd át a gyertyatartót, Paul-tól!

Paul, menjen és nyugtassa meg a barátait.

Közelebb, Henri.

Még közelebb. Látnom kell a sebet.

Ne billegtesd!

Ki kell vennem a golyót, vagy te akarod?

Mi van, mit csinálsz?

Ennek a konyaknak négy Lajos arany palackja!

A szolgáid hűségesek hozzád? Egyik sem fog elárulni téged?

- Ebben az esetben... - Figyelj, Henri!

Ezt a szituációt gyorsan meg kell oldani.

- Emberéletről van szó. - Emberélet? Ez bandita!

Milyen jogon nevezed banditának, rablónak?

Hiszen így igaz!

Tudnék egy-két dolgot mesélni róla...

Te?

Igen, hallottam róla.

De hogy lehet, mint nemesember kapcsolatban állsz ezekkel?

Hívtak, hogy segítsek.

Orvos vagyok, jöttem.

Egy barlangban bújtatták a közelben.

Ki kellett vennem a golyót.

De ott nem voltak tiszta körülmények, eszközök.

Ebben az állapotban veszélyes lett volna messzire szállítani.

Eszembe jutottál és a rejtett budoárod. Egy lehetőség volt számára.

De ne feledd, kit mentettél meg!

Henri, erre csak egy válasz van.

A kötelességem. Egy orvos nem tesz különbséget.

Egy sebesült férfi volt, akinek segítségre volt szüksége.

Ez neked fontos, de nem nekem.

Orvosként megélem a fájdalmat és a szorongást

újra és újra, minden nap.

Nagy fájdalmakat és nagy szerencsétlenségeket.

Az uralkodó igazságtalansága és nemtörődömsége miatt.

Ezért is örülök, hogy sikerült megmentenem ezt a banditát a haláltól.

Ez a "bandita" La Flèche barátod rémálma!

Engedélyeddel holnap meglátogatnám a beteget.

- A házam a rendelkezésedre áll, barátom. - Köszönöm.

Azonban, minél hamarabb állítsd lábra! Nekem is szükségem van a budoárra.

Most már biztos vagyok benne, hogy kettős életet élsz.

- Ezek a különleges gondolataid, szerelmem. - Nem, megváltoztál.

Ez a budoár most nem olyan, mint a legutóbbi alkalommal.

Így igaz!

Valójában, nem is a budoárban vagyunk.

Tehát a szenvedélyed, a találka helyszínétől is függ?

Dehogy, ez csak a nyugalom és a biztonság kérdése.

- Henri, ismerem a férjemet. - Azt hiszem, én is.

Franciaország egyik legjobb kardforgatója.

Ismerem szokásait.

Ha a nagy bőröndbe pakoltat, akkor legalább egy hétig Párizsban leszünk.

Tudod mit fogunk csinálni?

Felöltözöm, és bemegyünk a budoárodba.

- De... nem! - Miért?

Hát, mivel... most itt érzem jól magam.

Üdvözlöm itt!

- Üdvözlöm, báró úr! - Köszönöm.

- A bárónő lepihent? - Igen.

- Természetesen, ezt ajánlottam neki, báró úr. - Köszönöm, Önnek.

Mutassa meg d'Artois grófnak a szobáját.

- Jó éjszakát! - Jó éjszakát!

Ki az?

Furcsa kérdés, szerelmem.

Rajtam kívül senki sem merne ilyen későn

ide bejönni.

Idő előtt visszajön Párizsból és csak ennyit tud mondani nekem?

- Ez csak egy ártalmatlan vicc volt. - Ízléstelen!

Rossz hangulatban van?

- Rossz hangulatban? Tudja, mi ez? - Nem!

- Maga megsértett. - Bocsánat. És mivel?

Ha egy férj váratlanul a feleségére nyit, akkor az gyanakszik rá.

Én? Miket beszél! Egyet jól tudok...

Soha nem merne titkolni előlem semmit.

Holnap elmagyarázza nekem, miért jött olyan hirtelen vissza.

Ez, igazából, államtitok,

de jól figyelj...

És ő csak mondta a magáét. Antoinette ezer okot is kitalált,

hogy kimenjen már a szobájából.

Átkozom a politikát, Artois gróffal, Necker miniszterrel és a többivel együtt.

Jacques Necker?

Neki mi köze hozzá?

La Flèche azért tért vissza éjjel, mert Necker holnap a királyhoz megy Versailles-ba.

Ott akar lenni a rendi gyűlésen. (1789. május 5)

- Ez komoly? - Ezek voltak La Flèche szavai.

Mégis csak jó hírrel szolgált La Flèche báró.

A miniszternek követelnie kell a királytól,

hogy a nép - képviselőinek köszönhetően,

a problémáit a király elé tálalhassa.

- Necker miniszter, biztosan nem lesz képes semmit sem követelni a királytól. - Miért?

Mert La Flèche ezt nem akarja megengedni,

mivel ebből neki semmi haszna, így másnak se legyen. - És mi módon?

Amikor Necker elindul Versailles-ba Párizsból,

La Flèche parancsot akar adni a csendőröknek, támadják meg a kocsiját.

A gazember!

Nem bánnám, ha Necker reszketne a félelemtől. Ahogy én tegnap!

Bandita rejtegetésével,

kockáztatom egy nemes életét. Az enyémet.

De szívesen kockáztatja az életét,

a rendőrfőnök feleségének ágyában.

Maga megőrült? Az orvos megtiltotta, hogy felkeljen!

Nem!

- El kell mennem. - Aligha! Ez öngyilkosság lenne.

- A jelenlétem Önre... - Áá, igen! Hallotta a beszélgetésünket.

Igen, de nem szándékosan.

Elnézését kérem.

Mindazonáltal ez nem számít. Ami az itt tartózkodását illeti

ne törődjön azzal, amit Durand doktorral beszéltem.

Legyen esze, és feküdjön vissza.

Durand doktornak igaza van: maga, tényleg egy megbízható gazember.

Nincs valami jól, barátom. Kérem!

El kell engednie.

Más oka is van.

- Mennem kell. Megérti? - Nem, nem tudom megérteni.

- Ön, a foglyom. - Nem, vendég, uram.

Nem maradhatok itt.

Miért?

Megtenne nekem valamit?

Elmenne...?

Én?

Elvinne egy üzenetet. Egy barátomnak.

Nagyon fontos!

Senki más nem tudhat róla.

Bocsásson meg...

De Verlaine gróf futára legyen Marseillais-nek?

Ez túl nagy elvárás.

Legyen esze, és feküdjön vissza.

Adjon, kérem, egy lovat. El kell mennem.

- Az "Arany Kakas"-ba. - Hogy, az "Arany Kakas"-ba?

- Jól hallottad? - Nem értettem félre, tudta a jelszót.

"Marseille-ből érkeztem és hoztam egy fehér lovat. "

Beszélni akar Paul-lal.

Gondolom, enne valamit. Parancsoljon.

- Paul bármely percben megjöhet. - Köszönöm. Az ügy, sürgős!

- Sietek. Fontos. - Régóta ismeri Pault?

Kedves gyermekem, a kíváncsiság kifogásolható tulajdonság.

Nagyon tévedsz, ha azt hiszed Paul és én megbízunk benned.

Igen, régóta.

Bocsásson meg, kérem.

A beszédjéből ítélve, úgy tűnik, közénk tartózik.

Megjött Paul. Meglátjuk, ismeri-e?

- Hogy van a barátunk? - Csak egy üzenetet hoztam.

Dicséret a Mindenhatónak! Már azt hittem...

Ne, ne itt! Jöjjön velem!

Felmennek a padlásra.

Aztán beszámolok neked.

Ha szükségünk lesz rád, majd hívunk. Lefelé!

Kíváncsi egy lányka.

Ezek után biztos sok kérdése lesz.

- Erről az egészről? - Nem, Marseillais-ről.

A bolondot játssza velünk. Még túl fiatal.

Ő persze, jobban ismerheti, mint én.

Nem, uram!

Soha nem látta személyesen. Csak én ismerem őt.

- Ez, hogy lehet? - Marseillais állandóan maszkot visel.

Azt hittem, csak amikor harcol.

Minden alkalommal hordja, amikor az emberek elé áll.

A csata után meg eltűnik.

Akkor...

Nem bízik a barátaiban sem?

Nem ez az oka. De többet nem mondhatok.

- Mondja meg neki, Necker miniszter egészsége, tőle függ. - Ennyi?

Nem mondtam senkinek, milyen súlyos a sérülése.

Mindenki várja mihamarabbi visszatérését.

- Uram! - Igen?

Egy újabb kedves invitálást kaphatok Öntől?

Bocsásson meg nekem.

Nem gondoltam,

hogy közülünk való, olyan hitelesen játszotta a csábítót.

Fogadni mertem volna erre.

Én meg kirepültem az ajtódon.

Nagyon sajnálom. De miért komédiázott velem?

Óvatosságból! Mindenhol kémek vannak.

Szeretnék találkozni veled, valahol a környéken.

- Akkor mindent, amit mondott... - Igen.

Végtére is játszanom kellett a szeretőt.

De mindaz, amit mondtam, igaz. Nem tetszett?

Most, hogy tudom, közénk tartózik. Már nem tetszik nekem.

- Irigylem magát! Mindig a közelében van. - Kinek?

- Neki! - Ki az?

Számomra csak... Marseillais.

Őszintén... Látta már őt maszk nélkül?

Nem tehet fel ilyen kérdéseket! Ez veszélyes!

Elveszítem a fejemet, ha rá gondolok.

Nyugodj meg, gyermekem. Marseillais csak egyet szeret.

- Kit? - A Szabadságot.

- Mi az? - Semmi. Semmi rossz.

- Megsérült? - Csak egy karcolás.

- Hogy... a jobb oldalán? - Igen. Igen, a jobb oldalamon.

Miért néz így rám? Hát, persze, Paul...

Igen. Mesélt nekem a sérüléséről.

- Végre, láthatlak, Marseillais! - Csendesebben!

- Ne szólíts ezen a néven! - Bocsáss meg, kérlek.

- Most már ketten ismernek. Paul és te. - Igen, uram.

Megbízhatok benned? Hallgatnod kell erről, érted?

- Legelőször, Paul előtt. - Hallgatok!

Az életemet is feláldoznám Önért. Örömmel.

Az élet nagyon értékes.

- Akár a szerelem. - Bármit megtennék.

- Fáj? - Igen. Lepihenhetnék?

Ebben a fogadóban, van olyan szoba, ahol lefeküdhetnék.

- Igen, uram. Nálam. - Valóban?

Gyere.

- Menjünk. - Ne! Ne most! Nem lehet.

De, miért?

Fel kell készülnünk. Holnap nagy harc lesz.

De...

Hogy akar harcolni? Megsebesült.

Meg kell tennem, ez a kötelességem.

Hamar visszajövök.

- Vigyázz magadra. - Maga is.

De... nincs már fájdalma?

De igen. Összeszorítom a fogaimat.

A kocsi átjött a hídon, kapitány úr.

Nem kapitány, ostoba! Giraud a nevem!

Giraud!

Nem csendőrök vagyunk most, hanem banditák!

- Igenis, Giraud kapitány úr. - Ostoba!

Felkészülni! Maszkot felhúzni!

Várakozunk!

- Jönnek. - Támadás!

Gyerünk, fiúk!

Kapjátok el őket!

Mi van veletek, támadjatok! Nem menekülhetnek!

Hová mentek? Árulók! Gyávák!

Vissza! Megállni!

Árulók! Gyávák! Megállni!

Éljen Necker! Necker!

Ez érthetetlen!

De... ki figyelmeztette őket?

Kihúztam a kardom, és azt kiabáltam: "Előre, testvéreim!"

- Mint a bolondok, úgy támadtak. - De... a sebe!

Már többször harcoltam sebesülten, azok komolyabbak voltak.

Amint megérzem a puskapor szagát, nyeregbe szállok.

- Ez az érzés erősebb nálam. - Nagyon is megértelek!

- Gyakran kérem Paul-t, engedjen harcolni. - Te?

- Igen. Nem mondta még? - Nem, soha.

Milyen hazug! Mindig azt mondta nekem, te nem engeded.

Miért nem engem kérdeztél?

Hogy tehettem volna meg?

Eddig elérhetetlen ember voltál a számomra.

De most már rám találtál.

Ez már több... rabul ejtettél.

Bújj hozzám...

- És ha becsapnálak? - Miért csapnál be?

- Ha nem én lennék Marseillais? - Micsoda?

Ha egy csaló lennék?

Akkor megölnélek.

- Viccelsz? - Nem viccelek, ez komoly.

Marseillais számomra egy szent.

Ha kiderülne, hogy nem te...

hogy csak játszol velem...

Hallgass!

- Megnézem a sebedet. - Ne! Nem, lehet...

Az orvos megtiltotta. A kötést nem lehet megbontani.

Különben ismét bevérzik.

Még mindig annyira gyenge vagyok.

Köszönöm.

Paul!

Emlékszel... Emlékszel, hogy határoztunk?

Nem bukhatunk el.

Ne engedd!

Paul!

Egyszer erre a keresztre ráírjuk a nevét.

Mindenki tisztelni fogja őt.

De most még senki sem tudhatja meg, hogy meghalt.

Sem a barátaink,

sem az ellenségeink. - Miért van erre szükség?

Marseillais, egy legenda a népe számára.

Állandóan bátorította őket, harcoljanak a szabadságukért.

Olyan embernek ismerik, aki legyőzhetetlen, halhatatlan.

Ha Marseillais meghal, az emberei szétszóródnak.

- De hiszen, meghalt. - Nem hallotta az utolsó akaratát?

Neki élnie kell!

Miért is ne? Maszkban... a test meg egyforma.

Az embereink észre sem vennék. Csak maga veheti át a szerepét!

- A javaslat abszurd. - Jól átgondoltam.

- Nagyon sok közös van bennetek. - Paul, most vicc nélkül,

mi közös van bennem és Marseillais-ben?

Néhány évvel ezelőtt ő is olyan nemes volt, mint te.

- Hős volt, amilyenné te is válhatsz. - Én? Nem.

- Én túlságosan is szeretem az életet. - És ezt te életnek hívod...

Így tetszik nekem. Boldog vagyok.

Csak egy bolond kockáztatja az életét, téves, abszurd eszmékért.

Ahogy te is.

Ez a lány betört ide, gróf úr!

Tudom, megtiltotta nekem. De nagyon sürgős!

Maria!

Elmehetsz, Bernard. Maria, mondj el mindent.

Igen, Paul. Én is tudom, hogy ő Marseillais.

Megígértem, nem szólok senkinek. Még neked sem.

Értem.

- Nem haragszol rám, Paul? - Ellenkezőleg. Hálás vagyok neked.

Most már magad mondhatod el Marseillais-nek.

Biztosan megengedi neked. Nem igaz?

- Igen, igen, persze. - Necker miniszterről van szó.

La Flèche mindenkit letartóztatott, a támadással vádolja őket.

Ez még nem minden. A Bastille-ba akarja küldeni őket.

- Mikor viszik oda őket? - Hajnalban.

Még közölnöm kell valamit.

Ki kezelte a sebedet? Durand doktor?

- Igen. - Őt is letartóztatták.

Azért hibáztatják, mert segített neked.

La Flèche személyesen vallatta.

Azt hiszi, Durand mindent tud rólad, hogy kapcsolatban áll veled.

- Mit tehetünk? - Ne aggódj, Durand nem mond semmit.

Meg kell mentenünk! Lehetséges?

Természetesen, ez lehetséges. Ha megparancsolod és velünk jössz.

Ezúttal én is részt akarok venni. Megígérted.

- Hát, nem tudom, de... - Nem kell aggódnod miattam.

Tudok lőni.

Ezzel is!

- Nos? - Nyergeljük fel a lovakat. Gyerünk!

Marseillais, visszajött! Velünk van!

Hogy világossá tegyük: ez az első és az utolsó alkalom.

Csak Durand doktor miatt.

- Megmondtad az igazat? - Maria-nak? Majd elmondom.

- Különben is, ez a kis bolond harcolni akar. - Te engedted meg.

Remélhetőleg, Maria, nem fogsz lelőni mindannyiunkat.

Maradj ki ebből! A pisztoly tüze jobban éget, mint az otthoné.

Fejezzétek be a viccelődést! Hamarosan nem fogtok nevetgélni.

Paul! Nem hagyhatjuk, hogy Marseillais részt vegyen a csatában.

Igen, ne hagyjuk. De neked a közelében kell maradnod.

A sebe még nem gyógyult be. Azt tanácsoltam, csak figyelje.

Te közvetíted a parancsait. Igyekezz, gyorsan!

Melletted kell maradnom. Én fogom átadni a parancsaidat.

- Van valami parancsod Paul-nak? - Nincs. Minden kitűnően halad.

Gyerünk, barátaim! Gyerünk!

- Nem kell valami a csapatoknak? - Nem, nem kell, bízzál bennem.

Akkor nincs értelme itt maradnom.

Maria!

Maria!

Gyere vissza! Ez parancs!

Mit akarsz?

De Verlaine gróf?

- Miért kellett ez? - Mert felismert.

Maria!

Annyira féltettelek.

Kiszabadultak a foglyok?

Igen. De Durand doktor nem volt köztük.

- Hogyan? Nem szabadítottuk ki? - La Flèche kezei közül nehéz bárkit is.

Szegény Durand doktor! Nem akart elárulni senkit.

Micsoda fájdalom!

- Ismerte Durand doktort? - Az orvosom volt.

Nagyra becsültem, mint nemest és barátot.

Úgy tűnik kedves de Verlaine,

nem tudja helyesen megítélni az embereket.

- De tudja, hogyan kell értékelni a hölgyeket. - Ne beszéljünk erről, báró.

Egy kéréssel jöttem Önhöz. Ami Durand asszonyra vonatkozik.

- Hát persze. A "Vörös Rózsa lovagja". - Nem viccelek, uram!

Komoly dologról van szó. Az emberiség nevében kérem.

Engedje el Durand özvegyét. Adja vissza gyermekeinek.

Nem vagyok szentimentális.

Az én feladatom: a király és az állam ellenségeinek elpusztítása.

És most ez vár Durand asszonyra is?

Kedves barátom! Maga agglegény, és nem érthet mindenhez.

A feleségek ismerik a házastársaik összes titkait.

A feleségem például mindent tud rólam, még a titkaimat is.

Ahogy Durand asszony is, természetesen, a férjéről.

Információkat várok tőle az átkozott Marseillais-ről.

El kell mondania nekem, Durand hol kezelte őt!

Az asszony őrizetben marad, amíg nem beszél!

Durand asszony csak egy jó anya, aki a családjának él.

- Úgy látszik, jól ismeri. - Igen, ez így van.

- Megbízik Önben? Annyira? - Természetesen.

De Verlaine lovag, Ön a király hűséges alattvalója.

Nem tagadhatja meg tőlem a segítséget. Meg kell győznie őt.

Hallgatni fog Önre.

Akkor aztán megtudom, amit bármi áron meg kell tudnom.

Ígérjen neki a nevemben szabadságot és támogatást. Mindent!

Bármilyen hazugság megengedett, a céljaink elérésének érdekében.

Azt követeli, hogy csapjam be Durand asszonyt?

Az ő érdekében.

Ha megkapom a szükséges információkat, lehetősége nyílik

elkerülni a még keményebb intézkedéseket.

Néha több meggyőző eszközre van szükségünk,

hogy valakit szóra bírjunk, ha eddig hallgatott.

Remélem, nem kínzásra gondol.

Miért is ne? Gondolja, megijedek ettől?

- Ez embertelen lenne! - De pillanatnyilag szükséges.

Az emberek az utóbbi időben túl sokat megengednek maguknak.

A fejünkre nőnek, ha gyengeséget mutatunk.

Mindannyian veszélyben vagyunk.

Nálunk a gazdagság. Miénk a hatalom és a kiváltságaink.

Ezek a kiváltságok lehetővé teszik, hogy a rózsáinak szentelje életét.

És a gyönyörű nőknek.

Ön, persze, tudja, ez gyorsan megváltozhat.

Az ilyenek, mint én, embereket akasztófára is juttathatnak.

Akasztófára, amin a barátja, Durand is lóg.

Vigyázzon magára, de Verlaine úr.

Tehát... mi a válasza?

Még mindig engedélyt kér, hogy beszélhessen Durand asszonnyal?

Átgondolom mindezt, La Flèche báró. Aztán tájékoztatom.

"Akasztófára, amin a barátja Durand is lóg."

"Vigyázzon magára, de Verlaine úr."

Máris távozik, gróf úr?

Ó, Antoinette! Jó napot.

Mit akart a férjemtől?

Csak valamit kérni akartam tőle.

Na, ne! Kérését ma hozzám intézze.

Hogy tudja, a férjem Párizsba megy.

Jelentenie kell valami fontosat a Rendőrségi Minisztériumban.

Lesz két napunk egymásra!

- Önnek, talán, ez a legfontosabb. - Azt hiszem, Önnek is.

Okos vagy!

Henri, mi a baj? Megváltoztál.

Tényleg felkészült, hogy elfoglalja a helyét?

Igen. Köszönhetem mindezt, La Flèche bárónak.

Hála neki, felismertem, mostantól melyik úton kell haladnom.

Veled. Jöjjön, aminek jönnie kell!

Mostantól 10 lívre-be kerül óránként.

ALBERT MICHAUD FEGYVERMESTER

Tovább! Hoppá!

Tovább! Hopp!

Még egyszer. Tovább!

Találat!

- Mit szól hozzá, mester? - Ez csak egy gyakorlat a sok közül.

De ha megbízik a "Nagy Michaud"-ban,

néhány lecke után figyelemre méltó kardforgató lehet.

Tanulnom kellene valami különlegeset is.

Értem. Uram, ha ügyességre akar szert tenni

a "Nagy Michaud" megtanítja, hogyan tud mindig győzni.

Szembe kell néznie a fegyver vágásának félelmével?

- Többször is. - Uraim!

Egyáltalán nem tűnik olyan izgágának.

Rendben van. Meglátom, mit tehetek...

- Lovon is kell vívnom. - Mit mondott?

Lovon.

Uraim...

a versenyek ideje leáldozott!

A következő ellenfelemmel lovas párbajban kell megküzdenem.

Talán egy kentaur?

Kérem, ahogy óhajtja. Ide!

Lóra!

A lovas harc legfőbb szabálya:

a lehető leghamarabb az ellenség bal oldalára kell kerülni.

Gyerünk, vívj!

Megyek hozzád!

Megyek!

Meg kell tanítanom, hogy két ellenség ellen harcoljon?

Egy időben?

Igen, kettő ellen.

Miféle párbaj ez? Ikrek ellen harcol?

- Charlotte! - Azonnal...

Persze ez dupla díj lesz!

A kardod, Charlotte!

És most: támadjatok rám! Mindketten!

Az egyik jobbról, a másik balról.

Figyelem, figyelem...

Egy... kettő... együtt...

Mint egy villámlás felülről? Olyan nincs!

Több száz párbajt csináltam, de egyik ellenfelünk sem volt felül!

- De előfordulhat. - Igen, egy gorilla ellen.

Ahogy kívánja. Kérem, menjen fel!

Gyerünk! Támadjon!

Egyszer én is fedezhetlek!

Nem látták, ki robbantotta fel a szekér lőszert.

Valóban furcsa.

Mindannyian az erdőben dolgoznak és nem látják a robbanást.

- Az erdő hatalmas, uram. - Nem láttunk semmit.

- Az erdő túloldalán voltunk. - Gyerünk!

Mit tegyek? Durand özvegye nem akar enni.

Ne aggódjon. Az ilyen emberek gyorsan beszédessé válnak,

ahogy megérzik az ostort.

Utánam!

Ön szabad, Durand asszony.

- Gyermekei biztonságos helyen várják. - Köszönöm.

Segítség! Mentsenek meg!

Segítség! Segítség!

La Flèche báró?

Örülök, hogy találkozunk.

Éppen Önhöz indultam.

Szerettem volna megkérni, hogy beszélhessek, emlékszik, Durand asszonnyal.

Most nincs időm erre. Egyéb gondom van.

Bocsásson meg.

Látott valakit itt a közelben?

Nem, nem emlékszem, báró.

Á, igen, láttam egy férfit. Furcsamód volt felöltözve.

Merre látta?

Ott... arra...

Gyerünk, előre!

Elnézést, báró úr. Azt hittem, ez egy ember.

De Verlaine gróf javaslom, szerezzen be egy jó okulárét!

Gyerünk, vissza!

Gerard, maga felülmúlhatatlan. Bocsássanak meg.

A király sem akarja elhinni...

Mondja!

de ez a bandita még mindig kellemetlenkedik.

A saját otthonunkban nem lehetünk biztonságban!

Közben madárijesztők üldözik a jól felfegyverzett bátor csendőreinket.

És ez még nem minden, kedveseim.

Őszintén szólva, minden dolgokat beszélnek barátunkról, La Flèche báróról.

A férjemről van szó? Csak jót mondanak, remélem.

Határozottan. Csak arról beszéltünk, Marseillais napjai meg vannak számlálva.

- Vagy az órái. - Nem volna valami más témájuk?

Magának Dalen úr!?

Ő egy rossz példája az áldozatnak.

Ezúttal megbocsájtok Önnek. Nyújtaná a kezét?!

Bocsánat!

Ezt hallgassák!

Tudják, milyen üzenetet hozott D'Artois gróf Versailles-ból?

Nem...?

A király felfüggesztette hivatalából La Flèche bárót.

Rossz, hogy ez a csaló annyira észrevehetetlen.

Mintha egy sakkjátszmában mindig ismerné a következő lépést.

Adott már ki parancsot?

Letartóztattak már valakit?

Vagy már elfogták azt a gazembert?

De kedves d'Artois! Azt akarja mondani, kémek vesznek körül?

Néha megbízhatatlanok az ember szolgái.

Nálam aligha. Álcázott csendőrökből áll a szolgálatom.

Ezért olyan lassúak az asztal körül! Mintha csak kenyeret és vizet szolgálnának fel.

Azt hiszem, ez a bandita felsőbb védelmet élvez.

Necker miniszter keresetet indított,

Durand özvegyének kiszabadítására. Bizonyítéka van.

Rajta áll a védő neve, persze, egy listán,

amelyet együtt csináltunk.

Egyetért velem?

Igen, persze.

És ha ezt a listát mindemellett csalinak használnánk?

Hogy gondolja?

Ha engedélyeznénk...

hogy Marseillais megismerje ezt a listát.

Hogyan?

Csak maga, a feleségem és én tudunk erről. Eddig.

De ha engedjük...

hogy egy kevés kiszivárogjon az embereinkhez...

Például, hogy mi ketten elvisszük ezt a listát a királyhoz Versailles-ba.

Akkor a hír eljuthat a fülébe.

- És akkor cselekedni fog. - Kétség nélkül!

Ez a dokumentum nagyon érdekelné Marseillais-t.

Ha ez Marseillais kezébe kerül, megtudja, ki a gyanúsított.

- És figyelmeztetheti őket. - Így van! Volna ehhez elég bátorsága?

- Hát persze. És a kocsinknak lesz kísérete is. - Igen, de csak diszkréten...

Legfeljebb, fél tucat csendőr. A közelben.

- Távolabb 100, észrevétlenül. - Csodálatos terv.

Egy biztos, Marseillais utolsó cselekedete lesz.

Ha e mellett dönt.

Mellette dönt. Miért hagyná ki!

Csak értesülnie kell a listáról.

Mérget vehet rá, a legjobb emberemre bízom.

Ne!

- Nem kell elkapkodni! - De...

Ebben az esetben én magam felügyelem az egészet.

Képzett embereket állítottam fel.

Van ellene észrevétele?

Természetesen, nincs, gróf. Állók rendelkezésére!

Nem rejtegetek semmit Ön elől. Ismeri a gondolataimat.

- Olvashat bennem. - Mint egy nyitott könyvben.

Ez az oka, hogy hanyagol engem?

Ha újra és újra elolvas egy könyvet abba is belefárad. Nem igaz?

- Ez a feltételezés abszurd! - Valamit titkol, Henri!

Egy ideje megváltozott. Felettébb rejtélyesen viselkedik.

Próbálok érdekesnek tűnni. A misztikák lenyűgözik a nőket.

Óvatosan! Megláthatnak minket.

Ezt nem engedhetem, mert dühös vagyok Önre.

Veszélybe sodorhatja magát.

- "Nem csak féltékeny vagyok... - Nem... de méltó az imádatodra."

Nagyon is. Ha bosszút akartam volna állni,

bezárattam volna a Bastille-ba.

És hogyan?

Beárul a férjének, mint engedetlen szeretőt?

Nem. De tudom, hogyan.

Elég lenne, ha feltenném a nevét egy bizonyos listára.

Listára? Miféle listára?

D’Artois gróf és a férjem megkérdezték a véleményemet

a hűségről, néhány ember királyhoz való hűségéről.

Könnyű lenne megemlíteni az Ön nevét.

Ó, igen. Vicces lenne.

A Vörös Rózsa lovagja a király ellenségei között.

Micsoda társaság? Jó lenne neveket tudni?

Ne legyen kíváncsi! Többet nem mondhatok.

Így még érdekesebb.

Ez egy államtitok.

Azt hittem, előttem... nincsenek titkai.

Rendben. A legjobbak társaságába kerülne.

Vannak köztük ügyvédek, írók, művész, tudós, tisztek...

És ne feledkezzünk meg néhány nemesről.

- A legmagasabb fokú konspirátorok. - Hogy tudod!

Többségük olyan híres, hogy a férjem nem tudná letartóztatni.

Szüksége van a király beleegyezésére. Ezért ő és d'Artois Versailles-ba mennek.

Mindjárt elérjük Versailles-t, d'Artois gróf.

Majd szóljon!

Nehezen hihető, de Marseillais nem támadott meg minket.

- Lehet nem tudott meg semmit. - Ez is lehet.

A pletykák nem mindig érnek el a megfelelő címre.

Azt mondta, megvannak a megfelelő emberei.

Ügyetlenek voltak, La Flèche.

Bocsásson meg a hibáink miatt.

VERSAILLES

Több mint 50 csendőr kísért minket!

A leláncolt Marseillais-vel és a listával kellett volna megérkeznünk.

Elég lesz a lista is, La Flèche.

Őfelsége örülni fog neki.

A király!

Kedves gróf, többen nem vagyunk megelégedve a védencével.

Nem látjuk az egykori tulajdonságait.

La Flèche báró összeállított egy listát,

amely meg fogja lepni, Felség.

Sajnos Felségednek és Franciaországnak

vannak közöttünk ellenségei.

Adja át azt a listát!

Hadd lássuk, kik az ellenségeink.

Itt vannak azok, akikre felséged soha nem gyanakodna.

Még ez is? Soha nem gondoltam volna!

Egyébként tudja, kik ezek? Válaszoljon, La Flèche báró!

- Felség, magam készítettem a listát. - Igen, Akkor olvassa át!

Hangosan!

Felséged engedélyét kérem bizonyos személyek megvádolásához.

Nehéz elviselniük bűntudatukat nemzetünk előtt.

Úgy vélem, ezek árulói és ellenségei Franciaországnak.

Tovább!

- Felség... - Folytassa, azt mondtam!

Ezeket vélem árulóknak:

Őfelségét, Franciaország királyát,

XVI. Lajost...

ausztriai Marie Antoinette...

Charles d'Artois gróf

és jómagam,

Francois La Flèche báró...

Elég! Kifelé!

Megnéztem volna azt a hülye képet, amit La Flèche vághatott az olvasás alatt.

Nagy kockázatot vállaltál, hogy véghez vidd ezt.

Nem volt olyan nehéz.

Ugyanakkor ez presztízs kérdés is volt a számodra.

Gondolom, van valaki, aki támogatja,

titkos bejutásodat a La Flèche házba.

De valahogy nem tudom elképzelni,

hogy besétálsz a báró irodájába...

és ott kinyitod az íróasztala fiókját.

Kire gondolsz a "valaki" kifejezés alatt?

- Természetesen, rá, a bájos bárónőre. - Megtiltom, hogy kiejtsd a nevét!

Ne beszélj erről Maria-nak.

Most, na igen... megyek, lefekszem.

Maria!

Nagyon fáj?

Bocsáss meg nekem, Henri. Szeretlek.

Többé nem csaphatsz be engem!

Nem érdemlem meg.

Már mondtam: nem kell félned semmitől.

Én egy másik világban nőttem fel, mint te.

Mit jelenthet neked egy olyan lány, mint én?

Nem ezt érdemlem.

Többet jelentesz nekem, mint a többiek.

Amióta találkoztam veled, megtanultam, mi a szerelem.

Mindig hálás leszek neked ezért.

Micsoda szégyen! Magunkra haragítottuk a királyt.

Ez abból adódott,

hogy átadtuk a listát az uralkodónak,

amiről Marseillais tudomást szerezhetett.

De... hogy tudhatta meg?

- Köszönhetően d'Artois gróf embereinek. - Hogy történt?

El akartuk kapni őt. Sajnos, okosabb volt, mint mi.

- És én fizetek a következményekért! - Nem, még nem.

A királynál egy időre talonban vagyunk.

- A szolgák összegyűltek, báró úr. - Rendben.

- Figyelemmel akarja kísérni? - Nem, nem szeretem az ilyen kihallgatásokat.

Kedvesem, lenne néhány kérdésem Önhöz.

- Hozzám? - Igen, Önhöz.

Ha tehetném, segítenék Önnek... de nem tudom hogyan.

Valószínűleg emlékszik azokra, akiknek a listáról beszélt.

- Senkinek! - Az nem lehet!

Vagy Marseillais maga lopta el a listát, vagy megengedték neki, hogy ellopja,

vagy... informálták róla.

De, ha megbocsájt...

A férjem azt mondta, az Ön emberei voltak, akik tájékoztatták őt.

Nem bízok meg senkiben a környezetemben, hogy beszéljek neki a listáról.

Én csak a férjének mondtam el. Onnan kerülhetett tovább.

Mit akar ezzel mondani?

Csak mi hárman tudtunk erről a listáról.

Én, az Ön férje... és Ön.

Egy ideje már úgy gondolom:

információk Marseillais számára ebből a házból származnak.

Szeretném bebizonyítani.

Rám gyanakodik.

De, de... hogy Ön! Ez még viccnek is rossz.

Mégis, talán szándékosan megbízhatott valakiben.

Az kizárt! Még ha el is követtem... szándékosan!

Minden barátom ugyanolyan hűséges királyunkhoz, mint én.

Erről meg vagyok győződve.

Ugyanakkor, közelebb engedhettünk magunkhoz valakit...

a barátaink közül.

Ezzel csak azt akarom mondani:

nem minden barát olyan tiszteletreméltó, mint mi magunk...

Egy szerető?

Egy szerető, aki a banditák szolgálatában áll?

Igen.

Az ilyen fajta hölgyek megadnak mindent a szeretőiknek.

Úgy gondolom, a feltevése kissé túl romantikus.

Ha megbocsájtana?

Maga? Hogy kerül ide?

Ön követte de Verlaine grófot, én követtem magát.

Azt hiszem, mehetünk.

Mindketten tudjuk, hogy mit akarunk megtudni.

Egy gazember! Miért nem vettem ezt észre?

Megértem a haragját és a fájdalmát.

Ez a férfi nem volt méltó a szerelmére.

Egy kocsmai prostituáltal csalják! Egy kémmel!

Le kel tartóztatnia őket. Mindkettőt!

- A grófot is? - Őt is!

Szegény Vörös Rózsák lovagja.

Csak eszköz volt.

Ez úgy nézne ki, mintha magát is letartóztatnám.

Mindkettőjüket csak megvethetnék, államtitkok

kikotyogásáért.

Az igazi bűnös, az a lány.

Majd kivallatjuk.

Neki köszönhetően eljutunk Marseillais-ig.

- Úgy gondolja? - Biztos vagyok benne.

Neki tudnia kell, hol rejtőzködik.

Ahogy elmesélt mindent, átadom az Ön férjének.

- Ő ennek a szakértője. - Helyes. Így igaz.

De... a lány a kínzás alatt mindent elmondhat Henri-ről. És rólam!

Ezzel számolnunk kell.

- Megérthetné, mindez, az én helyzetemben... - Igen, ezt megértem.

- Ha a férjem tudomást szerez erről! - Igen, értem.

Nem! Nem tartóztathatja le mindkettőt.

Csak neki köszönhetően foghatjuk el Marseillais-t.

Akkor elvesztem. Nem tartóztathatja le őket!

Sokat kíván tőlem.

Az egyetlen ok, amiért teljesítjük a hölgy kívánságát, akit szeretünk,

és magunknak akarunk, az a kölcsönös szerelem.

A férjem ma este nem lesz otthon. Párizsba ment.

Igen, tudom. Én küldtem oda.

D'Artois gróf! A miniszter nem várt engem.

Nem emlékezett az Ön levelére.

Mindig annyira feledékeny volt.

- Már elmegy? - Igen.

Nem akartam visszaélni a vendégszeretetével.

Az én küldetésemnek vége, La Flèche.

Átengedem Önnek a lehetőséget, hogy elkapja Marseillais-t.

- Hogyan? - Ez most már nem lesz nehéz.

Az "Arany Kakas" kocsmában van egy gyönyörű lány.

A neve, Maria. Vigyázzon vele, ő a rablók kémje.

Kém?

- Honnan tudja? - Ez nem fontos.

Az a fontos, hogy elkapja őt.

Meglepetés fogja érni, barátom.

Viszlát, La Flèche.

- Itthon van az úra? - Igen.

Azonnal beszélnem kell vele.

Amint Marseillais megtudja, hogy nálunk van a babája...

Amikor eljön, hogy kiszabadítsa, mi várni fogjuk őt.

Rendben.

Követtük az utasításait.

- Mikor tartóztatták le? - Ma. Mint Marseillais kémje.

- Miért nem szabadította ki? - Túl sok csendőr van ott.

Még a börtönig sem jutottunk volna el.

Jól van, megértem.

Nem követelhetek ilyen áldozatot tőled.

Elájult.

Ez a te hibád, lányom.

Még mindig nem érted, hogy mi nem ismerjük a részvétet?

Addig kínozunk, amig nem mondod el, kicsoda Marseillais.

Még mindig nem beszélsz?

La Flèche báró!

De Verlaine úr, maga mindig a legjobb pillanatban jelenik meg.

Elpazarolja az idejét erre a lányra. Maria semmit sem tud.

Tényleg?

Honnan tudja?

Egy szavába kerül, hogy kiszabadítsa! Utána elmondom, kicsoda Marseillais.

Nem! Ne!

Hallgass!

Eleget szenvedett, kedvesem.

- Ááá, igen? - Elfogadja a javaslatomat, báró?

A "Vörös Rózsák lovagja" talán, soha, nem lenne hűtlen Önhöz.

Mondja, ez a hölgy elmondta Önnek, ki Marseillais?

Magam mondom el Önnek.

De előbb adja szavát, hogy szabadom engedi!

Mit érdekel engem? A magáé.

De, most már mondja!

- A kardom. - Mit csináljak vele?

- A fogja vagyok. - Maga?

Igen, én. Én vagyok, Marseillais.

Maga? Marseillais?

Nem vagyok olyan bolond, hogy elhiggyem!

Komolyan mondom, La Flèche báró!

Nem szeretem a viccet! Meg vagyok győződve,

hogy így akarja elérni, hogy szabadon engedjem a lányt.

Nem akarom többé itt meglátni!

Maria, mond el neki.

- Soha nem láttam őt! - Ön, nagyon naivan viselkedik, gróf.

Nem valami vicces. Minden tragédiából komédiát űz.

Ott van kint Marseillais! Már vártuk, és megérkezett.

Ez nem a megfelelő hely Ön számára. Tűnjön innen, de Verlaine úr!

Hallotta? Mi majd vigyázunk erre a lányra!

- Várjunk Marseillais támadására. - Marseillais Maria-nál van.

Hogy megmentse, megadja magát, La Flèche-nek. Be kell mennünk!

Fel kell másznunk a falakon!

Ti menjetek az ablakokhoz! Ti, oda!

Ki vagy? Válaszolj!

Csapdába estünk, Maria. Nem tudunk elmenekülni.

Túl sok katona van.

De a mieink támadnak!

Azt mondtam Paul-nak, ne kockáztasson.

Egyiköjük sem Marseillais! Senkin sincs maszk.

Különös. Miért nincs köztük Marseillais?

Állj fel, Maria! Gyorsan!

Igyekezz!

Ez az egyetlen lehetőségünk.

Alul kell lennie kijáratnak.

Kellene nekem egy vasrúd, hogy lezárjam a fedelet.

- Gróf, maga ölte meg őket? Miért? - Most maga következik!

Akkor, mégis igaz. Maga Marseillais!

Ahogy maga, gazember és hóhér!

Lefelé, Maria! Gyorsan!

Őrség!

Őrség!

Vissza! Vissza! Erre nincs szükségünk!

Ha halomra lőnek minket, nem tudjuk megmenteni őket!

Gyorsan, gyerünk!

Elkergettük őket, báró úr!

- Nem tudja áttörni a fedelet? - Megerősíthették alulról.

- Van egy másik lehetőség is. - Milyen?

Így értelmetlen.

- Abbahagyták, Henri. - Nem tudják felnyitni a fedelet.

- Ki kell mennünk innen! - Itt az út, csak vasrúdakkal megerősítették.

Ki kell mennünk, Henri. Gondolj ki valami megoldást!

Ezt a karikát kellene La Flèche nyakába tenni.

Lassan összehúzni, hadd érezze a kínzó eszköz ízét.

Reméljük, nem ő teszi a tiedére.

Maria, ne veszítsd el a bátorságodat!

Henri! A viz emelkedik!

Kinyitották a zsilipet!

Meg akarnak fullasztani minket, mint a patkányokat.

Nem, mást akarnak!

Amint a nyakuk fölé ér a viz, kinyitják a fedelet.

Az akasztófán végzik vagy vizbe fulladnak...

nem tud érdekelni.

Elkeserít, hogy sok a sebesültünk! Naplementekor találkozunk.

Hozd a többi barátainkat is!

Én vigyázok a fegyverekre.

Igyekezzetek, gyerünk!

Nem megy.

Nem tudunk kimenni innen, csak a felső fedelen keresztül.

Ha megadjuk magunkat, egyből felakasztanak minket.

Valószínűleg Paul és a többiek ma este visszajönnek.

Remélem, La Flèche nem öl meg engem.

Veled akarok meghalni!

La Flèche báró! Gyorsan, jöjjön! Itt a viz!

- Elöntötte a pincét. - Inkább a halált választották.

Kitesszük őket a piactérre a nyilvánosság szemeláttára.

hadd lássa mindenki, hogy végezte Marseillais.

Szedjék ki őket azonnal!

Paul!

Paul! Egyik emberünk most érkezett Párizsból.

Párizsban ünnepelnek. Felkelt a nép! Forradalom van!

Több helyőrség fellázadt a király ellen!

Az erődből kiszabadítjuk Marseillais!

Holnap mi is Párizsban ünnepelünk!

Az ördögbe. Hol vannak!?

Ez a bandita megint bolondot csinált belőlem.

Ravasz fickó. Összeszórította a rács rúdjait.

És mi itthagytuk őket a viz alatt!

Ha elmenekülnek, egész Franciaország rajtunk fog nevetni!

A hírnevem a tét, a karrierem!

Mindenképpen le kell tartóztatni őket!

Menjenek a folyó mentén, kutassanak át mindent!

Az egész környéket! Nem menekülhet el!

Keressétek mindenhol!

Mindenhol, ahol megbújhatnak!

Maria! Maria!

Gyere!

Nézd, Maria! A búvóhelyünk.

Biztos találunk itt valakit.

Henri, katonák!

Menekülj!

Sietnem kell. Közelednek a katonái.

Vigyázz! Már megérkeztek!

Vége, La Flèche!

Megkapja, amit érdemel!

Engedjenek el!

Ezt még megbánják. Engedjenek el!

- Mit jelent ez? Itt a világ vége? - Nem, polgártárs. A zsarnokság vége!

Az erődbe! Gyerünk, te kutya! Az erődbe!

A helyőrség átállt a mi oldalunkra!

Párizsban a nép megtámadta a Bastille-t!

Nagy nap ez Franciaország életében!

Most már az igazi név legyen Marseillais sírjára ráírva.

Mit beszélsz?

Majd később elmesélem neked ezt a történetet. De ez nélkül.

Egy fegyver a feleségnél mindig veszélyes a férj számára.

A feliratot készítette és fordította: damina 2017 11 13

V É G E