Original subtitles

Miért megy két angyal Franz mellett? És miféle gyermekjáték ez?

Hol megy két angyal egy ember mellett...

Két angyal az Alexanderplatzon, Berlinben, 1928-ban, egy volt gyilkos,

Álmom Alfred Döblin Franz Bibekopfjának álmáról. Egy epilógus.

jelenlegi betörő és strici mellett.

Na ja, ez a történet Franz Biberkopfról, és az ő nehéz,

Álmom Alfred Döblin Franz Bibekopfjának álmáról. Egy epilógus.

igaz, és megvilágosodó létéről

elérkezett hát idáig.

Álmom Alfred Döblin Franz Bibekopfjának álmáról. Egy epilógus.

Minél inkább tiltakozik és toporzékol Franz Biberkopf...

annál tisztábban látszik minden.

Közeledik a pont, ahol mindenre fény derül.

Egy műkéz!

Még mindig nem adja fel a játszmát.

Nem akarja, hogy felismerjék.

Á, a Biberkopf úr!

Mi mindent elkövetett már a finom úriember...

Ez egy súlyos bűnöző, be kéne már kasztlizni.

Életfogytiglanra.

Egy nőt megölni, csenni,

lopni, aztán egy másik nőt.

Amiben szintén vétkes. Mit akar még?

Mit gondolsz, Sarug?

Mi történne, ha ezt az embert a sorsára hagynánk?

Alapjában véve nem számítana.

Úgy gondolod, hogy fölöslegesek vagyunk?

Igen. Egy kicsit, úgy hiszem,

tudod, azért gondolom, mert nem áll módunkban,

hogy egészen elvigyük innen.

Ha ezt az embert elvisszük,

és máshová helyezzük, egy másik létbe:

Megtette, amit itt megtehetett?

Azt nem tudom.

De ez itt egy egészen közönséges ember.

Nem látom be, mért épp rá kell vigyáznunk?

Közönséges, nem közönséges, mi is az?

Egy koldus közönséges, egy gazdag nem közönséges?

A gazdag holnap koldus, a koldus holnap gazdagabb.

Felfuvalkodik,

megjátssza az ártatlant, adja a tisztességest.

Nézzétek csak a trógert!

De ha jön egy zsaru!

Csak úgy repül le a kalapja.

Minek éljen még egy ilyen fickó?

Én is meghaltam.

Még fiatalabb voltam, mint az ott, már halott voltam.

Meg se tudtam többé nyikkanni!

Vedd le a kalapot, majom!

Hisz nem vagy szerkesztő.

Te ökör!

Még a szorzótáblát sem tudod.

Vigyázz! Elkapnak még téged is.

Hagyd már békén!

Hisz bolond.

Csak hiányzik egy kereke.

Nézzétek! Két angyallal megy sétálni,

és a kedvese egy hulla a rendőrkapitányságon.

Ezzel már semmi nem történik.

Egy ilyen miatt nem kiabál az ember.

Az életemnek vége.

Végem van. Elegem van.

Micsoda város ez?

Micsoda hatalmas város?

És micsoda élet...

micsoda életet éltem én benne?

De a Micit nem öltem meg.

Azt nem én tettem.

Nem tudom...

hogy jött ez az egész.

De hiszen szólított téged, amikor meghalt!

Már megérkezhetett ide.

Gyorsabban itt vannak, mint hinnénk.

"Nem tudok tovább élni.

Csókolom szüleimet és a gyermekemet.

Az életem szenvedéssé vált, csak Reinhold lelkiismeretét terhelem.

Érezze jól magát!

Engem csak játékszernek használt, aztán eldobott.

Közönséges gazember.

Egyedül ő tett boldogtalanná.

Tönkrement ember lett belőlem."

Itt van az én Micim?

Ne szomorkodjon!

Nem szabad szomorkodnia.

De hol van az én kis Micim?

Mi aggaszt, fiam?

Mondd csak, mi aggaszt?

Én csak a Micimet akartam látni, semmi mást.

Csak úgy erre jártam.

Nézd csak, én már halott vagyok!

Nem kell olyan komolyan venni az életet.

A halált se.

Az ember mindent megkönnyíthet magának.

Mikor elegem lett és megbetegedtem, mit csináltam, na?

Gondolod megvártam, míg felfekszem magam?

Minek, mi?

Az ágyam mellé raktam a morfiumos üveget, na?

És azt mondtam: Zenét emberek, zongorát, jazzt, slágert..."

Felolvastattam magamnak Platóntól

a nagy Lakomát.

Egy szép beszélgetés, igen.

És közben titokban a takaró alatt

injekciót injekcióra adtam magamnak, igen.

Számoltam őket.

Háromszorosan halálos adag.

És közben hallgattam a zongorát.

Mulatságos.

És a felolvasóm Szókratészről beszélt.

Na, vannak okos emberek...

és vannak kevésbé okos emberek.

Jöjjön, gyorsan!

Vágja le! Nem akar a sírjában maradni.

Folyton fákra mászik és ferdén lóg.

Igen? De hát miért?

Tudja, sokáig volt beteg. Senki nem tudott rajta segíteni,

és beutalni sem akarták.

Mindig azt mondták, hogy csak szimulál.

Akkor lement a pincébe

és kalapácsot meg szöget vitt magával.

Hallottam, hogy kalapál a pincében. Gondoltam, mit csinál ott?

"Jó, hogy dolgozik valamit, nem csak üldögél.

Talán nyúlketrecet csinál."

De csak egy nagyon erős szöget vert be magának a mennyezetbe.

Biztosra akart menni.

Mi baja van? Mi van?

Valami baj van, fiatalember?

Mért sírdogál?

- Maga is öngyilkos akar lenni? - Nem.

Megölték a kedvesemet és nem tudom, hol van.

Á! Akkor ott hátul keresse, ott vannak az újak!

Istenem, mért nem tudsz végre nyugton maradni ott lent?

Mért kell újra meg újra fákra másznod?

Berlinben 1927-ben a halvaszületetteken kívül

48.742 személy halt meg,

4570 fő tuberkulózisban,

6443 fő rákban,

5656 fő szívbántalmakban,

4818 fő érbántalmakban,

5140 fő agyvérzésben,

2419 fő tüdőgyulladásban,

961 fő szamárköhögésben.

562 gyermek halt meg diftériában,

skarlátban 123,

kanyaróban 93.

Meghalt 3640 csecsemő,

született 42.696 ember.

Mici!

Mici!

Mici! Mit csináltak veled?

Mért csinálták ezt veled?

Hisz te semmit se tettél, Mici!

Ezt az embert itt,

bármily közönségesnek is tűnik az életútja,

egy dolog mégis megkülönbözteti a közönségesektől.

Mi lenne az, ami ezt itt a közönségesektől megkülönbözteti?

Mikor épp elmagyaráztad, hogy "közönséges" és "nem közönséges"

- csak tartalom nélküli szavak. - Igen.

Ez az ember tévedésből elmulasztott felnőtté válni, Sarug.

De most közel van hozzá.

És... mindenki,

akivel ez a ritka szerencsétlenség megesik,

ha már közel van hozzá, hogy látóvá és érzővé váljék,

hajlik rá, hogy nem akar mást, csak tudni, aztán meghalni.

Ez a ritka erőfeszítés lefárasztotta a testét és a lelkét. Érted?

Igen, eddig értem, de feltéve, hogy megmentjük az életét,

szóval egy életet kifáradt testtel és kifáradt lélekkel,

miféle élet lesz az?

Sem kevesebb, sem több, mint egy közönséges élet.

Akkor minek igyekszünk és fáradozunk?

Kinek volna érdekében egy ilyen élet fenntartása?

Pont ez a titok.

Nézd, te sem tudod, Sarug,

hogyan lettél, ami vagy...

milyen voltál,

és hogy lehet, hogy most itt járj velem,

hogy más lényeket oltalmazz.

Igen, Terah, ez igaz. Nem tudom.

Soha nem magától erős az ember,

önmagától.

Van egy s más az ember mögött.

Az erőt meg kell szerezni.

Te nem tudod, hogy szerezted meg.

Most itt vagy,

és azok a dolgok nem veszélyesek rád, melyek másokat megölnek.

Mici, Mici! Most mit tehetek?

Mért nem dobnak be engem is egy sírba?

Meddig tart ez még velem?

* Újra ki a csatatérre, *

* Isten ereje vezet minket. *

* Harcolunk Érte, nem engedünk, *

* Amíg az Úr győzelmét el nem érjük. *

* Aki bízik Istenben és imádkozik, *

* Biztos lehet a győzelemben. *

* A sötétségben és az éjszakában, *

* Lelke tiszta marad. *

* Ha a Sátán ártani akar nekem, *

* Úgy nincsen félelmem, *

* Mert Istent elérni a célom, *

* És Őt tisztelni fogom. *

* Aki bízik Istenben és imádkozik, *

* Az elérte célját, *

* A sötétségben és az éjszakában, *

* Lelke tiszta marad. *

Lüders!

Te voltál az első mocskos disznó.

Te voltál az első sunyi, alattomos, mocskos disznó.

Te kezdtél engem elpusztítani,

te kezdtél engem felzabálni,

tönkre tenni.

Veled... veled kezdődött.

November huszonkettedike van, meg akarsz fázni?

Nem akarsz inkább a szeretett kocsmádba menni egyet inni?

Kiadni a Reinholdot!

A bolondokházában a helyed, idegbajod van.

Jöjjön elő, a mérgező gazember!

Az a kéjsóvár kutya!

Vagy nincs bátorsága előjönni?

Kinek kiabálsz? Ha úgyse válaszol.

Hívsz valakit, aki nincs is itt.

Senki nem lesz olyan bolond, hogy ott legyen, ahol te keresed.

Rendőrség!

Halló, rendőrség, rendőrség!

Úristen! Franz!

- Mit csinálsz itt a földön? - Miért?

Az egész város téged keres. A fél karoddal,

úgyis kész csoda, hogy még nem kaptak el.

Különben elértél valamit?

Nem tehetek semmit.

De ki kell ezt bírnom.

Ez tönkre tehet engem.

A lányt elintézte,

én meg itt állok, mint egy pipogya fráter.

Mi hiszünk neked, Franz. Mindketten hiszünk neked.

Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.

Eleget kibírtam, eleget tettem.

Többet nem bírok.

Senki nem állítthatja...

hogy nem védekeztem ellene.

De, ami sok, az sok.

És mivel Reinholdot nem tudom megölni, magamat ölöm meg.

Megyek a pokolba,

dobszóval és harsonával!

Az az az ember.

Megyünk a pokolba,

dobszóval és harsonával!

Ezzel a világgal végeztük.

Elmehet a fenébe mindenestül...

ami rajta, alatta és fölötte van,

az összes emberrel,

az össze férfival és nővel,

az egész pokoli csürhével!

Senkiben se lehet bízni.

Ha egy madárka volnék, vennék egy rakás szart,

és két lábbal dobnám magam mögé. Aztán elrepülnék.

Ha létezik Isten, nem csak jóságunk vagy gonoszságunk alapján különbözünk tőle,

mindannyiunknak más a természete, és más az élete.

Alkatban és eredetben, és küldetésben különbözünk egymástól.

Mi a baj, Andrei? Mi?

Szégyellem magam.

Ezt nem értem.

Mért szégyelled magad?

Miattad.

Miattam?

Azt meg miért?

Mert szeretlek.

De hát ez butaság.

Hisz ez teljesen normális itt bent.

Itt bent szeretik egymást az emberek,

kint meg minden egészen más. Ott el van felejtve.

Hát ez az!

Felőlem...

Felőlem lehet mindenkinek normális.

Mindenkinek, de nem nekem.

Nekem... ez egyszerűen nem normális.

Ez tényleg butaság, Andrei.

Ez tényleg csak azért van, mert először vagy bent.

A legtöbben így voltak vele.

Szégyellték magukat,

és aztán amikor megint kint voltak,

és minden ugyanúgy volt, mint régen, nevettek rajta,

és egyszerűen azt mondták: "Na ja. Egy kicsit szórakoztunk bent."

Jobb, mint a semmi, érted?

Nem csak erről van szó.

Van valami más is.

Egész életemben,

megőrültem a nőkért.

Hamar meguntam őket, és nem tudtam, hogyan szabaduljak meg tőlük.

És mindig szenvedtem tőle,

hogy nem bírtam ki őket...

és hogy nem mentek el.

Egész életemben.

És most, ha elképzelem...

hogy te kimész, és én itt maradok...

Ez most egyszerűen az első alkalom...

hogy önmagamat nem értem.

Én egyszerűen nem értem magam.

Ha te holnapután kimész,

akkor...

És korábban ez mindig másként volt,

mindig teljesen másként.

Négy évig kell még itt ülnöm,

és mindezt egy ilyen hülyeség miatt.

Mi az a négy év?

És ráadásul nélküled.

Még azt se tudtam volna, honnan szerezzek snapszot.

Teljesen tanácstalan vagyok.

Ha egy kicsit több ideig vagy itt,

minden trükkre rájössz,

a világ minden pálinkájához hozzájutsz.

Nem akarom. Nem akarom.

Nem akarom és nem is tudom elviselni.

És nem is tudok így élni.

És ráadásul ott van az az undorító lengyel.

Én ezt nem bírom ki.

Andrei... Mit akart az egyáltalán?

Ugyan mit?

Az már semmit nem számít.

Honnan tudhattam volna...

Úristen, hogy négy év lesz belőle!

Soha nem jutott volna eszembe, hogy négy évet adnak.

Mi dolgod van azzal... azzal a lengyellel?

Hisz magad is lengyel vagy, nem?

Mi bajod van vele?

Én nem vagyok lengyel.

Ez az, amit akart tőlem.

Hogy ő tudja, hogy nem vagyok lengyel.

Ezt nem értem.

Azt hittem, hogy Andrei Moroskiewicz-nek hívnak.

És ez egy lengyel név, vagy mi?

Épp ez az:

Nem Andrei Moroskiewicz a nevem,

vagy hasonló.

Ez az.

És most...

zsarolni akar...

míg nem bírom tovább.

Ki akar facsarni, mint egy citromot.

A kezében vagyok.

Akkor miért mászkálsz lengyel útlevéllel, ha nem úgy hívnak?

Úristen,

miért mászkálok egy ilyen útlevéllel?

Nagyon egyszerű...

mert túl ravasz akartam lenni.

És odamegyek a villamosmegállóba,

kitépem a táskát valaki kezéből,

és hagyom, hogy letartóztassanak.

Aztán amikor a bíróság előtt álltam,

kiderült, hogy olyasvalakinek az útlevele volt, aki körözés alatt állt.

Annyira szeretlek!

És ha nem is vagy lány,

olyan szívesen érek hozzád!

Olyan szép bőröd van!

Én tönkre fogok menni, ha nem leszel itt.

Elpusztulok.

Mégsem értem ezt a történetet a neveddel.

Istenem,

pedig teljesen egyszerű!

Megöltem valakit.

Hallottad?

Megöltem valakit.

Ne nézz így rám, kérlek!

Nem akartam.

Egyszerűen megtörtént.

Gyere ide!

Gyere!

Ezer márka jutalom volt kitűzve Reinhold fejére.

Mit lehet itt tenni,

munkanélkülisegélyre menni, és sokáig mérlegelni, ezer márkánál?

Elkapták és átvitték a rendőrségi fogdába.

Egy gyermek haláláról és egy hasznavehető születéséről

Egy gyermek haláláról és egy hasznavehető születéséről

Mi van?

Utolérte a végzet.

Be kell vinnünk a kórházba.

Hülyeség!

A legjobb lesz, ha teljesen kinyírjuk.

Átmegyünk rajta még egy párszor, aztán bedobjuk az árokba.

A rendőrségi fogdában először azt hiszik,

hogy Franz Biberkopf megjátssza magát, adja a bolondot,

mert tudja, hogy a fejéről van szó.

De aztán megnézi az orvos a foglyot.

Aztán átviszik a moabiti kórházba.

De ott se tudnak kihúzni belőle egy szót sem.

A férfi, úgy látszik, tényleg őrült.

Teljesen mereven fekszik. Csak keveset pislog a szemével.

Mikor két napig megtagadja a táplálkozást,

átszállítják Buchba, a bolondokházába, a zárt intézetbe.

Ez mindenesetre helyes, hisz így is, úgy is meg kell figyelni az embert.

Ne!

Ne!

Ne!

Ne!

Ott ül a víznél a nagy Babilon,

minden paráznaság és szörnyűség anyja.

Egy skarlátvörös fenevadon ül,

és hét feje van és tíz szarva.

Itt látható, ezt látnod kell! Ő minden lépésednek örül.

Részeg a szentek vérétől, akiket széttépett.

Nézd csak a szarvait, amivel öklel!

A mélyből jön és a kárhozatba visz.

Nézd csak: A gyöngyöt, a bíbort,

a skarlátot, a fogait, ahogy rád vicsorít,

a vastag, kemény ajkat,

amelyen csorog a vér!

Azzal ivott,

Babilon szajhája.

Aranysárga mérgező szemek, göcsörtös nyak,

és ahogy rád nevet!

Először a megfigyelőszobába tették Franzot,

mert mindig anyaszült meztelenül hevert, és nem takarta be magát,

még az ingét is mindig letépte.

Ez volt az egyetlen életjel, amit Franz Biberkopf néhány hétig adott.

Szemét mindig szorosan lecsukva tartotta.

Egészen mereven feküdt, és minden ennivalót visszautasított,

úgyhogy szondával kellett táplálják.

Heteken át csak tejet, tojást, és némi konyakot kapott.

Túl messzire megy a gondoskodásban, nem gondolja? Szinte tolakodó, nem?

Még meg kell tanulnia.

Na ja. Ezt kapja érte.

Igen. Ezt kapja érte.

Von Hardenberg, kinyitni!

Én ezt nem értem, Biberkopf.

Miért nem hagyja, hogy segítsünk magán?

Hisz csak segíteni akarok.

Von Hardenberg, kinyitni!

Ember,

nyisd már ki a szemed!

Engem hallhatsz.

Én is szimulálok.

Home sweet home.

Tudod: Édes otthon.

Nekem az a föld alatt van.

Ha nem vagyok otthon, akkor a föld alatt vagyok.

A mikrokefáliák

trogloditává akarnak tenni,

barlanglakóvá.

Ebben a barlangban lakjak!

Tudod, mi az a troglodita?

Hát mi vagyunk azok!

Ébredjetek, elátkozottjai e földnek!

Akiket még éheztetnek.

Akik áldozatként estetek el a harcban,

a nép iránti szent szeretetben.

Mindeneteket odaadtátok a népért,

és életet,

és boldogságot,

és szabadságot.

Ezek vagyunk mi, ember!

Nem érted?

Mi vagyunk ezek!

Pompás palotában dőzsöl a zsarnok,

nyugtalanságát borba fojtva.

De fenyegető jeleket ír egy kéz már régóta,

a megrakott asztalra.

Autodidakta vagyok.

Amit tanultam, magamtól tudom, a börtönből, várfogságból.

Most bezárnak ide.

Gondnokság alá helyezik a népet.

Közveszélyesnek tartanak.

Igen...

az vagyok.

Szabadgondolkodó vagyok, mondhatom neked.

Látsz itt ülni,

én vagyok a világ legnyugodtabb embere.

De ha felingerelnek!

Eljön az idő...

és a nép felébred,

a hatalmas, erős, szabad.

Úgy, pihenjetek csak, testvérek!

Nemesek és nagyok.

Feláldoztátok magatokat értünk.

Nem tehetek róla, de én Franz Biberkopf szenvedését pszichogénnek tartom.

Vagyis a merevsége a lelkéből ered.

A gátoltság és kötöttség beteges állapota

egy analízisben tisztázódna.

Talán, mint visszavezetés a legrégebbi léleklöketre, ha...

"Ha". A nagy "ha".

A nagyon sajnálatos "ha". Kár,

de ez a "ha" jelentősen zavar.

Ha Franz Biberkopf beszélni tudna,

ha összeülne velünk,

és velünk együtt likvidálná a konfliktusát.

Szóval, legközelebb majd kitalálja, hogy a paralízis is lelki indíttatású...

A spirochaeták pedig véletlen tetvek az agyban.

A lélek, a lélek!

Ó, modern érzelemdoboz!

Az orvostudomány az ének szárnyain!

Én a maga helyében

az elektromossággal próbálnám meg.

Segíteni az se segít,

de mindenesetre jobb, mint ez az egész marhaság.

Na ja, tulajdonképpen az is értelmetlen.

Ha gyenge áramot használ, az nem segít.

Ha meg erőset, akkor megnézheti.

Tudjuk a háborúból.

Erősáramkezelés, uramisten!

De itt az nem megengedett. Modern kínzásnak nevezik.

Na jó...

Mit lehetne akkor a maga véleménye szerint tenni,

egy olyan esettel, mint ez a Franz Biberkopf?

Először fel kell állítani a diagnózist, lehetőleg a helyeset.

Egy törött lábbal csinálhat, amit akar, rábeszéléssel nem gyógyul meg.

Zongorázhat is neki, egyszerűen nem gyógyul.

Az kell, hogy a csontot visszaigazítsa, sínbe tegye. Akkor rögtön megy.

Egy tyúkszemmel sincs másképp.

Annak az kell, hogy ecseteljék,

vagy jobb cipőt vegyenek neki.

Az utóbbi drágább, de célszerűbb is.

Szóval mit kellene ebben a Biberkopf ügyben tenni?

Egyszerűen még egyszer megkérdezem,

Mi a véleménye, Proll doktor úr?

Hisz épp most hallotta:

A helyes diagnózist felállítani, ami ebben az esetben,

az én régen meghaladott diagnosztikám szerint,

katatón stupor.

Na persze csak ha nem még

valami nagyon durva szervi lelet rejtőzik mögötte,

az agyban, egy daganat,

a középagyban.

Katatón stupor.

Igen.

Amilyen mozdulatlanul fekszik,

azok a verejtékezések,

aztán alkalmanként pislog,

és figyel minket, kitűnően.

De mondani nem mond semmit,

és enni sem eszik semmit.

De végül is a szimuláns úr,

vagy a pszichogén beteg, csak feladja.

Éhen halni? Odáig nem megy el.

És mi változik neki ezzel a diagnózissal?

Hisz nem segít neki semmit.

Maga mit szól hozzá, főorvos úr?

Nézze, ez már rég bekapta volna a legyet, emberfia,

ha az úgynevezett lelkéről lenne szó.

Ha egy ilyen dörzsölt fegyházat járt azt látja,

hogy egy ilyen fiatalúr jön oda hozzá, aki természetesen szart se tud róla,

elnézést, magunk között vagyunk itt, aki imádsággal akar gyógyítani...

Egy ilyen fickónak maga ingyen vacsora, pont ez kell nekünk!

És amit akkor tesz, már rég megtette volna.

Nézze, kolléga,

ha a fiúnak esze és számítása lenne...

De hát épp ez az, főorvos úr.

Hisz gátolt.

Ez az én nézetem szerint is egy zárkózás,

de lelki momentumok által.

A realitással való kapcsolat elvesztése a csalódások, kudarcok miatt.

Majd gyermekes ösztönigény a realitástól.

Meddő kísérletek a kapcsolat helyrehozására.

Baromság! Lelki momentumok!

Akkor épp másféle lelki momentumai lennének.

Akkor felhagy a zárkózással, a gátlással,

odaajándékozza magának karácsonyra.

Egy hét alatt felkel a maga segítségével.

Istenem, mekkora ráolvasó maga!

Áldott legyen az új terápia!

Küld egy hódoló táviratot Freud úrnak Bécsbe.

Egy héttel később már a folyosón sétál a maga segítségével.

Csoda! Csoda! Halleluja!

Még egy hét, már az udvart is ismeri.

Még egy hét, és hála a maga jóindulatú támogatásának

a háta mögött fogja magát, halleluja, hájdi, és már itt sincs.

Ezt nem értem.

Meg kellene egyszer próbálni.

Ezt nem hiszem, főorvos úr.

De én.

Ezt még megtanulja.

Ezt meg kell tapasztalnia.

És akkor nem kínozza tovább azt az embert.

Higgye el, ennek semmi értelme nincs!

Mert csak a Jóisten dönt...

És az egész ház csak azt kérdezi:

Milyen injekciót kap ma a mi Franzunk?

És nevetnek az orvosok háta mögött,

mert ennek az úgyse használ.

Ennél nem törnek át, ez egy kemény fiú,

A legkeményebbek közül való. Ez megmutatja mindenkinek,

ez tudja, mit akar.

* Nézzetek fel! *

* Nézzetek fel! *

* Mind, ti bűnbánó szelídek! *

Ki is ez a hazudozó fickó?

Franz Biberkopf, nincs rajta copf!

Most elkopsz!

Bizonyára azt várja, hogy lehulljon a hó,

és akkor majd azt gondolja, elmentünk, és nem jövünk vissza.

Hogy ez mit gondol!

Egy ilyen fickó nem is tud gondolkodni.

Ennek nincs semmi...

a kobakjában.

Ez csak heverni akar itt, és csökönyösködni, vagy mi?

Majd beleköpünk a levesébe.

Vasból vannak a csontjaink. Rajta!

* Ez egy álom, *

* Nem lehet valóság. *

* Hogy mi ketten *

* Együtt vagyunk. *

Még egy gól!

Kapu vagy!

Figyelj!

Nem kapu.

Egy üres lyuk.

Zúgás.

Nyugodjanak meg, uraim!

Nem nagyon éri meg a fáradságot ez az ember.

Nem sok minden történik a fickóval.

Nincs már rajta hús és zsír.

Hamarosan hideg.

Már most is melegítőt raknak a lábához,

és a vérét már megszereztem.

Neki csak egy kevés maradt meg.

Azzal már nem tud fontoskodni.

Úgy van, ahogy mondom.

Nyugodjanak meg,

uraim!

* Nézzetek fel! *

* Nézzetek fel! *

* Mind, ti bűnbánó szelídek! *

* Nézzetek fel! *

* Fel a Megváltóhoz. *

* Mind, ti bűnbánó szelídek! *

Csináljatok...

Kérlek, csináljatok...

Kérlek, csináljatok...

egy lyukat a falba...

hogy elmenekülhessek...

a világ végéig.

Az ember egy csúnya állat.

Az ellenségek ellensége.

A legundokabb teremtmény, ami a földön létezik.

Nem jó az emberi testben élni.

Inkább a föld alatt szeretnék kuporogni,

a mezőkön futni...

és azt enni, amit találok.

És a szél fúj,

és az eső hull...

és a hideg jön, aztán elmúlik.

Ez jobb...

mint az emberi testben élni.

Ez az!

Mindjárt sikerült!

Csak így tovább!

Mindjárt elég nagy a lyuk...

hogy kibújhassak...

hogy kibújhassak a bőrömből.

* Királynő, *

* Istennő, maradj kegyes! *

* Maradj kegyes! *

* Maradj kegyes! *

* Minden mulandó *

* Csak egy példázat. *

* Az elégtelen, itt válik eseménnyé. *

* A leírhatatlan itt megtörténik. *

Mici!

Franz, hinned kell nekem...

én nem akartam.

Egyszerűen rám vetette magát,

és azt mondta, imádkozzak.

És hirtelen...

Hinned kell nekem, Franz.

Mért hazudnék neked?

Kérlek, kérlek, higgyél nekem, Franz!

Franz!

Várj!

Franz!

Kérlek, kérlek!

Franz! Hadd magyarázzam meg!

Franz!

Ott ül a víznél a nagy Babilon,

a kurválkodás és a föld minden szörnyűségének anyja.

Egy skarlátvörös fenevadon ül, aminek hét feje és tíz szarva...

Kérlek!

Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek, kérlek, kérlek, kérlek!

Ne ma!

Ma ne!

Tartoztasd fel!

Tartoztasd fel!

Részeg a szentek vérétől, akiket szétmarcangolt.

A mélységből jött, és a kárhozatba vezet.

A Halál

egy lassú, lassú dalt énekel.

* Add a kezed, *

* Te gyönyörű és finom teremtés! *

* Barátod vagyok *

* És nem büntetni jöttem. *

* És nem büntetni jöttem. *

* Légy jókedvű! *

* Nem vagyok*

* Vad. *

* Szelíden *

* Aludj *

* Karjaimban! *

Itt az ideje megjelennem nálad,

mert már repülnek ki az ablakon a magvak,

és te kirázod a lepedődet.

Mintha már nem feküdnél le.

Én nem csak arató vagyok.

Én nem csak magvető vagyok.

Minden az ittlétről szól,

a megőrzésről.

Ó, igen!

Ó, igen!

Ó, igen!

Itt állok és nyilvántartásba kell vegyelek.

Aki itt fekszik,

és átadja életét és testét,

az Franz Biberkopf.

Bárhol is van,

tudja hova megy, és mit akar.

Ez egy igazán szép ének.

De te hallod?

És tulajdonképpen mit jelentsen ez:

"Ezt énekli a Halál"?

Én csak a színtiszta igazat akarom megmondani.

A színtiszta igazat.

És ez az igazság az,

hogy Franz Biberkopf már a Halálé...

ezé a Halálé.

És hallja lassan énekelni, mint egy dadogó, úgy énekel,

újra meg újra ismétel, mint egy fűrész, ami belevág a fába.

Nyilvántartásba kell vegyelek, Franz Biberkopf. Hozzám jöttél.

És igazad volt, Franz, hogy hozzám jöttél.

Hogy tud az ember boldogulni,

ha nem keresi fel a halált,

az igazi Halált, a valóságos Halált?

Te egész életedben megőrizted magad. Megőrizni, megőrizni:

Ez az emberek félénk vágya.

Így áll egyhelyben. Így nem megy tovább.

Mikor Lüders becsapott, akkor beszéltem veled először.

Ittál és megőrizted magad.

A karod összetört.

Az életed veszélyben volt, Franz.

Valld be: Egy pillanatig se gondoltál a halálra.

Én küldtem neked mindent,

de te nem ismertél fel.

Ha mégis felismertél,

egyre vadabb lettél, és elborzadva menekültél előlem.

Sose jutott eszedbe, hogy önmagadat eldobd,

és amit elkezdtél.

Belegörcsöltél az erőbe,

és még mindig nem párolgott el az a görcs.

És mégse használ semmit.

Magad is érezted.

Mégse használ semmit.

Eljön a pillanat, amikor nem használ semmit.

A Halál nem dalol neked szelíd éneket,

és nem tesz a nyakadba fojtó nyakörvet.

Én vagyok az élet,

és az igazi erő.

Végre nem akarom...

végre nem akarom megőrizni magam.

Az én erőm nagyobb a legnagyobb ágyúnál.

Sehol nem fogsz tőlem nyugodtan lakni.

Meg fogod ismerni magad, ki fogod próbálni magad.

Az élet nélkülem nem érhet semmi.

Gyere, közelíts hozzám!

Hogy láss!

Hogy meglásd,

amint egy szakadék legalján fekszel.

Olyan sötét van,

nem látok semmit!

Csak nem akarsz közelebb jönni hozzám.

Akkor fényt gyújtok neked.

Akkor ide kell jönnöd.

Ha nincs hozzá bátorságod, hogy sötétben gyere,

akkor fényt gyújtok neked, hogy közelebb gyere hozzám.

Franz ordít.

Ordít Franz. Toporzékol és ordít.

Egész éjjel ordít. Amíg indulhat, a Franz.

Beleordít a napba.

Beleordít a délelőttbe.

Lendít, lecsap, vág!

Beleordít a délbe.

Beleordít a délelőttbe.

Azt hiszem, ez szomjas.

Talán mégse szomjas.

Lendít, vág, vág. Lendít, lendít, vág.

Lendít, vág!

Beleordít az estbe. Az estbe. Az éj jön.

Beleordít az éjbe, Franz. Az éjbe.

Szenvedek!

Az jó...

ha te szenvedsz.

Nincs jobb annál, mint hogy te szenvedsz.

Ne hagyj szenvedni!

Vess már véget ennek!

Nem használ semmit, véget vetni.

Magától lesz vége mindennek.

De hát a kezedben van!

Vess véget ennek!

Nekem csak egy labda van a kezemben.

Minden más a te kezedben van.

Mi van az én kezemben?

Vess már véget ennek!

Idejutottunk, hogy itt állok és így beszélek veled?

Hogy mint egy sintér, egy hóhér állok itt,

és fojtogatnom kell, mint egy mérges, harapós állatot?

Én szólítottalak. Újra meg újra.

Hanglemezkészüléknek nézel.

Gramofonnak, amit felhúzol, ha épp kedved tartja,

akkor szólnom kell.

És ha nincs már kedved, leállítasz!

Így gondolod, mi?

Csak ezért tartasz!

De most látod...

a dolog másképp van.

De mit csináltam?

Nem szenvedtem még eleget?

Nem ismerek senkit,

akinek ilyen sorsa volt, mint nekem,

ilyen nyomorult,

és ilyen szánalmas.

Sose voltál itt,

te szarházi, te!

A színét se láttam Franz Biberkopfnak.

És amikor a Lüderst küldtem hozzád,

nem nyitottad ki a szemed.

Nem csuklottál össze, mint egy bicska.

Piáltál.

Snapsz és snapsz, és mindig csak a piálás.

Tisztességes akartam lenni.

Tisztességes.

De az becsapott engem.

És én azt mondom neked...

nem nyitottad ki a füled,

te, hamis kutya!

Szidod itt a csalókat és átveréseket,

és nem nézed meg az embereket.

És nem kérdezed

miért,

és mivégre?

Miféle bírója vagy te az embereknek,

és nincs szemed?

Vak voltál,

és pimasz is.

Fenn hordta az orrát, Biberkopf úr,

a jómódú negyedből.

És a világ olyan legyen, amilyennek ő akarja.

De egész másként van, barátom,

egész másképp.

Most észreveszed.

Nem törődik veled

a világ.

Amikor Reinhold megragadott, és az autó alá lökött,

te még össze sem omlottál.

Még csak össze sem omlott, a mi Franz Biberkopfunk.

És még a kerekek alatt fekve megesküszik, hogy erős lesz.

Nem azt mondja: "Gondolkodjunk.

Szedjük össze magunkat!"

Nem, azt mondja: "Erős akarok lenni."

Nem veszed észre, ha hozzád beszélek.

De most hallasz, ugye?

Nem vettem észre?

Miért?

Mit?

Nem utolsósorban, Mici, Franz.

Szégyen! Szégyen!

Mondd: "Szégyen!" Kiáltsd: "Szégyen!"

Nem tudom!

Azt sem tudom, miért.

Kiáltsd: "Szégyen!"

Amikor hozzád ment, boldog volt, megvédett téged.

Örömét lelte benned. És te?

Ennyit ér neked egy ember?

Egy ilyen ember, mint egy virág?

Odamész, és kérkedsz vele Reinholdnak!

Előtted minden érzelmek csúcsa,

de te, te csak erős akarsz lenni.

Boldog vagy, hogy meg tudsz vívni Reinholddal,

hogy fölötte állsz, és ingerled vele.

Úgy gondold át:

Hogy nem-e te vagy a hibás abban, hogy már nem él.

És egy könnyet sem ejtettél érte,

azért, aki teérted halt meg.

Ki másért?

Csak nyavalygott: "Én és én..."

és micsoda jogtalanságot szenvedett el.

"Milyen nemes vagyok és finom.

Mért nem hagyják, hogy megmutassam, milyen vagyok?"

Mondd: "Szégyen!" Kiáltsd: "Szégyen!"

Nem tudom.

Ezt a háborút elvesztetted!

Véged van! Pakolhatsz!

Haszontalanok az eszméid! Vége a játéknak!

Ó, micsoda gazember!

Kaptál egy fejet, egy szívet, szemet és fület,

és azt hiszed jó, ha becsületes vagy, amiről azt hiszed, hogy becsületes.

És nem látsz, és nem hallasz, és nem gondolsz semmit.

Csak élsz bele a világba.

Tehet az ember, amit akar.

Dehát mit tegyek?

Mit?

Mondd már meg, hogy mit tegyek?

Én nem mondok semmit. Ne szólj hozzám!

Hisz nincs fejed,

nincs füled,

meg se születtél.

Ember!

Te egyáltalán nem jöttél a világra,

te téveszmés torzszülött,

pimasz eszmékkel!

Biberkopf pápa!

Meg kellett születnie,

hogy észrevegyük, hogy van.

Más fickókra van szüksége a világnak,

eszesebbekre,

akik látják, milyen:

Nem cukorból van,

de cukorból és mocsokból,

és minden összevissza van.

De...

Ide a szívedet!

Franz,

a szívedet.

Hogy véged legyen,

hogy a mocsokba dobhassam...

ahová való.

Hadd gondolkozzak még egy kicsit!

Még egy kicsit.

Kifelé a szíveddel, fickó!

Csak még egy kicsit.

A szívedet,

Franz!

Kiszedem a szívedet.

* Nézzetek fel! *

* Mind, ti bűnbánó szelídek! *

* Nézzetek fel! *

* Vége! *

* Ó, vége! *

* Menj, vad csontember! *

* Még fiatal vagyok. *

Kifelé a krumplisalátából!

Mi ez a baromság?

Hisz az egésznek semmi értelme.

Nem tudok szabadságot adni.

Mindenkire szükségem van.

Megértettétek?

Nincs szabadságom.

Nekem itt dolgom van.

Gyerünk! Mindenkire szükségem van.

*...a kezed, *

* Te gyönyörű *

* És finom teremtés! *

* Barátod vagyok *

* És nem büntetni jöttem. *

* És nem büntetni jöttem. *

* Légy jókedvű! *

* Nem vagyok *

* Vad. *

* Szelíden *

* Aludj karjaimban! *

* Aludj karjaimban! *

Ha valaki

a szájára veszi a "halál" szót,

azt már senki nem veheti el tőle.

Csak forgatni fogja a szájában,

és egy kő lesz belőle,

egy köves kő,

és semmilyen élelem

nem nő ki belőle.

Ilyen módon

már sok ember halt meg.

Nem volt ott

számukra többé tovább.

Nem tudták,

hogy csak egyetlen fájdalmat

kellett volna okozniuk maguknak, hogy továbbjussanak,

hogy csak egy kis lépésre

lett volna szükség, hogy továbbjussanak.

De azt a lépést

nem tudták megtenni.

Nem tudtak róla.

Csak egy gyengeség volt.

Egy görcsölés volt,

percecskék, pillanatocskák,

és máris végük volt,

ahol többé már nem Karl, Wilhelm,

Minna, Franziska volt a nevük.

Eltelve,

sötéten, eltelve,

vörösen parázsló a haragja

a kétségbeesés merevségének,

átaludták magukat.

Nem tudták,

hogy csak forrón izzaniuk kellet volna,

mert akkor felengedtek volna,

és minden új lett volna.

* Elrohan a fiatalság *

* Hosszú szorongó magányban. *

* Szívem nehéz, *

* Elmém zavaros, *

* Az aranykalitkában ülök. *

Istenem, olyan szép lány!

Be kell illeszkednie odaát.

Jól kell viselkednie,

akkor jó dolga lesz.

Na?

Mindenütt lakások vannak,

ahol az emberek melegednek,

kedvesen néznek egymásra,

vagy hidegen ülnek egymás mellett.

Lebujok és kocsmák,

ahol valaki zongorázik.

Legtöbbször régi slágereket,

de néha egészen újakat. Ismeri ezt?

* Ramona...*

Ott!

Kérem szépen.

De kérem!

Semmire nem kell tekintettel lennie.

Tényleg nem.

Gyere! Hajtsunk tovább!

Mit mondott a Halál?

Tudnom kell, mit mondott a Halál.

Hisz ismerem. Helló, Lüders!

Igen,

őrá vártam.

Pedig milyen szánalmasan kicsi...

és cipőzsinór...

Sieg Heil!

Sieg Heil!

Sieg Heil! Sieg Heil!

* Áll egy katona a Volga partján *

* Őrködik hazája felett. *

* A sötét éjszakában egyedül és távol. *

* A sötét éjszakában egyedül és távol. *

* Nem világít neki sem hold, *

* sem csillag. *

Igen, azt csinálta.

Kirabolta, rendesen kirabolta.

Ahogy ott ülök a kocsmában, bejön a Lüders.

Ahogy meglát, elrohan.

És Max idead egy levelet. A nőtől.

Abban minden benne van.

Mi történik most velem?

Egyszer csak levágják a lábamat,

de komolyan, tényleg levágják.

És kérdezem: "Miért?"

Miért?

Mért nem tudok felállni?

Mi van?

Mi bajod van hirtelen?

Hát amit mondtam:

Nem tudom mozgatni a lábamat.

Egyszerűen nem megy.

Nem mozdulnak... többé.

Akar konyakot, Biberkopf?

Bizonyára gyászszertartás?

Igen.

Személyesen érinti magát?

Hát, a lábaim.

Levágták mindkét lábamat. Nem érzem.

Tessék!

Nem árult itt egyszer kolbászt?

Hát persze! Onnan ismerjük egymást.

De az már nagyon rég volt.

De az...

arra gondolok...

A horogkeresztre gondol?

Ja... most hordom,

mégpedig büszkén, Biberkopf úr.

De hisz régen maga is hordta.

Igen.

Régen én is hordtam.

De nem azt mondta nekem akkor...

hogy maga zsidó?

Természetesen.

De az nem azt jelenti, hogy a rossz úton kell mennem.

Én most mindenesetre a helyes úton járok.

Jó napot, Biberkopf úr!

Jó reggelt, Lüders. Hogy vagy?

Tulajdonképpen nem vagyok valami jól.

Proszit!

Ne menj már el!

Gyere inkább még egyszer ide!

Ülj már le erre a székre!

Ne menj már el!

Mi rosszat tettem én neked?

Ne menj már el!

Közeledni hagyni az éjt,

legyen bár fekete és mint a semmi.

Közeledni hagyni a fekete éjt,

a szántókat, melyeken a dermedt fagy fekszik,

a keményre fagyott soszékat.

Közeledni hagyni a magányos téglaházakat,

melyekből a vöröses fény jön.

Közeledni hagyni a fagyoskodó vándorokat,

a kocsisokat a zöldséges kocsikon, melyek a városba tartanak,

és a lovacskákat előttük.

A nagy, sík, néma síkságokat,

melyeken át a helyiérdekű és gyorsvonatok járnak,

és a sötétségben fehér fényt

vetnek mindkét oldalon.

Közeledni hagyni az embert.

* Kiáltás harsan, mint mennydörgés, *

* Mint kardcsörtetés és hullámverés *

* Drága haza, nyugodt lehetsz, *

* Drága haza, nyugodt lehetsz, *

* Büszkén áll és őrséget áll *

* Az őrség a Rajnánál! *

* Büszkén áll és őrséget áll *

* Az őrség a Rajnánál! *

Reinhold!

Á, Reinhold!

Fúj, te ördög!

A gazember!

Igen, az vagy.

Mit akarsz itt?

Fontoskodni akarsz előttem?

Semmilyen eső nem mos téged tisztára,

te csirkefogó!

Te gyilkos!

Te nehézsúlyú bűnöző!

Jó, hogy eljöttél.

Hiányoztál.

Na gyere csak, te szarházi!

Még mindig nem kaptak el?

Vigyázz, nehogy a zárkában köss ki!

Mi van most veled, Franz?

Mi vagy most?

Nem gyilkos.

Ki mutatta meg nekem a lányt?

És ki vette semmibe a lányt, mi?

És én másszak a takaró alá! Nagypofájú!

Ki volt az?

Ezért még nem kellett volna megölnöd.

És, benne vagy?

Magad is majdnem agyonverted, nem?

És állítólag volt még egy másik is,

egy, akit Idának hívnak.

Ott fekszik a Landsberger Allee-n.

Ő sem magától ment a temetőbe.

Most mi van?

Most nem mondasz semmit.

Mit szól a Franz Biberkopf úr,

kinek mestersége nagypofájú?

Az autó alá löktél.

Ezt tetted.

Na és? Ha olyan ökör vagy, és kikezdesz velem.

Ökör?

Nem vetted észre, hogy ökör vagy?

Te Buchban vagy, az őrültekházában,

és én meg jól vagyok.

Na, akkor most ki az ökör?

Most küzdj már meg velem!

Mutasd meg, ki vagy,

Franz Biberkopf!

Biberköpfli, mi?

Hogy én miért ragaszkodtam hozzád annyira?

Na, gyerünk!

Mutasd meg, ki vagy!

Van erőd?

Nem kellett volna harcolnom veled.

Ember, ingerelsz!

Még mindig felhúzol, ember, átkozott vagy!

Nem kellett volna megtennem.

Veled nem érek fel.

Nem kellett volna megtennem.

Erő kell neked, Franz,

erő.

El!

El!

El veled!

El!

Másvalakit akarok látni.

Nem jöhet valaki más?

Várj csak! Mindjárt jön egy másik.

Na,

ki az erősebb?

Ki győzött, Franz?

Én nem győztem.

Azt tudom...

Én... nem... győztem.

A legnagyobb gazember volt a világon.

Értette?

Piszkált és ingerelt, míg nem tudtam, mit tegyek.

Annyira piszkált és ingerelt.

Ida!

Jó, hogy jössz!

Rosszul ment a sorom, tudod?

Most itt ülök Buchban, az őrültekházában.

Tudod, ez hol van?

Megfigyelnek.

Vagy talán már bolond is vagyok.

Ida!

Gyere már!

Ne fordíts már hátat!

Mit csinál ez itt?

A konyhán van? Vagy mi?

Igen, a konyhán van a lány.

Mosogatja a tányérokat, tesz-vesz. A konyhán van.

De mért bicsaklik állandóan össze?

Hisz folyton oldalra görnyed, mintha hexensussza lenne.

Mi baja van?

Folyton összebicsaklik, mintha verné valaki.

Mintha verné valaki, ember!

Ember, ne verd már, ember!

Ember, ez embertelen! Hagyd már azt a lányt!

Ember, lépj le, ember! Hagyd már azt a lányt!

Lépj már le, ember!

Istenem, Istenem, Istenem!

Hát ki ver téged így?

Állj már egyenesen!

Mindig összebicsaklik.

Nem tud egyenesen állni. Állj már egyenesen, te lány!

Ida, ember!

Fordulj már meg! Nézz rám, ember!

Ki ver téged ilyen borzasztóan?

Te, Franz.

Te vertél engem agyon.

Nem!

Nem, én ilyent nem csináltam.

Ez bíróságilag bizonyított.

Csak testi sértésem volt.

Nem az én hibám.

Ne mondd ezt, Ida!

Igen, te vertél agyon.

Te vertél agyon, Franz.

Nem!

Akkor inkább legyek halott.

Inkább legyek halott, de én ezt nem bírom ki.

Inkább jöjjön valaki, és verjen agyon!

Üssön! Én nem vagyok hibás.

Én ezt...

Én ezt nem...

Én erről nem is tudtam, ember!

És ne nézz már úgy, Ida!

Tegelben voltam érte.

Leültem a büntetésemet.

Gyere kicsit közelebb!

Na, gyere egy kicsit hozzám!

Add a...

De vedd le a kesztyűt, Mici!

Gyere, ülj le egy kicsit ide mellém!

Ne légy olyan idegen, Mici!

Adj egy csókot!

Maradj velem, Mici!

Maradj velem!

Szükségem van rád.

Segítened kell.

Nem tehetem, Franz.

Halott vagyok. Hisz tudod!

Ne menj el, Mici!

Maradj velem!

Annyira szeretném,

de nem tehetem.

Tudod, Freienwalde.

Csak nem haragszol rám,

ugye?

Csak nem haragszol rám, Franz?

Megünnepelendő, amit a fájdalom tesz Franz Biberkopffal.

Itt a megsemmisülésről kell beszélnünk, amit a fájdalom megvalósít.

Letör, letaglóz,

leigáz, felold:

Ezt teszi.

Mindennek megvan a maga ideje:

Fojtogatásnak és gyógyításnak,

lebontásnak és építésnek, sírásnak és nevetésnek,

panasznak és táncnak, keresésnek és elvesztésnek,

széttépésnek és becsukásásnak.

A fojtogatásnak van ideje,

a sírásnak, keresésnek és széttépésnek.

Franz küzd, és a Halálra vár,

a kegyes Halálra.

Úgy gondolja, a Halál, a kegyes,

a bevégző, most közeledik.

Meghalt ezen az esti órán Franz Biberkopf,

néhai szállítómunkás, betörő,

strici, gyilkos.

Más feküdt az ágyban, ahol előbb még ő feküdt.

A másiknak ugyanazok a papírjai vannak, mint Franznak,

úgy néz ki, mint Franz,

de egy másik világban, más nevet visel.

Ez volt hát Franz Biberkopf hanyatlása,

amelyet le akartam írni Franznak a tegeli büntetőintézetből való kilépésétől

a buchi elmegyógyintézetbeli végéig 1928-29 telén.

Most csatolok még egy jelentést az új embernek az első óráiról és napjairól,

akinek ugyanolyan papírjai vannak, mint neki.

Minden kezdet nehéz.

Drága haza, nyugodt lehetsz, Nyitva szemem, s nem vernek át.

Veszített a szajha Babilon.

És zsörtölődött, cirkuszolt,

fröcsögött és rikácsolt: "Mit akarsz vele?

Mit akarsz azzal a fickóval, Franz Biberkopffal?"

"Főzz belőle savanyúságot!"

A Halál pergeti a dobját.

"Nem látom, mi van a serlegedben, hiéna." mondta.

"Franz Biberkopf van ebben.

Teljesen szétvertem.

De mivel erős és jó,

új életet kap."

Ekkor a Halál megmozdult,

és hatalmas szürke palástja lobogott.

És kiabálás, lövések, lárma, diadal, rivalgás a Halál körül.

És a folyó és a menetelő légiók:

Menetelnek a légiók fagyos hidegben és fagyos szélben.

Franciaországból jöttek át,

A nagy Napóleon vezeti őket.

Fúj a szél, örvénylik a hó, süvítenek a lövések.

Az állat visszavonul és csapkod maga körül.

Az áldozat a Halál.

Vasutak gördülése, ágyuk dörgése,

kézigránátok robbanása.

Zárótűz: "Drága haza, nyugodt lehetsz,

Drága haza, nyugodt lehetsz"

Beomlott fedezékek, lehanyatlott katonák.

A Halál lengeti palástját, és énekel: "Ó, igen! Előre, előre!"

"Kemény léptekkel háborúba megyünk,

száz zenész menetel velünk.

Alkonyat, virradat, világítja korai halálunkat.

Száz zenész dobol: Fidibumm, fidibumm!

Ha nem jól megy sorunk, hát rosszul megy nekünk. Fidibumm, fidibumm!"

És a Halál lengeti palástját és énekel: "Ó, igen! Ó, igen!"

"Kemény léptekkel háborúba megyünk,

száz zenész menetel velünk.

Száz zenész dobol: Fidibumm, fidibumm!"

Az egyik jól van, a másik rosszul.

Az egyik fekve marad, a másik elesik.

Az egyik azt mondja: "Tovább!", a másik: "Állj!"

Menetelnek hatosával,

kettesével, hármasával.

Menetel a Francia Forradalom,

menetel az Orosz Forradalom,

menetelnek a parasztfelkelők, az újrakeresztelők.

Vonulnak mind a Halál nyomában.

Üdvrivalgás követi.

A szabadság felé! A szabadságba be!

Fidibumm, fidibumm!

Testvérek, a nap felé,

a szabadság felé, testvérek, fel a fénybe!

Igen!

A Halál lengeti palástját, dalol és ragyog és nevet: "Ó, igen! Ó, igen!"

"Ó, igen! Ó, igen!"

És a mező zúgja: "Ó, igen! Ó, igen."

Egy tyúk a külsőből és a belsőből áll.

Ha elvesszük a külsőt, marad a belső.

Ha elvesszük a belsőt, marad a lélek.

Biberkopf úr,

maga a kedvese, Emilie Karsunke halála után

mentálisan beteg volt.

De a szakvélemények szerint most újra egészséges,

és kihallgatható állapotban van...

A halottnak, akit maga Micinek hívott,

véleménye szerint viszonya volt a vádlottal?

Tudja...

mi jó barátok voltunk.

A...

vádlott...

és én...

De neki egy szörnyű, természetellenes vágya

volt a nők után.

És így történt.

Úgy érti, hogy olyasmi volt, mint egy szadista?

Azt szeretné mondani?

Hogy szadista hajlama lett volna,

azt én természetesen nem tudom.

Feltételezem, hogy a Mici

ellenállt Reinholdnak Freienwaldeban,

és... ott...

aztán dühében megtette.

Tud valamit a fiatalkoráról?

Nem, bíró úr.

Akkor nem ismertem.

Nem is mesélt magának semmit?

Ivott?

Az valahogy úgy volt:

Korábban nem ivott,

az utóbbi időben elkezdte.

Hogy mennyit, nem tudom.

Korábban

még egy korty sört se bírt.

Csak limonádét és kávét.

Herbert dutyiba ment. Két évet kapott.

Nekem diliflepnit adtak.

Igen, olvastam az újságban.

51-es paragrafus.

De gyenge vagyok, Éva.

Hisz tudod, az intézeti koszt,

az intézeti koszt.

A kicsi a hasadban...

már nincs meg, ugye?

Gottfried Meck vádlott,

az Emilie Karsunke megölésében való társtettesség

gyanúja alól fel van mentve.

Reinhold Hoffmann vádlottat,

Emilie Karsunke prostituált elleni emberölés miatt

tíz év fegyházra ítéltetik.

Nem!

Gyilkos!

Hirtelen felindulásból elkövetett emberölésnek tekinti az esetet a bíróság.

Most felolvasom az ítélet indoklását.

Segédportás egy gyárban.

Mi hát a sors?

Biberkopfnak közvetlenül a per után

felajánlanak egy segédportási állást egy közepes gyárban

és elfogadja.

Többet itt nem lehet megemlíteni az életéről.

Egy erősebb nálam.

Ha ketten vagyunk,

már nehezebb erősebbnek lenni nálam.

Ha tízen vagyunk, még nehezebb.

És ha ezren vagyunk és millióan,

akkor nagyon nehéz.

De szebb és jobb másokkal együtt lenni.

Úgy még egyszer olyan jól érzek és tudok mindent.

Egy hajó nem áll szilárdan egy nagy horgony nélkül,

és egy ember nem lehet meg sok másik ember nélkül.

Mi igaz és mi hamis,

most jobban fogom tudni.

"Drága haza, nyugodt lehetsz

Nyitva szemem,

és nem vernek át."

Hanem jól megnézek mindent,

és ha ott tartok,

és megfelel nekem,

ahhoz fogom tartani magam.

Az embernek megadatott az ész...

az ökrök ehelyett céhet alapítanak.

Biberkopf teszi a dolgát segédportásként,

átveszi a számokat, kocsikat ellenőriz,

nézi, ki jön be, ki megy ki.

Éberség!

Éberség! Valami történik a világban.

A világot nem cukorból csinálták.

Ha gázbombát dobnak le, meg kell fulladnom.

És nem tudnám, mért dobták le,

de már nem is lenne érdekes.

Lett volna rá idő, törődni vele.

Ha háború van és behívják,

és nem tudja miért, és a háború nélküle is ott van,

úgy ő a hibás és megérdemli.

Éberség!

Éberség! Az ember nincs egyedül.

Eshet jég vagy eső,

az ellen nem lehet védekezni.

De sok más ellen lehet védekezni.

Ez ellen már nem fogja azt kiabálni, mint régen:

"A sors, a sors!"

Ezt nem kell sorsként tisztelni,

meg kell nézni, megfogni

és megsemmisíteni.

Éberség!

Szemeket tágra!

Figyelem!

Ezrek tartoznak össze.

Aki nem figyel,

azt kinevetik.

Vagy leterítik.

Pereg a dob mögötte.

Csak előre! Csak előre!

"Kemény léptekkel háborúba megyünk száz zenész menetel velünk.

Alkonyat, virradat világítja korai halálunkat."

Biberkopf egy kis alkalmazott.

Tudjuk, amit tudunk. Drágán kellett megfizetnünk érte.

VÉGE

RAINER WERNER FASSBINDER filmje

magyar szöveg: laci