Original subtitles

SZÜRKEZÓNA In The Grayscale

-...a láncot. -Pontosan.

-Apa, megcsináltátok már? -Igen, megyünk.

-Húsz perc. -Húsz perc? Oké.

-Rendben. -Köszönjük.

Mért akartad, hogy eljöjjek?

Hogy egy kicsit kimozdulj otthonról.

Nem tesz jót neked, ha egész nap csak otthon csücsülsz.

Már nem kéne, hogy ez különösebben izgasson téged.

"Még...házasok...vagyunk"

Az a "még" nagyon ideiglenesnek hangzik. Átmenetileg "még".

Ezt már kitárgyaltuk, Sole. Gondolkodnom kell.

Nem költöztem el.

De elmentél.

Kis lépésenként, fokozatosan.

Annyira észrevétlenül, hogy se Daniel, se én ne tehessünk megjegyzést.

Először csak a holmijaidat, a ruháidat viszed.

Aztán már a biciglit is, amit sose használtál.

Lassacskán mindent el fogsz vinni és elhagysz, tudom jól.

Szükségem van az egyedüllétre.

Ismered ezt az érzést, nem?

-Apa... -Mi van?

Már fél óra is elmúlt. Menj el érte, kérlek.

Tekerj körbe még párszor, aztán megyünk.

De már ideje lenne visszamenni!

-Anyáddal beszélgetek. -Ehhez már nincs mit hozzátenni.

Menjünk apa bringájáért.

-Na, mit gondolsz? -Nem is tudom.

-Mért engem hívtál? -Mert kedvelem a munkáidat.

Ó, tényleg?

Vagy mert díjakat kaphatok értük!?

Látok valami előremutatót a terveidben.

Hogy érted?

Fogadni mertem volna, hogy efféle társalgásba bonyolódok veled.

Lamentálás, méricskélés, ugrás a konklúziókhoz, talán még

az is elhangzik, hogy German Schulz a náci szarságaival elmehet a pokolba.

Jön, megnéz, elmegy, mintha nem történt volna semmi.

-Valami rosszat mondtam? -Nem, épphogy se többet, se kevesebbet.

Bruno, legyél irántam bizalommal, kérlek.

Eléggé meg tudok ítélni egy projektet a saját szempontjaim szerint is.

Azért szeretem a munkáid, mert... Van bennük merészség.

Konceptuálisan eredeti. Egyéni és harmonikus.

Nézd, German... Várjunk csak. Bocsásd meg a szkepticizmusomat, de...

Elképzelhetetlen számomra, hogy a te céged megépítse a terveimet.

Sőt...

Az építési vállalkozásom természetesen üzletet lát benne.

De amit én javasolnék, az valami egészen más.

-Éspedig? -Világlátást.

-Benne vagy? -Igen.

Ki az?

Fernando Contreras. Fiatal pasas, 28 vagy 30 éves.

Történész. Idegenvezetőként dolgozik, legalábbis így találkoztam vele.

Elég fiatal, de ismeri Santiago-t kívül belül.

Nagyon talpraesett és világlátott. Már mondtam is neki, hogy fölkeresed.

Indulj.

-Remek kis szerszám, mire való? -Kipattintani a láncot.

-Tényleg? -Igen.

A szerelőd egy seggfej, a fogaskerekek beszabályozása az alap.

Az én hibám volt, mert siettettem.

-Ki az illető? -A szerelő? Nem mindegy?

Szeretném bemutatni őt az egyik barátomnak.

-Dehát azt mondtad, hogy egy segg. -Vagyis a barátom.

Nem lesz rá szükséged, add csak nekem.

Oké.

Szóval? Mire vagy kiváncsi?

-Én? -Igen.

Bármit kérdezhetsz tőlem.

Szerinted hol kellene kezdenünk?

Te mindíg így társalogsz?

Hogyan?

-Hát... te vagy a túravezető. -De ez egy különleges projekt.

Schulz nem avatott be röviden?

Csak annyit mondott, hogy megbízott egy projekttel és megkért, segítsek neked.

De azt nem említette, hogy miféle projektről van szó.

-És még csak meg se kérdezted? -Nála a kevesebb, mindíg jobb.

-Még ennél is magasabb? -Nem...

Már majdnem ottvagyunk.

-Remek idő a sziklamászáshoz, nemde? -Hát persze.

A kereszt.

Látod?

A várost?

És a hegy...Elég különleges.

És ez az, amit meg akartál mutatni?

Mért, neked nem tetszik?

Mi olyan különleges benne?

Bájos.

-Tetszik? -Igen.

Szeretem ezt a helyet, alig néhány ember jár ide.

Hát, ez egy mauzóleum, nemde?

Annál sokkal jobb.

A halottaké a legkiválóbb társaság.

Ők se nem ítélkeznek, se nem panaszkodnak.

És te? Sokat panaszkodsz?

-Nem bánod? -Nem, csak csináld.

Egész gyűjteményem van.

Kösz.

Kifelé a labdával.

Most én!

Boldog szülinapot

Boldog szülinapot

Boldog szülinapot Danielito

Boldog szülinapot!

Apa, már mindenki elment?

Igen.

-Nincs túl meleged? -De. Ez túl meleg.

Le szoktam rúgni a takarót, akkor meg fázok.

Szoktad. Megfázhatsz. Túl sokat pancsoltatok, asszem.

Lassan én is elmegyek, oké?

Hová?

Tudod hova. Toto bácsi műhelyébe. A nagyapádhoz.

Megint?

Igen, megint.

Mért nem alszol idehaza, anyuval?

Nem tudom.

Most nem tudom neked pontosan elmagyarázni.

De ha elmész, annak biztosan van valami oka, nem?

Igazad van, okának lennie kell.

De én bizonnyal nem ismerem.

Nézd, előfordul, hogy amit érzel, az nem úgy van a valóságban.

De én még nem vagyok benne biztos, hogy most mi is van.

Ezért most egy kis időre van szükségem. Hogy távolabbról szemlélhessem.

Ezért megyek Toto házába aludni.

Hogy egyedül lehessek és gondolkozhassak.

Hogy világosabban lássak egy kicsit.

Tudod, hogy én bármikor hazajöhetek.

De talán nem fogsz...

Igen, lehetséges.

De ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnélek téged vagy az anyukádat.

Nagyon szeretlek, tudod?

-Igen, de... -Tudod?

Igen, de mi van akkor, ha neked nem jó érzés mivelünk együttélned?

Figyelj, Dani...

Beszéljük ezt meg holnap, oké?

Amúgy is már félig alszol. Tizenegy is elmúlt.

Oké...

- Lekapcsoljam a lámpát? - Majd én.

- Mit? - Kutatás.

- Valóban? - Igen.

- Milyen támában? - Az egyetemen.

Az a megnevezése, hogy...

"A Ténybeli Zűrzavarok Történeti Diagnózisának Ellentmondásai..."

"a Folyamatos Ellentmondásban létező Állam egyénei között"

Érdekes.

Érdekes?

Bruno, képtelen lennék egyetlen szavamat is elismételni az előbbiekből.

Ezt meg hogy érted? Akkor meg mi van a kutatásoddal?

Bruno, mi a pokol van veled? Hát nem érted? Tréfáltam!

Meleg vagyok, ez meg egy melegbár. Ez minden. Jelenidő!

Ah...

És te mit keresel éppen itt?

Néhány barátommal a munkából, eljöttünk egy partiról, így...

Szóval, kidobtak bennünket egy étteremből.

Kösz...pajtás.

Kikkel jöttél?

Barátok, munkatársak. Meg a csajok is.

Oh igen? De jó.

És hol vannak?

Hát...elmentek, azt hiszem.

Pancho betintázott, undorító volt. El kellett mennie.

-Szóval, a jómadarak téged ittfelejtettek? -Valahogy így.

Tudod mit, én is lelépek, a barátaim már biztosan keresnek.

-Persze, csak magadra számíthatsz. -Oké.

-Viszlát, hétfőn kilenckor. -Nem, délben.

-Csak vicceltem, kilenckor. -Kilenckor.

-A bringám ki van kötve, így... -Oh, jól van.

-Viszlát. -Persze, viszlát.

Toto! Toto!

-Jó reggelt. -Hello.

Van kulcsom.

Gondoltam, hogy csöngetek, de aztán mégse, nem akartalak fölébreszteni.

Semmi baj, végülis hétköznap van.

Ilyenkor már én is állítólag dolgozni szoktam.

Persze, persze.

Azt hittem, hogy te már soha nem jössz ki ide.

Ez így van, de a nővéred megkért, hogy csináljak neki egy polcot.

A nővérem...

Kérdezhetek tőled valamit? Csak úgy mellékesen.

Mióta kér tőled a nővérem olyat, hogy csinálj neki bútorokat?

-Ez az első alkalom. -Micsoda véletlen!

Dehát senki se akar téged ellenőrizni, fiacskám.

Habár ez az egész szituáció eléggé meglepett minket.

Fogalmunk sincs, mire véljük a dolgot.

Nekem sincs.

Hogy te mondod, ez igencsak különös.

Jellemző?

Kiskorodtól fogva, neked mindíg volt valami fölfedeznivalód, vagy nem?

Hát azok más idők voltak...

Igen...

Azt hittem boldog vagy.

Hát voltam.

És?

Mi történt?

Nem tudom.

A boldogság megöregít, azt hiszem.

Úgy érted, ahogy engem?

Veled minden oké.

A külsőségek megtévesztőek lehetnek, ha mondhatom neked.

Le kéne szoknod a cigarettáról.

Mennyi, de mennyi emlék, emlékszel?

De nincs egy vasam se kifizetni.

-Gyerünk, gyerünk... -Mit csinálsz...?

Hölgyeim és Uraim, utastársak a buszon,

mint egy világhírű termék importőrének meghatalmazottja,

engedjék meg bemutatnom egy exkluzív termékünket,

ezen a vadonatúj, helyszíni piacon.

Amint látható, ez egy kiváló minőségű ollópár,

amely teljes egészében galvanizált rozsdamentes acélból készült.

Tökéletesen alkalmas mindenféle karton és sima papír, vastag papír megmunkálására.

Az önöké lehet, csak a mai napon, egy igen kedvező áron

pusztán 500 peso-ért.

Miként a nagy Joe Picarte mondotta egykor: “Nem kiárúsítás, ajándékozás!“

Szóval, legyen ön az első, aki...

-Honnan ömlik belőled ennyi marhaság? -Íme az utazás új formája!

Ki az a Joe Picarte?

Joe Picarte, ember, te még nem hallottál róla?

Még én se, apám, de azért jól hangzik, mi?

Honnan szeded elő ezt a sok izét...

Örömmel látom, hogy végre nevetsz.

Úgy értem, sokkal jobban ál neked ez a fajta lazaság

annál, mint amikor az építőművészetről hadoválsz.

-Ez afféle...bók? -Igen, gondolom próbálok kedves lenni.

-Tetszik a humorérzéked. -Ez minden?

-Jobb lenne bringára szállni. -Oké.

Vagy menjünk el hozzám. Összedobunk valami ebédet.

-Most? -Igen.

Rendben. Elugorhatok valami desszertért, ha szereted.

-Indulás? -Indulás.

Fer?

Gyere be.

Tedd oda a kertbe.

Épp oda.

Kérsz egy italt?

-Hogy mit? -Szeretnél inni valamit?

-Nem is tudom, bort, sört? -Rendbe. Sört.

-Márka vagy típus? -Típus.

Nézzük csak...Erős, Borostyán, Halovány, Világos, Torobayo.

Ennyiféle sört tartasz itthon?

Nem.

- Csak mondd, mit szeretnél. - Torobayo.

- Stella van. - Oké.

Kinyitom neked.

- Akarsz egy kicsit? - Nem, kösz.

Nem is tudtam, hogy cigizel.

Pedig szívtam, fönn a hegyen.

Oh, persze.

Már jó ideje fölhagytam vele.

Pedig jó, stimulál.

Nem, kösz.

-Végeztél? - Igen.

-Mit néztél annyira? -A szobád, az ágyad.

Úgy értem, milyen filmet néztél, amikor fölhívtalak.

"Jerry Maguire"

Az egy faszság.

Hát, nekem tetszik.

-Nem láttam a végét, de... -Ne is, az a legrosszaab része.

Miért?

Nem tudom. Utálom a boldog befejezést.

És most?

Mért jöttél?

Hát mert hívtál.

Ma kora reggel megálltál a ház előtt, a szomszédom látott téged.

Azóta, hogy Schulz megbízott engem,

azóta még semmilyen ötletem se támadt.

Ezenkívül, te pedig vállaltad, hogy kisegítesz majd az alkotói válságból.

Tudom...

Mért nem tervezel valami szoborkompozíciós emlékművet?

A kortárs téma, vagy a formai megoldás teljesen mindegy,

minél hatalmasabb, annál maradandóbb az a valami Latin Amerikában, nemde?

Ujjgyakorlat.

Vagy jobb lenne...tervezni egy diadalívet, mint a párizsi Arc de Triomphe.

Nem, várjcsak. Bocs.

A mi kis hazánkban imádjuk a vereségeinket nagydobra verni, igaz?

Azon a napon, amikor Grau legyőzte Prat-ot, Condell sírba küldi az Independencia-t.

És mégis ki triomfált?

Prat. Mert úgy szokás, hogy az áldozat kierőszakolja a saját dicsőségét.

Megcsinálnád?

A fejemben jár egy...egy torony.

-Elképzelem... -Egy torony! Félelmetes! Az ám!

Egy futurisztikus torony! Micsoda eredetiség!

Óh, csak ne ironizáljunk!

Nem, én csak a realitások mentén akarok maradni. Valójában mért jöttél?

-Mondtam már. -Nem volt elég meggyőző.

Zavar, hogy átjöttem?

Utálom, szeretem. Mit tudom én.

Minden attól függ.

Látni akartalak.

Mi célból?

Nem vagyok benne biztos. Csak világosan szeretném tudni, mi történt.

Nem történt semmi.

-Megcsókoltál. -És te elutasítottál.

A szerelmi életem odavetett darabkái úgy látszik, mind leperegtek rólad.

Egyik se rezonáltatta meg a te heteró identitásodat.

Meghódíthatatlan vagy, bajnokom.

-És akkor mi lesz? -Semmi.

Mi lesz veled?

Semmi, hagyd a fenébe a komplikációidat, Bruno.

Nézd. Azt hittem, hogy a lelked mélyén te is meleg vagy,

amikor megcsókoltalak, azt éreztem...

...hogy fizikálisan mégis elutasítasz. Hát akkor mit akarsz, mit csináljak?

-Te képtelen vagy ragaszkodni valamihez. -Sose tennék ilyesmit.

- Nem? - Nem azok közül való vagyok.

Azt hittem a melegek fantáziálnak a heteró férfiak elcsábításáról.

Nem. Tény az, hogy buzi vagyok, és nem egy politikus.

A térítői tevékenység nem az én világom.

Bocsáss meg, én egy kicsit...esetlen vagyok.

Nem, oké. Ha nagyon akarod játszadozhatunk a sztereotípiákkal és az egyszerűsítésekkel.

De tudod mit?

A szerelem...nem valami játék a számomra.

A homoszexualitás innen, valahol mélyen belülről fakad,

Bruno, nézd, te még csak felületesen ismersz.

Talán a te elvárásaid túlságosan magasak. Én csak búcsút mondok a hiú ábrándoknak.

Akkor te most visszautasítasz?

Nem utasítalak vissza.

- Nézz rám. - Mi van?

Mikor cigiztél utoljára?

Hát, sok-sok éve már.

Mondhatnám.

Ha kedved tartja, heveredj le a kanapén és szundikálj kicsit.

Holnap korán elmehetünk...

Bringára szállunk és meglátom, miben tudom támogatni a te ötleteidet.

És majd meglátjuk, mennyire leszel higgadt, ha megint efféléket mondasz.

- Mit mondtam? - Semmit. Rá se ránts!

Hozok valami takarót.

Pihenj kicsit.

Mi a terv?

Fogalmam sincs, de a lábunk előtt hever az egész világ.

- Kicsit nagyratörő, nem gondolod? - De viccnek jó.

Épp olyan, mint a te projekted.

Már megint kezded?

Mért nem mutatod meg a te szokásos túraútvonaladat?

Csoportoknak való, öttől tíz fő részére.

Képzeld azt, hogy mind a tíz én vagyok.

-Jó reggelt Hölgyeim és Uraim. -...isten hozta önöket a fedélzeten.

Buszos túrára való.

Oké. Chile.

- Chile. - Chile.

Van ebben valami szokatlan? Mi is Chile?

Egy ország.

Könnyű, csak azt a hölgyet kérdeztem, aki azért jött, hogy megbámulja a seggemet.

Az én voltam, különben.

Oh, tényleg?

- Bocs, bocs. - Micsoda szégyen...nos.

Különben. Egy ország. És az ország egy...

- Egy állam? - Vagy egy nemzet.

- Egy terület. - Egy társadalom.

- Egy kultúra. - Remek, hölgyem, egy kultúra!

-Pontosan! -Dehát ezt én mondtam!

Könnyű, nem kell érte harcolni.

Ha már annyira fölizgultál, mesélj valamit a chilei kultúráról!

De ne említsd a cueca-t, a chilei nemzeti táncot,

se a ponchot, se a chicha italt. A spanyol flamenco és a bikaviadal is kilőve. Nos?

- Vágom... - Könnyű, könnyű....

Egy csomó emberrel mindíg az történik

mindíg az történik, de mindíg másképp

mindíg az történik, de mindíg másképp

és az mindíg más

Igen! Szerelmes lettem

Miféle dalocskát énekelsz?

Tudom, hogy életre szóló élmény

Ahogy a város növekszik...

úgy távolodik el a régi az újtól.

Igen.

Az elkülönülés itt szinte látható, a város belső lelki tusája és a miénk is,

mert mi szinte kivétel nélkül mesztic lélekkel vagyunk megáldva...

azaz, jó ellentmondásosan, hogy sose "mixeljük" össze a régit az újjal.

Menjünk oda.

Mostanában ez tényleg az én saját kutatási terepem.

Csináltam egy közalapítványt, hogy végre mindezt papírra vessem.

Sokkal összetettebb jelenségről van szó, mint amit eddig mondtam,

de az is lehet, hogy több vagy kevesebb van benne, mint amit az alaptézis kínál.

Egy elvált apa és anya,

és a lányuk, azaz a mi társadalmunk, amely képtelen megérteni önmagát,

összezavarodik az apja miatt, mert az megpróbálja elnyomni őt

és az anyja miatt, aki viszont próbálja az apa legitimációját erodálni.

A végkövetkeztetés, ahová próbálok eljutni

az, hogy valamiféle áthidalásra van szükségünk az ürességek között.

Mert különben lehetetlenné válik fölépíteni bármiféle társadalmat

pusztán a saját identitása által, el kell ismernie minden másfajta integritást is.

Az apa és anya metafora egy kicsit freudistának hangzik.

Nem tudom.

És mit mondana Freud rólam?

Nem tudom. Mit szeretnél, mit mondjon?

Talán, hogy...

itt van a kedvező alkalom számunkra.

Fogalmam sincs, nézd, hogyha meleg vagy, akkor ez egy könnyű eset.

Fekete vagy fehér.

Ha egy olyan valaki, mint amilyen te vagy, meleg,

nos, kiváló esélyeid vannak. Nyilvánvalóan.

De, ha egy olyan valaki, mint amilyen te vagy, nem meleg,

nos, az elfogadásból nem lesz semmi, és ez minden. Nincs erőlködés.

Az igazán húzós része a dolognak, ha szerelmes leszel

olyan valakibe, aki...

betéved valami olyasféle helyre, ami a számára afféle ködös szürkezóna.

Ahogy én.

Nos, fogalmam sincs, merre járok abban a bizonyos szürkezónában.

Csak azt érzem...

Imádok csüngeni rajtad.

Mit?

-Mi van? -Semmi.

Minden nap, ahogy vezetsz és cseverészek veled a városról...

Egyetlen kijelentés zakatol a fejemben, ami nem hagy békén, még most sem.

-Miféle kijelentés? -Kicsit őrült, had figyelmeztesselek.

-Mért? Olyasmi, amit én mondtam? -Nem, nem.

Abból a filmből, a "Jerry Maguire".

Ah! A kedvenc filmem.

Hát: Tom Cruise... A végén, mikor együtt van a csajjal és mondja neki...

"Te vagy a tökéletesség számomra."

Mi az?

Ne röhögj!

Hát ez annyira gagyi, gagyi!

De igaz... Haggy!

Jó reggelt.

Fogd be.

- Kávét? - Még nem.

- Csak még. - Oké.

Mi a helyzet, Fernando?

Édes.

Oh igen! Franciaországból hoztam.

Kávét?

Igen.

- Cukorral? - Igen, egy kanállal kérem.

Tizenéves koromban, amikor már szexeltem nőkkel...

igencsak sikeres voltam.

Első alkalommal egy barátnőmmel voltam együtt.

A második barátnőm.

Úgy éreztem, hogy igazán jó vele. Sok mindenre megtanított.

Attraktivnak éreztem magamat.

Nagyon férfiasnak.

Vele tanultam meg erősnek lenni, sokkal magabiztosabbnak.

De?

De a felső középiskolában, tudod hogy megy ez.

Tipikus, nagyfiús heccelődés a farkunkkal, az osztálytársad viccből meghág hátulról,

és brahiból aztán minden őrültséget fölvállalsz...

De szeretted.

Tényleg éreztem valamit. De fogalmam se volt, hogy mi az...

Borzalmas bűntudatom volt...

mert élveztem azokat a játékokat.

Micsoda egy idióta.

És aztán?

Aztán elhatároztam...elmegyek egy meleg klubba, életemben először.

Így elindultam keresni egy meleg klubbot.

Aztán láthatod, hogy mi történt. Semmi több.

És mi történt?

Semmi...Sose jártam ott.

Mikor a klubbot kerestem, belebotlottam Javier-be,

egy barátomba, aki egy csapat haverjával kódorgott,

Közöttük volt Soledad... az én jövőbeli feleségem.

És bla bla bla, a többi már az ismert történet.

Elkezdődött az a fajta életem. Egy másfajta élet.

És soha nem kérdőjeleztél meg semmit? Ahogy mostanában?

Nem, mit kérdőjelezhettem volna meg? Hogy nőkkel lehetek, adottság volt számomra.

Nagyszerűen el voltam velük.

A női szépség ugyanúgy hatalmában tartott.

Így aztán semmilyen furcsaságot nem jelentett a számomra. Normális volt.

Hozzászoktam.

Ennél valamit? Pirítóst avocadóval?

Rendben.

El tudom képzelni, hogy...

furán érezheted egy kicsit most magadat, talán?

Fogalmam sincs hogyan érezzem magamat, hogy tisztességes legyek.

De, nem akarok ezen filózni. Úgy jó minden, ahogy történt, ez minden.

Különben, a szépség fogalmának egyik jellegzetessége, hogy változni képes, igaz?

Ahogy az építészetben is.

Pontosan.

És mi van veled?

- Mi? - Hogyan jöttél rá, hogy meleg vagy?

Igazából, fogalmam sincs. Mindíg is tudtam.

A férfiakon kívül senki mást nem találtam vonzónak.

Soha nem volt probléméd ezzel?

-Vagy a melegséged miatt? -Például a családommal?

Például.

Nem éppen, mert...

Nem is tudom... A családunk...

sokkal zűrzavarosabb volt, mint én, így...

Még nálad is jobban?

Ők sose mondtak nekem semmit.

Fogalmam sincs, mikor kollégiumba kerültem, kezdtem randizni fiúkkal.

Egy év után, azt hittem, hogy már mindent kitanultam a szerelemben.

Miközben egy nap néhány srác a középiskolából

látott engem kijönni a Club Fausto nevű melegbárból.

- És mi történt? - Semmi. Rámijesztettek.

Nem meséltem el nekik az igazat.

Mit mondtál nekik?

Hát, hogy kutatómunkát folytatok.

Ezt a fazont!

Daniel?

Dani?

Soledad?

Sole.

Soledad.

Ébredj, elkésel!

Mit csinálsz te itt?

Mit csinálok, itt?

Megállapodtunk, hogy eljövök Daniel-ért, nem tudod?

Négy óra. Itthon van?

Igen... öö... nem.

Hát akkor itt van vagy nincs itt?

Tudtommal hazajött ebédre és aztán...

elment.

Elment, hova ment? Még csak nyolc éves, Sole.

Elment találkozni egy barátjával, Bruno.

Kért rá engedélyt.

Miféle barát?

Ramirez, azt hiszem Gam... Ramirez Gamboa,

a barátja anyja, aki fölhívott, ő volt Gamboa.

Az isten szerelmére, Sole.

Tudod jól, hogy ez az egyetlen szabad napom, amikor kimozdulhatok Daniellel.

Itt voltam négyre, hogy elvigyem biciglizni. Az isten szerelmére!

Mi történt veled? Mióta nem jársz be dolgozni?

Kivettem pár nap szabadságot.

Kértél néhány napot?

Azt képzeled, hogy csak kiveszel pár napot, amikor akarod?

Marcia kicseszhet veled, ha tud, ismerem jól...

ha megorrontja, hogy csak úgy hiányzol a munkából.

- Marcia a barátom. - De a főnököd is.

A végén majd kihajít.

Na és, ilyen hatalmas fietségért majd találok máshol munkát.

Mint valami rendőrségi aktát, úgy fogják megturkálni a CV-det.

Ha nem ők rúgnak ki, majd te fogsz kilépni.

Megzabállak!

Mi bajod van? Egszerű: ilyenformán akarod kimutatni a kedvességedet.

Gyerünk, hapsikám!

Utálom ezt a szökőkutat.

Természetesen, én pedig imádom.

Nem látod benne az építészeti bravúrt?!

Micsoda unalom!

Hatalmas, de nem szerethető.

Az igazat szólva én mindíg ide járok.

Kivel?

- Magammal. - Igen, pontosan.

A...fiúbarátaimmal.

Cigizni.

- Menjünk? - Menjünk.

Ó ember, fogalmad sincs, milyen óriás vagy!

Én egy kisember vagyok.

Bruno.

Bocsáss meg, új menetrendet kellet csinálni, mert komplikációk adódtak.

Különben is, nem árt ha megismered miféle nyomás nehezedhet az emberre.

Miféle nyomás?

-Mi történt? -Téged mivel etetnek?

- Egy fotó a National Geographic-ba? - Nem, újságcikkel.

Cikket?! Azok a keselyűk megint kaparásznak, hogy

hogy az ő haldokló elképzeléseik véráldozata megint én legyek.

- Dehát kényszerítettek téged. - Nem engem, a társaságot.

Tudod, hogy mi visz az őrületbe? Évek óta építünk lakásokat.

Aztán jön egy földrengés, egyetlen épület pedig összeomlik.

Ahelytt, hogy megköszönnék nekünk vagy megjutalmaznának...

a többi kiváló munkáért, nem, ők büntetnek, kényszerítenek bennünket. Kurvaanyjukat!

German, egyike a te épületeidnek, mégis egy csomó ember élete volt.

Már megint ugyanaz a történet, nincs kedvem újra elővenni.

Nem vagyok kiváncsi a véleményedre. Minden erőmmel az új projektre koncentrálok.

Látni szeretném a vázlatokat.

A vázlatokat?

Nézd, még a kutatás fázisában vagyok, számtalan ötlet van folyamatban, de...

-...ebben a stádiumban én nem... -Viccelsz?

Három hónappal ezelőtt bíztalak meg, és te még mindíg csak az ötleteken rágódsz?

Nézd, German, amit te kértél tőlem, az egyáltalán nem olyan egyszerű.

Lehetetlem máról-holnapra összecsapni. Komplex feladat, amihez időre van szükség.

- Idő kell neked. - Igen, az...

- Még több idő kell. - Oké...

Ne okézz nekem! Nem vagyok hülye, meg ne próbálj átverni, oké?

-Jól ment? -Nem.

Muszály egy épkézláb tervet kitalálni... csak vesztegetem az időmet...nincs semmim.

Együnk valamit.

Megyünk?

Jól megnéztem, látod.

Ez egy másféle határ, egy azok közül, amit említettél.

Valamikor a két folyópartot, ott, ahol azok a monolitok vannak,

egy hatalmas, kőből épült híd kötötte össze.

A legnagyszerűbb, legigényesebb, koloniális mérnöki mestermű.

- A Cal y Canto Híd, igaz? - Igen.

Több, mint 200 méter hosszú,

11 boltívvel, 10 méter magasságban.

Abban az évszázadban ez volt a legfontosabb városi tereptárgy.

Aztán mi történt?

A híd hossza problémát okozott a csatornázási elképzelésekben.

Az első átalakítási munkálatok 1888-ban, meggyengítették az egész struktúrát.

Aztán az egyik télen a folyó vízszinje úgy megemelkedett, hogy lerombolt 3 boltívet,

ami aztán a végső összeomláshoz vezetett.

Nagy kár.

A híd maradványai a földalatti állomásban még láthatók.

- Tényleg? - Igen.

Nézzük meg.

- Most? - Igen.

Nem mehetnénk később?

Együnk előbb, mert a gyomrom már Traviata áriákat énekel.

- Jó. - Gyerünk.

- Ki hív ennyiszer? - Soledad.

És nem hívod vissza?

Nagyon zajosak odakint, szerinted is?

Várj egy kicsit...

Hé, Carlanga! Carlanga!

Isteni a zenéd, de vedd le a hangerőt! Holnap dolgozó napunk lesz!

Rendbe! Nehogy én legyek már a buzigyuri dolgozó nép kerékkötője...

Dugulj el, ember, és vedd vissza a kurva hangerőt!

Mondd meg a göndör csávódnak, hogy átjöhet hozzám!

Akkor, kösz!

Oké, csak egy kis helyi folklór.

Most el kell mennem.

Hazamegyek, oké?

Mért?

Gondolkodnom kell.

Miről?

A munkáról.

Hello, Sole, mizujs?

Rendben...

Jó, máris indulok. Szia.

Szia.

Szia.

Szia, Dani.

Hogy vagy?

Hogy megy a suli?

Mi a baj, mért vágsz ilyen képet? Mi van itt, valami temetés?

Bruno...

Dani akar tőled valamit kérdezni.

Tessék...

Mi lesz?

- Kérdezz bátran. - Csak az, hogy...

Amikor kimentem a mosdóba Ramirezék házában...

...véletlenül hallottam, hogy Ramirez mamája mondja Ramirez apukájának...

És azt is hallottam, mit válaszolt az apa Ramirez anyukájának.

Nem csodálkoztam, esküszöm.

- Mit mondott az anyukája? - Hogy te meg vagy őrülve!

Mért lennék?

Édesem...csak kérdezd meg. Ez nem a te problémád, ne izgulj emiatt.

Hát...

- Mi lesz? - Hát...

Az anyukája azt mondta..., hogy az én apukám...

hogy ő látott téged, amikor megcsókoltál egy másik férfit...

Igaz ez?

Dani! Dani, gyere vissza!

Hát ezért mentél el?

-Bruno, ezért...? -Hallottam elsőre is.

Mi?

Most legalább megtudod, milyen érzés elhagyottnak lenni.

Miről beszélsz? Sose hagytalak el téged!

Ez nem igaz!?

Te hagytál faképnél a templom kapujában.

Fogd be!

De visszamentem, hogy a feleséged legyek.

Könnyű neked, valakivel csak eggyütt akartál lenni,...aki...

Elég! Elég!

Fölösleges védekezned. Nem vádollak semmivel.

Csak meg akarom érteni, hogy igaz-e?!

Vagy csak össze vagy zavarodva. Jogom van megtudni, hogy ki az ördög vagy te igazából.

Mit keresel itt?

Be se hívsz?

Egész héten próbáltalak elérni.

Emaileztem is, nem?

Meglehet, de nem kaptam meg. A gyereked honnan tudja?

A legjobb barátjának az anyja egy bíró.

El tudod képzelni ezt a szitut...

Ah...

A francba, sajnálom, hogy ilyen helyzetbe került szegény.

- Igen... - Az én hibám, hogy lobbanékony vagyok.

Most már mindegy.

Csak megpróbálom elképzelni, mit érezhetsz most...

Fogalmad sincs, milyen szarul érzem magamat, Fer.

Vagyis, tudnod kéne, hogy egyedüllétre van szükségem, ha nem hívlak vissza.

Nem kellene olyan helyzetbe hoznod, hogy épp most küldjelek el,

ami a legutolsó dolog lenne, amit meg akarnék tenni.

Én csak látni akartalak, hogy mi van veled,

mert nem válaszoltál.

Nagyszerűen megy a sorom, és kösz.

Rendben?

Szia.

Pincér? Igen.

- Igen? - Egy sangriát, legyen szíves.

- Korsóval? - Nem, csak egy pohárral.

Kétségek kezdenek mardosni, mikor egy kapcsolat kezd elhasználódni.

Az elhasználódás meghozza az üresség érzését.

Hihetetlen, ugye?

Fölkelsz egy nap...

és rácsodálkozol: hát ez az az élet, amit élni akarok?!

És ez az egyszerű kis kérdés mindent lerombolhat.

Így. Egyetlen pillanat alatt.

Ilyenkor kezd az ember mélyre ásni az életében, visszakeresni mindent.

Fölteszi magának a kérdést, hol és mikor volt az a bizonyos fordulópont.

-Egy egészen más irány, egy ösvény. -Igen, értelek, de...

...fölfedezni egy új helyet, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy birtokba is vetted.

A kérdés az, szereted-e... ...azt a férfit.

Olymódon, ahogy szeretted Soledad-ot?

Nem tudom.

Az egyetlen dolog, amit tudok...

...hogy amikor Fer-rel vagyok, boldognak érzem magamat, olyan...megnyugtató.

Nem is tudom, úgy növünk föl, hogy belénk nevelik azok a sületlenül romantikus mesék,

hogy a szereplők, a szerelmesek mindíg csak egy férfi és csak egy nő,kivétel nélkül.

Nem tudom mi lenne, ha én szakíthatnék ezzel a gondolkodásmóddal.

Nos, én se tudnám.

De...szerelem nélkül... értelmetlen az egész.

Én... én nem akarok ítélkezni.

Az unokám vagy és én mindennél jobban szeretlek.

És...

Ha adhatok neked egy szemernyi tanácsot...

Ha te...ha te... ki akarsz törni a múltad szorításából...

...neked szükséged lesz...

...valamire, ami értelmet ad az életednek, ugye értesz engem?

Mert ha azt nem leled, darabokra hullsz, örökre a szakadék szélén fogsz táncolni.

Az a Bruno, aki mindíg voltál,árnyékként kísérti azt a Brunót, aki lenni akarsz.

Érted?

Jól van...

-Húzd erősebben. -Ne, várj.

Ha meghúzza, nem tudom ide kapcsolni, édesem, még ne.

-Anyádnak igaza van, tartsd meg. -Na most.

Megvan.

Most te.

Gyerünk! Segítsünk?

Apa? Mért nem hoztunk nagyobb sátrakat?

-Hogy mondod? -Mért nem hoztunk nagyobb sátrakat?

Hogy érted? Ezek a kisebbek már megvoltak.

Apáddal ezeket használtuk fiatalkorunkban, amikor kirándultunk szerte az országban.

Így van, fél Chile-t körbejártuk.

Úgyhogy süvegeld meg ezeket a sátrakat!

Dehát...annyira réginek látszanak.

Mi bajod van velük, he?

Oké...az egyik már kész is.

Gyere, próbáld ki.

Apa, ha két sátrunk is van, ki fog egyedül aludni?

-Szeretnél egyedül aludni? -Nem, csak nem értem.

Alhatok egyedül, ha akarod.

Szeretném, ha te és anya együtt aludnátok.

-Te szeretnéd, vagy ő mondta? -Anya nem mond ilyet.

Dani, mondott ő valamit arról, ami történt?

Igen, mondott...

-Mit mondott? -Hogy minannyiunknak boldogságra van szükségünk.

-És te mit gondolsz? -Ugyanezt, mindenkinek boldogságra van szüksége.

De, összejöttél valakivel?

Nem.

Mért nem?

Mert még nálad is hülyébb vagyok.

- Sole, kérdezni akarlak... - Ne, ne. Várj.

- Ne, fordítsd el.....

A kérdésedet a lámpa fényénél kell föltenned...

Különben nem látom az arcodat és nekem szükséges látnom téged, Bruno.

Hát legyen...

Bocsánatot akartam kérni tőled.

Minden szenvedésért, amit okoztam neked.

Neked és Dani-nak. Őszintén.

Sajnálom, hogy nem értesz meg egy dolgot.

Hogy jön ez most ide?

Egyedül hagytalak a templomnál.

Két hónapra elhagytalak.

Visszamentem...

és te megbocsátottál.

- Hát, azt akartad, nem? - Igen.

De én nem értem miért tetted.

Ezt most mért mondod? Azt akartad...

-És most te ugyanúgy megbocsáthatsz nekem. -Nem, nem, nem.

Mit akarsz ezzel mondani?

Én ezt sose bocsájtom meg neked.

Nem fogok neked megbocsájtani.

Én csak megfizetek a hibámért most...és ez minden.

Rendben, azt állítom, hogy megérdemlem.

Még mindíg nem érted, miről beszélek.

Mit?

Te mindíg nagyon jóságos voltál, ugye?

Nagyon jó apa, nagyszerű férj.

Jó barát.

Tizenegy éve vagyok veled.

És a tizenegy év alatt kizárólag egyetlen dolgot próbáltam megtenni...

...megpróbáltam valaki mássá válni.

Nem azt érezni, hogy eltörpülök melletted.

Érezni, hogy a partnered tudok lenni.

De én nem tudok úgy tenni... Nem tudtam úgy tenni....sose sikerült.

Megbuktam.

Amikor mindezt fölismertem...

Arra is rájöttem, hogy sose voltál félisten.

Nem voltál tökéletes.

És ez megnyugtatott.

Éreztem...

...valami mély...szenzációs érzést...

...kiszabadultam.

Elmagyaráznád, hova akarsz végülis kilyukadni?

Igen...Épp ez az, ahova tartok.

Amikor fölkértél erre a projektre...

Arra kértél, hogy tervezzek, és itt most a te szavaidat idézném:

"Egy olyan szolid konstrukciót"

"amelynek a szépsége könnyedén szembetűnő"

"hogy friss levegőt vigyen az eszméletlen közösségi térbe"

“legyen nélkülözhetetlen,oly fontos,hogyha akarnánk, még akkor se pusztíthassuk el."

Igaz?

Nos...

Miután körbejártam az egész várost,

rá kellett jönnöm, hogy az az emlékmű, amit meg akarsz építeni, már létezett.

Az pedig a Cal y Canto Híd.

Nézd.

A Cal y Canto Híd.

A tizennyolcadik században épült.

A felépítése közel tizenöt évig tartott.

Mialatt építették, számtalan ember meghalt.

Valóságos véráldozat és hatalmas pénztömeg vezetett a megszületéséig...

hogy ilyen csodálatos...és szép legyen.

Amely természetesen büszkeséggel töltötte el a kortársakat.

De nézzük csak.

A haladást nem sikerült megállítania a kormányzatnak, azon az áron sem, hogy

az építőmérnökség hivatalát hatalmilag negligálták, lehetetlen volt

kitörölni a város emlékezetéből ezt a koloniális mérnöki remekművet.

Igazán ironikus, hogy ez az építmény egy híd volt...

Egy híd, amely összekötötte a bennszülött lelkiséget a spanyol várossal.

Pontosan e kettősség vált főszereplővé nemzetünk megalapításában.

Meglepne, ha észrevennéd

az építőmunkásokat, amint a nyílt utcán pihennek!

-Látom. -Ragyogó tiszták, mi? Még a ruháik is!

-Nem. -Természetesen nem. Miért?

Mert építeni azt jelenti, hogy koszos leszel. Fölfogod?

Muszály, be kell mocskolódnod.

A tiszták azok, akik nem képesek építeni semmit se.

Ja és még egyet...

Nehogy azt képzeld, hogy nekem fogalmam sincs mindarról...

ami veled történik, és hogy hova vezet mindez.

Őszintén, Bruno...

Sok szerencsét mindehhez.

Hello.

Te?

Szeretnék megbeszélni veled valamit.

Persze, mondjad.

Fer, beszélhetnénk egy kicsit, kérlek...

Fer!

Fer! Várj már egy kicsit!

Fer!

Állj meg!

Állj meg!

Fer, kérlek, állj meg!

Állj meg!

Várj meg!

Mi van?

Csak egy kis időre van szükségem.

- Nem, Bruno. - Egy kis időt...

Nem, Bruno! Tudod jól, mit gondolok. Fekete vagy fehér.

Dehát hogy teheted... választás elé állítasz?!

Hát, eljön majd a nap, amikor választanod kell!!!

Válassz, Bruno... Neked megadatott a választás privilégiuma.

Sajnálom...

Sajnálom.

SZÜRKEZÓNA In The Grayscale [2015]

»»»Trans-Lator«««021